Meghátrálásra kényszerültek a világ részvénypiacai (Európa már újra emelkedik)
A főbb ázsiai és európai piacok a reggeli kereskedés során mérsékelt veszteségeket mutatnak, miután a befektetők új mozgatóerőt keresnek a további emelkedéshez. A befektetők hangulatát a hét folyamán a vártnál jobb amerikai vállalati és makroadatok határozták meg.
Miközben a vártnál jobb amerikai vállalati eredmények arra utalnak, hogy a lakossági fogyasztás kezd helyreállni az USA-ban, addig a piac Kínát figyeli, hogy milyen új intézkedésekkel áll elő a gazdasági növekedésének lassítása érdekében.
A mai ázsiai kereskedésben a kínai és a tajvani piacok továbbra is zárva tartottak az Újhold ünnepe miatt. A nyitva lévő piacok viszont a japán Nikkei 225 indexen kívül veszteséggel zártak. A hongkongi Hang Seng 0,54 százalékkal, a dél-koreai Kospi index 0,4 százalékkal csökkent. A szingapúri piac 1,2 százalékkal, az indonéz pedig 1,1 százalékkal, a még mindig nyitva lévő indiai piac 0,75 százalékos veszteségben tartózkodik. A Nikkei 225 index viszont 0,3 százalékkal emelkedni tudott.
A korai kereskedésben az európai piacok is veszteségeket mutatnak, a brit FTSE-100 index 0,2 százalékos, a francia CAC-40 index 0,4 százalékos, míg a német DAX index 0,3 százalékos csökkenést mutat. A reggel érkezett vállalati jelentéseket - köztük az autóipari német Daimler és a francia Societe Generale bankcsoport beszámolóját - csalódottsággal fogadta a piac, de a kereskedés második órájában már javult a hangulat és a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,001 százalékkal 1.015,19 pontra erősödött.
Dél felé közeledve azonban már a FTSE-100 már 0,68 százalékkal a szerdai záró értéke fölé, míg a Dax-30 0,44 százalékkal, a CAC-40 pedig 0,49 százalékkal erősödött.