Magyarország a kilencedik a Globalizációs Indexen

Kilencedik helyen végzett Magyarország a Globalizációs Indexen, a régióban hazánk integrálódott leginkább a világkereskedelembe. Az Ernst & Young rangsorának élén Hong Kong, Szingapúr és Írország áll.

„Magyarország helyezése a listán azt mutatja, hogy a gazdaság jelentősen integrálódott a világkereskedelembe. Ez a kiemelkedő exportnak, a beáramló működőtőkének, valamint a magas szintű tudástranszfernek és infrastruktúrának az eredménye” – mondta Havas István, az Ernst & Young vezérigazgatója. Magyarország két helyet javított az egy évvel korábbi pozícióján, így a kilencedik a 2012-es Globalizációs Indexen.

1995 óta Magyarország hat helyet lépett előre a listán. Az ország hosszú távon is a kereskedelem, a munkaerőpiac és a technológia területén mutatott az átlagot meghaladó teljesítményt, a kultúra és a tőkepiac esetében azonban elmaradt az átlagtól – derül ki az Ernst & Young jelentéséből.

 Lassul a globalizáció üteme, erősödhet a protekcionizmus


„Az Ernst & Young adataiból egyértelműen kiderül, hogy a következő időszakban lassul a globalizáció üteme és természete is megváltozik majd. A termékek és szolgáltatások kereskedelme a válság előtti szintre tér vissza, valamint a tőkeáramlás is stabilan növekszik. A legnagyobb kihívás azonban a képzett munkaerő globális szintű megtalálása marad, a cégek számára növekvő problémát jelent a megfelelő tapasztalattal és tudással rendelkező munkavállalók felkutatása” – mondta Havas István.

 

Az Ernst & Young vezérigazgatója hozzátette: a növekvő globális verseny és a gyenge gazdasági növekedés hatására a fejlett és a BRIC-országokban is nagyobb szerep juthat a protekcionizmusnak a következő időszakban.
 
Szokatlan piacok lehetnek a befutók

Számos multinacionális cég számára Brazília, Oroszország, India és Kína (BRIC-országok) kínált jelentős lehetőségeket az elmúlt időszakban. Ezek az államok továbbra is meghatározó szereplői maradnak majd a világkereskedelemnek, a vállalatoknak azonban érdemes más piacok felé is nyitni – mutat rá az elemzés.

Új, vonzó célországok lehetnek az olyan gyorsan fejlődő államok, mint például Mexikó, Törökország, Dél-Afrika és Vietnam. A bennük rejlő kockázatok mellett, ezek a piacok több szempontból is jobban integrálódtak a globális gazdaságba, mint a BRIC-országok, és az elmúlt három évben jelentősen javítottak a befektetői környezeten, az infrastruktúrán, a kormányzati politikán és a munkaerő-hatékonyságon.

Az eurózóna és az Egyesült Államok is tartogat jelentős lehetőségeket a nehézségek ellenére. A szélessávú internetpenetráció magas aránya, valamint a digitális, mobil- és csúcstechnológiák fejlett szintje továbbra is kiemelkedő szerepet biztosítanak ezeknek az országoknak az áruk és szolgáltatások exportjában – mutat rá a jelentés.


Erdőtűz pusztít Belgiumban

Erdőtűz pusztít Belgiumban, eddig 1600 hektárnyi természetvédelmi terület égett le, a környékbeli lakosokat felszólították: készüljenek házaik elhagyására, az EU tűzoltórepülőgépekkel és helikopterrekkel segíti az oltást - tájékoztatott a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap internetes oldalán szombaton.
2026. 08. 15. 20:00
Megosztás:

Veszélyes a Balaton? Szakemberek zerint a jelenlegi balatoni tóhasználat kockázatokat hordoz

A Balaton szektorokon átnyúló cselekvést igényel, a jelenlegi menedzsment és tóhasználat folytatása fenntarthatatlan - mondta Honti Márk hidrológus egy tudományos előadóülésen pénteken, Tihanyban.
2026. 08. 15. 19:00
Megosztás:

Újabb városok helyi járatai kerültek fel a MÁVPlusz térképére

Miskolc után pénteken a veszprémi járatok is felkerültek a MÁVPlusz térképére - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 15. 18:00
Megosztás:

Kapitány István miniszter leváltotta Láng Gézát, a Magyar Posta vezetőjét

Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter leváltotta Láng Gézát, a Magyar Posta vezetőjét.
2026. 08. 15. 17:00
Megosztás:

Szeptember 30-áig pályázhatnak az önkéntes tartalékosok tanulmányi ösztöndíjra

Önkéntes tartalékosoknak írt ki pályázatot tanulmányi ösztöndíjra a Honvéd Vezérkar, a pályázatokat szeptember 1-je és 30-a között lehet benyújtani.
2026. 08. 15. 16:00
Megosztás:

Eddig 770 ezer hektáron jelentettek aszálykárt

Eddig 770 ezer hektáron jelentettek be aszálykárt, 31 ezer bejelentés alapján - közölte a kormányszóvivő kérdésre válaszolva pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
2026. 08. 15. 15:00
Megosztás:

Erős félévet zárt a Waberer’s, a célár változatlanul 7093 forint

Az idei első félévben 9,4 százalékkal növelte árbevételét és 24 százalékkal emelte nettó eredményét a Waberer’s International. Az MBH Befektetési Bank szerint a társaság teljesítménye összhangban van a várakozásokkal, miközben a logisztikai és biztosítási üzletág stabil alapot teremthet a további növekedéshez, ezért az elemzőház változatlanul vételi ajánlást és 7093 forintos egyéves célárat tart fenn.
2026. 08. 15. 14:00
Megosztás:

GENIUS Act: szigorúbb stabilcoin-szabályok jönnek az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma a GENIUS Act elfogadása után megkezdte a stabilcoinpiac gyakorlati szabályozásának kialakítását. A legfontosabb változás nem elsősorban a tartalékokról, hanem az ügyfélazonosításról, a pénzmosás elleni ellenőrzésről és a blokkláncos tranzakciók nyomon követhetőségéről szól.
2026. 08. 15. 13:00
Megosztás:

Hogyan válasszunk tetőtéri ablakot az otthonunkba?

A tetőtéri ablakok kiválasztása különös figyelmet igényel, hiszen nagy mértékben befolyásolják a lakótér kényelmét és energiahatékonyságát. Az építészet modernizációjával nőnek az elvárások a nyílászárókkal szemben, legyen szó hőszigetelésről vagy esztétikai szempontokról. A korszerű tetőtéri ablakok megfelelő fényviszonyokat teremtenek, és a teret is hatékonyabban használjuk ki általuk. De vajon hogyan válasszuk ki a számunkra legmegfelelőbb típust?
2026. 08. 15. 12:00
Megosztás:

Hotel vagy kiadó apartman? Változó utazási szokások és szálláspiaci trendek a fővárosban

Régen ott volt a megszokott rutin: lefoglaltuk a szobát, átvettük a nehéz rézkulcsot, a szobában pedig ott várt az a jellegzetes, állott szállodaszag meg a kilencvenes évekből itt felejtett minibár.
2026. 08. 15. 11:00
Megosztás:

Paks - Rövidesen megkezdődik a bárkák irányított süllyesztése

Rövidesen megkezdődik a bárkák irányított süllyesztése Paksnál a dunai vízszint emelése érdekében - írta Magyar Péter miniszterelnök Facebook-oldalán szombat reggel.
2026. 08. 15. 09:00
Megosztás:

Újabb nagy tűz Horvátországban

Lakóházakat és nyaralókat veszélyeztet egy nagy kiterjedésű erdőtűz a horvátországi Dugi Otokon, a lángokat egyelőre nem sikerült megfékezni, a szárazföldről további tűzoltókat vezényeltek a szigetre - közölte a horvát sajtó szombatra virradóra.
2026. 08. 15. 08:00
Megosztás:

Akár már szeptemberben a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájába léphet feljebb a BÉT-en jegyzett kibervédelmi cég

A Budapesti Értéktőzsde Xtend piacán jegyzett egyetlen kibervédelmi cég, a ViVeTech Nyrt. mai napon megtartott rendkívüli közgyűlése döntött a társaság részvényeinek a BÉT Standard szabályozott piacára történő bevezetéséről, amely a jelenlegi tervek szerint még idén ősszel, akár már szeptemberben megtörténhet. A ViVeTech a Standard kategóriába történő bevezetést követően – akár még az idei évben – nyilvános kibocsátást is tervez. „A Standard kategóriába történő feljebb lépéssel és a nyilvános kibocsátással még magasabb fokozatba kapcsolhatjuk a növekedési stratégiánk megvalósítását” - mondta Márton Miklós, a ViVeTech Nyrt. vezérigazgatója.
2026. 08. 15. 07:00
Megosztás:

Paks - Elkészült a Dunához vezető út nagy része

A nagy része már elkészült annak az útnak, amelyen a teherautók a fenékküszöb építéséhez a Dunához tudják szállítani a követ Paksnál.
2026. 08. 15. 06:00
Megosztás:

Elmarad a tavalyitól az ANY Nyrt. nyeresége és árbevétele az első fél évben

Elmarad a tavalyitól az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. árbevétele és nyeresége az első fél évben, de már kevésbé, mint az első negyedévben a stabil második negyedéves teljesítmény hatására - derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett beszámolóból.
2026. 08. 15. 05:00
Megosztás:

Fordulatos júliust produkált az albérletpiac

Bár a nyári albérletpiaci főszezon kezdetével ismét emelkedésnek indultak a bérleti díjak, a havi drágulás ugyanakkor a korábbi években látottakhoz képest szerénynek mondható. Sőt, a ponthatárok kihirdetését követően már meg is torpant az áremelkedés a KSH–ingatlan.com júliusi lakbérindexe szerint.
2026. 08. 15. 04:00
Megosztás:

Nyugdíjasok 53%-nak nélkülöznie kell

Legalábbis erre számít a középkorú magyarok több mint fele - 53 százalékuk - elképzelhetőnek tartja, hogy nyugdíjas korában nélkülöznie kell majd.
2026. 08. 15. 03:00
Megosztás:

Aki Kádár-kockában lakik, az most örülhet ennek a döntésnek

Az egyik legelterjedtebb hazai épülettípus, a Kádár-kocka energetikai korszerűsítésére indul mintaprojekt Magyarországon a VELUX Cégcsoport kezdeményezésére, számos szakmai partner, köztük a Panasonic részvételével.
2026. 08. 15. 02:00
Megosztás:

Jogszabályi döntés! A nyugdíjak így emelkednek 2027-ben

Napok óta egyre több találgatás jelenik meg arról, mekkora nyugdíjemelés érkezhet 2027 januárjában. Egyes előrejelzések 3–4 százalékos növekedést valószínűsítenek, más számítások ennél magasabb értéket sem zárnak ki.
2026. 08. 15. 01:00
Megosztás:

Tovább csökken az olaj ára a megugró amerikai készletek miatt

Az olajárak csütörtökön tovább csökkentek, folytatva az előző napi gyengülést. A piacot elsősorban az amerikai nyersolajkészletek váratlan megugrása, a Hormuzi-szoros körüli geopolitikai feszültségek enyhülése, valamint a globális kereslet lassulásával kapcsolatos aggodalmak befolyásolják. A Magyarországon is jelen lévő XTB globális befektetési platform elemzése szerint a geopolitikai kockázati felár mérséklődése, a határidős piacokon a hosszú pozíciók leépülése és az erős amerikai dollár együttesen tovább növelték az eladói nyomást az olajpiacon. Ennek eredményeként a Brent jegyzése 88 dollár, a WTI-é pedig 82 dollár alá süllyedt hordónként.
2026. 08. 15. 00:05
Megosztás: