Megborultak az ázsiai piacok a rossz hírekre

Meredeken csökkennek az ázsiai részvénypiacok a keddi kereskedési napon, a legnagyobb vesztesek között az acélgyártó vállalatok szerepelnek. Az aggodalmak forrása a tegnapi gyenge európai, amerikai és kínai gazdasági adatok, hírek.

Japánban a Nikkei 225 index 0,6 százalékkal 9.637,63 pontra, a Topix index 0,7 százalékkal 827,35 pontra csökkent. Hong Kongban a Hang Seng index 1,4 százalékos veszteségben tartózkodik, míg a kínai Shanghai Composite index 1,12 százalékos csökkenést mutat. Dél-Koreában a Kospi index 0,74 százalékos csökkenéssel 2001,21 ponton, míg Ausztráliában az S&P/ASX 200 index 1,37 százalékos csökkenéssel 4.204,70 ponton zárt.

 

Az amerikai részvénypiacok minimális veszteséggel zárták a hétfői napot, első reakcióként arra, hogy Kínában az idei évre várható gazdasági növekedést 8 százalék alá mérsékelték. Kína az idén 7,5 százalékos gazdasági növekedést irányzott elő a korábbi években szereplő 8 százalékkal szemben. Rontotta az ázsiai régió piacain a hangulatot az is, hogy a vártnál rosszabb lett februárban az euróövezet szolgáltatóipari beszerzési menedzser (BMI) index. Az Egyesült Államokban ugyan jobban alakult az előzetes várakozásoknál a szolgáltatóipari beszerzőmenedzser index, ugyanakkor az ipari megrendelések januárban 1 százalékkal csökkentek.

 

Az ausztrál jegybank a mai kamatdöntő ülésén a várakozásoknak megfelelően nem változtatott az érvényben lévő 4,25 százalékos kamatszintjén.

 

Nagyot csökkentek Ausztráliában a bányaipari vállalatok árfolyamai, a BHP Billiton Ltd. 2,3 százalékkal, míg a Rio Tinto Ltd. 2,26 százalékkal zárt alacsonyabban, mint tegnap. Japánban az olajvállalatok árfolyamai csökkentek, a JX Holdings Inc. 1,2 százalékkal, az Inpex Corp. 0,89 százalékkal.  Hong Kong-ban a nyersanyagipari vállalatok részvényeit adják a befektetők, az Aluminium Corp. of China Ltd. 4,6 százalékos, a Jiangxi Copper Co. 3,43 százalékos, míg a PetroChina Co. 1,05 százalékos csökkenést mutat.

A 4 legjobb mód hozamtermelésre medvepiacon – a Digitap ($TAP) kiemelkedik a decemberi kriptós előértékesítések közül

A medvepiacok különleges képessége, hogy a passzív jövedelmet passzív stresszé alakítják. Az árfolyamok esnek, a hype eltűnik, és sok hozamtermelő lehetőség megszűnik működni, amint a likviditás elapad. A hozam azonban nem halott – csak egyszerűbb struktúrák felé tolódik, világosabb kockázatvállalással.
2025. 12. 22. 21:00
Megosztás:

Vállalati kötvényei feltételrendszerének módosításáról állapodott meg a 4iG a befektetőivel

Módosul a Magyar Nemzeti Bank növekedési kötvényprogramja (NKP II.) keretében kibocsátott 4iG-kötvények feltételrendszere, miután a vállalatcsoport megállapodott erről a kötvények intézményi és banki befektetőivel - közölte a 4iG hétfőn az MTI-vel.
2025. 12. 22. 20:00
Megosztás:

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést

A Kúria felülvizsgálati eljárásban hatályában fenntartotta a jogerős másodfokú ítéletet, amely szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a jogszabályoknak megfelelően szabott ki a Primus Trust Bizalmi Vagyonkezelő Zrt.-re 300 millió forint piacfelügyeleti bírságot. A bizalmi vagyonkezelő éveken át jelentős összegű pénzkölcsönöket nyújtott üzletszerűen, engedély nélkül - jelentette be a honlapján hétfőn a jegybank.
2025. 12. 22. 19:00
Megosztás:

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

Rendkívüli volatilitás jellemezte az idei évet az építőiparban. A szektor a tavaszi megtorpanás után az év második felére a kormányzati ösztönzők hatására soha nem látott dinamikát mutatott a lakossági szegmensben. Az Imperial Holding szakértői elemzése szerint az ágazat 2026-ban további 17-19 százalékos áremelkedés előtt áll.
2025. 12. 22. 18:00
Megosztás:

Tilos Budapesten petárdázni a következő helyeken

Az év utolsó napjaiban is varázslatos hangulattal várja a látogatókat Budapest két ikonikus rendezvénye, az Advent Bazilika és a Vörösmarty Classic Xmas. A belvárosi karácsonyi vásárok az adventi időszak és karácsony után az óévet búcsúztató napokban is a nyugalom és a biztonság szigetei maradnak: az új, átfogó fővárosi szabályozások értelmében egész Budapesten, így az Advent Bazilika és a Vörösmarty Classic Xmas területén is szigorúan tilos a tűzijáték és a petárda használata.
2025. 12. 22. 17:00
Megosztás:

Megtéveszthette a fogyasztókat a Douglas parfüméria

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a “Parfümerie Douglas” Illatszer Kereskedelmi Kft.-vel (Douglas) szemben. A GVH gyanúja szerint a vállalkozás akciótartási gyakorlata és kommunikációja, illetve exkluzivitásra vonatkozó állításai megtéveszthetik a fogyasztókat. A nemzeti versenyhatóság a karácsony előtti utolsó napokban is óva inti a fogyasztókat: vásárlásaik során legyenek körültekintőek, és amennyiben lehetséges mindig nézzék meg az alternatív ajánlatokat is.
2025. 12. 22. 16:00
Megosztás:

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak

Számos adózási könnyítést hoz 2026 a kkv-knak: emelkedik az alanyi adómentesség értékhatára az áfában, nő a költséghányad az átalányadózóknál, sokkal kevesebb bevallást kell beadniuk az egyéni vállalkozóknak, akiknek a NAV hivatalból intézi a biztosítotti bejelentését. Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók - hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2025. 12. 22. 15:00
Megosztás:

A sertéshús előnyei és szállítási megoldások

A sertéshús nem csupán ízletes gasztronómiai lehetőség, hanem számos egészségügyi előnnyel is rendelkezik, ami miatt gyakran szerepel az étrendünkben. Míg a vörös húsokról sokszor óvatosan beszélünk, érdemes újraértékelni ezeket a finom fogásokat, hiszen tápanyagdúsak és hozzájárulhatnak a táplálkozásunk egyensúlyához.
2025. 12. 22. 14:00
Megosztás:

A magyar lakáspiac túlfűtöttsége: mi következik az árrobbanás után?

Az elmúlt évtizedben a magyar lakáspiac – különösen Budapest és az agglomeráció – rendkívüli árnövekedésen ment keresztül. A KSH adatai szerint 2014 és 2024 között a nominális lakásárak országos átlagban több mint 220–240%-kal, Budapesten egyes kerületekben 300% feletti mértékben emelkedtek. Ez az ütem még regionális összehasonlításban is kiugrónak számít.
2025. 12. 22. 13:00
Megosztás:

Idén nyolcadik alkalommal tartott körözési akciót a BRFK

Idén nyolcadik alkalommal tartott körözési akciót a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK): 64 embert kutattak fel, köztük egy többszörösen, kábítószer-kereskedelem miatt körözött embert - közölte a főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.
2025. 12. 22. 12:00
Megosztás:

Adventi élelmiszer-biztonsági ellenőrzéseket végzett az NKFH

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok vendéglátóhelyeket, aszalt gyümölcsöket, olajos magvakat, szaloncukrokat és héjas gyümölcsöket árusító karácsonyi vásárokat, piacokat, vásárcsarnokokat és boltokat ellenőriztek az adventi időszakban - közölte a hatóság az MTI-nek hétfőn megküldött közleményében.
2025. 12. 22. 11:00
Megosztás:

Így lesznek nyitva az élelmiszerüzletek

Az élelmiszerláncok többsége nyitva tart december 24-én, üzleteik általában 12 óráig várják a vásárlókat, de a nyitvatartás egyes láncoknál boltonként is eltérő lehet.
2025. 12. 22. 10:00
Megosztás:

Alig változott a forint árfolyama hétfő reggelre

Alig változott, vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 12. 22. 09:00
Megosztás:

Több mint 434 millió forint gyűlt össze a közmédia jótékonysági kampányában

Több mint 434 millió forint gyűlt össze vasárnap késő estig a közmédia Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági kampányában, amellyel a KEGYES, a Kárpátaljai "Elfelejtett" Gyermekek Segítése Jótékonysági Alapítvány munkáját támogatják.
2025. 12. 22. 08:00
Megosztás:

1,9 milliárd forintnyi támogatás érkezik: folytatódik a Csoóri Sándor Program 2026-ban is

A Kulturális és Innovációs Minisztérium 2026-ra is meghirdeti a Csoóri Sándor Programot, amely a Kárpát-medence teljes területén támogatja a népi kultúra élő közösségeit. 1,9 milliárd forintos keret, vissza nem térítendő támogatás és széles pályázói kör várja a népi kultúra közösségeit a Kárpát-medencében. Az elmúlt 15 évben 650 milliárd forintnyi kulturális fejlesztés valósult meg, és a kormány csak a kultúra területén további 850 milliárd forintnyi fejlesztést tervez.
2025. 12. 22. 07:00
Megosztás:

Magyar kutatói sikereket mutat be a Discovery

Az önvezető autók és drónok világába kalauzolja a nézőket a nemzetközi ismeretterjesztő csatorna, a Discovery egyik sikersorozata, a Made In Gyetván Csabával, amely ezúttal a HUN-REN SZTAKI Rendszer- és Irányításelméleti Kutatólaboratóriumába (SZTAKI SCL) látogatott el. A december 28-án 19 órakor adásba kerülő epizódból megismerhetjük a központi vezérlés nélküli, teljesen autonóm csomagszállító drónokat, és kiderül az is, le tudja-e győzni Gyetván Csaba a modellautót, melynek irányító algoritmusa háromezer órát tanult.
2025. 12. 22. 05:00
Megosztás:

Új amerikai törvényjavaslat zárná be a kriptós adózási kiskapukat

A kriptoszektor fejlődési üteme továbbra is gyorsabb, mint a szabályozásé. A lakossági befektetők és a kisebb vállalkozások számára az amerikai kriptós adózás jelenleg bonyolult, következetlen és sokszor nehezen értelmezhető. Ezt felismerve most a Kongresszus mindkét oldaláról érkező törvényhozók egy új, kétpárti javaslattal próbálnak rendet tenni a rendszerben.
2025. 12. 22. 04:00
Megosztás:

Fehér lesz-e a karácsony?

A jövő hét elején még párás, ködös idő várható, szenteste napján viszont kiterjedt csapadékzóna érkezik az ország felé, van, ahol havas esőre, havazásra is számítani kell; a hétvégén derült, napos és borongós, ködös területek egyaránt lehetnek - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2025. 12. 22. 03:00
Megosztás:

Ray Dalio szerint a jegybankok nem fognak Bitcoint tartani – és nem a fiat pénzek iránti bizalom miatt

Ray Dalio, a Bridgewater Associates alapítója és a globális hedge fund világ egyik legismertebb alakja sosem volt kriptóellenes, de következetesen óvatos maradt. Bár saját bevallása szerint ő maga is rendelkezik némi Bitcoinnal, továbbra is az aranyt tartja a legmegbízhatóbb értékőrző eszköznek – és szerinte a jegybankok is hasonlóan gondolkodnak majd.
2025. 12. 22. 02:00
Megosztás:

Az amerikai kormányzat újabb dokumentumot tett elérhetővé az Epstein-akták közül

Az amerikai igazságügyi minisztérium további dokumentumot tett hozzáférhetővé az Epstein-akták közül vasárnap, ezúttal egy bírósági vádesküdtszéki jegyzőkönyvet, miközben Bill Clinton volt elnök is reagált az őt ábrázoló fotókra.
2025. 12. 22. 01:00
Megosztás: