Még fel se gyorsult, de már fékezésbe kezdett a brit gazdaság

Az előzetesen közzétett adatok alapján a brit GDP az első negyedévben mindössze 0,2 százalékkal bővült az előző negyedévben mért 0,4 százalékos növekedés után, mindez pedig csak a fele annak az ütemnek, amelyről az előzetes várakozások szóltak. A várt alatti bővülés mögött a szolgáltatóipar gyenge szereplése áll.

Éves szinten a gazdaság 0,3 százalékos zsugorodást mutatott az első negyedévben, míg az elemzők csak 0,1 százalékosra számítottak.

 

A szolgáltatóipari termelés mindössze 0,2 százalékkal emelkedett az első negyedévben az előző negyedévben mért 0,5 százalékkal szemben.

 

Az üzelti és a pénzügyi szolgáltatások ugyan 0,6 százalékkal emelkedtek, az előző negyedévi 0,4 százalékos növekedés után, azonban disztribúciós a szállodai és éttermi szolgáltatások 0,7 százalékkal csökkentek, a tavalyi negyedik negyedévben elért 1,9 százalékos bővülés után.

 

A szállítás, a tárolási és telekomminukációs szolgáltatások a negyedik negyedéves bővüléssel megegyező mértékben, 0,6 százalékkal emelkedtek. A kormányzati és egyéb szolgáltatások körében nem mértek növekedést

 

Az ipari termelés az első negyedévben 0,7 százalékkal emelkedett, a negyedik negyedévben mért 0,4 százalékos emelkedés után.  A feldolgozóipari termelés 0,7 százalékkal nőtt, míg az előző negyedévben 0,8 százalékkal bővült.

 

Az építőipari termelés 0,7 százalékkal esett, a negyedik negyedévben mért 0,9 százalékos visszaesés után.  

 

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) ezen a héten közzétett előrejelzése szerint a brit gazdaság 2011-ben a korábban prognosztizált 2,7 százalék helyett csak 2,5 százalékkal fog bővülni, míg az idei évben 1,3 százalékos gazdasági növekedés várható.

 

A statisztikai hivatal e hét eleji bejelentése szerint a fogyasztói árindex márciusban 3,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a lakossági ingatlanszektor jelzálog- és egyéb költségeit is tartalmazó, szélesebb merítésű kiskereskedelmi árindex (RPI) pedig 4,4 százalékkal emelkedett tizenkét havi összevetésben. Egy hónappal korábban 3, illetve 3,7 százalékos volt az éves áremelkedés e két mutató alapján számolva. A brit kormány a Bank of Englandnek 2 százalékos éves inflációs cél követését írja elő, plusz-mínusz 1 százalékpontos tűréshatárral.

 

A BoE - az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-gazdaság központi bankja - tavaly március óta mélységi rekordon, fél százalékon tartja irányadó kamatát. A brit jegybank kamatszintje tavaly januárban süllyedt minden korábbinál alacsonyabbra: az akkori fél százalékpontos csökkentéssel 1,50 százalék lett a kamatszint.

 

Az 1694-ben alapított jegybank alapkamata korábban soha nem ment 2 százalék alá. A Bank of England a szintén tavaly tavasszal kezdett kvantitatív enyhítéssel - vagyis a gazdaságélénkítő célú likviditáspótlással - már felhagyott, miután 200 milliárd font (58 ezer milliárd forint) "új pénzt" injekciózott a gazdaságba állampapírok és cégkötvények felvásárlásával. A kvantitatív enyhítés igen inflációveszélyes, viszont hatékony gazdaságösztönző pénzügypolitikai eszköz.

 

A brit jegybank - elemzői vélemények szerint - megvárja a következő hónapok gazdasági teljesítményéről és inflációs pályájáról szóló további adatokat, mielőtt döntene a kvantitatív enyhítés esetleges folytatásáról. További komoly gond forrása lehet ugyanakkor a brit államháztartási hiány, amelyet a bankmentő állami tőkejuttatások és a költségvetési ösztönző programok rekordszintre duzzasztottak.

 

A brit statisztikai hivatal e héten közzétett előzetes becslése szerint a brit államháztartás nettó hiteligénye a márciussal zárult 2009-2010-es pénzügyi évben 152,8 milliárd font (45 ezer milliárd forint) volt; ez 10,87 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánynak felelt meg. Ez a legmagasabb brit deficit azóta, hogy a statisztikai hivatal 1947-ben elkezdte az éves hiányösszesítések rendszeres közlését.

 

Az egyik vezető londoni gazdaságelemző és előrejelző cég, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) az első negyedévi előzetes GDP-adatok pénteki közlése utáni gyorselemzésében azt írta: a májusi brit parlamenti választások után várható költségvetési konszolidáció komoly visszahúzó erővel hathat a brit gazdaság növekedésére még 2012-ben is.


Több mint 200 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett június eleje óta

Eddig 209 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett a június elején közzétett nyilvános felhívás alapján kiválasztott kiegészítő kiadványokra, közülük 145 esetében az eljárás már sikeresen be is fejeződött - közölte az oktatási és gyermekügyi miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 08. 15. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 08. 15. 22:00
Megosztás:

Sztrájkolnak az Easyjet franciaországi légiutas-kísérői

Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt. A személyzet a folyamatosan és gyakran az utolsó pillanatban változó beosztások ellen tiltakozik.
2026. 08. 15. 21:00
Megosztás:

Erdőtűz pusztít Belgiumban

Erdőtűz pusztít Belgiumban, eddig 1600 hektárnyi természetvédelmi terület égett le, a környékbeli lakosokat felszólították: készüljenek házaik elhagyására, az EU tűzoltórepülőgépekkel és helikopterrekkel segíti az oltást - tájékoztatott a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap internetes oldalán szombaton.
2026. 08. 15. 20:00
Megosztás:

Veszélyes a Balaton? Szakemberek zerint a jelenlegi balatoni tóhasználat kockázatokat hordoz

A Balaton szektorokon átnyúló cselekvést igényel, a jelenlegi menedzsment és tóhasználat folytatása fenntarthatatlan - mondta Honti Márk hidrológus egy tudományos előadóülésen pénteken, Tihanyban.
2026. 08. 15. 19:00
Megosztás:

Újabb városok helyi járatai kerültek fel a MÁVPlusz térképére

Miskolc után pénteken a veszprémi járatok is felkerültek a MÁVPlusz térképére - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 15. 18:00
Megosztás:

Kapitány István miniszter leváltotta Láng Gézát, a Magyar Posta vezetőjét

Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter leváltotta Láng Gézát, a Magyar Posta vezetőjét.
2026. 08. 15. 17:00
Megosztás:

Szeptember 30-áig pályázhatnak az önkéntes tartalékosok tanulmányi ösztöndíjra

Önkéntes tartalékosoknak írt ki pályázatot tanulmányi ösztöndíjra a Honvéd Vezérkar, a pályázatokat szeptember 1-je és 30-a között lehet benyújtani.
2026. 08. 15. 16:00
Megosztás:

Eddig 770 ezer hektáron jelentettek aszálykárt

Eddig 770 ezer hektáron jelentettek be aszálykárt, 31 ezer bejelentés alapján - közölte a kormányszóvivő kérdésre válaszolva pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
2026. 08. 15. 15:00
Megosztás:

Erős félévet zárt a Waberer’s, a célár változatlanul 7093 forint

Az idei első félévben 9,4 százalékkal növelte árbevételét és 24 százalékkal emelte nettó eredményét a Waberer’s International. Az MBH Befektetési Bank szerint a társaság teljesítménye összhangban van a várakozásokkal, miközben a logisztikai és biztosítási üzletág stabil alapot teremthet a további növekedéshez, ezért az elemzőház változatlanul vételi ajánlást és 7093 forintos egyéves célárat tart fenn.
2026. 08. 15. 14:00
Megosztás:

GENIUS Act: szigorúbb stabilcoin-szabályok jönnek az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma a GENIUS Act elfogadása után megkezdte a stabilcoinpiac gyakorlati szabályozásának kialakítását. A legfontosabb változás nem elsősorban a tartalékokról, hanem az ügyfélazonosításról, a pénzmosás elleni ellenőrzésről és a blokkláncos tranzakciók nyomon követhetőségéről szól.
2026. 08. 15. 13:00
Megosztás:

Hogyan válasszunk tetőtéri ablakot az otthonunkba?

A tetőtéri ablakok kiválasztása különös figyelmet igényel, hiszen nagy mértékben befolyásolják a lakótér kényelmét és energiahatékonyságát. Az építészet modernizációjával nőnek az elvárások a nyílászárókkal szemben, legyen szó hőszigetelésről vagy esztétikai szempontokról. A korszerű tetőtéri ablakok megfelelő fényviszonyokat teremtenek, és a teret is hatékonyabban használjuk ki általuk. De vajon hogyan válasszuk ki a számunkra legmegfelelőbb típust?
2026. 08. 15. 12:00
Megosztás:

Hotel vagy kiadó apartman? Változó utazási szokások és szálláspiaci trendek a fővárosban

Régen ott volt a megszokott rutin: lefoglaltuk a szobát, átvettük a nehéz rézkulcsot, a szobában pedig ott várt az a jellegzetes, állott szállodaszag meg a kilencvenes évekből itt felejtett minibár.
2026. 08. 15. 11:00
Megosztás:

Paks - Rövidesen megkezdődik a bárkák irányított süllyesztése

Rövidesen megkezdődik a bárkák irányított süllyesztése Paksnál a dunai vízszint emelése érdekében - írta Magyar Péter miniszterelnök Facebook-oldalán szombat reggel.
2026. 08. 15. 09:00
Megosztás:

Újabb nagy tűz Horvátországban

Lakóházakat és nyaralókat veszélyeztet egy nagy kiterjedésű erdőtűz a horvátországi Dugi Otokon, a lángokat egyelőre nem sikerült megfékezni, a szárazföldről további tűzoltókat vezényeltek a szigetre - közölte a horvát sajtó szombatra virradóra.
2026. 08. 15. 08:00
Megosztás:

Akár már szeptemberben a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájába léphet feljebb a BÉT-en jegyzett kibervédelmi cég

A Budapesti Értéktőzsde Xtend piacán jegyzett egyetlen kibervédelmi cég, a ViVeTech Nyrt. mai napon megtartott rendkívüli közgyűlése döntött a társaság részvényeinek a BÉT Standard szabályozott piacára történő bevezetéséről, amely a jelenlegi tervek szerint még idén ősszel, akár már szeptemberben megtörténhet. A ViVeTech a Standard kategóriába történő bevezetést követően – akár még az idei évben – nyilvános kibocsátást is tervez. „A Standard kategóriába történő feljebb lépéssel és a nyilvános kibocsátással még magasabb fokozatba kapcsolhatjuk a növekedési stratégiánk megvalósítását” - mondta Márton Miklós, a ViVeTech Nyrt. vezérigazgatója.
2026. 08. 15. 07:00
Megosztás:

Paks - Elkészült a Dunához vezető út nagy része

A nagy része már elkészült annak az útnak, amelyen a teherautók a fenékküszöb építéséhez a Dunához tudják szállítani a követ Paksnál.
2026. 08. 15. 06:00
Megosztás:

Elmarad a tavalyitól az ANY Nyrt. nyeresége és árbevétele az első fél évben

Elmarad a tavalyitól az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. árbevétele és nyeresége az első fél évben, de már kevésbé, mint az első negyedévben a stabil második negyedéves teljesítmény hatására - derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett beszámolóból.
2026. 08. 15. 05:00
Megosztás:

Fordulatos júliust produkált az albérletpiac

Bár a nyári albérletpiaci főszezon kezdetével ismét emelkedésnek indultak a bérleti díjak, a havi drágulás ugyanakkor a korábbi években látottakhoz képest szerénynek mondható. Sőt, a ponthatárok kihirdetését követően már meg is torpant az áremelkedés a KSH–ingatlan.com júliusi lakbérindexe szerint.
2026. 08. 15. 04:00
Megosztás:

Nyugdíjasok 53%-nak nélkülöznie kell

Legalábbis erre számít a középkorú magyarok több mint fele - 53 százalékuk - elképzelhetőnek tartja, hogy nyugdíjas korában nélkülöznie kell majd.
2026. 08. 15. 03:00
Megosztás: