Már 2008-ban megkezdték az egységes állami vagyon nyilvántartását
A kormányszóvivő szerdán jelentette be, hogy a kormány 2012-től kívánja működtetni az egységes integrált nemzeti vagyonnyilvántartást. Nagy Anna kormányszóvivő a kabinet ülését követően azt mondta: a kormány döntött a vagyonleltár elkészítésének munkamenetéről. A cél az, hogy egységes, látható, pontos, hiteles nyilvántartás jöjjön létre. A kabinet felkérte Fellegi Tamás, nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. közreműködésével legkésőbb 2011. december 31-ig készítsék el az "országleltárt", azon belül pedig egy egységes és integrált állami vagyon-nyilvántartási rendszert.
Az előző kormány idején elkészült nyilvántartás sok tízezer tételből állt, aminek szakértő becslésre alapozott értékét 42 milliárd forintban állapították meg. A vagyonkezelő vezetői többször elmondták azt is, hogy számos problémával szembesülnek a nyilvántartás készítése során. Többek között hiányos az ingatlanok földhivatali bejegyzése, ami jogi problémákat vet fel. Példaként említették azt is, hogy az egyes vagyonelemek értékét akkor tudják megállapítani, ha azzal kapcsolatban valami teendő van. Az MNV Zrt. 2009 tavaszán azt is nyilvánosan közölte, hogy az egyeséges vagyonkataszter az Oracle adatbázisán készült, és IBM szervereken van. A fejlesztő az Idom 2000 Zrt. volt.
A vagyonkataszter létrehozása a korábbi információk szerint 622 millió forintba került, és az üzemeltetési szolgáltatások költségére 2009-2011-re 761,6 millió forintot irányoztak elő. Az állami vagyon egységes kezelése érdekében 2007 júniusában elfogadott vagyontörvény alapján 2008. január 1-jén a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-be vonták össze a megszűnő Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Zrt.-t, a Kincstári Vagyoni Igazgatóságot (KVI) és a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetet (NFA). Az idén nyáron módosított törvény nyomán kivonták a Nemzeti Földalapot az MNV-ből és felügyeletét a vidékfejlesztési miniszter látja el. Az állami vagyonról döntéseket hozó Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT) 2009 szeptemberében foglalkozott a vagyon-nyilvántartási problémákkal, és akkor a tanács tagjai egyetértettek abban, hogy sürgető feladat az MNV Zrt. rábízott és saját vagyonának hiánytalan leltárba vétele, ezért mindkét típusú vagyoni körre elkészül a lehető legpontosabb és szabályosabb vagyonleltár.
Az Állami Számvevőszék a legutóbbi vizsgálatában, az év elején kifogásolta a leltár hiányát. Az MNV a jelentéshez fűzött észrevételében hangsúlyozta, hogy az elődszervezetek vagyonának záró állományát tartalmazó beszámolókat a felügyeleti szervek elfogadták, a 2008. évi nyitóállománynak pedig ezzel meg kell egyeznie. Arra nincs jogszabályi előírás - érvelt akkor az MNV Zrt. -, hogy az alakuláskor, 2008-ban a nyitóállományát leltárral kellett volna alátámasztani, ennek ellenére a Pénzügyminisztérium kérésére elkészült a "vagyonátadó mérleg" a nyitómérleg auditálása pedig megtörtént.