Már csak 4 százalékos világgazdasági bővülést vár az IMF

Rontott világgazdasági kilátásain a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a kedden közzétett a félévente megjelenő Világgazdasági kilátások című előrejelzésében. A világgazdaság 4,0 százalékkal, az euróövezet 1,6 százalékkal, míg Magyarország 1,8 százalékkal bővülhet 2011-ben.

 A szervezet szerint a szerkezeti tényezőkön túl egyszeri sokkok, így a Japánt sújtó természeti csapások, illetve az észak-afrikai és közel-keleti politikai zavargások is rontottak a világgazdaság növekedési kilátásain. A fejlett országokban mindazonáltal nem várható recesszió, lassú  növekedésre kell számítani. A fejlődő piacokon továbbra is robosztus, a fejlett országokénál magasabb bővülési ütem várható, azonban a kilátások kockázatai nőttek.
    

Az IMF immár az idei évben és 2012-ben is 4,0 százalékos világgazdasági növekedésre számít, ami rendre 0,3, illetve 0,5 százalékponttal  alacsonyabb a júniusban közzétett legutóbbi becslésénél. A szervezet számításai szerint 2011-ben 1,6 százalékkal, míg 2012-ben 1,1 százalékkal nőhet az euróövezeti GDP, 0,4, illetve 0,6 százalékponttal lassabban, mint ahogy azt júniusban várták. Az Egyesült Államokban idén 1,5, jövőre pedig 1,8 százalékkal nőhet a gazdaság; korábban 1,0, illetve 0,9 százalékponttal magasabb bővülési ütemre számított az IMF.    
    

A fejlett gazdaságok idén 1,6 százalékkal nőhetnek a júniusban várt 2,2 százalékkal szemben, míg jövőre 1,9 százalékkal bővülhetnek a korábban jósolt 2,6 százalék helyett. Az infláció a tavalyi 1,6 százalék után idén 2,6 százalék, míg jövőre 1,4 százalék lehet. A fejlődő piacokon idén 6,4 százalékkal, jövőre 6,1 százalékkal nőhet a GDP, ami nem sokkal kevesebb a júniusban várt rendre 6,6, illetve 6,4 százaléknál. Itt a fogyasztói árak 2011-ben 7,5 százalékkal, 2012-ben pedig 5,9 százalékkal emelkedhetnek a 2010. évi 6,1 százalék után.
    

A szervezet számításai azokon a feltételezéseken alapulnak, hogy az európai döntéshozóknak sikerül megfékezniük az adósságválság tovagyűrűző hatásait, Amerikában megfelelő kompromisszum születik a közép távú költségvetési stabilizációs célok, illetve a gazdaságösztönzés folytatása között, továbbá a pénzpiaci zavarok nem fokozódnak.
    

A Valutaalap szerint Magyarországon 2011-ben 1,8 százalékos, míg 2012-ben 1,7 százalékos növekedés lehet a 2010-es 1,2 százalék után. A fogyasztói árak idén 3,7 százalékkal, 2012-ben pedig 3,0 százalékkal emelkedhetnek. Tavaly 4,9 százalékos infláció volt. A folyó fizetési mérlegben  továbbra is aktívum marad, ám a GDP 2010. évi 2,1 százalékáról 2011-ben 2,0 százalékra, 2012-ben pedig 1,5 százalékra csökken. A munkanélküliségi ráta a tavalyi 11,2 százalékról 11,3 százalékra emelkedik 2011-ben, de 2012-ben már 11,0 százalékra csökken. Az adatok június közepi, tehát az országvédelmi akcióterv kihirdetését megelőző kilátásokat tükrözik.
    

A szervezet júniusban kiadott, Magyarországra vonatkozó országértékelésében még rendre 2,6, illetve 2,5 százalékos gazdasági növekedést várt idén és jövőre,  4,1 százalékos, illetve  3,4 százalékos infláció mellett. Akkor úgy látták, hogy a munkanélküliség az idei évi átlag 11,2 százalékról 10,9 százalékra mérséklődik.
    

Az IMF a 2010. évi átlag 79,03 dollár után 2011-ben 103,20 dolláros, 2012-ben pedig 100,00 dolláros átlagos hordónkénti olajárra számít. (MTI)

Bírósági eljárás indul a spanyol legfőbb ügyész ellen

Spanyolországban példátlan módon bírósági eljárás indul a legfőbb ügyész ellen az igazságszolgáltatással összefüggő titok megsértése miatt - közölte a spanyol legfelsőbb bíróság kedden.
2025. 09. 10. 03:00
Megosztás:

Újabb lendületben a Dogecoin – közeleghet az első DOGE ETF?

A Dogecoin (DOGE) ismét emelkedő pályán mozog: kedden délután 2:30-kor az árfolyam 1%-kal volt magasabban, miközben a két vezető kriptovaluta, a Bitcoin és az Ethereum egyaránt közel 1%-os mínuszban állt. A népszerű mémcoin így az elmúlt hét napban már közel 14%-os pluszt ért el, ezzel a top 10 piaci kapitalizációjú token közül a legerősebb teljesítményt nyújtva.
2025. 09. 10. 02:30
Megosztás:

Az RMDSZ elnöke szerint a nyugdíjreform sorsa meghatározza a kabinet hitelességét

Ha a romániai igazságügyi nyugdíjreform, a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezet nem állja ki az alkotmányossági próbát, akkor a kormány legitimitása megszűnik - nyilatkozta Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke az Antena3 hírtelevíziónak.
2025. 09. 10. 01:30
Megosztás:

Kína és Portugália a kétoldalú kapcsolatok megerősítéséről egyeztetett

Hszi Csin-ping kínai elnök hétfőn Pekingben fogadta Luís Montenegro portugál miniszterelnököt, a két vezető a kétoldalú kapcsolatok megerősítéséről és jövőbeli együttműködés lehetőségeiről egyeztetett - jelentette a kínai állami média.
2025. 09. 10. 01:00
Megosztás:

Az Európai Unió Bírósága előtt a Debreceni Egyetem keresete

A luxembourgi székhelyű Európai Unió Bírósága kedden tárgyalta a Debreceni Egyetem keresetét (DE) az Európai Unió Tanácsa ellen, amelyet a felsőoktatási intézmény 2023 márciusában nyújtott be egyebek mellett a hallgatók kitiltása miatt az Erasmus programból - tájékoztatta a DE sajtóközpontja az MTI-t.
2025. 09. 10. 00:30
Megosztás:

Legfrissebb hírek a Solanáról; XRP árfolyam-előrejelzés, és melyik a legjobb kriptovaluta szeptemberben 8000%-os megtérüléshez?

A kriptopiac szeptemberben ismét pezseg, ahogy a kereskedők olyan tokeneket keresnek, amelyek valódi felfelé irányuló potenciált hordoznak. A Solana (SOL) továbbra is a hírek élén áll a hálózat erőteljes növekedésének köszönhetően, miközben az XRP újra reflektorfénybe került, ahogy az elemzők frissítik az árfolyam-előrejelzéseket a szabályozási fejlemények és ETF-pletykák tükrében.
2025. 09. 09. 23:30
Megosztás:

Románia külkereskedelmi mérleghiánya 2,6 milliárd euróra nőtt

Júliusban 2,637 milliárd euró volt Románia külkereskedelmi mérleghiánya - közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2025. 09. 09. 23:00
Megosztás:

Innovatív takarmányfejlesztéssel csökkenti a pulykaelhalást a Zala-Cereália

Csökken a pulykák elhullása és kevesebb takarmány felhasználásával is jobban gyarapodik a súlyuk a zalaszentgróti Zala-Cereália Kft. és a HR-Pharma Kft. nemrég lezárult közös takarmányfejlesztési projektjének eredményeként - tájékoztatta a Zala-Cereália ügyvezetője az MTI-t.
2025. 09. 09. 22:30
Megosztás:

A SAFE hitelkeretéből 16,2 milliárd eurónyi forrás, vagyis több mint 6.300 milliárd forint támogathatja Magyarország védelmi beszerzéseit és beruházásait

Az európai biztonsági cselekvési eszköz, vagyis a SAFE hitelkeretének allokációja alapján 16,2 milliárd eurónyi forrás támogathatja Magyarország védelmi beszerzéseit és beruházásait, ez a lengyel és francia igény után a harmadik legnagyobb. Hazánk földrajzi elhelyezkedése, a régióban betöltött stabilizáló szerepe, valamint elkötelezett NATO- és EU-tagsága alapján indokolt és megalapozott a SAFE forrásokból való jelentős részesedés. A program a honvédelmi képességek fejlesztése és a hazai védelmi ipar dinamizálása mellett a magyar gazdaság megerősítéséhez, valamint a költségvetés kamatkiadásainak csökkentéséhez is érdemben hozzájárulhat. A SAFE program ugyanis a piaci finanszírozási lehetőségekhez képest várhatóan mintegy 200 bázisponttal kedvezőbb kamattal kínál fokozatosan felvehető hitelt, ami hosszú távon évi több tíz-, majd százmilliárd forintos kamatmegtakarítást jelenthet az államháztartás számára.
2025. 09. 09. 22:00
Megosztás:

Letették a Mátrai Erőmű új erőművi blokkjának alapkövét Visontán

Letették a Mátrai Erőmű kombinált ciklusú gázturbinás erőműblokkjának (closed-cycle gas turbine, CCGT) alapkövét - közölte az MVM kedden az MTI-vel.
2025. 09. 09. 21:30
Megosztás:

Pepe, Dogecoin és Shiba Inu trónját 2026-ra egy új kriptó veheti át, miután globális figyelmet kapott

Figyelem mémcoin kereskedők! A mémvilág régi őrzői, mint a Dogecoin, a Shiba Inu és a Pepe, most új kihívóval néznek szembe. Ezúttal azonban nem egy újabb nagyravágyó mémcoinról van szó, hanem egy iparág-forradalmasító projektről.
2025. 09. 09. 21:00
Megosztás:

Megjelent Magyarország Mesterséges Intelligencia Stratégiája

A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy hazánk a technológiai átalakulás nyertese maradjon, ezért megújította Magyarország Mesterséges Intelligencia Stratégiáját, amely a 2020-ban elfogadott stratégia főbb célkitűzéseit megtartva, az elmúlt időszak technológiai és jogi változásait is figyelembe véve új intézkedéseket határoz meg a 2030-ig tartó időszakra - tájékoztatta a tárca az MTI-t kedden.
2025. 09. 09. 20:30
Megosztás:

Ingatlan.com: átalakíthatja a lakáskínálatot az Otthon Start

Átalakíthatják a kínálatukat az ingatlanfejlesztők az Otthon Start hatására, jelenleg ugyanis több ezer megfizethető új lakás hiányzik az piacról - közölte az ingatlan.com kedden az MTI-vel.
2025. 09. 09. 20:00
Megosztás:

Az amerikai munkaerőpiac gyengébb lehet, mint gondolnánk

Az amerikai Munkaügyi Statisztikai Hivatal előzetes felülvizsgálata szerint a márciusig tartó egy év során a foglalkoztatottak száma 800 000-1 millióval lehetett túlbecsülve az Egyesült Államokban.
2025. 09. 09. 19:30
Megosztás:

Solana friss hírek, XRP ár előrejelzés és melyik kriptovaluta a legjobb vásárlás szeptemberben 8000%-os megtérülés (ROI) reményében?

A kriptovaluta piac szeptemberben ismét felpezsdült, ahogy a kereskedők olyan tokeneket keresnek, amelyek jelentős felfelé irányuló potenciállal rendelkeznek.
2025. 09. 09. 19:00
Megosztás:

Legekkel zárta az idei hajózási főszezont a Balatoni Hajózási Zrt.

Legekkel zárta az idei hajózási főszezont a Balatoni Hajózási Zrt. , a kompokon utazók száma elérte az 1 millió 220 ezret, a személyhajókon utazóké pedig megközelítette a 820 ezret, így a BAHART a tavalyihoz képest az idén korábban, már augusztus 29-én átlépte a kétmilliós utasszámot - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség leányvállalata, a BAHART kedden az MTI-vel.
2025. 09. 09. 18:30
Megosztás:

NGM: a kormány tovább küzd az indokolatlan áremelésekkel szemben

Meghosszabbítottuk az árréscsökkentést, az élelmiszer-utalványok kézbesítése folyamatos, a kormány tovább küzd az indokolatlan áremelésekkel szemben - hívta fel a figyelmet keddi közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2025. 09. 09. 18:00
Megosztás:

Mi is az a Super Bowl? Teljes útmutató kezdőknek Amerika legnagyobb meccséről

A Super Bowl nem csupán egy amerikai futballmeccs – ez az esemény mára a világ egyik legnézettebb sport- és szórakoztató műsora lett. Az NFL (National Football League) szezonjának döntője, amely minden évben február első vasárnapján kerül megrendezésre. A mérkőzés a két konferencia, az AFC és az NFC bajnokát állítja egymással szembe.
2025. 09. 09. 17:30
Megosztás:

Emelkedtek a mezőgazdasági termékek árai az EU-ban

Az Európai Unióban a mezőgazdasági termékek átlagos kibocsátási ára 2025 második negyedévében 5,6 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban - közölte hétfőn a luxemburgi székhelyű uniós statisztikai hivatal, az Eurostat.
2025. 09. 09. 17:00
Megosztás:

Hogyan kezdj bele a digitális sportba: Útmutató lépésről-lépésre

A digitális sport világa az elmúlt évtizedben forradalmi változásokon ment keresztül, és mára a hagyományos sportágakhoz hasonló népszerűségre tett szert világszerte.
2025. 09. 09. 16:55
Megosztás: