Még a tél előtt átalakítják az M70-es autóút jelzéseit

Még a téli üzemeltetési időszak előtt el kell végezni az M70-es autóút tábláinak cseréjét és a kétszer egysávos szakaszok fizikai szétválasztását, az autóút teljes autópályává fejlesztése pedig 66 hónapot vesz igénybe - jelentették be a Zala Megyei Kormányhivatalnak a zalai autóút közlekedésbiztonsági szempontból elvégzett felülvizsgálata kapcsán tartott keddi zalaegerszegi sajtótájékoztatón.

Rigó Csaba, Zala megyei kormánymegbízott felidézte, hogy júniusban minden érintett hatóság és önkormányzat képviselőjének részvételével egy koordinációs értekezletet tartottak Letenyén, ennek nyomán pedig a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium azt a munkacsoportot hívott össze, amely öt hét leforgása alatt érdemi javaslatokat tett az átalakításokra.
   

 Gyors beavatkozásként forgalomtechnikai intézkedésekkel javítják a mintegy 20 kilométernyi - ebből 10,7 kilométeren csak kétszer egysávos - autóút biztonságát, de a végső megoldást csak a kétszer kétsávossá fejlesztés jelenthet, amelynek kiépítése 66 hónapot igényel.
    

Az autóút baleseti statisztikái nem rosszabbak más hasonló útszakasznál, de a halálozási arány magasabb, miután nagyobb arányban közlekednek erre nehéz tehergépjárművek.
    

A 2005-ös átadása óta csak ideiglenes forgalomba helyezési engedéllyel rendelkező autóút biztonsága azonban "javítható és javítandó" - fogalmazta meg a kormánymegbízott.
    

A munkacsoport megfogalmazta, hogy a 2016-ig terjedő időszakba illesztve szükség van az M70-es autópályává fejlesztésére, de a végső döntés a minisztérium kezében van. Lényegében 70 százalékban már az autóút kivitelezésekor elkészült a későbbi bővítéshez szükséges műszaki tartalom, de újból végig kell vinni a teljes engedélyezési, tervezési és kivitelezési folyamatot, ami a számítások szerint 66 hónapot és 7,9 milliárd forintot igényel.
    

Rigó Csaba elmondta még: az autóút átadásakor naponta alig 1600 jármű vette igénybe az utat, ez a csatlakozó szlovén sztráda átadásával 4 ezerre emelkedett, majd idén év elején már 7500-ra. A mostani nyári időszakban viszont már több mint 10 ezer gépkocsi hajt rá az M70-esre, ezért már nemcsak a baleseti helyzet, hanem a forgalom bővülése is indokolttá teszi a bővítést.
    

Amíg ez megvalósul, technikai eszközökkel javítanak a biztonságon. A kétszer egysávos részeket akusztikus és fényjelekkel választják el egymástól, teljes hosszúságban megtiltják az előzést, leszerelik a megtévesztő baloldali táblákat, míg másutt egyértelműbbeket helyeznek ki, valamint a magyar mellett szlovén, angol és román nyelvű feliratokat szerelnek fel.
    

Tóth András, a Zala Megyei Kormányhivatal Közlekedési Hatóságának igazgatója elmondta, hogy a nemzetközi forgalmat levezető autóúton gyakoribbak lesznek a rendőrségi és közlekedési hatósági ellenőrzések, mert a tapasztalatok szerint nagy arányban nem tartják be a sofőrök a vezetési- és pihenőidőket, illetve nagyon magas a műszaki szempontból kifogásolható járművek száma. Új ellenőrzési pontot is szeretnének kialakítani Tornyiszentmiklósnál, közvetlenül a magyar-szlovén határon, ahol a kamionosoknak is lehetőségük lenne pihenésre.
    

Az MTI kérdésére elmondta: a gyors forgalomtechnikai beavatkozásokat még a téli üzemeltetési szezon előtt el kell végezni. A kamionok sebességhatárának növelésére pedig konkrét számot nem tartalmaz a munkacsoport javaslata, de célszerű lenne az autópályán megengedett 80 kilométerre emelni - tette még hozzá.


Török bankot helyezett szankció alá az Egyesült Államok

Egy török bankot helyezett szankció alá Irán számára végzett pénzügyi szolgáltatások miatt az Egyesült Államok pénteken.
2026. 09. 06. 05:00
Megosztás:

15 év után ébredt fel egy Bitcoin-tárca: 120 dollárból több mint 3 millió lett

Újabb, éveken át érintetlen Bitcoin-tárcák mozdultak meg, amelyek tulajdonosai hatalmas árfolyamnyereséget érhettek el. A Galaxy Research adatai szerint augusztus 29. és szeptember 4. között legalább négy régi tárcából összesen 202,84 BTC-t mozgattak meg, jelenlegi értéken mintegy 15,7 millió dollárt.
2026. 09. 06. 04:00
Megosztás:

Interpol-körözés alatt álló magyar állampolgárt fogtak el Újvidéken

Nemzetközi körözés alatt álló magyar állampolgárt fogott el a szerb rendőrség Újvidéken - közölte a szerb belügyminisztérium szombaton.
2026. 09. 06. 03:00
Megosztás:

A „föld alatt” tornáztatja az agyat egy magyar projekt

Szeptemberben, az Alzheimer-világhónap apropóján különösen aktuális arról beszélni, hogyan tarthatjuk aktívan az agyunkat a hétköznapokban is. Erre ad egy szokatlan választ a Zeniiith: egy agytorna-projekt, amely a budapesti kisföldalatti és metrómegállókra épített egy videó-sorozatot.
2026. 09. 06. 02:30
Megosztás:

Ha Ön 1945–1970 között született, akkor van oka a félelemre

Az 1945 és 1970 között születettek 2026-ban 55–81 évesek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy valamennyiük beteg vagy közvetlen veszélyben van. Az életkor előrehaladásával azonban több súlyos betegség, baleset és pénzügyi visszaélés kockázata emelkedik.
2026. 09. 06. 02:00
Megosztás:

Itt az időpont! Így vezeti be az EUR-ot Magyarország

Hosszú évek óta először már nem csupán távoli lehetőségként beszélnek a magyar euróról: a kormány konkrét céldátumot jelölt meg a felzárkózásra.
2026. 09. 06. 01:00
Megosztás:

Vállalkozást vezet? Ezt nagyon fontos tudnia!

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke tájékoztató füzetet adott ki az egyik legelterjedtebb versenyjogi jogsértésről, a viszonteladási árak megkötéséről. A viszonteladási árak megkötése csökkenti a versenyt a kereskedők között, mesterségesen magasan tartja az árakat, melynek végső soron a fogyasztók látják kárát. A GVH elnökének célja, hogy felhívja a beszállítók figyelmét a problémás gyakorlatokra, és részletesen bemutassa, hogyan alakítható ki jogkövető magatartás. A tájékoztató segítséget nyújt azon kereskedők számára is, akik ilyen ármegkötésekkel találják szembe magukat beszállítóikkal való tárgyalásaik során. A GVH a vállalkozások aktív támogatása érdekében megküldte a tájékoztatót az országos, illetve a megyei kereskedelmi és iparkamaráknak.
2026. 09. 06. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 36. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 05. 23:00
Megosztás:

Nyomoz a rendőrség a Gondosóra program miatt

Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Gondosóra programmal kapcsolatban - közölte pénteken a Telex megkeresésére válaszolva a BRFK.
2026. 09. 05. 22:00
Megosztás:

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi a dohány- és kaszinókoncessziókét

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi majd a dohány- és kaszinókoncessziókét - derült ki magyar Péter szombati Facebook-bejegyzéséből.
2026. 09. 05. 21:00
Megosztás:

Több ezren tüntettek Zágrábban az illegális hulladéklerakás miatt

Több tízezren vonultak utcára szombaton Zágrábban a Horvátországban illegálisan lerakott több tízezer tonna, részben veszélyes hulladék miatt, az érintett területek azonnali kármentesítését és a felelősök megállapítását követelve.
2026. 09. 05. 20:00
Megosztás:

Fákat döntött ki, ágakat szakított le az erős szél több vármegyében

Szombat délutánig az erős szél miatt több vármegyében autókra, épületekre és vezetékekre dőlt fák, illetve leszakadt faágak eltávolításához kérték a tűzoltók segítségét - közölte a katasztrófavédelem a honlapján.
2026. 09. 05. 19:00
Megosztás:

Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám programban

Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám gazdaságfejlesztési programban, amelyben közel nyolcszáz magyar vállalkozás juthat egyenként 10 millió forint fejlesztési forráshoz – közölte a gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán szombaton.
2026. 09. 05. 18:00
Megosztás:

Október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között

Idén a megszokottnál tovább, október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója szombaton Facebook-oldalán.
2026. 09. 05. 17:10
Megosztás:

PDSZ: A pedagógusok nem politikai kampánykellékek

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nem engedi, hogy Rétvári Bence vagy bármely más politikus kisajátítsa a pedagógusok képviseletét – írta Nagy Erzsébet, a PDSZ elnöke a KDNP parlamenti frakcióvezetőjének címzett válaszlevelében, amelyet szombaton az MTI-hez is eljuttatott.
2026. 09. 05. 16:00
Megosztás:

Miért ennyire fontosak az amerikai állampapírhozamok a stabilcoin-kibocsátóknak?

A stabilcoinok első pillantásra egyszerű digitális dollároknak tűnnek: egy USDT vagy USDC célja, hogy nagyjából egy amerikai dollárt érjen. A háttérben azonban egy rendkívül jövedelmező üzleti modell működik, amely szorosan összekapcsolja a kriptopiacot az amerikai állampapírpiaccal és a Federal Reserve kamatpolitikájával. Minél magasabbak a rövid lejáratú amerikai állampapírok hozamai, annál több kamatbevételt termelhetnek a stabilcoin-kibocsátók tartalékai.
2026. 09. 05. 15:00
Megosztás:

A szerb elnök kormányfőként folytatná pályafutását

Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök legkésőbb szeptember 10-én kiírja az előrehozott választásokat, és jelezte: amennyiben megkapja a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) támogatását, miniszterelnök-jelöltként indul, és minden eddiginél kisebb kormányt alakít.
2026. 09. 05. 14:00
Megosztás:

21 bank közös stabilcoinja jöhet: valódi kihívó lehet az USDT és az USDC számára?

Huszonegy globális pénzügyi intézmény közös dolláralapú stabilcoin bevezetésére készül, amely a tervek szerint 2027 első felében indulhat el. A projekt mögött olyan nagybankok állnak, mint a Bank of America, a Citi, a Goldman Sachs, a Deutsche Bank és az UBS, ezért az új token már a rajtnál jelentős intézményi kapcsolatrendszerrel rendelkezhet. A valódi kérdés azonban nem az, hány bank támogatja, hanem az, hogy képes lesz-e olyan likviditást, elérhetőséget és használhatóságot biztosítani, mint az USDT és az USDC.
2026. 09. 05. 13:00
Megosztás:

Kormányszóvivő: létrehozzák az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságot

Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságot hoz létre a kormány a természeti erőforrások védelmének megerősítse érdekében - közölte Köböl Anita kormányszóvivő pénteken.
2026. 09. 05. 12:00
Megosztás:

Dash 44%-os robbanással az élen: mi most a 10 legprofitábilisabb kritovaluta befektetés?

Szombat reggel különös látvány fogadta a kriptopiacot figyelő befektetőket. A napi nyerteslista élén nem valamelyik frissen felkapott AI-token állt, hanem a 2014 óta létező Dash, méghozzá 44,05 százalékos emelkedéssel. Mögötte a NEAR Protocol 15,65 százalékot ugrott, miközben a Pons, a Lighter, a MemeCore és a Zcash is komoly pluszban forgott.
2026. 09. 05. 11:00
Megosztás: