Május 11-től enyhülnek a korlátozások Franciaországban

Tömeges tesztelés, a tüneteket produkálók elkülönítése, az iskolák és a kereskedelmi egységek újranyitása, valamint a tömegközlekedési járműveken a kötelező maszkviselés a legfontosabb pontjai a koronavírus-járvány miatt kihirdetett kijárási korlátozásokat május 11-től fokozatosan felváltó óvintézkedésekről szóló francia kormányjavaslatnak.

Május 11-től enyhülnek a korlátozások Franciaországban

A karantén utáni stratégiát kedden ismertette a nemzetgyűlésben Edouard Philippe miniszterelnök, amelyet képviselők a háromórás vita után 386 igen szavazattal 100 nem ellenében és 103 tartózkodás mellett elfogadtak.
   
"Együtt kell élnünk a vírussal" - fogalmazott a miniszterelnök, hangsúlyozva, hogy a gazdaság összeomlásának veszélye miatt döntött a kormány a jelenlegi szigorú karantén "fokozatos és óvatos" feloldása mellett, amelyet az egészségügyi helyzettől függően bármikor vissza is vonhat.
   
Jelezte azt is, hogy a jelenleg május 23-ig érvényes egészségügyi rendkívüli állapotot meghosszabbítják "talán július 23-ig". Az erről szólót törvénytervezetet a kormány jövő héten terjeszti a parlament elé.
   
A bölcsődék, az óvodák május 11-én megnyithatnak, ezen a napon az iskolák azonban még csak a legkisebbeket fogadhatják, a felsősök május 18-tól csak azokban a megyékben térhetnek vissza az iskolapadokba, ahol kevésbé van jelen a vírus, és számukra kötelező lesz a maszkviselés. A középiskolások iskolai visszatéréséről viszont csak május végén dönt a kormány.
   
A kávéházak és az éttermek kivételével május 11-től kezdve viszont valamennyi kereskedelmi egység újranyithat egészségvédelmi óvintézkedés mellett, de a nagy múzeumok, mozik és színházak zárva maradnak. A kisebb múzeumok és könyvtárak viszont látogathatók lesznek.
   
Európai országok és fővárosaik - alapszint kvíz ITT

A járvány megfékezésére a kormány azt tervezi, hogy a jelenleg napi 50 ezerről heti 700 ezerre növeli a tesztelések számát. Minden tünetet produkáló franciát és a vele kapcsolatba kerülteket tesztelni fognak. Akinek pozitív a koronavírus-tesztje, annak kéthetes karantént rendelnek el, de amennyiben az nem oldható meg a lakhelyen, hotelszobát biztosít a fertőzöttek elkülönítésére a kormány.
   
"Lesz elég maszk május 11-től" - ígérte meg a kormányfő, elismerve, hogy az elmúlt hetekben hiány volt a védőfelszerelésekből és a maszkokból országszerte.
    

"Most már csaknem 100 millió sebészi maszkot kapunk hetente, és csaknem 20 millió mosható maszk áll majd rendelkezésre a lakosságnak májusban" - mondta Edouard Philippe, jelezve azt is, hogy a tanárok és az oktatási intézmények dolgozói is központilag kapnak majd maszkokat az iskolák újranyitásakor.
   
Hétfőtől már a gyógyszertárak is megkezdhették az egészségügyi maszkok árusítását, amelyeket eddig az egészségügyi dolgozóknak kellett visszatartaniuk.
   
A maszkviselés a tömegközlekedési járműveken kötelező lesz, a kereskedelemben pedig ajánlott, amennyiben a társadalmi távolságtartás betartása nem lehetséges.
  
Március 17. óta a nem munkába járók csak a lakóhelyük egy kilométeres körzetében hagyhatják el a karanténként megjelölt címüket, és előzetesen kitöltött igazolással kizárólag naponta egyszer egy órára mehetnek egyedül vásárolni, orvoshoz, egészségügyi sétára vagy szabadtéri sporttevékenységet végezni. A kijárási korlátozásokat 100 ezer rendőr felügyeli, rendszeresen igazoltatják az embereket.
    

Május 11-től viszont újra igazolás nélkül, szabadon lehet mozogni, de nem messzebb, mint 100 kilométerre a lakóhelytől. Hosszabb utakra csak halaszthatatlan családi vagy munkahelyi okból lesz lehetséges elindulni.
    

A miniszterelnök közölte: gyülekezés csak tíz főig lesz engedélyezett, és szeptemberig nem rendezhetők ötezer főnél több embert érintő rendezvények, sportesemények. Minden színházi és zenei fesztivál elmarad, nem lehet folytatni többek között a járvány miatt félbeszakadt labdarúgó-bajnokságot sem. Ebben az esetben a 12 pontos előnnyel éllovas Paris Saint-Germain tekinthető bajnoknak. A Tour de France rajtját április közepén augusztus 29-re halasztották, de a bejelentett korlátozás alapján a szervezőknek még későbbre kell tolniuk a francia kerékpáros körversenyt.
   
"A jobb napok reményében, a polgármesterek továbbra is az esküvők elhalasztását javasolják" - mondta Edouard Philippe, jelezve, hogy a bejelentett enyhítések csak akkor léphetnek életbe május 11-én, ha akkor nem lesz több napi 3 ezer főnél az új regisztrált fertőzöttek száma.
    

A járvány alakulásának függvényében június 2-től lehet újabb enyhítésekre számítani, addig viszont a tengerpartok, a nagyvárosokban pedig minden park és zöld terület zárva marad.
   
Franciaország a koronavírus-járvány által egyik leginkább érintett ország: a francia egészségügyi minisztérium kedd esti összesítése szerint az elmúlt 24 órában 367-tel 23 660-ra ezer emelkedett a Covid-19 betegség halálos áldozatainak száma, az intenzív osztályokon azonban már 20. napja csökkent a súlyos betegek száma, hétfő óta 221-gyel 4387-re, míg három héttel ezelőtt még több mint hétezren szorultak lélegeztőgépre. A kórházakban jelenleg 27 484 beteget ápolnak, ami 571-gyel kevesebb, mint az előző nap, s a járvány kezdete óta már csaknem 47 ezren gyógyultan távoztak.

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

A beoltott anyák teje tartalmazhat antitesteket

A Covid-19 ellen beoltott szoptató anyák anyateje jelentős mennyiségű antitestet tartalmaz, amely segíthet megvédeni a csecsemőket a koronavírustól - derült ki a Floridai Egyetem új kutatásából.
2021. 08. 29. 10:00
Megosztás:

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Jobban értjük az orvosunkat, mint 6 éve: javult a magyarok általános egészségértése

Az elmúlt 6 évben javult a magyarok egészségértése, emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat – derül ki az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) országos reprezentatív felméréséből. Amellett, hogy a koronavírus-járvány miatt többet és tudatosabban foglalkoztak az emberek egészségügyi kérdésekkel, a fejlődést segíti, hogy évről évre több az egészségértés javítását célzó kezdeményezés. A hiteles és közérthető egészségügyi tájékoztatást szolgáló projekteket támogatja a 2 millió forint összdíjazású Nekem Szól! Egészségértés Díj pályázata is, amelyre idén október 3-ig lehet jelentkezni a nekemszol.hu weboldalon.
2021. 08. 25. 15:00
Megosztás: