Megérte-e vajon a Juventus számára Ronaldo leigazolása?

Jelentősen növekednie kell a Juventus árbevételének ahhoz, hogy megtérüljön a Cristiano Ronaldo befektetés – derül ki a KPMG vonatkozó elemzéséből.

Megérte-e vajon a Juventus számára Ronaldo leigazolása?

A profi futballpiacot elemző részlegét Magyarországi irodájából irányító KPMG számítása szerint a focista évi 85 millió dolláros költségét (ebből 55-56 millió a bruttó fizetése és további 29 millió a befektetés amortizációja.) a klub képes lehet kigazdálkodni, de fejlődniük kell hozzá.

Andrea Sartori, a KPMG sporttal kapcsolatos tanácsadásért felelős globális igazgatója szerint ennek feltétele, hogy kreatív módon pénzzé tegyék a labdarúgó közösségi médiás jelenlétében rejlő értékeket, mert a meccsenkénti árbevétel, vagy a közvetítési jogokból származó bevétel növelésének lehetősége meglehetősen limitált és esetleges.

A jegybevétel növelése azért nehézkes, mert a stadion befogadó képessége adott, a jegyárakat pedig Ronaldo miatt sem lehet az egekbe emelni. A közvetítési jogdíj pedig nagyban függ a csapat BL-ben mutatott szereplésétől.

A Juventus meccsekből származó árbevétele a KPMG szerint 55-70 millió euró között alakulhat, a közvetítési díjak pedig 170 és 255 millió euró közti összeget tesznek majd ki, szerepléstől függően.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Sartori szerint Ronaldo közösségi médiás jelenlétében viszont további komoly potenciál van, mert a focista olyan régiókban népszerű, ahol a Juventus nem áll túl jól a márkázott termékek és szponzorációk területén.

Ilyen új meghódítható terület lehet például Dél-Amerika és Ázsia is. Más kérdés, hogy a Juventus számára az ilyen típusú terjeszkedés némiképp újszerű feladat, de eközben más klubok már most is komolyan számolnak a játékosok közösségi médiás népszerűségükből származó bevételeivel.

A képzési kérdésekről volt szó az új KRESZ egyeztetésen

A gépjárművezető-képzéssel kapcsolatos kérdések kerültek sorra a közlekedési szabályok véleményezésére szolgáló workshop-sorozat szerdai eseményén. Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) széleskörű szakmai egyeztetések keretében tekinti át az új KRESZ tervezetét, valamint az arra beérkező észrevételeket - közölte az ÉKM az MTI-vel.
2026. 02. 25. 17:30
Megosztás:

Hogyan fektet be a Z generáció? – Új befektetési szokások a digitális korban

A pénzügyi piacok arculatát gyökeresen átírja a fiatal befektetők friss nemzedéke. A Z generáció egészen új szemlélettel áll a pénzhez és a kockázatokhoz, ráadásul sajátos módszereket alkalmaz a vagyonteremtésben. A CFA Institute kutatása (amely a 18 és 25 év közöttieket faggatta pénzügyeikről) megerősíti: ezek a fiatalok merőben eltérő befektetési stratégiákat követnek, mint bármely korábbi korosztály.
2026. 02. 25. 17:15
Megosztás:

Vitalik Buterin újabb ETH-eladása: piaci zaj vagy intő jel?

Az Ethereum társalapítójának friss tranzakciója ismét felkorbácsolta a kriptopiacot. Több millió dollárnyi ETH mozgott meg egy ismert tárcából – a befektetők pedig azonnal találgatni kezdtek: egyszerű technikai átcsoportosítás történt, vagy komolyabb üzenetet hordoz a lépés?
2026. 02. 25. 17:00
Megosztás:

Vigyázat, csalók élnek vissza a rendőrség nevével!

Ismeretlen csalók a "Magyar Országos Rendőrség" nevében küldenek elektronikus leveleket - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.
2026. 02. 25. 16:00
Megosztás:

Intézményi roham a Bitcoinért: az árfolyam esik, az elfogadás szárnyal

Miközben a Bitcoin árfolyama jelentős korrekción ment keresztül, az intézményi és állami szereplők egyre nagyobb ütemben halmozzák fel a digitális eszközt. A rövid távú ármozgásokkal szemben a hosszú távú adaptáció tűnik az igazi történetnek.
2026. 02. 25. 15:30
Megosztás:

Stabil a kereslet a panellakások iránt

Országos szinten visszaesett az eladó használt lakóingatlanok iránti érdeklődés az év elején, ugyanakkor a panellakások népszerűsége stabilan megmaradt az ingatlan.com friss elemzése szerint.
2026. 02. 25. 15:00
Megosztás:

50 milliós bírságot kapott a Mobilredfox

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 49,9 millió forint bírságot szabott ki a mobiltelefontokok és tartozékok forgalmazására specializálódott Mobilredfox Kft.-re az akciókkal kapcsolatos alapvető hiányosságok miatt - tájékoztatta a versenyhatóság szerdán az MTI-t.
2026. 02. 25. 14:30
Megosztás:

Bizsuk nehézfémtartalmát vizsgálja az NKFH

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) laboratóriuma bizsu karkötőket, nyakláncokat és gyűrűket vizsgál, hogy a nem biztonságos kadmium és ólom tartalmú termékeket kiszűrje és kivonja a forgalomból. Az ékszerek mintavételére bevásárlóközpontokból, nagyáruházakból, távol-keleti üzemeltetésű üzletekből, valamint webáruházakból egyaránt sor kerül.
2026. 02. 25. 14:00
Megosztás:

Minden negyedik szülőkkel élő fiatal azonnal költözne

A szülőkkel élő fiatalok 25 százaléka a lehető leghamarabb önálló háztartásba költözne, ám 58 százalékuk számára csak az albérlet marad reális opció az azonnali váltáshoz. Miközben a 19-29 éves korosztály 28 százaléka tervez lakásvásárlást a következő három évben, tízből nyolc fiatal valamilyen mértékű hitel bevonásával tudná finanszírozni új otthonát. Különösen a 26-29 évesek körében válhat meghatározóvá a külső forrás: ebben a csoportban 41 százalék azok aránya, akik úgy gondolják, hogy túlnyomórészt hitelből tudnak majd ingatlant vásárolni.
2026. 02. 25. 13:30
Megosztás:

Mit üzen a NAV új ellenőrzési terve a vállalatoknak? – EY elemzés

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette a 2026. évre vonatkozó ellenőrzési tervét, amely világosan jelzi, hogy a hatóság a következő hónapokban is adatvezérelt, célzott kockázatelemzésen alapuló kiválasztással végzi ellenőrzési tevékenységét. Az EY adószakértői arra hívják fel a figyelmet, hogy idén a hatóság fő üzenete az önkéntes jogkövetés támogatása és adózói magatartás szerinti differenciált fellépés. Fókuszba kerül többek között a kiskereskedelmi adó, az e-kereskedelmi platformok, a futárszolgáltatók, az élelmiszerlánc-felügyeleti díj fokozott ellenőrzése, a kapcsolt vállalkozások és a transzferárak, valamint a globális minimumadó.
2026. 02. 25. 13:00
Megosztás:

Az aktuális földgázszámlákban a rezsistop-kedvezményről is kapunk tájékoztatást

Az MVM folyamatosan végzi a számlázást, így a következő hetekben megérkeznek a gázszámlák; a számlában majd látni lehet, ha abban megjelenik a rezsistop-kedvezmény, gázszámlák esetében a "Támogatás, túlfizetés" soron, áramszámlákban pedig a "Támogatás" soron - tette közzé a vállalat szerdán a Facebook-oldalán.
2026. 02. 25. 12:30
Megosztás:

Harmadik évüket zárták kiváló hozamokkal a nyugdíjpénztárak

A hazai önkéntes nyugdíjpénztárak záró vagyonnal súlyozott átlagos nettó hozama 9,04 százalék lett tavaly, a 2025.decemberi 3,30 százalékos inflációval összevetve ez 5,56 százalékos reálhozamot jelent a pénztártagoknak, így a 2023-ban és 2024-ben kétszámjegyű átlagos nettó hozammal záró önkéntes nyugdíjpénztárak a 2025-ös hozammal együtt az elmúlt két évtized messze legjobb hozamteljesítményét érték el az előző három évben – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által szerdán publikált szektoradatokból.
2026. 02. 25. 12:00
Megosztás:

Milyen betétbiztosítás vonatkozik a Revolut-nál lévő pénzekre?

Február eleje óta fut Magyarország legnagyobb Revolut kutatása, amelyben a BiztosDöntés.hu szakportál azt igyekszik felmérni, hogy a magyarok mennyire elégedettek a saját bankjukkal és a Revoluttal. A kérdés azért időszerű, mert a Revolut belátható időn belül megnyithatja magyarországi fióktelepét, ami egyebek mellett azt is jelenti, hogy a hazai revolutosok magyar számlaszámot kaphatnak. A kérdőívet eddig több mint tízezren töltötték ki, de a szervezők összességében tizenötezer feletti válaszadót várnak. Az eredményeket a szakportál a kiértékelést követően publikálja majd.
2026. 02. 25. 11:30
Megosztás:

Tokenizációs fordulat: 20 milliárd dollár felé száguldanak az RWA-k a blokkláncon

A pénzügyi piacok csendes, de annál jelentősebb átalakuláson mennek keresztül. A tokenizált valós eszközök (Real-World Assets, RWA) piaca megközelítette a 20 milliárd dollárt, miközben a legnagyobb globális vagyonkezelők és bankok egyre nagyobb léptékben telepítik át alapjaikat és pénzügyi termékeiket blokklánc-alapú infrastruktúrára. A kísérleti projektek kora lezárulni látszik – az intézményi tőke immár élesben skáláz.
2026. 02. 25. 11:00
Megosztás:

Tiltakoznak a szerbiai gazdák az olcsó importtermékek ellen

Traktorokkal vonultak utcára a mezőgazdasági termelők Szerbiában kedden, hogy az olcsó importtermékek és az alacsony állami támogatások miatt tiltakozzanak.
2026. 02. 25. 10:30
Megosztás:

Mire számíthatnak szerdán a befektetők?

Optimista hangulatban zajlik a kereskedés ma reggel az ázsiai-csendes-óceáni tőzsdéken, ahol folytatódik a technológiai szektor tegnap az amerikai tőzsdéken látott jó teljesítménye. A japán Nikkei225 és a dél-koreai Kospi új csúcson jár.
2026. 02. 25. 10:00
Megosztás:

Nem volt érdemi elmozdulás a fejlett gazdaságok kötvény- és devizapiacain; kamatot vágott az MNB

Nem volt érdemi elmozdulás a fejlett gazdaságok kötvény- és devizapiacain. A tízéves amerikai kötvényhozam 4,05% alatt, a német pedig 2,7% körül maradt. Az EUR/USD sem mozdult, 1,18 alatt maradt a jegyzés.
2026. 02. 25. 09:30
Megosztás:

Emelkedéssel zárták a keddi kereskedést a vezető Wall Street-i indexek

A hétfői mínuszok után kedden már felfelé kapaszkodtak a Wall Street-i indexek, elsősorban a technológiai részvények jó teljesítményének köszönhetően, miután enyhült az aggodalom azzal kapcsolatban, hogy a mesterséges intelligencia bizonyos iparágakat fenekestől forgathat fel. Különösen jól teljesítettek a félvezetőgyártók és a korábban nyomás alatt lévő szoftvercégek részvényei is. A hétfői hóvihar miatti esést követően a légitársaságok és az utazási szektor erősen visszapattantak. A piaci hangulatot általánosságban a technológiai szektor hírei mellett a vámháborúval kapcsolatos fejlemények és a Fed döntéshozóinak munkaerőpiaccal kapcsolatos megjegyzései határozták meg. Lisa Cook szerint a mesterséges intelligencia a munkanélküliségi ráta esetleges emelkedéséhez vezethet, míg Christopher Waller azt mondta, hogy nem számít arra, hogy a mesterséges intelligencia megzavarja a munkaerőpiacot.
2026. 02. 25. 09:00
Megosztás:

Kisebb elmozdulásokkal, vegyesen zártak a vezető európai indexek a vámháború fordulatai közepette

Kisebb elmozdulásokkal zárták a keddi kereskedést a mértékadó európai tőzsdék, ahol még tegnap is a vámháború fordulatai vetették a legnagyobb hullámokat. Múlt pénteken az amerikai Legfelsőbb Bíróság alkotmányellenesnek ítélte Donald Trump országspecifikus vámjait, mire az elnök 10, majd 15%-os általános vám bevezetéséről beszélt. Tegnap azonban a Trump-adminisztráció egyetemesen 10%-os vámokat jelentett be, amelyek az ezúttal hivatkozott jogszabály alapján 150 napig lehetnek érvényben anélkül, hogy az amerikai törvényhozás meghosszabbítaná azokat. Ennek következtében azonban kérdésessé vált az eddig megkötött kereskedelmi megállapodások sorsa, így az Európai Unió fel is függesztette az EU-USA megállapodás ratifikációját.
2026. 02. 25. 08:30
Megosztás:

Szerdától csak így lehet az Egyesült Királyságba utazni

Szerdától kizárólag az elektronikus beutazási engedély (Electronic Travel Authorisation, ETA) birtokában léphetnek be a nem vízumkötelezett külföldiek, köztük az Európai Unió állampolgárai az Egyesült Királyságba.
2026. 02. 25. 08:00
Megosztás: