Matolcsy - Magyarország elindult a pénzügyi függetlenség felé

Magyarország elindult a pénzügyi függetlenség felé - hangsúlyozta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter csütörtökön a Gazdasági és Szociális Tanács (GSZT) ülésén. (MTI)

Elmondta: Magyarország akkor lesz képes a jövőbeni stratégiáját megvalósítani, ha tágítani tudja mozgásterét a pénzügyi függetlenség megteremtésével. A nemzetgazdasági miniszter aláhúzta: ennek során az országnak az államadósság GDP-hez mért szintjét a jelenlegi 80 százalékról 70, majd 60 százalék alá kell csökkentenie, ezzel párhuzamosan az európai uniós partnerekkel egyeztetve az ország az államháztartási deficit idei 3,8 százalékos tervezett mértékét a következő években 3 százalék alá fogja mérsékelni a GDP-hez képest, de szükség van a mostaninál rugalmasabb monetáris politikára is.

 

A nemzetgazdasági miniszter megjegyezte: a Magyar Nemzeti Bank (MNB) jelenleg nem él kellőképpen a monetáris politika eszközeivel, a monetáris élénkítés lehetőségeivel. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter az ülésen elmondta: a Gazdasági és Szociális Tanács (GSZT) olyan fórumot teremt, ahol lehetőség van megvitatni a jövőképet, a nemzeti stratégiákat.

 

A miniszterelnök-helyettes kiemelte: a GSZT a racionális vitákban végezhet fontos munkát, visszaadhatja a társadalomnak a jövőbe vetett bizalmát, hogy Magyarország ismét sikeres legyen. Matolcsy György a GSZT ülésén kifejtette: Magyarország kudarcos 20 éves korszakot zár le, és egy sikeres következő 20 éves korszakot alapoz meg, amelynek jövőképe, hogy 2030-ra az Európai Unió átlagos fejlettségi szintjét meghaladja, azaz elérje az EU átlagos 1 főre jutó GDP-jének 105 százalékát.

 

A nemzetgazdasági miniszter kiemelte: a kormány azzal a helyzettel szembesült, hogy az EU-IMF közös megállapodásban szereplő 3,8 százalékos GDP-arányos hiány az év végére 5 százalékot ért volna el, aminek beláthatatlan következménye lehetett volna, ha a kormány nem lép közbe a 29 pontos első gazdasági akciótervvel.

 

A miniszter úgy fogalmazott: az IMF "elnézte" az idei költségvetést, és nem vette észre, hogy 280 milliárd forint "lyuk", azaz többlethiány van benne, amit alátámasztott, hogy májusban az államháztartási deficit már elérte az egész évre tervezett szint 118 százalékát. Matolcsy György elmondta: 2010 második felében a 3,8 százalékos államháztartási deficit tartása fontos cél a kormány számára, de egyúttal igyekszik a gazdasági növekedés lehetőségét is megteremteni.

 

A 2011-2012-es években strukturális átalakítás lesz: a politika területén megvalósul a közigazgatási reform, a gazdaságpolitikában a bürokrácia csökkentése, az adószint mérséklése, az adózás egyszerűsítése szerepel napirenden. A foglalkoztatási reformról szólva megismételte: 10 év alatt 1 millió adózó munkahelyet teremtenek, a népesedési folyamatokat kedvezően befolyásoló adórendszer kialakítása a cél. A 29 pontos első gazdasági akciótervvel kapcsolatban Matolcsy György kiemelte: 2010 második felében a pénzügyi konszolidáció fontos eleme a bankadó.

 

Megjegyezte: az IMF-fel folytatott tárgyalásokon világossá vált, hogy vagy a 200 milliárd forint bankadót vezetik be az idén, vagy megszorító intézkedéseket hajtanak végre, ez utóbbit nem vállalta a kormány. Parragh László, a GSZT soros elnöke az ülésen az európai gyakorlatra hivatkozva elmondta: a GSZT az egyeztetési folyamat erősödésével növelheti szerepét.

 

Egyetértett azzal, hogy a kormánynak inkább a bankadót kell vállalnia, minthogy újabb megszorító csomagot léptessen életbe az országban. Vizi E. Szilveszter társelnök szerint a GSZT-nek hátteret kellene teremtenie, az európai gyakorlatot követve. Kiemelte: a fórum az Országos Érdekegyeztető Tanácstól eltérő területen működik, amely nemzeti érdeket megjelenítve az ország gazdasági és szociális hosszú távú fejlődését, a nemzetstratégiák kidolgozását segíti.

 

Palócz Éva, a Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója az ülésen reagálva a nemzetgazdasági miniszter szavaira elmondta: a társasági adó kedvezményes 10 százalékos mértékének az éves árbevétel 500 millió forintig történő emelése az idén nem lesz semmilyen hatással a növekedésre, viszont 50 milliárd forinttal csökkenti a költségvetés bevételeit. A bankadóval kapcsolatban megjegyezte: félő, hogy a nemzetközi befektetők bizalma csökken az ország irányában, ez az állampapírok magasabb kockázati felárában csapódhat le.

 

Mellár Tamás, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. kutatási igazgatója problémásnak nevezte a személyi jövedelemadóban a 16 százalékos egykulcsos rendszer bevezetését, véleménye szerint ez társadalmi feszültségeket eredményezhet. Rámutatott: egy későbbi időszakban fel lehetne vetni egy esetleg bevezetésre kerülő vagyonadót a módosabb rétegek esetében. Hiányolta, hogy eddig a kormány még nem mutatott be egy átfogó vidékfejlesztési stratégiát.


Keleti-déli versenytársak is nyernek a közútra terelt áruforgalommal

Miközben a hazai vállalatoknak egyre nehezebb versenyben kell helytállniuk, a vasútról közútra terelődő áruforgalom nagy részét Magyarországtól keletre-délre működő fuvarozók szerzik meg. A közelgő vasúti felújítások további forgalmat terelhetnek el, ha a beruházók és a pályaműködtetők nem készítik fel időben a kerülő útvonalakat. A logisztikai piac meghatározó szereplői szerint a magyar cégek helyzetén a különböző szállítási módok összehangolása és a szolgáltatások fejlesztése javíthatna. Erről a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ), a CT4EU és az UIRR közös rendezvényén, a 6. Közép-Európai Intermodális Konferencia záró kerekasztalán beszéltek.
2026. 11. 04. 02:00
Megosztás:

Óriási lottónyereményt bukott el egy férfi, mert lekéste a beváltási határidőt

Több mint 11 millió jüanos (mintegy 540 millió forintos) lottónyereményét veszítette el egy kínai férfi, mert két nappal lekéste a beváltási határidőt. A férfi hiába fordult bírósághoz, keresetét elutasították, és több mint 88 ezer jüan (mintegy 4,3 millió forint) perköltséget is fizetnie kellett - jelentette a kínai állami média.
2026. 11. 04. 01:30
Megosztás:

Zalaegerszeg maximum hatszáz millió forintos hitelt venne fel a mentesítésre

Legfeljebb 600 millió forintos, tízéves lejáratú hitelt venne fel Zalaegerszeg önkormányzata a városban azbesztszennyezéssel érintett területek mentesítésére, erről kedden döntöttek a képviselők rendkívüli közgyűlésen.
2026. 11. 04. 00:30
Megosztás:

Gajdos László: jelentős átalakításokra szorul az erdőgazdálkodás Magyarországon

A fokozatosság elve mentén haladva jelentős átalakításokra szorul az erdőgazdálkodás Magyarországon - mondta Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a tárca keddi sajtóeseményén Budapesten.
2026. 11. 04. 00:05
Megosztás:

Franciaországban folytatódnak a diáktiltakozások

Folytatódtak Franciaországban kedden a középiskolák és a felsőoktatási intézmények egy részében a közoktatás alulfinanszírozottsága elleni tiltakozások a kormány múlt heti bejelentései ellenére, miközben a szakszervezetek csütörtökre általános sztrájkot hirdettek a megélhetési problémák miatt.
2026. 11. 03. 23:30
Megosztás:

Orosz állampolgárok ezrei kerültek nehéz helyzetbe a szerbiai Alta Bank csődje miatt

Orosz állampolgárok ezrei kerültek nehéz anyagi helyzetbe Szerbiában, miután a jegybank visszavonta az Alta Bank működési engedélyét, és az ügyfelek elveszítették hozzáférésüket a számláikhoz. A pénzintézet különösen népszerű volt az Ukrajna elleni orosz invázió kezdete óta Szerbiába költözött oroszok körében.
2026. 11. 03. 23:00
Megosztás:

A NAV elindíthatja a vagyonosodási vizsgálatokat a volt és jelenlegi miniszterelnökök, miniszterek ellen

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elindíthatja a vagyonosodási vizsgálatokat a volt és jelenlegi miniszterelnökök, miniszterek, képviselők és államtitkárok ellen - írta Magyar Péter kormányfő a Facebook-oldalán kedden.
2026. 11. 03. 22:30
Megosztás:

Lassult az Otthon Start, mégis rekordösszegű lakáshitelt vettek fel a magyarok

Szeptemberben az idei év második leggyengébb eredményét hozta a magyarországi lakáshitelpiac, ám év/év alapon még így is kétszer annyi lakáshitel fogyott, mint tavaly. A szeptemberi eredménnyel a hitelpiac ezen szegmense az év első kilenc hónapjában meghaladta a 2 200 milliárd forintos kihelyezést, amire még sosem volt példa. A személyi hitelek piaca ugyancsak szépen teljesített a vizsgált időszakban, az idén január-szeptemberi időszakban az újonnan kötött szerződések összege meghaladta az 1 100 milliárd forintot - írja közleményében a Bank360.
2026. 11. 03. 22:00
Megosztás:

Spanyolország megerősíti a vasúti közlekedés biztonságát

A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a spanyol kormány keddi ülésén Madridban, hat nappal a 69 halálos áldozatot követelő vasúti katasztrófa után, egyben 30 millió eurós segélycsomagot hagyott jóvá a szerencsétlenség érintettjei számára.
2026. 11. 03. 21:30
Megosztás:

Lezárult a szélerőművekre kiírt pályázat

Lezárult a szélerőművekre kiírt pályázat benyújtási szakasza, a határidőig 37 jelentkező 46 pályázata érkezett be - tájékoztatta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kedden az MTI-t.
2026. 11. 03. 21:00
Megosztás:

Több nőre és fiatalra van szükség a politikai döntéshozatalban

A nők és a fiatalok politikai részvétele elengedhetetlen ahhoz, hogy szempontjaik és problémáik megfelelő súllyal jelenjenek meg a döntéshozatalban - jelentette ki Tüttő Kata, a Régiók Európai Bizottságának (CoR) elnöke kedden Brüsszelben, az Európai Parlament női vezetői szerepvállalásról rendezett konferenciáján.
2026. 11. 03. 20:30
Megosztás:

Vegyesen változott kedd estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 11. 03. 20:00
Megosztás:

Tovább szigorítják a Balaton vízparti szabályozását

Tovább szigorítaná a Balaton vízparti szabályozásáról szóló, tavaly ősszel életbe lépett kormányrendeletet, és meghosszabbítani tervezi az új szabályok átvezetésére szabott határidőt a tóparti önkormányzatok számára a kormány - derül ki a Közlekedési és Beruházási Minisztérium sajtóosztályának MTI megkeresésére küldött válaszából.
2026. 11. 03. 19:30
Megosztás:

Nyomoz a rendőrség az iparkamara ingatlanvásárlásai miatt

A Budapesti Rendőr-főkapitányság hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) ingatlanvásárlásai miatt - erősítette meg az MTI-nek a HVG értesülését a rendőrség.
2026. 11. 03. 19:00
Megosztás:

December 24. munkaszüneti nap lesz – erre kell készülniük a munkáltatóknak

Az Országgyűlés ma elfogadta a december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról szóló törvényt. A változás miatt a munkáltatóknak át kell tekinteniük a decemberi munkaidő-beosztásokat és szabadságokat, egyes esetekben újra kell számolniuk a munkaidőkeretet, és a bérszámfejtési rendszereket is módosítaniuk kell – hívja fel a figyelmet a Niveus. A változás a december 12-re korábban áthelyezett munkanapot is érinti.
2026. 11. 03. 18:30
Megosztás:

A cseh államfő szerint Montenegró belépése az EU-ba stratégiai beruházás lenne

Montenegró belépése az Európai Unióba stratégiai beruházás lenne az egész unió számára, másfelől pozitív példaként is szolgálhatna a többi balkáni országnak - jelentette ki Petr Pavel cseh államfő keddi prágai sajtóértekezletén, miután tárgyalt Jakov Milatovic montenegrói elnökkel.
2026. 11. 03. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: elrendelték a nyomozást a Kisfaludy-program ügyében

Elrendelték a nyomozást a Kisfaludy-program ügyében tett, 475 milliárd forintot érintő feljelentés nyomán - közölte a gazdasági és energetikai miniszter kedden a Facebook-oldalán.
2026. 11. 03. 17:30
Megosztás:

Tombol az influenza Horvátországban, késik az oltóanyag

Horvátországban már két halálos áldozata van az idei influenzaszezonnak, miközben a vírus elleni vakcinák még nem érkeztek meg az országba. A horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) 420 ezer adag oltóanyagot rendelt, de a szállítás pontos időpontja egyelőre nem ismert - közölte a Jutarnji List című horvát napilap.
2026. 11. 03. 17:00
Megosztás:

Minisztérium: nyomozás indult a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt

Költségvetési csalás gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a LOGOSZ Alapítvány ügyében, miután a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium feljelentést tett - közölte tárca kedden az MTI-vel.
2026. 11. 03. 16:30
Megosztás:

Új gyűjtőállomást épít Vecsés mellett a Mol

A Mol 5,5 milliárd forintos beruházással új gyűjtőállomást épít Vecsés térségében, ahonnan a vállalat hazai kőolajtermelésének mintegy 30 százaléka származik - közölte a társaság az MTI-vel kedden.
2026. 11. 03. 16:00
Megosztás: