Már 15 embert vettek őrizetbe Franciaországban

A párizsi merénylethez használt fegyvereket, három Kalasnyikovokot találtak a terrorakciók során igénybe vett egyik gépkocsiban, amelyet vasárnap reggel találtak meg a francia főváros Montreuil nevű elővárosában, és őrizetbe vettek 15 embert a Bataclanban végrehajtott támadás egyik elkövetője környezetéből - közölték rendőrségi források.

Szemtanúk szerint egy fekete színű Seat gépkocsit használtak a merénylők péntek este az utcai lövöldözések három helyszínén, amikor bárok és éttermek teraszain ülő embereket öltek meg. Ezt a gépkocsit találták meg vasárnap a rendőrök. A France2 francia közszolgálati televízió szerint a belga rendszámú fekete gépkocsiban egy hátizsákot és három Kalasnyikovot és hozzá tartozó hüvelyeket találtak a rendőrök, ami arra utal, hogy a gépkocsiból is dördültek el lövések.

 

A nyomozók DNS-mintákat is vettek a gépkocsiból. A televízió úgy tudja, hogy terrorkommandó tagjai a gépkocsiban töltötték az éjszaka egy részét, majd egy másik járművel a hajnali órákban a belga határ felé indultak, ahol ellenőrizték őket. A gépkocsit a rendőrök továbbengedték, de a benne ülők adatai rögzítésének köszönhetően tudták Belgiumban előállítani szombaton a kommandó tagjait. Az őrizetbe vett személyek számáról különböző információk ismeretesek, de a France2 értesülése szerint egy ember még szökésben van, őt nagy erőkkel keresik Belgiumban. Francois Molins párizsi főügyész még szombaton azt közölte, hogy a belga hatóságok három embert vettek őrizetbe a párizsi merényletekkel kapcsolatban.

 

Egyikük, egy Belgiumban élő francia állampolgár bérelte azt a fekete színű, belga rendszámú Volkswagen Polo típusú gépkocsit, amelyet a Bataclan rendezvényteremben előtt találtak, ahol legalább 89-en vesztették életüket a terrortámadásban. A Bataclanban végrehajtott támadás egyik elkövetője, Ismail Omar Mostefai környezetéből már 15 embert vettek őrizetbe, valamennyien családja tagjai, amellyel állítólag nem tartotta a kapcsolatot.

 

A 29 éves francia állampolgárt az egyik ujja alapján azonosították, amelyet a helyszínen találtak meg a rendőrök a törmelékek között. A férfi a testére erősített robbanó szerkezettel felrobbantotta magát, amikor a rendőrök behatoltak a koncertterembe. Ismail Omar Mostefai a Párizs közeli Courcouronnes-ban született, Chartres-ban élt, két gyermeke van. Kisebb köztörvényes bűncselekmények miatt ismert volt a hatóságok számára, ezért rendelkeztek tőle ujjlenyomattal. 2004 és 2010 között nyolcszor ítélték el, de egyszer sem kapott börtönbüntetést. A férfi 2010 óta hatósági megfigyelés alatt állt, de sosem találtak arra utaló jelet, hogy terrorista összeesküvésben vett volna részt.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Azt viszont tudni lehetett róla, hogy az elmúlt időszakban gyorsan radikalizálódott, a Chartres melletti Luce mecsetjét látogatta. A hatóságok most azt a több hírportálon is megjelent feltételezést próbálják megerősíteni, hogy a férfi tavaly valóban járt-e Szíriában. Hat helyszínen követtek el öngyilkos merényletet szombatra virradóra a francia fővárosban és környékén: a Párizstól északra fekvő Saint-Denis-ben lévő Stade de France stadionban, a francia fővárosban pedig a Bataclan rendezvényteremben tartott rockkoncerten, a Voltaire körúton, a Charonne körúton, az Alibert utcában és a Fontaine au Roi utcában éttermek és bárok szomszédságában. Nincsenek még végleges adatok a halottak és a sebesültek számát illetően sem.

 

A vasárnapi délutáni hivatalos jelentések 129 halálos áldozatról és 350 sebesültről szóltak. A sebesültek közül soknak súlyos az állapota, így a halottak száma még emelkedhet. Manuel Valls miniszterelnök vasárnap azt közölte, hogy 103 áldozatot már azonosítottak, az áldozatok közül még "20-30" embernek nem ismeretes a személyazonossága, de a következő órákban őket is azonosítani fogják. Korábban olyan hírek láttak napvilágot, hogy Stade de France stadion közelében elkövetett robbantások helyszínén találtak egy szíriai és egy egyiptomi útlevelet két öngyilkos merénylő maradványai mellett. A CNN hírtelevíziós nyomozati forrásokra hivatkozva közölte vasárnap, hogy az egyiptomi útlevél feltehetően hamis. A másik útlevélnek a tulajdonosát októberben regisztrálták Lérosz szigetén. Menekültként érkezett Törökországból, de a hatóságok egyelőre nem erősítették meg, hogy az illető azonos az egyik merénylővel. (MTI)

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: