Még tízmilliárd forint uniós forrás van közép-dunántúli turisztikai célokra

Turisztika attrakciók és szolgáltatások, valamint az egészségügyi turizmus fejlesztésére, továbbá helyi és térségi turisztikaidesztinációsmenedzsment-szervezetek, turisztikai klaszterek létrehozására 10 milliárd forint európai uniós forrásra lehet még pályázni a közép-dunántúli régióban - mondta el kedden sajtótájékoztatón a regionális fejlesztési ügynökség ügyvezető igazgatója.

Molnár Tamás tájékoztatása szerint 2007 és 2013 között 167 milliárd forint európai uniós támogatáshoz juthattak, illetve juthatnak a Fejér, Komárom-Esztergom, és Veszprém megyét magába foglaló régióban a pályázók. A támogatási összeg 22.7 százalékát - 38 milliárd forintot - turisztikai fejlesztésekre szánták. Az összegből 28 milliárd forintot már jóváhagytak, 10 milliárd forint értékű támogatásra még lehet pályázni.

 

A turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztésére - a balatoni kiemelt üdülőkörzet nélkül - 2 milliárd forint uniós forrás áll a pályázók rendelkezésére. Erre a célra az eredeti beadási határidő meghosszabbításával október elsejéig lehet pályázni. Az egészségügyi turizmus szolgáltatásainak fejlesztésére csaknem 4 milliárd forint uniós forrásra lehet pályázni szeptember 3-áig. A helyi és térségi turisztikai szakmai szervezetek és turisztikai klaszterek létrehozására, illetve fejlesztésére pedig 440 millió forint európai uniós keret áll még rendelkezésre október 15-éig.

 

A rendszeresen pályázók között van Székesfehérvár önkormányzata, amely ezúttal a volt vidámpark területére tervezett Koronás parknak a tervek szerint 350 millió forintba kerülő kialakítására szeretne támogatást nyerni. Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester elmondta, hogy a város már eddig is több, a turizmus céljait is szolgáló beruházást valósított, illetve valósít meg európai uniós támogatással.

 

Így újították meg a város műemléképület-együttesét, a Hiemer-Font-Caraffa Házat, s újul meg hasonló projekt keretében a Fő utca és a város főtere. Európai uniós forrás igénybevételével alakult meg Fejér megye székhelyének turisztikai szakmai szervezete, és pályázat segítségével szeretnének lehetőséget teremteni számára a környékbeli hasonló szervezetekkel való együttműködésre. (MTI)

A Bitcoin szuperciklus küszöbén állhat – új korszak kezdődik a kriptopiacon?

A Fidelity szerint a Bitcoin történelmi négyéves ciklusai megváltozhatnak, és a piac egy új, úgynevezett „szuperciklusba” léphet. Ez az új szakasz hosszabb, tartósabb csúcsokat és enyhébb visszahúzódásokat hozhat – szakítva a korábbi halvingszabályokkal.
2026. 01. 13. 14:30
Megosztás:

Megindult a kőolajszállítás Szerbiába Horvátország felől

Kedd éjszaka megindult a kőolajszállítás az Adria-kőolajvezetéken (JANAF) keresztül a pancsovai finomítóba.
2026. 01. 13. 14:00
Megosztás:

Wizz Air: folyamatosan figyeljék a járatinformációkat az utasok

A Wizz Air több járatát is érintette a rendkívüli időjárási helyzet, kedden délelőtt a légitársaság 5, Ferihegyre tartó repülőgépe kényszerült másik repülőtéren landolni, a még el nem indított, Budapestre tartó járatok pedig a kiinduló állomáson várakoznak, amíg a gép budapesti fogadása nem biztosított. A légitársaság arra kéri az utasait, hogy akik közvetlenül a Wizz Airnél foglaltak, folyamatosan figyeljék a mobilalkalmazásban, e-mailen, SMS-ben érkező járatinformációkat.
2026. 01. 13. 13:30
Megosztás:

Nógrád vármegyében is megjelent a madárinfluenza

Nógrád vármegyében egy tenyészlúd-tartó telepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az érintett állomány felszámolása folyamatban van. Kiemelten fontos a járványügyi előírások maradéktalan betartása hazánkban.
2026. 01. 13. 13:00
Megosztás:

Operatív törzs: keleten jelentősebb havazás, nyugaton inkább eső várható kedden

A Budapest-Békéscsaba tengelytől keletre jelentős havazásra lehet számítani kedden napközben, ettől nyugatabbra eső fordulhat elő - mondta a HungaroMet Zrt. vezérigazgatója az operatív törzs kedd délelőtti sajtótájékoztatóján Budapesten.
2026. 01. 13. 12:30
Megosztás:

Ezért veri meg a Xiaomi az Apple-t és a Samsungot 2026-ban

A Xiaomi 2026-ra a világ egyik legmeghatározóbb technológiai vállalatává válhat, miközben az Apple és a Samsung kénytelen lesz alkalmazkodni a kínai óriás tempójához. A pekingi székhelyű cég nemcsak okostelefonokat gyárt, hanem egy teljes ökoszisztémát épít, amely az elektromos autóktól a viselhető eszközökig terjed. Lei Jun, a vállalat alapítója öt évvel ezelőtt még úgy érezte, hogy az Apple és a Samsung legyőzhetetlen hegyek, ma viszont már magabiztosan veszi fel a versenyt velük.
2026. 01. 13. 12:00
Megosztás:

Hoskinson ultimátuma: az USA vezetése elveszítheti a kriptó jövőjét, ha nem lép időben

Charles Hoskinson, a Cardano alapítója és a kriptovaluta-ipar egyik legismertebb alakja, kemény kritikával illette az amerikai kormányzat kriptopénzekkel kapcsolatos politikáját. Véleménye szerint az Egyesült Államok politikai vezetése alkalmatlannak tűnik arra, hogy időben elfogadja a szükséges szabályozási kereteket. Ha a döntéshozók továbbra is késlekednek, Hoskinson szerint az ország végleg elveszítheti a lehetőséget arra, hogy érdemi szerepet töltsön be a globális kriptoforradalomban.
2026. 01. 13. 11:30
Megosztás:

Tavaly nőtt a chipgyártók bevétele

Tavaly 793,4 milliárd dollár értékben adtak el félvezetőket világszerte, ami 21 százalékos növekedés 2024-hez képest - áll a Gartner amerikai technológiai piackutató honlapjára hétfőn fölkerült jelentésben.
2026. 01. 13. 11:00
Megosztás:

A magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A magyar vállalkozások 27 százaléka biztosítja az otthoni munkavégzés lehetőségét dolgozói legalább egy részének, és a cégek háromnegyede a következő egy-két évben sem tervezi ennek megváltoztatását - derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. MTI-nek küldött felméréséből.
2026. 01. 13. 10:30
Megosztás:

Megaways vs klasszikus nyerőgépek – Melyik fizet jobban?

A válasz nem egyértelmű, mert mindkét típus más játékstílushoz és kockázatvállalási hajlandósághoz illik. A Megaways nyerőgépek magas volatilitásuknak köszönhetően ritkábban, de nagyobb összegeket fizetnek ki, míg a klasszikus 3 tárcsás gépek gyakoribb, kisebb nyereményekkel jutalmazzák a játékosokat. Az RTP (visszatérítési arány) mindkét kategóriában 95-98% között mozog, tehát hosszú távon hasonló megtérülésre számíthatsz.
2026. 01. 13. 10:21
Megosztás:

Gyanús indulás a NYC Token körül – Eric Adams volt polgármester és a „rug pull” vádak

Komoly viharokat kavart a közelmúltban bemutatott „NYC Token”, amely mögött nem más áll, mint New York korábbi polgármestere, Eric Adams. Bár a projektet a blokklánc technológia társadalmi hasznosítására hivatkozva indították, az on-chain adatok alapján sokak szerint inkább egy gyanús „rug pull” lehetett a háttérben.
2026. 01. 13. 10:00
Megosztás:

Az Uniswap alapítója besokallt: „Celebek és politikusok lejáratják a blokkláncot”

A decentralizált pénzügyek egyik legismertebb alakja, Hayden Adams, a Uniswap alapítója élesen bírálta a hírességek és politikusok blokklánc-használatát. A vita középpontjába a közelmúltban került „NYC Coin-ügy” áll, amelyben Eric Adams, New York volt polgármestere is felbukkant – bár a bizonyítékok szerint közvetlen kapcsolat nem mutatható ki. A botrány újra rávilágított arra, mennyire fontos a transzparencia és az innováció a kriptoszektorban, különösen akkor, amikor ismert személyek próbálnak hasznot húzni belőle.
2026. 01. 13. 09:30
Megosztás:

Iránykereséssel indulhat a mai kereskedés az elemző szerint

Iránykereséssel indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 875,29 pontos, 0,75 százalékos emelkedéssel, 117 385,41 ponton, új csúcson zárt hétfőn.
2026. 01. 13. 09:05
Megosztás:

Vegyesen mozgott a forint kedd reggel

Vegyesen alakult a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 01. 13. 08:30
Megosztás:

A VanEck szerint 2026 első negyedéve a kockázatvállalás időszaka lesz – de mit jelent ez a Bitcoin és a kriptopiac számára?

2026 első hónapjai új lendületet hozhatnak a kockázatosabb eszközök – köztük a kriptovaluták – számára. A VanEck globális befektetési alapkezelő legfrissebb negyedéves előrejelzése szerint a piac végre ismét kiszámíthatóbb pályára állt. Az amerikai fiskális és monetáris politikában tapasztalható nagyobb átláthatóság, valamint a geopolitikai környezet alakulása egyaránt kedvezhet a Bitcoin árfolyamának és a kriptoeszközök tágabb piacának. Azonban nem minden szakértő ért egyet abban, hogy a bikapiac automatikusan visszatér – és a Bitcoin is egyre inkább leválik a hagyományos piacok mozgásáról.
2026. 01. 13. 08:00
Megosztás:

A Dunántúl jelentős részére adott ki riasztást ónos eső miatt a HungaroMet

A Dunántúl jelentős részére adott ki riasztást ónos eső miatt a HungaroMet: a kedd hajnali adatok szerint továbbra is Győr-Moson-Sopron vármegyében a legrosszabb a helyzet, ugyanakkor Vas és Zala vármegyére megszüntették a riasztást.
2026. 01. 13. 07:30
Megosztás:

Újabb beruházások és partnerek érkeznek a ZalaZONE-hoz

Jelentősen emelkedik idén a ZalaZONE járműipari tesztpálya kihasználtsága, az autonóm és elektromos járművek validációja újabb kapacitásokat igényel, és ezzel további beruházások és üzleti partnerek várhatók Zalaegerszegen - közölte Palkovics László hétfőn, a helyszínen tartott évindító sajtótájékoztatón.
2026. 01. 13. 07:00
Megosztás:

Sztrájkkészültséget hirdettek a kassai vasműben

Sztrájkkészültséget hirdetett a kassai U. S. Steelben a vasmű dolgozóinak szakszervezete hétfőn - jelentette a TASR szlovák hírügynökség az érdekvédelmi szervezet közlésére hivatkozva.
2026. 01. 13. 06:30
Megosztás:

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

Január 10-étől már Digitális Állampolgár (DÁP) mobilalkalmazással is elérhető a Magyar Államkincstár (MÁK) WebKincstár és MobilKincstár applikációja, így az ügyfelek még egyszerűbben, de továbbra is biztonságosan léphetnek be a kincstár online állampapír-forgalmazási felületeire - tájékoztatta a MÁK hétfőn az MTI-t.
2026. 01. 13. 06:00
Megosztás:

Magyarország az autópálya-hálózatot tekintve utolérte Ausztriát

Magyarország 2026-ra utolérte Ausztriát az autópályák lakosságarányos számát, a négysávos utak volumenét tekintve, 2000 kilométernyi gyorsforgalmi út és legalább 500 kilométernyi alsóbbrendű négysávos út áll rendelkezésre - mondta Lázár János építési és közlekedési miniszter a Közlekedésinfón hétfőn Budapesten.
2026. 01. 13. 05:30
Megosztás: