Magyarország már nem fertőz, de fertőződhet

Magyarország már kifelé tart a gazdasági válságból, de továbbra is ki van téve olyan pénzügyi fertőzéseknek, amelyek esetleg más közép-kelet-európai országokból indulnak el - mondta a Financial Timesnak Bajnai Gordon.

A magyar kormányfő, aki pénteken tesz egynapos látogatást Londonban, a brit gazdasági napilap internetes kiadásában csütörtök este megjelent, Budapesten készült interjúban azt mondta: a térség valamennyi országát érinthetik járványok. "Először Magyarország terjeszthette volna a járványt (tavaly) a régió többi országában ... most már nem mi okozzuk a fertőzést, de megfertőződhetünk" - fogalmazott a miniszterelnök.

 

Maszk

 

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy bármiféle ilyen pánik Magyarországon rövid életű lenne, mivel a magyar gazdasági alapmutatók "sokkal erősebbek", mint egy éve, amikor az ország az EU-hoz és a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) fordult 20 milliárd eurós mentőcsomagért. A kormányfő a lap szerint azt jósolta, hogy Magyarország a jövő évi parlamenti választások eredményétől függetlenül kitart az IMF által jóváhagyott kemény gazdasági program mellett.

 

A választásokon a jobbközép Fidesz várhatóan földcsuszamlásszerű győzelmet arat a kormányzó szocialisták felett - írta a Financial Times. A lapnak nyilatkozva Bajnai Gordon azt mondta: jóllehet a Fidesz visszatérően támadja az ő és elődje, Gyurcsány Ferenc gazdaságpolitikáját, ő nem számít arra, hogy a párt feladná az EU/IMF-programot.

 

"Nem adhatok biztosítékokat a Fidesz nevében. Nincs azonban okuk arra, hogy eltérjenek (e programtól) ... az ország hosszú távú érdekeinek ártana, ha valaki feladja ezt az irányt. Hatalmas gazdasági árat fizettünk képtelen gazdaságpolitikákért" - idézi a Financial Times a magyar miniszterelnököt. Bajnai Gordon felidézte, hogy a magyar IMF-programot a múlt hónapban meghosszabbították jövő márciusról októberig, így az ország hosszabb ideig marad a valutaalap felügyelete alatt, ami csökkenti a radikális gazdaságpolitikai váltások kockázatát.

 

Emellett bármilyen kormánynak ügyelnie kell arra is, hogy ne destabilizálódjon a forint árfolyama, tekintettel arra a hatásra, amelyet ez az 1,7 millió magyarországi lakossági devizaadósra gyakorolhatna. Bajnai Gordon szerint Magyarország visszanyerte hitelességét a piacon; a forint március óta hozzávetőleg 12 százalékot erősödött az euróval szemben. Az ország előtt azonban további feladatok állnak; a legfontosabb a 2010-es költségvetés elfogadtatása a parlamentben, valószínűleg november végén vagy december elején. A kormányfő "Európa legmegfontoltabb költségvetésének" életbe léptetése mellett tett hitet, tartva az IMF által jóváhagyott, 3,8 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánykorlátot - írta a Financial Times.

 

A lap szerint az átlagos deficit az EU-ban jövőre valószínűleg eléri a 7,3 százalékot. Magyarországot a évekig tartó, eltúlzott állami hitelfelvétel - amely a 2006-ban mért 9,2 százalékos államháztartási hiánnyal csúcsosodott ki - már azelőtt gazdasági nehézségekbe sodorta, hogy a globális válság 2008 közepén beütött. A Gyurcsány- és a Bajnai-kormány - az EU és az IMF segítségével - stabilizálta a gazdaságot, visszafogva a kiadásokat; ennek része volt a tizenharmadik havi nyugdíj eltörlése, valamint az áfaemelés - írta kommentárjában a Financial Times.

 

A lap felidézi, hogy a gazdaság mély recesszióban van, a kormány "7,6 százalékos" idei GDP-visszaesést jósol (a kormányzati előrejelzés valójában 6,7 százalékos GDP-mínusz - a tud. megj.). A kilábalás várhatóan gyenge lesz, kormánytisztviselők jövőre is még a gazdaság teljesítményének 0,9 százalékos csökkenésével számolnak, azzal együtt is, hogy az EU az új tagállamokban már szerény, 1 százalékos növekedést vár - fejeződik be a Financial Times ismertetése.


10 bázispont felett esett az amerikai 10 éves hozam

Az AI szektorral, és a részvénypiacokkal kapcsolatos aggodalmak is segítették a 10 éves amerikai hozam mérséklődését, ami több, mint 10 bázispontos eséssel 5,09%-on zárt. A csökkenést a vártnál magasabb termelőiár-index sem tudta visszafordítani.
2026. 10. 16. 10:30
Megosztás:

Más tárcájából fizetett az OpenAI ügynöke: 362 Ethereum-címet vizsgált át

Egy programozási feladatot kellett megoldania, végül azonban egy engedély nélkül használt kriptotárcából fedezte a szükséges tranzakciós díjakat az OpenAI belső kutatási modellje. Az AI-ügynök 362 tárcacímet ellenőrzött, mielőtt elegendő egyenleget talált az Ethereum Sepolia teszthálózatán. A történet különösen kényes részlete, hogy a rendszer felismerte az engedélyezési problémát, mégis elfogadhatónak minősítette saját lépését.
2026. 10. 16. 10:00
Megosztás:

Az amerikai termelőiár-index is a várakozások felett alakult

A szerdai jelentős esés után tegnap korrigáltak az amerikai indexek. Az S&P 500 0,3%-kal, Nasdaq Composite 0,1%-kal, a Dow Jones 1,1%-kal emelkedett.
2026. 10. 16. 09:30
Megosztás:

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2026. 10. 16. 09:00
Megosztás:

A gyengélkedő technológiai szektor ellenére is tovább emelkedtek az európai indexek

A vezető nyugat-európai indexek csütörtökön is tovább emelkedtek. A STOXX 600 0,4%-kal, a DAX 0,3%-kal, a CAC 40 0,8%-kal, az FTSE 100 1,1%-kal került feljebb.
2026. 10. 16. 08:30
Megosztás:

A száz legnagyobb Csongrád-Csanád megyei cég összesített árbevétele 2,9 billió forintra nőtt tavaly

A száz legnagyobb Csongrád-Csanád megyei cég összesített árbevétele 2,7 százalékkal 2,9 billió forintra nőtt, ami reálértéken 1,7 százalékos csökkenés - derül ki a csütörtökön bemutatott Top 100 - Csongrád-Csanád Megye Gazdasága 2025 című kiadványból, amelyet Szegeden mutattak be.
2026. 10. 16. 08:00
Megosztás:

Egészségügyi karrier- és állásbörzét tartanak hétfőn a Semmelweis Egyetemen

Egészségügyi karrier- és állásbörzét tartanak hétfőn a Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri elméleti tömbjében; a rendezvényen a hazai egészségügyi szolgáltatók aktuális állásajánlatairól, valamint a szak- és továbbképzési lehetőségekről kaphatnak átfogó képet az érdeklődők.
2026. 10. 16. 07:30
Megosztás:

Csökkenő árbevétellel zárta a félévet a Bayer Construct

Csökkenő árbevétellel és adózott eredménnyel zárta a félévet a Bayer Construct Zrt. építőipari vállalat az előző év azonos időszakához képest - közölte a csődeljárás alatt álló társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 10. 16. 06:30
Megosztás:

Román tulajdonba kerültek a Gazprom romániai üzemanyagtöltő-állomásai

Román tulajdonba kerültek a Gazprom romániai üzemanyagtöltő-állomásai - írja az economica.net gazdasági hírportál.
2026. 10. 16. 06:00
Megosztás:

Megvan a dátum: jön Magyarországon is euró!

Rövid távon várható valamelyes elcsúszás a magyar költségvetésben az aszálykárok és a geopolitikai sokkok miatt, de ezzel együtt is valószínűnek tűnik, hogy Magyarország 2032-ben csatlakozhat az euróövezethez - áll a világ egyik legnagyobb politikai-gazdasági kockázatelemző csoportja, az Eurasia Group csütörtökön Londonban bemutatott helyzetértékelésében.
2026. 10. 16. 05:30
Megosztás:

Az új turizmus-stratégián dolgozik az MTÜ

Új turizmusirányítási rendszer felállításán és egy új turizmusstratégián is dolgozik a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ). A stratégia első verziója a jövő hétre várható, ezt egy társadalmi egyeztetés követi - mondta az ügynökség vezetője egy keszthelyi turisztikai programon csütörtökön.
2026. 10. 16. 05:00
Megosztás:

A mű nem csak vagyon - Az ICAA szerint a vagyonadó megfelelő szabályozással a kultúra javára is fordítható

A vagyonadóról szóló törvénytervezet szerint az egymilliárd forint feletti nettó vagyonrész után évi 1, a százmilliárd forint feletti rész után 1,5 százalék adót kell fizetni, első alkalommal a 2026. december 31-i állapot alapján. Az adóalapba minden hárommillió forintnál értékesebb műtárgy és gyűjtemény beszámít, az év utolsó napján érvényes piaci értéken. Az élő művészek alkotásaira, a közgyűjteményeknek kölcsönzött vagy letétbe adott művekre a tervezet nem tartalmaz eltérő szabályt, a hatásvizsgálati lap pedig sem a kulturális szektort, sem az adományozást, sem a nonprofit szervezeteket nem említi az érintettek között.
2026. 10. 16. 04:30
Megosztás:

Drágulnak a régi kisautók – megjelent a szeptemberi KSH–Használtautó.hu statisztika

Egy év alatt 25,8%-kal drágult a Suzuki Swift, pedig a csaknem 16,5 éves átlagéletkorával ez a legidősebb modell a tíz leggyakrabban hirdetett autó között. A Használtautó.hu és a Központi Statisztikai Hivatal szeptemberi közös statisztikája szerint fogy a belépő szintű kínálat: a 2,5 millió forint alatti hirdetések aránya a teljes kínálatot tekintve 3,4 százalékponttal, 34,6%-ra csökkent.
2026. 10. 16. 04:00
Megosztás:

Megnyitotta első európai uniós AI-innovációs központját a Kyndryl

Megnyitotta első európai uniós AI Innovation Lab központját a Kyndryl (NYSE: KD), az üzletkritikus vállalati technológiai szolgáltatások egyik vezető szolgáltatója. A Luxembourgban működő központ az agentic AI-ra, vagyis az önálló feladatvégzésre képes AI-ügynökökre épülő megoldásokra szakosodik.
2026. 10. 16. 03:30
Megosztás:

Magyarországon a legdrágább a mobilozás az EU-ban

Az Európai Unióban alig van ország, ahol a hazai árszinthez mérve annyit kellene fizetni a mobilozásért, mint Magyarországon. Az Európai Bizottság tanulmánya szerint vásárlóerő-paritáson számolva a 36 vizsgált mobil-, internet- és tévécsomag csomagból 17-ben az öt legdrágább ország között vagyunk, 10-ben pedig mi vagyunk a legdrágábbak. Megnéztük, mi drága nálunk igazán, hogyan változott a helyzetünk az elmúlt években, illetve mi állhat a háttérben.
2026. 10. 16. 03:00
Megosztás:

Nyugdíjasok bolti kedvezményéről döntöttek - hol jár nyugdíjas-diszkont?

A bevásárlásból, egy új szemüveg árából, de még az otthoni vírusvédelem költségéből is lefaraghatnak a nyugdíjasok. Több kereskedő külön kedvezménnyel várja az idősebb vásárlókat, az engedmény azonban gyakran regisztrációhoz, meghatározott napokhoz vagy életkorhoz kötött.
2026. 10. 16. 02:00
Megosztás:

Önnek is hiányzik havi 266.000 Ft? Akkor ezt érdemes tudnia

Kevésbé borúlátók a magyarok, de még mindig szűkös a családi kassza. Egyre kevesebb magyar számít anyagi helyzete romlására, de többségük továbbra is nehezen jön ki a jövedelméből – derül ki a Cofidis és az NRC közös Hitel Monitor kutatásából.
2026. 10. 16. 01:00
Megosztás:

Rómában tarthatják meg a jövő márciusi uniós csúcstalálkozót

Belgium hozzájárult ahhoz csütörtökön, hogy a jövő márciusra tervezett hivatalos uniós csúcstalálkozót Brüsszel helyett Rómában tartsák meg a Római Szerződés aláírásának március 25-én esedékes 70. évfordulója alkalmából.
2026. 10. 16. 00:30
Megosztás:

A cseh és szlovák felügyeleti hatóságok nyilvántartásba vették a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-t

A cseh és szlovák felügyeleti hatóságok (a Cseh Nemzeti Bank, illetve a Szlovák Nemzeti Bank) nyilvántartásba vették a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. fióktelepét - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 10. 15. 23:30
Megosztás:

Felmentették a NAV egyik elnökhelyettesét

Felmentette Szalavics Mariannt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) erőforrás-gazdálkodási elnökhelyettesét a NAV elnökének javaslatára Kármán András pénzügyminiszter csütörtökön - értesült a HVG.
2026. 10. 15. 23:00
Megosztás: