Megállt a feldolgozóipar bővülése Magyarországon

Negyedik hónapja csökken a Beszerzési Menedzser Index (BMI), amelynek szezonálisan kiigazított júniusi értéke 49,5 pont - közölte a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint megállt a feldolgozóipar év elején kezdődött bővülése, májushoz képest enyhén szűkült a ágazat, a szezonálisan kiigazított index már negyedik hónapja csökken. A júniusi index 0,1 százalékponttal alacsonyabb a 49,6 pontos májusi értéknél és 2010-ben ez már a második 50,0 pont alatti érték.

 

Június jellemzően kedvező hónap volt a korábbi években, csak 1998-ban, 2005-ben és 2009-ben alakult 50,0 pont alatt az index értéke: 47,7; 47,7 és 46,6 pont volt. A nyers BMI érték kissé emelkedett májushoz képest. Legalább négy egymást követő hónapban utoljára 2008 nyarán bővült a feldolgozóipar, még a válság kitörése előtt.

 

Akkor egy 12 hónapos bővülési periódus ért véget, mely 2007 augusztusától 2008 augusztusáig tartott. Júniusban három kivétellel a többi részindex pozitív tartományban tartózkodott, bár az indexértékek többsége csökkent májushoz képest. A májusi stagnálás után 1,4 százalékponttal 51,4 pontra nőtt az új megrendelések indexe, és ezzel már hatodik hónapja nem csökkent.

 

A beszerzési mennyiség 51,4 pontos indexe ugyanakkor 0,8 százalékponttal tovább csökkent májushoz képest. A termelési mennyiség 50,2 pontos indexének folyó havi értéke 3,8 százalékponttal kisebb az előző hónaphoz viszonyítva. A beszerzési árak 67,8 pontos indexe enyhén csökkent májushoz képest, és továbbra is az árak dinamikusabb emelkedésére utal.

 

A trend a szezonális kiigazításnak köszönhetően immár tizenharmadik hónapja tart. A szállítási átfutási idő 42,6 pontos indexe 0,1 százalékponttal magasabb a májusinál, és az átfutási idők kisebb mértékű hosszabbodására utal. Júniusban tovább csökkent a vásárolt készletek mennyisége, de a folyamat lassult májushoz viszonyítva.

 

A késztermékkészletek alacsonyabbak lettek az elmúlt hónapban. A vásárolt készletek 47,8 pontos szintje júniusban az előző hónapinál 3,8 százalékponttal magasabb. A késztermékkészletek 47,7 pontos indexe 2,5 százalékponttal lett kisebb, és ezzel a készletmennyiség enyhe csökkenésére utal. A külpiaci mutatók májushoz képest kicsit kedvezőtlenül alakultak.

 

Az 51,3 pontos importindex 1,9 százalékponttal lett alacsonyabb, de továbbra is növekedést jelez. A három hónapja még erős ütemben csökkenő 56,3 pontos exportindex értéke ezúttal csak 0,8 százalékponttal lett kisebb, továbbra is az export növekedésére utalva.

 

Az 52,8 pontos foglalkoztatási index hetedik hónapja jelzi folyamatosan a foglalkoztatottság bővülését a feldolgozóiparban, értéke a múlt havihoz képest 0,4 százalékponttal lett magasabb. Az adatokat tartalmazó Üzleti Jelentések a MLBKT havonta megjelenő kiadványa, mely 1995 szeptembere óta a feldolgozóipari vállalatok beszerzési vezetői körében havi rendszerességgel végzett felmérések adatait tartalmazza.

A Balaton-parti állami ingatlanok tervezett privatizációja ellen tartottak demonstrációt Balatonalmádiban

A Balaton-parti állami ingatlanok, köztük a Balatonalmádi Postás Üdülő tervezett privatizációja ellen tartottak demonstrációt vasárnap Balatonalmádiban civil szervezetek.
2026. 04. 27. 05:00
Megosztás:

Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát

Folyamatosan szállnak fel Bécsből olyan magánrepülőgépek, amelyek állítólag az Orbán-kormány idején meggazdagodottak vagyonát szállítják - írta meg nem nevezett fideszes forrásokat idézve vasárnap a The Guardian.
2026. 04. 27. 04:00
Megosztás:

Új kihívó a Bitcoin ETF-piacon: lenyomhatja a Morgan Stanley a BlackRockot?

A BlackRock évekig egyeduralkodó volt a spot Bitcoin ETF-ek piacán az IBIT alapjával, amely több tízmilliárd dollárt vonzott be és közel 50%-os piaci részesedést épített ki. Most azonban megjelent egy komoly kihívó: a Morgan Stanley által indított MSBT, amely már az indulás után gyorsan több százmillió dollárnyi tőkét gyűjtött.
2026. 04. 27. 03:00
Megosztás:

Ennyi pénzből él egy átlagos nyugdíjas Ausztriában

Sokakat foglalkoztat a kérdés: vajon mennyivel él jobban egy osztrák nyugdíjas, mint egy magyar? A különbség első ránézésre megdöbbentő lehet, de a számok mögött több tényező is rejtőzik.
2026. 04. 27. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj korhatár Németországban és a német nyugdíj

Hány évesen mehetnek nyugdíjba Németországban – és miért tolódik egyre későbbre ez a határ? Az alábbi elemzés feltárja a nyugdíjkorhatár mögött álló kemény gazdasági és demográfiai realitásokat, valamint azt is, milyen változások várhatók a következő években. Egy biztos: a rendszer jövője sokkal összetettebb, mint egyetlen szám.
2026. 04. 27. 01:00
Megosztás:

Legjobb kriptovaluta befektetés - 45% nyereség egy hét alatt

Altcoin-robbanás a piacon: ez a 10 kriptó tarolta le az elmúlt hetet. Az elmúlt napokban ismét felpezsdült a kriptovaluta-piac, és több kisebb-nagyobb projekt is látványos raliba kezdett.
2026. 04. 26. 23:00
Megosztás:

Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke sem veszi át parlamenti mandátumát

Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke nem veszi át az országos listán szerzett parlamenti mandátumát és nem indul pártja tisztújító kongresszusán sem. Ezt a politikus vasárnap tette közzé a Facebook-oldalán.
2026. 04. 26. 22:00
Megosztás:

3 ígéretes kripto befektetés, amelyekre most érdemes figyelni

Ahogy a kriptovaluta-piac ismét erőre kap, a befektetők figyelme egyre inkább a valódi értéket kínáló altcoinokra irányul. A spekuláció helyét fokozatosan átveszi a fundamentális megközelítés, ahol a használhatóság (utility), a skálázhatóság (scalability) és a hosszú távú növekedési potenciál kerül előtérbe. Ebben a környezetben három projekt különösen kiemelkedik: Binance Coin, Cardano és Polkadot.
2026. 04. 26. 21:00
Megosztás:

Telitalálat a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 17. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 04. 26. 20:00
Megosztás:

Otthon Start: jóval többet hozhat a konyhára az alacsonyabb kamat, mint az ajándékpénz

Valamivel több mint egymillió forint megtakarítást jelent egy átlagos Otthon Start hitel teljes törlesztési terhénél a maximális, 3 százalékos kamathoz képest adott 0,2 százalékpontnyi kedvezmény: tehát az alacsonyabb árral hosszabb távon jóval nagyobb előnyhöz juthatnak az ügyfelek, mint a kölcsön mellé adott egyszeri jóváírásokkal és egyéb engedményekkel – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
2026. 04. 26. 19:00
Megosztás:

Csehország az idén nem teljesíti NATO-kötelezettségét a védelmi kiadások terén

Csehország az idén nem fogja teljesíteni a NATO-val szembeni kötelezettségvállalását, hogy a védelemre a bruttó hazai termék (GDP) két százalékát fordítsa - jelentette ki Andrej Babis cseh miniszterelnök az X-en vasárnap közzétett videójában.
2026. 04. 26. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, versenyképes ötletekre építi

Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, az életképes és versenyképes ötletekre építi, mert ebben rejlik a hosszú távú és fenntartható siker titka - hangsúlyozta Kapitány István leendő gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 04. 26. 17:00
Megosztás:

Moszkva és Phenjan erősíteni fogja stratégiai partnerségét

Oroszország és Észak-Korea közös erőfeszítésekkel fogja erősíteni átfogó stratégiai partnerségét - közölte Vlagyimir Putyin orosz elnök üdvözlő táviratában, amelyet abból az alkalomból intézett Kim Dzsongün észak-koreai vezetőhöz, hogy Phenjanban vasárnap felavatták a külföldi katonai műveletek hőseinek emlékközpontját.
2026. 04. 26. 16:00
Megosztás:

Az eddiginél korábban lép életbe a MÁV csoport előszezoni menetrendje

A MÁV-csoport előszezoni menetrendje az idén minden eddiginél korábban, már május 1-jétől életbe lép - közölte a közlekedési vállalat vasárnap az MTI-vel.
2026. 04. 26. 15:00
Megosztás:

Felejtsd el az altcoinokat – Bitcoin és Ethereum marad a fókuszban

Újabb éles fordulatot vett Kevin O’Leary kriptovalutákkal kapcsolatos álláspontja. A „Mr. Wonderful” néven ismert befektető ezúttal határozott üzenetet küldött: a kezdő és tapasztalatlan befektetőknek érdemes elkerülniük az altcoinokat, és inkább a két legnagyobb digitális eszközre, a Bitcoinra és az Ethereumra koncentrálniuk. De mi áll a véleményváltás mögött, és mit jelent ez a kriptopiac jövőjére nézve?
2026. 04. 26. 13:00
Megosztás:

A RAY árfolyam kilőtt: 24%-os emelkedés mögött új lendület a Solana DeFi-ben

Erőteljes mozgással hívta fel magára a figyelmet a Raydium (RAY), amely egyetlen nap alatt közel 25%-ot erősödött. A látványos árfolyam-emelkedés mögött nem csupán spekuláció, hanem a Solana (SOL) ökoszisztémájában tapasztalható növekvő aktivitás is áll. De mi hajtja pontosan a RAY token új lendületét, és meddig tarthat a rali?
2026. 04. 26. 12:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 17. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 04. 26. 11:00
Megosztás:

Az erős, viharos szél felkavarhatja a port

Vasárnap az erős, több helyen viharos szél felkavarhatja a port, ami a látótávolság csökkenéséhez vezethet - hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. vasárnap reggeli veszélyjelzésében.
2026. 04. 26. 10:00
Megosztás:

Donald Trump: Irán hamar kedvezőbb ajánlatot küldött

Irán a korábbinál kezdvezőbb ajánlatot küldött az Egyesült Államoknak, Donald Trump közlése szerint rögtön azt követően, hogy az amerikai elnök lemondta az amerikai tárgyalóküldöttség útját.
2026. 04. 26. 09:00
Megosztás:

A klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon

A lucfenyők országszerte tapasztalható gyorsuló pusztulása a klímaváltozás előrehaladását jelzi - tudatta a debreceni HUN-REN Atommagkutató Intézet (ATOMKI) közleményben az MTI-vel.
2026. 04. 26. 08:00
Megosztás: