Ide küldd el a friss jogsis gyermekedet!

A Ford Alapítvány által a világ 40 országában sikeresen működő Ford Driving Skills for Life elnevezésű ingyenes tréningsorozat 2017-ben Magyarországra is megérkezik – jelentették be május 11-i Közlekedési Kultúra Napján. A társadalmi szerepvállalás program célja, hogy segítse a 18-24 év közötti friss jogosítvánnyal rendelkező fiatalokat a vezetési gyakorlat megszerzésében, hogy elkerülhessék az autóbaleseteket. Az első évben 320 fiatalt várnak a szervezők. A közúti közlekedés jelenti a legnagyobb veszélyt a fiatalokra: Magyarországon évek óta ez az első számú halálozási ok, a felmérések szerint korcsoport közel 14% százaléka okozott már balesetet.

Ide küldd el a friss jogsis gyermekedet!

“Mellbevágó statisztikák bizonyítják, hogy a 18-24 éves korosztály közel kétszer akkora eséllyel veszíti életét a közutakon, mint a többiek, körükben Európa szerte ez a vezető halálok. Ezért is vagyunk nagyon büszkék, hogy a Ford Driving Skills for Life CSR-programot végre Magyarországon is elindíthatjuk. Az ingyenes vezetéstechnikai oktatás során a vezetés közben adódó vészhelyzetekre próbáljuk felkészíteni a fiatalokat, hiszen a jogosítvány megszerzése csak egy dolog, a járművezetői rutin elsajátítása viszont hosszútávú folyamat. A szeptember 17-18-án szervezett vezetéstechnikai tréningünk már a világ minden táján bizonyított, így biztosra vesszük, hogy a fél napos képzést követően a tapasztalatlan fiatal sofőrökből is magabiztos autóvezetők válhatnak. Érdekes, kreatív és mindenek előtt hatékony programmal várjuk a jelentkezőket." - mondta Györke Orsolya, a Ford Driving Skills for Life magyarországi menedzsere.

 

A Ford Driving Skills for Life programot 2003-ban az USA-ban, az amerikai közlekedési hatósággal együttműködve indította el az autógyár. Mostanra pedig 40 országban tartanak sikeres tréningeket világszerte, összesen több mint 1 000 000 fiatal számára biztosítva gyakorlati képzést. 2013-as európai bevezetése óta - 12 millió eurós befektetéssel - kontinensünkön is több mint 20 000 friss jogosítványosnak segítettek már, és hazánkban is hosszútávra terveznek. A 4, egyenként félnapos tréningre szeptemberben kerül sor, de az érdeklődők már most is regisztrálhatják érdeklődésüket a http://www.drivingskillsforlife.hu weboldalon. A Ford DSFL-hétvégén a fiatalok az autókezelési ismeretek mellett megtanulják a közlekedési veszély helyzetek, illetve a zavaró tényezők felismerését és kiküszöbölését is. A tréningen kreatív szemléltetőeszközök és számítógépes szimulációk is segítik fejlődésüket. Továbbá a Ford a Meyer-Hentschel Intézettel közösen kifejlesztett ittas vezetést és droghasználatot, sőt idéntől a másnaposságot szimuláló öltözeteinek kipróbálása is a program része. A Ford európai kutatása szerint ugyanis a fiatalok jelentős része vezetett már ittasan, vagy pedig illegális szerek hatása alatt, esetleg másnaposan.

 

"Szó szerint kijózanítóak a hazai közúti balesetekkel foglalkozó statisztikák. 2015-ben a hazai közutakon összesen 16 331 személysérüléses baleset történt, melyek 14%-át, 2277-et 25 évesnél fiatalabbak okoztak. A 200.000 jogosítvánnyal rendelkező, ebbe a korosztályba tartozó személy továbbá nemcsak a balesetek okozója, de számos esetben ők az áldozatok is. 2015-ben a közutakon 21 543 ember sérült meg vagy vesztette életét, akik közül 5338 fő, azaz 25% szintén 25 évnél fiatalabb volt. A Rendőrségnél szomorúan látjuk, hogy a fiatalok meggondolatlansága milyen veszélyt jelent saját, és a közlekedésben részt vevő többi szereplő számára is. Üdvözöljük a mostani kezdeményezést, és minden támogatást biztosítunk a Ford Driving Skills for Life képzéssorozathoz." - mondta Kiss Csaba, rendőr alezredes az ORFK-OBB képviseletében.

 

A Ford Driving Skills for Life képzés során azonban nemcsak a törvényileg szabályozott veszélyforrásokról esik majd szó, de a szervezők kiemelt figyelmet szentelnek a másnapos vezetés témájának, ami a részegséghez közeli mértékben befolyásolja a volán mögötti teljesítményt. Kiemelt szerep jut a vezetés közbeni közösségi médiahasználatból és a telefonálási szokásokból adódó veszélyeknek is. A Ford kutatása szerint a 18-24 éves korcsoportba tartozó autóvezetők 13 százaléka ül autóba egy-egy buli után, és 43 százaléka SMS-ezik, 36 százalékuk telefonál, 11 százalékuk néz mobilon videókat vagy szelfizik vezetés közben.

 

„Az európai fiatalok halálozási okai között az első helyen szerepel az autóbaleset, ezért kiemelten fontos, hogy a friss jogosítvánnyal rendelkezők minden segítséget megkapjanak ahhoz, hogy gyakorlott autóvezetőkké váljanak. A tréning programját a nemzetközi szakértőcsapattal közösen állítottuk össze, a magyar hatóságok bevonása mellett, így ténylegesen a hazai valóságra szabtuk az elméleti, a gyakorlati, illetve a demonstrációs részeket is. A képzés során a számítógépes játékok, és a virtuális valóság is a segítségünkre lesz, valamint a drogok és az alkohol hatásait demonstráló öltözettel, illetve a megváltozott útviszonyok és extrém időjárás által okozott veszélyek szimulálásával zajlik majd az izgalmas felkészülés" - mondta Albert Péter vezetéstechnikai szakértő, a DSFL program vezető trénere.

 

A Ford és a közreműködő hatóságok remélik, hogy a programban minél több magyar fiatal vesz majd részt, hiszen a közutak biztonsága mindannyiunk érdeke és a rutin megszerzése, illetve megtartása életeket menthet. A félnapos, ingyenes program mellett 11 kisfilm szolgál hasznos vezetéstechnikai tanácsokkal az Online Akadémia keretében a http://www.drivingskillsforlife.hu weboldalon.

 

*World Health Organisation Global Status Report On Road Safety 2015

Előre kell feltölteni a HU-GO-egyenleget! Részleges értékesítési leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

Előre kell majd megvenni az e-matricát és feltölteni a HU-GO egyenleget!
2025. 12. 27. 12:00
Megosztás:

Ötöslottó - 7 milliárd forint a tét, tudta?

7 milliárd forint a tét – mit is jelent valójában ekkora összeg? Pár nap és kiderül lesz-e gazdája az Ötöslottóval megnyerhető eddigi legnagyobb nyereménynek, azaz 7 milliárd forintnak.
2025. 12. 27. 11:00
Megosztás:

A két ünnep között jön a második nagy roham az áruházakban

A karácsonyt követő napokban az üzletek szinte az ünnepek előtti forgalmat bonyolítják, ilyenkor ugyanis tömegével cserélik ki az emberek az ajándékba kapott ruhákat, termékeket. Vevőkből is sok van ezekben a napokban, hiszen az üzletek is újabb akciókba kezdenek, hogy kisöpörjék meglévő árukészletüket. Nem véletlen, hogy a 0 százalékos THM-mel hirdetett áruhitel-ajánlatok is sokszor csak az év végig szólnak – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
2025. 12. 27. 10:00
Megosztás:

Németország korábbi oktatási minisztere az NKE-nek adományozza könyvtárát

Klaus von Dohnányi, Hamburg korábbi polgármestere, Németország korábbi oktatási minisztere, külügyi és gazdasági államtitkára a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek (NKE) ajándékozza könyvtárát.
2025. 12. 27. 09:00
Megosztás:

Nem szűnik meg, csak szabályozottabb lesz a BNPL

Szigorodnak a halasztott fizetés szabályai 2026. november 20-tól, amikor a fogyasztói hitelekről szóló törvény (Fhtv.) módosítása életbe lép.
2025. 12. 27. 08:00
Megosztás:

Vlagyimir Putyin: többszörösére nőtt az orosz fegyvergyártás a háború kezdete óta

Többszörösére nőtt a fegyverek és haditechnikai eszközök gyártása Oroszországban 2022 óta; csak a fegyver- és lőszerek beszállítása több mint 22-szeresére emelkedett - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy, az állami fegyverkezési programról pénteken Moszkvában megtarott tanácskozáson.
2025. 12. 27. 07:00
Megosztás:

Az amerikai Függetlenségi nyilatkozat elfogadásának közelgő 250. évfordulóját köszöntik a szegedi újévi koncerten

Az Amerikai Egyesült Államok függetlenségi nyilatkozata elfogadásának közelgő 250. évfordulóját köszönti január 5-i újévi koncertjén a Szegedi Szimfonikus Zenekar - közölte Gyüdi Sándor igazgató az MTI-vel.
2025. 12. 27. 06:00
Megosztás:

Monero XMR kriptovaluta árfolyam előrejelzés 2026

Monero újra reflektorfényben: áttörés készül a többéves csúcsok felé?
2025. 12. 27. 04:00
Megosztás:

BlackRock kripto tranzakciók: 114 millió dollár értékű Bitcoin és Ethereum került a Coinbase-re

A világ legnagyobb vagyonkezelője, a BlackRock ismét komoly mozgásokat hajtott végre a kriptovaluták piacán. December 26-án több mint 114 millió dollár értékben utaltak át Bitcoint és Ethereumot a Coinbase Prime platformra, ami újabb jele annak, hogy az intézményi érdeklődés töretlen a digitális eszközök iránt. Bár hivatalos nyilatkozat nem érkezett, a lépés jól illeszkedik a BlackRock ETF-kezelési stratégiájába.
2025. 12. 27. 03:00
Megosztás:

Tízmilliók lakóhelyére adtak ki téli riasztást az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államokban 60 millió ember lakóhelyére adtak ki rendkívüli téli időjárás miatt figyelmeztetést, vagy riasztást pénteken, északkeleten már több mint ezer légijáratot töröltek.
2025. 12. 27. 02:00
Megosztás:

Nyugdíjba vonuláskor átlag 232.000 Ft-ot veszítünk havonta

A tényadatok alapján továbbra is jelentős különbség van az aktív korban elérhető keresetek és az öregségi nyugdíjak között. Az idei év első három negyedévében az átlagos nettó kereset 476 ezer forint volt, míg az öregségi nyugdíjak átlagos összege az év első kilenc hónapjában alig több mint 244 ezer forintot tett ki.
2025. 12. 27. 01:00
Megosztás:

Az Egyesült Államokban tízmilliók lakóhelyére adtak ki téli riasztást

Az Egyesült Államokban 60 millió ember lakóhelyére adtak ki rendkívüli téli időjárás miatt figyelmeztetést, vagy riasztást pénteken, északkeleten már több mint ezer légijáratot töröltek.
2025. 12. 27. 00:05
Megosztás:

Bitcoin (BTC) opciós lejárat felerősíti a volatilitást

A Bitcoin árfolyama ismét hektikusan mozog: december 26-án rövid időre 1,63%-ot emelkedett, 89 100 dollár fölé, majd visszacsúszott 88 500 dollár körüli szintekre. A hirtelen kilengések hátterében a pénteki, közel 28 milliárd dolláros Bitcoin opciós lejárat állhat, amely hagyományosan erős piaci mozgásokat vált ki.
2025. 12. 26. 23:00
Megosztás:

Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában

A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában.
2025. 12. 26. 22:00
Megosztás:

A Solana 124 dolláron vs. Digitap ($TAP): Miért fontosabbak a banki infrastruktúrák, mint a tranzakciós sebesség 2026-ban?

A Solana jelenleg 124 dollár körül forog, de a banki infrastruktúrák hatása 2026-ban sokkal jelentősebb lehet. A Digitap ($TAP) a fizetési elszámolásra, kártyás fizetésre és fiat-hozzáférésre összpontosít.
2025. 12. 26. 20:00
Megosztás:

A következő másfél évtizedben az Egyesült Államok marad a világ legnagyobb gazdasága

Londoni pénzügyi elemzők szerint a következő másfél évtizedben várhatóan az Egyesült Államok marad a világ legnagyobb gazdasága.
2025. 12. 26. 18:00
Megosztás:

A lengyelek leginkább az egészségügy helyzete miatt aggódnak

A legnagyobb aggodalmat az egészségügyi ellátás elérhetősége kelti a lengyelek körében a 2026-os évre vonatkozóan – derült ki a Wirtualna Polska hírportál által pénteken közzétett felmérésből.
2025. 12. 26. 17:00
Megosztás:

Rekordot döntött az idén kötött brit fegyverexport-szerződések értéke

Rekordot döntött az idén kötött új brit fegyverexport-szerződések értéke.
2025. 12. 26. 16:00
Megosztás:

Újabb XRP árrobbanás jöhet 2026-ban? – Elemző szerint közeledik a következő nagy kitörés

Az XRP, a Ripple által támogatott kriptovaluta ismét a reflektorfénybe került, miután egy ismert elemző, CryptoBull újabb jelentős árfolyam-emelkedést vetít előre. Az elemzés szerint az XRP ismét ugyanabban a klasszikus mintában mozog, amely korábban is hatalmas árrobbanásokat eredményezett. De vajon tényleg küszöbön áll a következő nagy ralira való kitörés?
2025. 12. 26. 15:00
Megosztás:

Litván ultimátum a kriptovaluta szolgáltatóknak: Engedély vagy szankció 2025. december 31-ig!

Litvánia határozott lépést tett a kriptoszektor szabályozása felé: a balti állam központi bankja figyelmeztette a hazai kriptoeszköz-szolgáltatókat (CASP), hogy 2025. december 31-ig engedélyt kell szerezniük a működéshez – ellenkező esetben illegális tevékenységnek minősülhetnek, amely akár büntetőjogi következményekkel is járhat. Az európai MiCA-rendelet betartása immár nem választható – hanem kötelező. Aki lemarad, kimarad.
2025. 12. 26. 13:00
Megosztás: