Matolcsy: a munkavállalók az idén sem járhatnak rosszul az arányos adórendszerrel

A munkavállalói csoportok az idén sem járhatnak rosszul az egykulcsos, arányos adórendszerre áttéréssel - jelentette ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, miután a kormány a munkaadók és a munkavállalók szervezeteinek képviselőivel találkozott hétfőn.

A tárcavezető tájékoztatása szerint egy többlépcsős kompenzációs mechanizmusról állapodtak meg. Eszerint a közszférában az állam biztosítja, hogy a 216 ezer forint alatti jövedelmi sávban keresőknek, mintegy 690 ezer embernek se csökkenjen a korábbi nettó bére. Elmondta: a versenyszektort érintően azt a kérést fogalmazta meg a kormány, hogy a munkaadók hajtsák végre a minimálbér-emelést, továbbá azt ajánlotta, hogy ha a 216 ezer forintig terjedő bérig öt százalék felett emelnek a munkaadók, akkor a többletterhet az állam teljes mértékben megtéríti.

 

Közölte: a versenyszférában kétlépcsős lesz a kompenzáció. Tudatta azt is, hogy a bérkompenzáció 130 milliárd forintjába kerül a költségvetésnek. Matolcsy György emlékeztetett arra, hogy 2011-ben a személyijövedelemadó-rendszer módosítása a munkavállalói körben ötszázalékos reálkereset-növekedést hozott, a nettó bérek pedig mintegy kilenc százalékkal bővültek.

 

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) programjaiban résztvevő országok között is vannak olyanok, amelyek egykulcsos, arányos adórendszert alkalmaznak, például Románia, így az ezzel az adórendszerrel kapcsolatos, "Magyarország-specifikus" kifogásokat nem lesz könnyű megfogalmazni - válaszolta a nemzetgazdasági miniszter arra a kérdésre, hogy az IMF-tárgyalásokon lehet-e tárgyalási alap a 16 százalékos, egykulcsos személyi jövedelemadó. Matolcsy György hétfői budapesti sajtótájékoztatóján megjegyezte, hogy a nemzetközi szervezetek, ezen belül az IMF filozófiája is változóban van, Christine Lagarde IMF-főigazgató friss szelet hozott a valutaalap működésébe.

Lindsey Graham: karácsony előtt véget érhet a háború

Lindsey Graham amerikai republikánus szenátor szerint akár már karácsony előtt beköszönthet a béke Ukrajnában, amennyiben sor kerül egy háromoldalú találkozóra Donald Trump amerikai elnök, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök között. A politikus erről szombaton, az alaszkai csúcstalálkozót követően beszélt a Fox News televízióban.
2025. 08. 17. 08:00
Megosztás:

Debrecenben nyitja legújabb BYD autókereskedését az AutoWallis

Tovább erősíti együttműködését a világ vezető új energiával működő autógyártójával az AutoWallis, miután megállapodott a BYD-vel egy debreceni autókereskedelmi pont megnyitásáról. A kelet-magyarországi bemutatóterem és szerviz támogatja a közép-kelet-európai régió meghatározó integrált autókereskedelmi és mobilitási szolgáltatójának további növekedését.
2025. 08. 17. 07:00
Megosztás:

Sokkal többen mondanának fel, mint tavaly, ha megszűnne a home office

A munkavállalók túlnyomó többsége távmunka-párti, és egyre többen is végeznék otthonról a feladataik jelentős részét, ha módjuk nyílna rá – derül ki a Profession.hu legfrissebb reprezentatív kutatásából. A lehetőség azonban továbbra is korlátozott: tízből hat dolgozónak nincs hozzáférése a home office-hoz, miközben azokon a munkahelyeken, ahol van mód a távmunkára, két és félszeresére nőtt azok aránya, akik felmondanának, ha a munkáltató szigorítana ezen a téren.
2025. 08. 17. 06:00
Megosztás:

Új kihívások, innovatív válaszok a napraforgó és kukorica termesztésében

Választóvonalhoz érkezett a magyar mezőgazdaság: a klímaváltozás hatásai, a gazdasági nyomás, a növényvédelmi hatóanyagok kivonásai együttesen alakítják át a növénytermesztés jövőjét. A Syngenta a zeleméri Crop-EX 2025 eseményén olyan innovációkat mutatott be a növényvédelem és a vetőmagok területéről, amelyek segítik a gazdálkodókat a versenyképességük erősítésében.
2025. 08. 17. 05:00
Megosztás:

Így lehet drága kerületben Otthon Starttal ingatlant venni

Ha valaki nem riad vissza a felújítástól, akár a belvárosban vagy a drágább budai kerületekben is találhat az Otthon Start program feltételeinek megfelelő lakást: a zenga.hu ingatlanhirdetési portál adatai szerint akár félmillió forinttal is olcsóbb lehet egy felújítandó lakás négyzetmétere, mint egy felújítotté.
2025. 08. 17. 04:00
Megosztás:

Már 75 milliárd forint került kifizetésre a vállalkozásoknak – tovább szárnyal a Demján Sándor 1+1 Program

A 130 milliárd forintra emelt keretösszegű Demján Sándor 1+1 Program keretében a Nemzetgazdasági Minisztérium eddig 1325 magyarországi vállalkozás támogatásáról hozott döntést, akik összesen 104,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra váltak jogosulttá. A program tempója folyamatosan gyorsul, a kifizetések összege elérte a 75 milliárd forintot, így a pozitív döntéssel rendelkező vállalkozások kétharmada, vagyis mintegy 900 hazai kkv már megkezdhette tervezett beruházásait. A program a hosszú távú növekedés támogatása mellett azonnali gazdaságélénkítő hatással is bír. A kedvezményezett cégek a támogatás révén új gépeket, modern technológiákat szerezhetnek be, amelyek a foglalkoztatás bővülését és a helyi gazdaság erősödését is magukkal hozzák.
2025. 08. 17. 02:00
Megosztás:

Ennyi nyugdíjat kap, aki egyetlen 1 napot dolgozott Magyarországon

Önmagában egyetlen ledolgozott nap után Magyarországon nem jár öregségi nyugdíj. Mégis nagyon érdekes eredményre jutunk, ha jogilag végiggondoljuk a dolgot egy kicsit. Erről szól elemzői cikkünk.
2025. 08. 17. 01:00
Megosztás:

Alkotói pályázatot hirdetett a HUN-REN

A HUN-REN Központ alkotói pályázatokat hirdetett művészi kivitelű díjtárgyak megtervezésére és kidolgozására, a pályamunkák leadásának határideje szeptember 10. - tájékoztatta a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat pénteken az MTI-t.
2025. 08. 16. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón

A televízióban közvetített számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat húzták ki szombaton az ötös lottón:
2025. 08. 16. 22:00
Megosztás:

Beindíthatja a nagy lakásprojekteket a kormány döntése, de vannak még nyitott kérdések

Nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá nyilvánítja a kormány azokat a legalább 250 lakásos ingatlanfejlesztéseket, melyeknél a lakások 70 százaléka megfelel az Otthon Start program követelményeinek – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. De pontosan mit jelent ez? Több lakás épülhet ettől? A végleges részletszabályok egyelőre nem ismertek, de a döntés mindenképpen élénkítheti az újlakás-piacot, noha az igazi hatása majd csak évek múlva érződik – olvasható az OTP Ingatlanpont friss elemzésében.
2025. 08. 16. 20:00
Megosztás:

Donald Trump tájékoztatta az európai vezetőket

Donald Trump amerikai elnök telefonon tájékoztatta az európai vezetőket a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tartott alaszkai csúcstalálkozóról vasárnap - közölték Washingtonban és Brüsszelben.
2025. 08. 16. 18:00
Megosztás:

Hogyan formálja a csomagolástechnika a kereskedelem jövőjét?

A kereskedelem világa az elmúlt évtizedekben hatalmas átalakuláson ment keresztül. Az e-kereskedelem térhódítása, a globális ellátási láncok bonyolultsága és a fogyasztói elvárások folyamatos növekedése mind hozzájárultak ahhoz, hogy a csomagolás ma már ne csupán kiegészítő elem legyen, hanem stratégiai fontosságú terület. A csomagolás a termék életciklusának minden szakaszában szerepet játszik: a gyártástól a szállításon át a végső vásárlói élményig. Egy korszerű csomagolástechnikai webáruház pedig képes kiszolgálni mindazokat az igényeket, amelyek a modern piacon megjelennek – a biztonságtól a fenntarthatóságon át egészen az esztétikai élményig.
2025. 08. 16. 17:00
Megosztás:

Jövő szombaton kezdődik a Nyitott Napok Porta rendezvénysorozata

Jövő szombaton Szatmár és Bereg térségének bemutatkozásával kezdődik a Nyitott Napok Porta rendezvénysorozata - közölték a szervezők az MTI-vel.
2025. 08. 16. 16:00
Megosztás:

Európai vezetők: csak Ukrajna dönthet a saját területéről

A nemzetközi határokat nem szabad erőszakkal megváltoztatni, saját területére vonatkozó döntéseket csak Ukrajna hozhat - jelentették ki nyilatkozatban európai vezetők az Alaszkában szombat hajnalban befejeződött amerikai-orosz csúcstalálkozót követően.
2025. 08. 16. 15:00
Megosztás:

Az Apple negyedik éve a világ legértékesebb márkája

Idén már negyedszer egymás után áll az Apple a világ legértékesebb márkáinak az élén. A Kantar Millward Brown médiapiaci kutatóvállalat "BrandZ Top 100 Most Valuable Global Brands" felmérése szerint az Apple márkaértéke 1300 milliárd dollár, 28 százalékkal emelkedett egy év alatt.
2025. 08. 16. 14:00
Megosztás:

Kiss Rajmund: optimizmusra ad okot a két elnök barátságos hangvételű tárgyalása

Optimizmusra ad okot, hogy hat év után találkozott Donald Trump és Vlagyimir Putyin, és hogy a két elnök barátságos hangvételű tárgyalást folytatott. Az, hogy keresztnéven szólítják egymást nem show vagy politikai marketing, hanem bizalom, ami nélkül nincs megállapodás - mondta a Mathias Corvinus Collegium diplomáciai műhelyvezetője szombaton az M1 aktuális csatornán.
2025. 08. 16. 13:00
Megosztás:

Vlagyimir Putyin: Oroszország a hosszú távú rendezésben érdekelt Ukrajnában

Oroszország abban érdekelt, hogy az ukrajnai rendezés hosszú távú legyen - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az Anchorage-ben amerikai hivatali partnerével, Donald Trumppal szombat hajnalban megtartott közös sajtótájékoztatón.
2025. 08. 16. 12:00
Megosztás:

Trump új SEC-elnöke kriptoforradalmat hirdet: teljes irányváltás készül az USA pénzügyi szabályozásában

Új szelek fújnak a washingtoni pénzügyi hatóságoknál: Paul Atkins, az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) frissen kinevezett elnöke bejelentette, hogy „mozgósítják” az ügynökséget a digitális eszközökre vonatkozó szabályozás reformjára. Az USA elindulhat afelé, hogy kriptobarát országként újrapozícionálja magát – a cél: egyértelműség, biztonság és modernizáció.
2025. 08. 16. 11:00
Megosztás:

Piros figyelmeztetést adtak ki hét vármegyére szombatra

A legmagasabb, piros fokozatú figyelmeztetést adta ki szombatra a HungaroMet Zrt. az ország középső és déli vármegyéire, ahol a napi középhőmérséklet meghaladhatja a 29 Celsius-fokot.
2025. 08. 16. 10:00
Megosztás:

Tehén- és kecskesajtokat hívtak vissza a kereskedelemből mikrobiológiai szennyeződés miatt

Franciaországból származó pasztőrözött tehén- és kecskesajtokat hívtak vissza a kereskedők - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) pénteken az MTI-nek eljuttatott közleményében.
2025. 08. 16. 09:00
Megosztás: