Magyarország a harmadik, a MOL a második a régióban

Továbbra is Lengyelország áll az élen, Magyarország pedig a harmadik a régiós céglistán – derül ki a Coface nemzetközi hitelbiztosító Top 500 című kiadványából, amely a kelet-közép-európai térség ötszáz legnagyobb vállalatát állítja sorrendbe. Az érintett félezer nagyvállalat összesített árbevétele 645 milliárd euró volt, ami szerény, 0,2 százalékos emelkedést jelent. 1 A listán 62 magyar cég szerepel, a legnagyobb a Mol, amely régiós szinten a második helyen áll.

Közzétette a kelet-közép-európai vállalatok tavalyi teljesítményét tükröző összeállítását a világ egyik vezető hitelbiztosítója, a Coface. A felmérés az árbevétel mellett az eredményt, a létszámot, a fizetőképességet is figyelembe veszi, emellett a különböző ágazatokat is sorrendbe állítja. 
 
Túlsúlyban az első száz
 
A tavalyi eredmények alapján a régió 500 legnagyobb vállalata összesen 645 milliárd eurós árbevételt ért el, ami szerény, 0,2 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest.2 A felmérésben szereplő cégek átlagosan egyenként 1,3 milliárd eurós árbevétellel zárták a 2013-as évet. A lista élén szereplő első száz legnagyobb vállalat súlyát mutatja, hogy a 645 milliárd eurós összbevételnek az 50 százalékát adták.  
 
A Coface elemzésében kiemeli, hogy a 2013 kihívásokkal teli év volt a közép-keleti-európai régió vállalatai számára, elsősorban azért, mert a legfontosabb piacuk, az eurózóna tavaly is recesszióban volt, ez pedig meghatározta az érintett cégek teljesítményét. A Coface által mért fizetésképtelenségi ráta eltérően alakult a különböző régiós országokban: a 0,05 százalékos lengyel ráta volt a legalacsonyabb, a legmagasabb, 6,4 százalékos érték pedig Romániához kötődik. 
 
Maradtak az élen a lengyelek
 
Az országonkénti bontást nézve kiderül, hogy az előző évhez hasonlóan Lengyelország áll az élen. A legtöbb vállalatot ugyanis Lengyelország delegálta a listára, amelyen összesen 148 lengyel vállalat szerepel. Összesített árbevételük 219 milliárd eurót tett ki, nettó eredményük pedig 6,3 milliárd euró volt. 
 
A második helyet Ukrajna szerezte meg, amely az egy évvel korábbinál 55 vállalattal több céggel, összesen 90 társasággal szerepel a listán. Az ukrán vállalatok árbevétele 101 milliárd eurót tett ki, nettó nyereségük azonban csak 0,7 milliárd euró volt. Fontos azonban, hogy az Ukrajna és Oroszország között kipattant konfliktus az ukrán cégek idei teljesítményére nyilvánvalóan hatással lesz, ám ennek mértéke egyelőre kérdéses – utaltak az ukrán válságra a Coface szakértői. 
 
Magyarország: 62 cég, 85,5 milliárd euró
 
Az egy évvel korábbi listán még második helyen szereplő Magyarország lett a harmadik - a friss rangsorban ugyanis 62 magyar cég szerepel, szemben az előző évi 66-tal. 
 
A listán szereplő magyar vállalatok összesített árbevétele 85,5 milliárd eurót tett ki, ami 5 százalékos visszaesést jelent az egy évvel korábbihoz képest, összesített nettó eredményük pedig 1,4 milliárd euró volt, szemben az előző évi 2,6 milliárd euróval, ez pedig közel 50 százalékos csökkenést jelentett. Igaz, a számokat torzítja, hogy négy vállalattal kevesebb szerepel a legfrissebb listán. 
 
A legnagyobb magyar cég a Mol, amely 18,6 milliárd eurós árbevételével a második az ötszázas régiós listán, a lengyel PKN Orlen mögött. A magyar vállalatok között a Molt az Audi Motor Hungaria és a GE Hungary követi 5,5, illetve 4,7 milliárd eurós árbevétellel. 
 
Ágazatok
 
Az elemzés szerint továbbra is nyomasztó fölényben vannak az olaj- és gázipari cégek, összesen 77 vállalat képviseli ezt a szektort az ötszázas listán. Az érintett cégek összesített árbevétele 162 milliárd euróra rúgott, ami az ötszáz legnagyobb régiós cég összárbevételének a negyede. 
 
A második helyen az energetika áll, a szektor 62 vállalata összesen 90 milliárd eurós árbevételt ért el a múlt évben. Az energetikai ágazatot követi az autóipar és a kiskereskedelem. Érdekes, hogy bár az autógyártók csak 47 céggel szerepelnek listán, 75 milliárd eurós összesített árbevételük meghaladja az 56 kiskereskedelmi cég által elért 68 milliárd eurós forgalmát.


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: