Matolcsy: a kormány intézkedései javították a kkv-szektor helyzetét

A világgazdasági válság 2009-es mélypontja után a kormány intézkedéseinek következtében javult a kis- és középvállalkozások (kkv) helyzete: 2010-ben már emelkedett a gazdálkodó szervezetek száma, és a tőlük származó adóbevétel 2010-ről 2011-re 8 százalékkal nőtt - olvasható abban a kkv-szektor helyzetéről szóló jelentésben, amely péntek este került fel a Parlament honlapjára, és amelyet Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter jegyez.

A kormánynak törvényi kötelezettsége kétévente beszámolót készíteni a kkv-szektorról és az Országgyűlés elé terjeszteni. A mostani jelentés a 2009-es és 2010-es évet mutatja be. Ebben Matolcsy György azt írta, az időszak a gazdasági és pénzügyi válság súlyosbodásával jellemezhető, a 2008-ban kezdődött válság hatása már 2009-ben érzékelhető volt: jelentősen visszaesett mind a külső, mind a belső kereslet, a GDP csökkent.

 

Ebben a helyzetben a jelentés szerint a vállalkozások joggal várhatták el a kormányzati intézkedéseket, de azokra csak 2010 tavaszán, a kormányváltás után került sor. Két akcióterv részeként a kormány csökkentette a társasági adót, bevezette a 16 százalékos családi adót, eltörölt tíz kisadót, a kkv-knak előnyös uniós pályázati rendszert alakított ki. Bevezette a Széchenyi Pihenő Kártyát, egyszerűsítette a végelszámolást és csökkentette a vállalkozások adminisztrációs terheit. Matolcsy György kiemelte: az intézkedések hatására a 2010-es, több mint 7 százalékos költségvetési hiány az év végére 4,2 százalékra csökkent, a GDP 1,4 százalékkal nőtt 2011 negyedik negyedévében.

 

A további hatásokat sorolva a miniszter azt írta, jelentősen nőtt a működő gazdálkodó szervezetek száma, ennek motorja valószínűleg a kkv-szektor volt, a cégmegszűnések száma pedig 2009 második negyedévtől a cégalapításokéhoz közelít. A foglalkoztatás terén 2011 negyedik egyedévében 3 millió 851 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma, 46 ezer fővel, 1,2 százalékkal több mint az előző év azonos időszakában. Az öt vagy ennél több főt foglalkoztató vállalkozásoknál 2011 január–októberben 1 millió 853 ezren dolgoztak, 29 ezer fővel (1,6 százalékkal) többen, mint 2010 azonos időszakában.

 

Az adóbevételekről Matolcsy György azt írta, a pénzforgalmi adatok alapján az összes gazdálkodó szervezettől származó adóbevétel 2010-ről 2011-re 8 százalékkal növekedett, ami 461,2 milliárd forint többletbevételt eredményezett a költségvetésben. Megjegyezte, hogy ennek 10,1 százaléka származik a szektorális különadókból, a többlet legnagyobb részét a TB járulékbevétel 30 százalékos emelkedése okozta. A társasági adó (tao) kulcsának 19-ról 10 százalékra csökkentése a kkv-k széles körét érintette, a 2011-es pénzforgalmi adatok az adóbevételek csökkenését vagy stagnálását mutatják, ugyanakkor a nagyvállalatok tao befizetései 30 milliárd forinttal emelkedtek.

 

A hitelezéssel kapcsolatban a miniszter azt írta, hogy a szektor hitelezése 2008-óta folyamatosan mérséklődik, a külkereskedelmet viszont pozitívan érintették az intézkedések, mivel 2011-ben 10 százalékkal nőtt az export. A kivitel volumene 10,2, a behozatalé 6,9 százalékkal haladta meg az előző évi szintet, így a külkereskedelmi mérleg 1930 milliárdos aktívumot mutatott. Matolcsy György kitért a 2012-es adatokra is: az idei év első hat hónapjában az előzetes adatok szerint külkereskedelmi mérleg 832 milliárd forint aktívumot mutatott, ez az egyenleg 44 milliárd forintos romlását jelenti az előző év hasonló időszakához képest.

 

A kkv-szektorról elmondható, hogy a 2010-es előzetes adatok szerint az üzleti szférában foglalkoztatottak 74,1 százalékának biztosítottak munkát, a bruttó hozzáadott értéknek pedig több mint a felét állították elő, az exportból való részesedésük 26,4 százalék. Magyarországon 682 ezer vállalkozás működik, amelynek 99,9 százaléka kis- és középvállalkozás.


Mintegy 70 embert tartanak nyilván nemzetbiztonsági kockázatot jelentő személyként Hollandiában

Az elmúlt tíz évben a holland bevándorlási hivatal (IND) mintegy 70 embert minősített nemzetbiztonsági kockázatot jelentő személynek, ennek következtében visszavonták az érintettek hollandiai tartózkodási engedélyét, a kettős állampolgárok esetében pedig az útlevelüket is - tájékoztatott a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál pénteken.
2026. 09. 27. 07:00
Megosztás:

10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul

Tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot fogadott el a kormány, ami még idén elindul, és legkésőbb január elsejétől látható eredményeket kell hoznia - mondta a miniszterelnök országjárásának szolnoki állomásán szombaton.
2026. 09. 27. 06:00
Megosztás:

Dízeltámogatás: minden fontos infó egy helyen

Az alapvető tudnivalóktól a speciálisabb élethelyzetekig mindenki megtalálja a választ kérdéseire a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) friss, dízeltámogatással kapcsolatos tájékoztatójában. A legfontosabb: a támogatást nem kell igényelni, a Magyar Államkincstár automatikusan folyósítja a NAV adatai alapján. Minden további információ elérhető a NAV honlapján, a Dízeltámogatás csempén.
2026. 09. 27. 05:00
Megosztás:

Bitcoin is kaphat Zcash-féle privát tranzakciókat – veszélybe kerülhet a ZEC előnye?

Egy New York-i kriptográfiai kutatólabor, az [alloc] init szeptember 25-én bemutatta a Shielded Bitcoin nevű koncepciót, amely lehetővé tenné a Bitcoin-tranzakciók anonimizálását a Zcash által használt kriptográfiai technológiával. A megoldás különlegessége, hogy a kutatók szerint ehhez nem lenne szükség a Bitcoin szabályainak módosítására.
2026. 09. 27. 04:00
Megosztás:

Ötmilliárd forintot csoportosított át a laktanyák felújítására a honvédelmi miniszter

Ötmilliárd forintot csoportosított át idén a laktanyák rendbetételére a honvédelmi miniszter, több mint 30 helyszínen, több mint 200 beruházást kezdtek el vagy fejeztek már be, felújítva a mosdókat, a tantermeket, a körleteket és a legénységi épületeket is.
2026. 09. 27. 03:00
Megosztás:

Ha fával fűtesz, erről mindenképp tudnod kell a 2026-os fűtési idény előtt

Szeptember közepétől jóval alacsonyabb áfa terheli a tűzifát, az állami erdészeteknél pedig már az új árak érvényesek. A szociális tüzelőanyag-program is bővül. Vásárlás előtt mégis érdemes számolni: az ár attól is függ, milyen fát, milyen formában és honnan veszünk.
2026. 09. 27. 02:00
Megosztás:

Ne kapcsold be a gázfűtést! Ezt mindenképp ellenőrizd le előtte

Az első hűvös estéken könnyű egyszerűen feljebb tekerni a termosztátot. Ha azonban a gázkazán vagy a konvektor hónapok óta nem működött, érdemes előbb néhány dolgot ellenőrizni. A készülék állapota, a szellőzés és az égéstermék elvezetése együtt határozza meg, hogy biztonságosan indul-e a fűtési szezon.
2026. 09. 27. 01:00
Megosztás:

Uniós főképviselő: megállapodás jött létre 6,6 milliárd euró folyósításáról az Európai Békekeret keretében Ukrajna számára

Az Európai Unió tagállamai megállapodtak az Európai Békekeret (EPF) keretében Ukrajnának szánt 6,6 milliárd eurós támogatás felszabadításának feltételeiben - jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő pénteken az X közösségi oldalon.
2026. 09. 27. 00:05
Megosztás:

Magyar Péter: szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót

Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót 2027. január 1-től annál, mint azt vállalták - jelentette be Magyar Péter miniszterelnök szombaton, országjárásának szolnoki állomásán.
2026. 09. 26. 23:00
Megosztás:

Összevissza 55 ezer munkaóra, és kész is az új rakéta

A BME Suborbitals októberben ismét ott lesz az európai egyetemek rakétaversenyén az új fejlesztésével. Kapu Tibor is megnézte az Eclipse premierjét.
2026. 09. 26. 22:00
Megosztás:

A KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításán és széles körű kiterjesztésén dolgozik a Tisza - jelentette be a miniszterelnök országjárásának szolnoki állomásán szombaton.
2026. 09. 26. 21:00
Megosztás:

Mobiltelefonokat és SIM-kártyákat próbáltak bejuttatni a Kozma utcai börtönbe

Öt mobiltelefont és négy SIM-kártyát próbáltak bejuttatni a Budapesti Fegyház és Börtön területére kedd éjszaka sóval töltött zacskóba rejtve, azonban a csomag most sem jutott el a fogvatartottakhoz - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) szombaton az MTI-vel.
2026. 09. 26. 20:00
Megosztás:

Turisztikai Világszervezet: a közel-keleti konfliktus ellenére kissé bővült a nemzetközi turizmus az első fél évben

A nemzetközi turisták száma 0,4 százalékkal nőtt 2026 első fél évében, a közel-keleti bizonytalanság, a magas olajárak és az inflációs nyomás ellenére mintegy 690 millió turista utazott külföldre; ami nagyjából 3 millióval haladta meg az előző év azonos időszakit - állapította meg az ENSZ Turisztikai Világszervezete (UNWTO) honlapján közzétett legfrissebb jelentésében.
2026. 09. 26. 19:00
Megosztás:

Közel a 2,5 milliárd dollárhoz a Ripple stabilcoinja: mit jelent az RLUSD növekedése az XRP számára?

Új mérföldkőhöz közelít a Ripple dollárhoz kötött stabilcoinja: az RLUSD forgalomban lévő mennyisége mintegy 2,49 milliárd token. Közben az XRP Ledgeren nyilvántartott stabilcoinok összértéke egy hét alatt nagyjából 6 százalékkal emelkedett. A két szám azonban mást mér, és az RLUSD terjedéséből sem következik automatikusan az XRP árfolyamának emelkedése.
2026. 09. 26. 18:00
Megosztás:

Több mint harminc törvénymódosítást tartalmazó javaslatcsomagot készít a Belügyminisztérium

Több mint harminc törvénymódosítást tartalmazó javaslatcsomagot készít a Belügyminisztérium, a változtatások célja a belügyi ágazatban a dolgozók tehermentesítése, a felesleges adminisztráció csökkentése és a megbecsültség növelése. Erről a tárcavezető szombaton írt a Facebook-oldalán.
2026. 09. 26. 17:00
Megosztás:

Automata mérőbója figyeli a Velencei-tó állapotát

Automata mérőbóját telepített a Velencei-tóba a Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság (KDTVIZIG): a vízminőségmérő bója folyamatosan figyeli a a vízhőmérsékletet, az oxigénviszonyokat, a sótartalom változását, a zavarosságot, valamint az algásodásra utaló jeleket.
2026. 09. 26. 16:00
Megosztás:

Csaknem 103 tonna lejárt szavatosságú, Koszovóba szánt marhahúst tartóztattak fel Montenegróban

Csaknem 25 tonna lejárt szavatosságú, Koszovóba szánt fagyasztott marhahúst tartóztattak fel a montenegrói Bar kikötőjében, így az utóbbi 10 napban már mintegy 103 tonna ilyen hús továbbítását akadályozták meg - közölte a montenegrói vámhatóság pénteken.
2026. 09. 26. 15:00
Megosztás:

Sztrájk béníthatja meg hétfőn Zágráb tömegközlekedését

Várhatóan egyetlen villamos sem áll forgalomba hétfőn Zágrábban, és komoly fennakadások lehetnek a tömegközlekedésben, a szemétszállításban, az útfenntartásban és más kommunális szolgáltatásokban a városi közlekedési vállalat (ZET) és a Zagrebacki Holding városi közszolgáltató vállalatcsoport dolgozóinak sztrájkja miatt - közölte pénteken Tomislav Tomasevic zágrábi polgármester.
2026. 09. 26. 14:00
Megosztás:

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura

Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura - írja az actualdecluj.ro hírportál a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye alapján.
2026. 09. 26. 13:00
Megosztás:

Stabilcoin juthat a humanitárius segélyezésbe: a Circle két ENSZ-programot támogat

Gyorsabban és kisebb költséggel érhet-e célba a fejlesztési támogatás és a humanitárius segély, ha az utalás egy részéhez stabilcoint használnak? A Circle Foundation két támogatással segíti az ENSZ Fejlesztési Programját és az Élelmezési Világprogramot a kérdés gyakorlati vizsgálatában. Az egyik szervezet a korábbi kísérleteit építené be a mindennapi működésébe, a másik a következő három évben országok közötti fizetési útvonalakat tesztelne.
2026. 09. 26. 12:00
Megosztás: