Még 15 milliárd euróval nagyobb kiigazítás kellhet Görögországban

Görögországnak még további 15 milliárd eurós adósságcsökkentésre lehet szüksége közpénzügyeinek fenntartható pályára állításához, még akkor is, ha a magánbefektetők és a kormány között egyezség születik az 50 százalékos adósságleírásról - mondták a Dow Jones üzleti hírügynökségnek az ügyet jól ismerő források.

Egy forrás elmondta: a 15 milliárd euró nyers számítás arra az esetre, ha sikerül az adósságleírás, s az összeg még változhat. Immár széles körben egyetértés van abban, hogy a leírás önmagában nem hozza az októberben megállapított szintre a görög államadósságot - tette hozzá. Brüsszeli források a hírügynökségnek elmondták: a további adósságcsökkentésről azután indulhatnak tárgyalások, hogy megállapodás születik a magánbefektetők és a görög kormány között az 50 százalékos leírásról, illetve az Európai Unió, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Központi Bank (EKB) által alkotott úgy nevezett trojka január végén felülvizsgálta a görögországi reformok végrehajtását.

 

A tárgyalásokról kiszivárgó információk szerint a magánbefektetői részvételről szóló egyeztetések, amelyek a 206 milliárd eurós banki kötvénytulajdon felének leírását célozzák, már a jövő héten lezárulhatnak. Egy októberi fenntarthatósági vizsgálat még azt állapította meg, hogy egy ilyen lépésnek, illetve a meglévő mentőcsomagoknak köszönhetően 2020-ra a jelenlegi 160 százalékról 120 százalékra csökkenne a GDP-arányos görög államadósság. A felbukkanó 15 milliárd eurós résről az európai uniós állam- és kormányfők január végi találkozójukon tárgyalhatnak.

 

Az ügyet jól ismerők szerint a felmerülő megoldások között lehet a meglévő kölcsönök kamatfeltételeinek enyhítése, illetve az EKB-nál tartott görög államkötvények piaci áron való, azaz jóval a névérték alatt történő, visszavásárlása. A görög kormány helyzetét nehezíti, hogy az előző évi költségvetési hiány magasabb, közel 10 százalék lehet az eredetileg tervezett 8,5 százalékos céllal szemben. Így a második, októberi mentőcsomag átszabása is szükségessé válhat. Az EKB hagyományosan nem közöl nyíltpiaci műveletei összetételére vonatkozó információkat. Elemzők azonban úgy látják, hogy mintegy 40-60 milliárd eurónyi államkötvénnyel rendelkezik másodpiaci kötvényvásárlási programja nyomán.

 

Mivel az EKB ezeket a papírokat piaci, nyomott árfolyamon vásárolta, elméletileg fennállna annak lehetősége, hogy ezeket a papírokat Görögország az EKB által kifizetett árnak megfelelő összegért visszavásárolja, így érve el adósságleírást. Az EKB mindazonáltal eleddig elutasította annak lehetőségét, hogy részt vegyen bármilyen nemű adósságleírásban. A magánbefektetői adósságleírásba is kizárólag azért egyezett bele, mivel többletgaranciát kapott a görög bankok által fedezetként tartott kötvényállományra. A görög pénzintézetek többek között ezeket a papírokat használják fedezetként az EKB likviditási és refinanszírozási tenderein. A trojka egyik képviselője úgy fogalmazott: "az EKB nem változtatott álláspontján: a tervek a magánbefektetőkre vonatkoznak, és az EKB nem a magánszférához tartozik".

 

A magánbefektetői leírás részeként a bankok a régi államkötvények helyett 4-5 százalékos kuponú, 20-30 év lejáratú papírokat kapnának. Ezeket a kötvényeket a brit törvények szerint bocsátanák ki, ami lehetővé tenné, hogy nem teljesítés esetén a befektetők - elméletileg - görög eszközöket foglaljanak le. Kérdéses azonban, hogy valamennyi befektető hajlandó lesz-e tartani magát a leíráshoz. A 15 milliárd eurós hiány számításának a teljes magánbefektetői részvétel képezi alapját. Athéni források arról számoltak be, hogy a teljes magánbefektetői részvétel elérése érdekében a görög kormány kollektív cselekvési kitételeket vezetne be, amely lehetővé tenné, hogy többségi részvétel esetében az ügyletből kiszállni igyekvő befektetőkre is rákényszeríthessék az adósságleírást. Egy uniós forrás szerint: az EU készen áll támogatni az ilyen jogi eszközök használat.

 

Aggodalmat okozhat ugyanakkor, hogy ezzel a megoldással eltávolodnának az eredeti célkitűzéstől, hogy az adósságleírás önkéntes alapon történjék. Önkéntes leírás esetében ugyanis nem történne úgynevezett hitelesemény, s ezzel nem aktivizálódnának a nem teljesítés esetére kötött biztosítási csereügyletek, a CDS-ek. Az EKB rendre attól tartott, hogy a származtatott termék-piacok átláthatatlansága miatt felbecsülhetetlen, hogy milyen piaci mozgásokat okozna egy esetleges hitelesemény. Elemzők szerint leginkább azok a befektetők maradnának ki az önkéntes adósságleírásból, akik 2012-ben lejáró állampapírok tulajdonosai, illetve azok, akik biztosítást kötöttek kötvényeikre. Előbbiek nem tolnák ki papírjaik lejáratát 30 évvel, míg utóbbiak már jelenleg is biztosítva vannak az államcsőddel szemben.


Spinbetter áttekintés: személyes benyomások egy modern online játékfelületről

Az online kaszinók között ma már nem elég néhány látványos bannerrel vagy hosszú játékkínálattal kitűnni.
2026. 07. 22. 17:30
Megosztás:

Már a 9 százalék alatti kamatok jöhetnek a hatalmas összegben fogyó személyi kölcsönöknél

A hat százalék alá került alapkamat után már csak idő kérdése, mikor jelennek meg a 9 százalék alatti kamatok a személyi kölcsönöknél a BiztosDöntés.hu szakértői szerint. A legjobb ajánlatok már most 9 százalék közelébe értek, a kereslet pedig óriási: május végéig több mint 150 000 új személyi kölcsönt vettek fel a magyarok a bankoktól.
2026. 07. 22. 17:00
Megosztás:

Fizikai dolgozók órabére - íme a friss 2026-os adat

Az idei második negyedévben 2430 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzése szerint. Ez a szint 8,5 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakában tapasztalt 2240 forintos értéket. A felsőbb bérkategóriákban is nagyon hasonló ütemben emelkedtek a bérek: az RSM Hungary mintegy 800 középvezető esetében 2025 második negyedévéhez képest átlagosan 8,4 százalékos bérnövekedést tapasztalt.
2026. 07. 22. 16:00
Megosztás:

Tudta, hogy több ezer munkavállaló lehet megváltozott munkaképességű anélkül, hogy tudna róla?

A magyar lehetőségek jelentős része nem használja ki a mentett munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásában rejlőt, pedig sok esetben saját dolgozók között is vannak olyanok, akik jogosultak lennének erre a státuszra. A Workforce szerint egy rehabilitációs audit során az átvilágított munkavállalók átlagosan 1,5 százalékáról derül ki, hogy érintett, ami egyszerre jelenthet nagyobb biztonságot a munkavállalóknak és jelentős rehabilitációs hozzájárulást a munkáltatóknak.
2026. 07. 22. 15:00
Megosztás:

USDC stabilcoin fedezet: új korszak a kriptoderivatíváknál

Az USDC fokozatosan olyan szerepet tölt be a kriptoderivatívák piacán, amely korábban elsősorban a banki átutalásoknak, a készpénznek és az amerikai állampapíroknak jutott. A Coinbase International Exchange USDC-ben elszámolt határidős termékei, valamint a Marexhez hasonló hagyományos brókercégek digitális eszközök felé történő nyitása azt jelzi, hogy a stabilcoinok már nem csupán a kriptotőzsdék kereskedési eszközei: egyre inkább intézményi fedezeti instrumentumként is megjelennek.
2026. 07. 22. 14:00
Megosztás:

Technológiai áttörés a hematológiai diagnosztikában – sikeresen lezárult az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a NORMA Instruments Zrt. közös K+F projektje

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a NORMA Instruments Zrt. konzorciuma sikeresen lezárta a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal „Fókuszterületi innovációs projektek támogatása” pályázati felhívásának keretében megvalósított kutatás-fejlesztési projektjét. A 770,46 millió forint vissza nem térítendő állami támogatással megvalósult, több mint 1,097 milliárd forint összköltségvetésű program eredményeként egy új generációs, moduláris felépítésű, nagy látószögű optikai mérőrendszer és detektoregység került kifejlesztésre, valamint létrejött annak működő prototípusa is. A projekt során megszerzett tudás és technológiai eredmények megalapozták a piaci bevezetés előkészítését, és jelentős előrelépést jelentenek a hematológiai diagnosztika pontosságának és megbízhatóságának növelésében.
2026. 07. 22. 13:00
Megosztás:

Tovább folytatta a kamatcsökkentést az MNB

Várakozásunknak és a piaci konszenzusnak megfelelően júliusban is 25 bázisponttal 5,75%-ra csökkentette az alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank. A mai döntés egyhangú volt, más lehetőséget nem tárgyaltak. A kedvező folyamatok fennmaradása esetén a nyár folyamán az alapkamat további csökkentésére lát lehetőséget a Monetáris Tanács. A továbbiakról a szeptemberi inflációs jelentés értékelése alapján döntenek majd.
2026. 07. 22. 11:00
Megosztás:

Visszatért az optimista hangulat az európai részvénypiacokra

Annak ellenére, hogy tovább éleződött a geopolitikai helyzet a Közel-Keleten és ismét feljebb araszolt a nyersolaj ára, a technológiai szektor feléledésének köszönhetően kedden javult a hangulat az európai részvénypiacokon.
2026. 07. 22. 10:00
Megosztás:

Gyengült a forint szerda reggelre

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerda reggel a kedd esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 07. 22. 09:00
Megosztás:

Miért fulladnak ki a sikeres webáruházak növekedés közben?

Egy webáruház elindítása ma már jóval egyszerűbb, mint tíz évvel ezelőtt. Egy jól felépített webshop, néhány sikeres marketingkampány és egy versenyképes termék elegendő lehet ahhoz, hogy néhány hónap alatt látványosan megugorjon a forgalom. Sok vállalkozás azonban éppen akkor kerül nehéz helyzetbe, amikor végre beindulnak az eladások. Elsőre furcsán hangzik, de a gyors növekedés legalább akkora kihívás lehet, mint a vevőszerzés. A háttérfolyamatok ugyanis sok esetben még arra a működésre vannak berendezkedve, amikor naponta 10-20 rendelést kellett összekészíteni, nem pedig 100-at vagy 200-at.
2026. 07. 22. 08:00
Megosztás:

Harmadik éve csökken az éhezés, jelentős regionális különbségek mellett

A tény, hogy 2025-ben már harmadik egymást követő évben csökkent a globális éhezés, bizonyítja, hogy lehetséges a pozitív változás ezen a téren. A helyzet azonban továbbra is törékeny és egyenetlenül oszlik meg, és nem biztosítja, hogy 2030-ig elérjük a fenntartható fejlődési célokat – derül ki A világ élelmezésbiztonságának és táplálkozásának helyzete 2026 című jelentésből, amelyet ma hozott nyilvánosságra az Egyesült Nemzetek Szervezetének öt szakosított szerve.
2026. 07. 22. 07:00
Megosztás:

10 év alatt majdnem dupla annyit vásároltak online a magyarok, mi lesz a bevásárlóközpontokkal?

Június végén elindultak a nyári leárazások az interneten, ami lépéskényszerbe hozza a hazai bevásárlóközpontokat is. Az online vásárlások erősödése mellett a fizikai boltoknak be kell bizonyítaniuk, hogy érdemes betérni hozzájuk. Az Eurostat adatai szerint 2014 és 2024 között 42 százalékról 79 százalékra nőtt azoknak a magyar internetezőknek az aránya, akik online vásároltak vagy rendeltek valamilyen terméket, illetve szolgáltatást. A Lurdy Ház szerint a személyes vásárlás akkor maradhat igazán versenyképes, ha az akciós ajánlatok mellett kényelmet, azonnali döntési lehetőséget és közösségi élményt is kínál.
2026. 07. 22. 06:00
Megosztás:

A Porsche 911 a legkeresettebb hazai álomautó

Erős első félévet zárt az 50 millió forint feletti kategória a hazai használtautó-piacon a Használtautó.hu legfrissebb adatai szerint. Január 1. és június 30. között közel 3900 érdeklődés* érkezett az igazi álomautóknak számító luxus- és szupersportmodellekre, amelyek átlagára a top 20-as mezőnyben meghaladja a 119 millió forintot. Az abszolút kedvencnek a Porsche 911 bizonyult, a toplista legdrágábban kínált modelljének átlagára pedig a 350 millió forintot is túlszárnyalta.
2026. 07. 22. 05:00
Megosztás:

Lottófőnyeremények egy rakáson - Nem történt csalás az SZTFH vizsgálata szerint

Kizárta az idegenkezűséget az áprilisi négy számsorsjátékon elért telitalálatok sorsolásait illetően a Szerencsejáték Zrt. belső vizsgálata és ezt erősítette meg a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) is. A sorsolások előkészítése és lebonyolítása jogszerűen zajlott, azok eredményét nem befolyásolta semmi – áll az SZTFH jelentésében.
2026. 07. 22. 04:00
Megosztás:

A nyugdíjasoknak mostantól már nem kell sorban állniuk sem!

A Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságának új elektronikus szolgáltatásaival számos nyugdíjügy már kényelmesen, otthonról is elintézhető.
2026. 07. 22. 03:00
Megosztás:

Kötelező villanyóra csere Magyarországon - szabályok

Sok magyar háztartásban még mindig évtizedes villanyóra méri az elfogyasztott energiát. Amikor levél érkezik a hálózati elosztótól a mérő cseréjéről, azonnal felmerül a kérdés: valóban kötelező beengedni a szerelőket, ki fizeti a munkát, és automatikusan okosmérőt kap-e a fogyasztó?
2026. 07. 22. 02:00
Megosztás:

Dohányellenes törvény! Már a teraszokon sem lehet cigizni

Jóváhagyta a dohányzásellenes törvény szigorításáról szóló javaslatát a spanyol kormány keddi ülésén Madridban, a jogszabállyal teljes füstmentességet vezetnének be a strandokon és a vendéglátóhelyek teraszain.
2026. 07. 22. 01:00
Megosztás:

Fokozott szigor a NAV-tól: részletes eredménykimutatás megbontást kér a hatóság

Az új transzferár dokumentációs rendelet egyik legfontosabb szigorítása, hogy a vállalatoknak a kapcsolt ügyletek piaci jellegét már nem elegendő cégszintű eredményekkel vagy előre meghatározott, szerződéses haszonkulcsokkal igazolniuk. Az érintett ügyletek tényleges jövedelmezőségét szegmentált eredménykimutatással, ellenőrizhető és dokumentált módon kell alátámasztaniuk.
2026. 07. 22. 00:05
Megosztás:

Ismét kamatot vágott a Magyar Nemzeti Bank

Nem okozott meglepetést a jegybank. Az előzetes várakozásoknak megfelelően, ismét 25 bázispontos kamatvágásról döntött a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, ezzel 5,75 százalékra csökkent az alapkamat, az overnight betéti kamat 4,75 százalékra, míg az overnight fedezett hitel kamata 6,75 százalékra.
2026. 07. 21. 23:00
Megosztás:

A nőket jobban megviselik pénzügyileg és idegileg a váratlan kiadások

A nőket ugyanolyan gyakran érik váratlan kiadások, mint a férfiakat, de pénzügyileg és lelkileg is sokkal jobban megterheli őket – derül ki a Cofidis és az NRC közös reprezentatív Hitel Monitor felméréséből1. Minden második nőnek jelenleg nincs megtakarítása, amihez egy hirtelen jött költség esetén nyúlhatnának. Az érintettek fele stresszt, harmaduk pedig szorongást él át ilyen helyzetben.
2026. 07. 21. 22:00
Megosztás: