Megfeneklett a magyar részvénypiac emelkedése

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 7,50 pontos, 0,04 százalékos emelkedéssel, 17456,33 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 16,8 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Optimista hangulatban indult a kereskedés a hét első napján, de a lendület később alábbhagyott a német pénzügyminiszter figyelmeztetésére, miszerint az elkövetkező csúcstalálkozótól nem kell végleges megoldást várni az euróövezeti adósságszolgálati válságra.

 

A piacok múlt heti emelkedése világszerte inkább korrekciónak volt tekinthető; most ez veszített lendületéből, miközben a befektetők a hétvégi uniós csúcsra várnak. A Mol és a Magyar Telekom árfolyamára pozitívan hatott, hogy a szektorális különadók várhatóan eltűnnek, a bankadó megmaradása ugyanakkor az OTP-t eladói nyomás alá helyezheti. 

 

A Mol a 17500 forintos szint felett is járt, ezt azonban tartósan nem tudta áttörni, ennél alacsonyabban zárt. Az OTP-nél nem esett el a 3330-as szint, így elképzelhető, hogy a bankpapír árfolyama erősödhet. Hozzáfűzte: a további emelkedést hozó szintekről hétfőn "visszakanyarodtak" az árfolyamok, de még egy-két nap "szolid esés" esetén is van esély arra, hogy ismét elérjék, vagy meghaladják az ellenállási szinteket a nagy papírok. A Mol 260 forinttal, 1,53 százalékkal 17300 forintra erősödött, 3,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 87 forinttal, 2,49 százalékkal 3402 forintra csökkent, forgalmuk 10,7 milliárd forintot tett ki.

 

A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,00 százalékkal 506 forintra nőtt, forgalma 1,3 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 300 forinttal, 0,84 százalékkal 36000 forintra emelkedett, a részvények forgalma 789,8 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 40,5 millió forintos forgalom mellett 5 forinttal, 0,03 százalékkal 16990 forintra esett. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1392,14 ponton zárt hétfőn, ez 7,39 pontos, 0,53 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva. (MTI)

Veszélyes potencianövelő szerek Magyarországon! Vigyázz, mert komoly bajt okoz!

Veszélyes potencianövelőket talált az NKFH a piacon – komoly egészségügyi kockázatot rejthetnek az engedély nélküli gyógyszerhatóanyagokat tartalmazó termékek.
2025. 07. 10. 01:00
Megosztás:

Magyar infláció: kisebb pozitív meglepetés júniusban

A júniusi inflációs adatokat tette ma reggel közzé a KSH. A fogyasztói árak havi szinten 0,1 százalékkal emelkedtek, az éves inflációs mutató így 4,6 százalékra nőtt a májusi 4,4 százalékról. A tényadat kicsit kedvezőbb lett az általunk várt 4,7 százaléknál. Kedvező a maginfláció további lassulása, 4,4 százalékra a májusi 4,8 százalékról.
2025. 07. 10. 00:30
Megosztás:

Spórolás szórakozva

A gyereknevelés sok örömmel, ugyanakkor nem kevés kiadással jár. A szülők jól tudják, hogy a kicsik ruhatára, kiegészítői és játékai újra és újra cserére szorulnak, miközben az is fontos lenne, hogy ezek megérjék az árukat.
2025. 07. 09. 23:30
Megosztás:

Ideiglenes fürdőházat kap a Hévízi Tófürdő

A kormány 381 millió forint támogatást nyújt egy ideiglenes tavi fürdőház megépítésére, és a fürdő hosszú távú fejlesztési koncepciójának kidolgozására a Hévízi-Tófürdőről hozott kormányhatározat szerint - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) közlekedésért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője a fürdő főbejáratánál tartott szerdai sajtótájékoztatóján.
2025. 07. 09. 22:30
Megosztás:

Az ingyenes öntözővíz több mint 10 milliárd forint költségmegtakarítást eredményez a gazdálkodók számára

Országszerte 260 helyszínen avatkoznak be a vízhiány enyhítése érdekében és segítik csökkenteni a klímaváltozás káros következményeit - jelentette be az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért felelős államtitkára szerdán a lakiteleki szivattyútelepen.
2025. 07. 09. 22:00
Megosztás:

Miért válaszd nyáron az UV fényre kötő szempillaragasztót?

A nyári időjárás minden évben új kihívások elé állítja a szempilla stylistokat. A magas hőmérséklet és páratartalom mellett nem szabad megfeledkezni a strandolás okozta igénybevételről sem, amely szintén próbára teszi a szempillák tartósságát.
2025. 07. 09. 21:30
Megosztás:

Lefulladt júniusban a budapesti lakásdrágulás motorja, vidéken viszont csúcsra járt

A magyar lakáspiacon a második negyedévben is folytatódott a drágulás, azonban a piac látványosan kettészakadt: míg a vidéki régiókban gyorsult az áremelkedés üteme, Budapesten viszont megállt a drágulás júniusban – derül ki az ingatlan.com legfrissebb, júniusi tendenciákat ismertető lakásárindexéből.
2025. 07. 09. 21:00
Megosztás:

BÉT: A BUX ma átlépte a 100 000 pontos lélektani határt

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1063,46 pontos, 1,07 százalékos emelkedéssel, 100 049,90 ponton, történelmi csúcson zárt, átlépte a 100 000 pontos lélektani határt szerdán.
2025. 07. 09. 20:30
Megosztás:

Afrika felé kacsingat Trump

Donald Trump több nyugat-afrikai ország és Gabon vezetőjét meghívta a Fehér Házba, hogy egy háromnapos egyeztetés keretein belül a természeti erőforrásokról való befektetésekről folytassanak tárgyalásokat.
2025. 07. 09. 19:30
Megosztás:

Tombol a vihar: rekordszámú kárbejelentés érkezett az Allianzhoz

Az elmúlt napokban tapasztalt viharok, az erős szél és eső, jégeső számos kárt okozott az otthonokban országszerte. Az Allianz folyamatosan fogadja a bejelentéseket, a szerda 14.00 órai adatok szerint az elmúlt napok viharaival kapcsolatban csaknem 5200 db kárbejelentés érkezett. A legtöbb esetet a Balaton térségében, Hajdú-Bihar, Békés és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékben regisztrálták.
2025. 07. 09. 19:00
Megosztás:

Hogyan kaphatnak második esélyt a régi eszközök?

Az elmúlt években egyre nagyobb jelentőséget kapott az elektronikai eszközök környezettudatos kezelése. Rendszeresen hallunk arról, hogy a környezetszennyezés mértéke aggasztó, de azt kevésbé említik, hogy a használt készülékek, mint például a számítógépek, tabletek és okostelefonok, miként alakíthatók át újból hasznos és értékes termékké.
2025. 07. 09. 18:30
Megosztás:

A kárpittisztítót bérelni vagy vásárolni hatékonyabb?

Az ipari takarítógépek mindig rendkívül hatékonyan működnek. Ott vannak például a kárpittisztítók, amelyek speciális tulajdonságaik lehetővé teszik a szőnyegek, kárpitok alapos mélytisztítását, amit még a legforgalmasabb helyeken is meg lehet oldani, hogy mindig ideális állapotban legyenek a felületek.
2025. 07. 09. 18:00
Megosztás:

Vegyes inflációs adatok érkeztek Kínából

A fogyasztói árak júniusban 0,1%-kal emelkedtek Kínában az előző év azonos időszakához képest a várt stagnálás helyett.
2025. 07. 09. 17:30
Megosztás:

Figyelmeztetést kapott az olasz kormány az UniCredit miatt

Az Európai Bizottság formálisan is figyelmeztetést küldött az olasz kormánynak amiatt, hogy túllépett a hatáskörén az UniCredit által a Banco BPM-re tett felvásárlási ajánlat engedélyeztetése során.
2025. 07. 09. 16:30
Megosztás:

A Meta bevásárolta magát a világ legnagyobb szemüveggyártójába

A Facebook anyavállalata egyre nagyobb hangsúlyt fektet a hordható digitális eszközök piacára, és ennek érdekében 3,5 milliárd dollárért 3%-os részesedést vásárolt az EssilorLuxottica szemüveggyártó vállalatban.
2025. 07. 09. 16:00
Megosztás:

Trump megint megrázta a pofonfát

Azon túlmenően, hogy várhatóan az EU is kap levelet tőle holnapig a vámtarifák kapcsán. Lévén, hogy ma van a tárgyalások lezárásának határideje.
2025. 07. 09. 15:30
Megosztás:

Új járat a Budapest Airport kínálatában: 2026-ban indul a Condor Frankfurt-Budapest összeköttetése

A VINCI Airports hálózat részeként működő Budapest Airport bejelentette, hogy a Condor, Németország egyik legismertebb légitársasága 2026. május 1-jétől elindítja Frankfurt-Budapest járatát. A naponta háromszor közlekedő összeköttetés további kapacitást és rugalmasságot kínál a kulcsfontosságú európai hub felé.
2025. 07. 09. 15:00
Megosztás:

Így segít az AI: A hiperautomatizálás teljesen átalakíthatja a munka fogalmát Magyarországon is

Az utóbbi években a folyamatos munkaerőhiány, a nyugdíjazások nagy száma és a növekvő szolgáltatási igények egyre inkább rákényszerítik a szervezeteket működésük modernizációjára Magyarországon. A hagyományos automatizálással ugyan racionalizálni lehetett néhány folyamatot, de ez már nem elég. Ma már még fejlettebb megközelítésre, a hiperautomatizálásra van szükség az átalakításhoz.
2025. 07. 09. 14:30
Megosztás:

A gázfűtés az ipar számára – hatékonyság, gazdaságosság, fenntarthatóság

Az ipari létesítmények fűtési megoldásainál elsődleges szempont a költséghatékonyság, a megbízhatóság és a fenntarthatóság. Mivel ezek az épületek általában nagy belmagassággal, jelentős alapterülettel rendelkeznek, fűtésük nemcsak energetikai, hanem stratégiai kihívás is. Amire persze van megnyugtató megoldás!
2025. 07. 09. 13:47
Megosztás:

Akár 850 millió forint is lehet a viharkárok nagysága

A július 7-8-i viharokkal kapcsolatban július 9-én reggelig több mint 5700 kárbejelentés érkezett az Alfa Biztosítóhoz, amelynek szakértői úgy becsülik, a viharok által okozott kár nagysága elérheti a 850 millió forintot - közölte a biztosító szerdán az MTI-vel.
2025. 07. 09. 13:00
Megosztás: