Még nem ért véget a válság az európai vállalatok számára

Továbbra is recesszióban marad az euróövezet a mínusz 0,1 százalékos gazdasági teljesítmény mellett, mivel Dél-Európában változatlanul zsugorodnak a gazdaságok - állapítja meg a Coface az MTI-hez eljuttatott legújabb országkockázati előrejelzésében.

A Coface előrejelzése alapján a Nyugat-Európában tapasztalt keresletcsökkenéstől erősen függő Csehország és Szlovénia A3 besorolása negatív figyelőlistára került, míg Lengyelország esetében a gazdasági tevékenységben tapasztalható visszaesés és az építőipar törékenysége vetíti előre a leminősítés lehetőségét,  Magyarország kockázati besorolása változatlanul B maradt.

 

A Coface óvatos előrejelzést adott ki a világgazdaság 2013. évi teljesítményére vonatkozóan a világ minden részére kiterjedő vállalati kapcsolatai alapján. A világ egyik vezető hitelbiztosítója szerint az állami és a magánszféra eladósodottságának mértéke még mindig a fejlett országok talpra állásának akadálya. Emellett a lakossági és vállalati bizalom sem állt helyre a munkaerő-piaci helyzet romlása és az európai intézményi reform befejezetlensége következtében. 

 

A hitelbiztosító előrejelzése szerint az Egyesült Államok költségvetési politikájának átláthatatlansága az amerikai gazdaság növekedésére is hatással lehet, itt a gazdasági növekedés plusz 1,5 százalékra lassul, miközben a feltörekvő országok plusz 5,2 százalékos, egészséges és fenntartható gazdasági növekedés elé néznek. 

 

A Coface előrejelzése szerint az euróövezet továbbra is recesszióban marad, az egyes országokra vonatkozó értékeléseiben Olaszországot és Spanyolországot egy éven belül másodszor minősítette le a cég, Japán A1 besorolása pedig leminősítést valószínűsítő figyelőlistára került az export - különösen a Kína irányába történő kivitel - visszaesése miatt.     

 

Az ázsiai országok közül a Coface felminősítette Indonéziát, hiszen az ázsiai állam gazdasága figyelemreméltó módon ellenálló maradt az európai válsággal szemben. Ellenpéldaként hozható fel India, amelynek besorolása A4-re romlott, és az indiai modell is  megkérdőjelezhetővé vált a Coface szakértői szerint.

 

A hitelbiztosító közleménye alapján Jean-Marc Pillu, a Coface Group vezérigazgatója úgy vélekedett: "2013-ban az eurózóna gazdasági aktivitása tovább csökken. A visszafogott fogyasztás, a költségvetési megszorítások, a munkaerőpiac visszaesése, a 2009-es válság által próbatétel elé állított vállalatokkal számos esetben súlyos fizetésképtelenséghez vezetett. A pénzügyi válság megoldása már elindult, ám a reálgazdaság válsága, amit a vállalati szféra törékenysége jelez, nem ér véget 2013-ban".

 

A Coface elemzése alapján az európai vállalatok számára annak ellenére riasztó a helyzet, hogy a rendszerszintű válság veszélye csökkent a földrészen, és Dél-Európában reményre okot adó mértékben tért magához az export. Az európai intézményrendszer reformjának elégtelen mértékű előrehaladása, a munkaerőpiac gyors visszaesése, valamint az állami- és magánszféra adósságának mértéke "elszívja a reálgazdasági szereplők bizalmát".

 

Az előrejelzés szerint  amellett, hogy a fejlett országokban a kockázatok 2008 óta megállás nélkül emelkednek, a feltörekvő országokban a vállalati kockázatok fokozatos javulása észlelhető továbbra is. A Coface véleménye szerint a kockázatok új rendszere annak tulajdonítható, hogy a feltörekvő országok a külső válságokkal szemben nagyobb fokú ellenállóképességet tanúsítanak, mivel könnyebben reagáló, egyszersmind prudens gazdaságpolitikát folytatnak.

 

A Coface ennek megfelelően B-re javította Indonézia osztályzatát, a Fülöp-szigetek szintén B besorolását pedig a felminősítést valószínűsítő figyelőlistára tette. Ennek ellenére a Coface továbbra is arra figyelmezteti a vállalatokat, hogy a feltörekvő országokban szűnni nem akaró kockázatok is akadnak. Például továbbra is fennállnak politikai és társadalmi feszültségek, és a kormányzásban is találhatók hiányosságok.

 

A Nyugat-Európában tapasztalt keresletcsökkenéstől erősen függő Csehország és Szlovénia esetében az A3 besorolás negatív figyelőlistára került. Lengyelország kevésbé nyitott gazdaságát is megérintette már az Európában tapasztalható recesszió, a gazdasági tevékenységben tapasztalható visszaesés és az építőipar törékeny volta miatt az ország A3-as besorolása negatív figyelőlistára került.

 

 Romániához és Bulgáriához hasonlóan Magyarország besorolása változatlanul B, ami azt jelenti, hogy a vállalatok nem fizetése már érzékelhető szintű kockázatot jelent a gazdaság egésze számára - olvasható a Coface előrejelzésében.

 

A Coface Group, a világ vezető hitelbiztosítási intézete a világ minden részében kínál olyan megoldásokat, amelyek segítségével a vállalatok bebiztosíthatják magukat ügyfeleik pénzügyi nemteljesítése esetére akár belföldi, akár exportpiacaikon. 2011-ben a Coface Group 1,6 milliárd euró konszolidált árbevételt ért el. (MTI)

  

Fákat döntött ki, ágakat szakított le az erős szél több vármegyében

Szombat délutánig az erős szél miatt több vármegyében autókra, épületekre és vezetékekre dőlt fák, illetve leszakadt faágak eltávolításához kérték a tűzoltók segítségét - közölte a katasztrófavédelem a honlapján.
2026. 09. 05. 19:00
Megosztás:

Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám programban

Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám gazdaságfejlesztési programban, amelyben közel nyolcszáz magyar vállalkozás juthat egyenként 10 millió forint fejlesztési forráshoz – közölte a gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán szombaton.
2026. 09. 05. 18:00
Megosztás:

Október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között

Idén a megszokottnál tovább, október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója szombaton Facebook-oldalán.
2026. 09. 05. 17:10
Megosztás:

PDSZ: A pedagógusok nem politikai kampánykellékek

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nem engedi, hogy Rétvári Bence vagy bármely más politikus kisajátítsa a pedagógusok képviseletét – írta Nagy Erzsébet, a PDSZ elnöke a KDNP parlamenti frakcióvezetőjének címzett válaszlevelében, amelyet szombaton az MTI-hez is eljuttatott.
2026. 09. 05. 16:00
Megosztás:

Miért ennyire fontosak az amerikai állampapírhozamok a stabilcoin-kibocsátóknak?

A stabilcoinok első pillantásra egyszerű digitális dollároknak tűnnek: egy USDT vagy USDC célja, hogy nagyjából egy amerikai dollárt érjen. A háttérben azonban egy rendkívül jövedelmező üzleti modell működik, amely szorosan összekapcsolja a kriptopiacot az amerikai állampapírpiaccal és a Federal Reserve kamatpolitikájával. Minél magasabbak a rövid lejáratú amerikai állampapírok hozamai, annál több kamatbevételt termelhetnek a stabilcoin-kibocsátók tartalékai.
2026. 09. 05. 15:00
Megosztás:

A szerb elnök kormányfőként folytatná pályafutását

Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök legkésőbb szeptember 10-én kiírja az előrehozott választásokat, és jelezte: amennyiben megkapja a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) támogatását, miniszterelnök-jelöltként indul, és minden eddiginél kisebb kormányt alakít.
2026. 09. 05. 14:00
Megosztás:

21 bank közös stabilcoinja jöhet: valódi kihívó lehet az USDT és az USDC számára?

Huszonegy globális pénzügyi intézmény közös dolláralapú stabilcoin bevezetésére készül, amely a tervek szerint 2027 első felében indulhat el. A projekt mögött olyan nagybankok állnak, mint a Bank of America, a Citi, a Goldman Sachs, a Deutsche Bank és az UBS, ezért az új token már a rajtnál jelentős intézményi kapcsolatrendszerrel rendelkezhet. A valódi kérdés azonban nem az, hány bank támogatja, hanem az, hogy képes lesz-e olyan likviditást, elérhetőséget és használhatóságot biztosítani, mint az USDT és az USDC.
2026. 09. 05. 13:00
Megosztás:

Kormányszóvivő: létrehozzák az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságot

Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságot hoz létre a kormány a természeti erőforrások védelmének megerősítse érdekében - közölte Köböl Anita kormányszóvivő pénteken.
2026. 09. 05. 12:00
Megosztás:

Dash 44%-os robbanással az élen: mi most a 10 legprofitábilisabb kritovaluta befektetés?

Szombat reggel különös látvány fogadta a kriptopiacot figyelő befektetőket. A napi nyerteslista élén nem valamelyik frissen felkapott AI-token állt, hanem a 2014 óta létező Dash, méghozzá 44,05 százalékos emelkedéssel. Mögötte a NEAR Protocol 15,65 százalékot ugrott, miközben a Pons, a Lighter, a MemeCore és a Zcash is komoly pluszban forgott.
2026. 09. 05. 11:00
Megosztás:

Bankszámla nélkül is egyre több ügyfél előtt nyílik meg a mobilbank

A cél, hogy az ügyfelek minél kevesebb lépéssel intézhessék pénzügyeiket.
2026. 09. 05. 10:00
Megosztás:

Merénylet a balatoni lángossütők ellen?

A magyar szállodaipar prominensei és a balatoni büfék pultosai egész nyáron azon keseregtek, hogy túl erős a forint. Nekik idén az volt az egyik legnagyobb problémájuk, hogy nekünk turistáknak kevesebbet kellett költenünk, ha külföldre mentünk nyaralni, nem hozzájuk!
2026. 09. 05. 09:00
Megosztás:

A kormány december végéig meghosszabbítja a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet

A kormány úgy döntött, hogy december 31-ig meghosszabbítja a szeptember 7-én lejáró, tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet Magyarországon - erről Magyar Péter miniszterelnök péntek este számolt be a Facebook-oldalán.
2026. 09. 05. 08:05
Megosztás:

Romániában így csökkent a kiskereskedelmi forgalom

Romániában éves összevetésben 6,2 százalékkal csökkent júliusban a kiskereskedelmi forgalom a nyers adatok szerint - közölte pénteken a bukaresti statisztikai intézet (INS).
2026. 09. 05. 07:00
Megosztás:

Újabb segítséget kapnak a nehéz helyzetben lévő sertéstartók

A sertéságazatot az elmúlt időszakban egyszerre több, egymást erősítő kihívás sújtotta, ezért a kormány előleget biztosít a vágósertéshez és a tenyészkocához kapcsolódó állatjóléti támogatásokra - közölte az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium (AÉM) az MTI-vel.
2026. 09. 05. 06:00
Megosztás:

Az átvilágítás nyomán tanulmány készült a gyermekvédelem helyzetéről

Gyermekvédelmi diagnózis címmel tanulmány készült a gyermekvédelem helyzetéről az intézményrendszer hónapok óta tartó átvilágítása, az intézménylátogatások, dokumentumok elemzése és anonim dolgozói elbeszélgetések nyomán - jelentette be a szociális és családügyi miniszter a Facebookra pénteken feltöltött videónyilatkozatában.
2026. 09. 05. 05:00
Megosztás:

Bitcoin: elbukott a 80 ezer dolláros kitörés a vártnál erősebb amerikai munkaerőpiaci adatok után

A Bitcoin pénteken már 82 ezer dollár fölé is emelkedett, és mindössze mintegy 700 dollárra került a február óta áttörhetetlennek bizonyuló 83 ezer dolláros ellenállástól. A vártnál jóval erősebb amerikai munkaerőpiaci jelentés azonban gyors fordulatot hozott: a BTC ismét 80 ezer dollár alá esett.
2026. 09. 05. 04:00
Megosztás:

Épület, energia és digitalizáció a vállalati versenyképesség szolgálatában – BÉT50 Klub a Graphisoft Parkban

A vállalati versenyképesség ma már nem pusztán a termékekről, a piacokról vagy a pénzügyi teljesítményről szól: egyre nagyobb szerepet kap a vállalati működés hatékonysága, fenntarthatósága és technológiai fejlettsége is. A Budapesti Értéktőzsde Graphisoft Parkban megrendezett idei BÉT50 Klubjának résztvevői arra keresték a választ, hogyan járulhat hozzá a vállalatok ingatlan- és működési környezete, energiafelhasználása és digitalizációja a költséghatékonyabb és hosszú távon versenyképesebb működéshez.
2026. 09. 05. 03:00
Megosztás:

Nyugdíj törvény módosítások! Íme a fontosabb változások

Az elmúlt években többször is módosították a magyar nyugdíjrendszer alapját jelentő, 1997. évi LXXXI. törvényt. A változások egy része közvetlenül növelte a nyugdíjasoknak járó éves kifizetéseket, más rendelkezések az özvegyi nyugdíj feltételeit, az ügyintézési határidőket vagy a folyósítás szabályait alakították át.
2026. 09. 05. 02:00
Megosztás:

90.000 Ft-os csekket kaphatnak a kutyatulajdonosok

Egy ártatlannak tűnő séta is kellemetlen meglepetéssel végződhet, ha a gazdi nem ismeri a kutyatartás legfontosabb szabályait.
2026. 09. 05. 01:00
Megosztás:

Kármán András: megnyílt a pályázat a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság főigazgatói pozíciójára

Megnyílt a pályázat a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) főigazgatói pozíciójára; szakmai tapasztalatot, valamint a szervezet jövőjére vonatkozó világos vezetői programot várnak a jelentkezőktől - közölte a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán pénteken. A pályázatokat október 2-án 10 óráig lehet benyújtani.
2026. 09. 05. 00:05
Megosztás: