Már csak a megszokás vitte pluszba a DJIA indexet
2009. 06. 13. 09:45
Vegyesen alakultak az amerikai piacok pénteken, miután a nyersanyag és a technológiai részvények csökkentek, míg a recessziós hatásoknak kevésbé kitett részvények emelkedtek a gazdasági fellendülésbe vettet bizalomnak köszönhetően. (ProfitLine.hu)
A DJIA index 28.34 ponttal, 0,3 százalékkal 8,799.26 pontra emelkedett, mely január 6-a óta a legmagasabb szint. Az S&P 500 index 1.32 pontot, 0,1 százalékot emelkedve 946.21 pontra emelkedett, míg a Nasdaq composite index 3.57 ponttal, 0,2 százalékkal 1,858.80 pontra enyhült. Heti szinten a Dow 0,4 százalékkal emelkedett, az S&P 500 index 0,7 százalékkal, a Nasdaq pedig 0,5 százalékkal erősödött. A technológiai piac veszteségét elsősorban az Intel okozta, melynek árfolyama az ágazattal kapcsolatos rossz hírtől süllyedt - ez időre 1,7 százalékot.Az ugyancsak félvezetőipari nagyvállalat, a National Semiconductor ugyanis üzleti év utolsó negyedére veszteséget közölt, amitől részvénye 7 százalékot zuhant. A tőzsde DJIA indexe részben az Intel, részben az Alcoa árfolyamveszteségétől (-2,6 százalék) maradt ekkor a negatív tartományban. Csökkenéssel is nyitott pénteken a Wall Street: a New York-i tőzsde vezető DJIA indexe 0,37 százalékkal, a Nasdaq piac mutatója 0,70 százalékkal gyengült. A mutatók alakulását elsősorban az befolyásolta, hogy visszaesett az olaj és más nyersanyagok világpiaci ára a dollár erősödése miatt. Nagyjából fél óra múltán a DJIA 0,25 százalék, a Nasdaq 0,64 százalék veszteséget mutatott.

Van 3000 dollárod? Bitcoin, XRP vagy arany – melyik a jobb befektetés?
Sok befektető számára ma már nem az a kérdés, hogy kriptovaluták vagy nemesfémek, hanem az, hogyan lehet mindkettőt okosan kombinálni egy portfólióban. Az olyan eszközök, mint a Gold, a Bitcoin vagy a XRP, teljesen eltérő módon teremtenek értéket, ezért a választás sokszor attól függ, mennyi kockázatot hajlandó vállalni a befektető.
Emelkedik a Bitcoin, miután Trump a háború lehetséges végét jelezte Irán ellen
A Bitcoin árfolyama emelkedni kezdett, miután Donald Trump arra utalt, hogy az Egyesült Államok és Irán közötti konfliktus hamarosan véget érhet. A világ legnagyobb kriptovalutája hétfőn akár 3,4%-kal is erősödött, és 69 523 dollárig emelkedett New Yorkban.
Fogyasztóvédők a tudatos vásárlásra hívják fel a figyelmet a fogyasztóvédelem világnapján
Fontos a körültekintő, tudatos vásárlás mind a boltokban, mind az online térben, a döntés előtt mérlegelni kell pénzügyi lehetőségeinket és azt is, hogy a kiválasztott termékre valóban szükségük van-e - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) a fogyasztóvédelem világnapja alkalmából, ami március 15-én lesz.
A Dogecoin ára 2026-ra elérheti az 1 dollárt, ha ez a három dolog bekövetkezik
A Dogecoin jelenleg 0,10 dollár alatt forog. Bár egyes elemzők már most az 1 dollárhoz vezető utat vázolják fel 2026-ra. Ez ambiciózusnak hangzik. A számok azonban árnyaltabb képet mutatnak. Három konkrét feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy ez a cél reálissá váljon.
Az Ethereum ára átlépte a 2 100 dollárt, miközben a Remittix befektetői akár 50×-es hozamot is láthatnak idén
Az Ethereum árfolyamának alakulása ezen a héten a figyelem középpontjába került, miután az eszköz áttörte a 2 100 dolláros szintet. Az ETH árának emelkedése annak a jele, hogy több hónapnyi óvatos optimizmus után visszatér a bizalom. A korábban inaktív „whale” pénztárcák ismét aktívabbá válnak a kulcsfontosságú tőzsdéken, az on-chain mutatók pedig az Ethereum forgalmának növekedését jelzik.
A KuCoin erősödik a kriptoderivatívák piacán – nő a verseny a tőzsdék között
A kriptoderivatívák piaca februárban némileg visszafogottabb volt, azonban a vezető kriptotőzsdék közötti verseny tovább fokozódott. A legfrissebb piaci adatok szerint a KuCoin a hónap egyik legnagyobb piaci részesedés-növekedését produkáló platformja lett, miközben a teljes kereskedési volumen csökkent.
Szicília csodái: pisztáciakrémek és olívabogyók
Olaszország híres a gasztronómiai élményeiről, különösen a szicíliai régió, ami különleges ízeket kínál az ínyenceknek. A szicíliai gasztronómia története és sokszínűsége egyszerre nyújt izgalmat és kielégítő ízélményt azoknak, akik közelebbről szeretnék megismerni.
Bitcoin a geopolitikai feszültségek viharában – új árfolyamcélok körvonalazódnak
A Bitcoin ismét bizonyította ellenálló képességét a globális bizonytalanság idején. Az Egyesült Államok és Irán közötti feszültségek eszkalációja kezdetben erős volatilitást hozott a piacra, azonban a vezető kriptovaluta gyorsan talpra állt, és több hagyományos eszközt is felülteljesített. A piaci struktúra átalakulása, a nagybefektetők fokozódó aktivitása és az ETF-beáramlások együtt olyan fundamentumokat teremtenek, amelyek akár új árfolyamcélok felé is terelhetik a Bitcoint.
Rugalmas vállalatirányítás: az ideális megoldás
A mai üzleti környezetben rendkívül fontos, hogy a cégek olyan rendszereket válasszanak, melyek teljes mértékben kielégítik szükségleteiket. Eszébe jutott-e már valaha, hogyan érheti el, hogy az adminisztratív folyamatok a lehető legjobban szolgálják vállalkozása érdekeit?
Tapasok, ritmusok és ízek: az autentikus élmények találkozása
A spanyol életérzés sokrétű varázsát átélheted egy különleges esti élmény során. Képzeld el, hogy egy barátságos étteremben üldögélsz, ahol a mennyezetről flamenco ritmusok szűrődnek le, és a tányérodon pikáns tapasok várnak kóstolásra. A város szívében, mesterséges fények elől menekülve egy olyan helyre juthatsz, ahol minden érzékszervedet rabul ejtik az ízek és hangok.