Megint emelt olajfogyasztásra vonatkozó előrejelzésén az IEA
A párizsi székhelyű Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) kedden ismertetett legfrissebb adatai szerint a világ az idén napi 86,6 millió hordó kőolajat fog elhasználni, ez a korábbi előrejelzésnél 30.000 hordóval több. A mostani előrejelzése egyebek mellett 1,7 millió hordóval több a tavalyinál, amikor a felhasználás napi 1,3 millió hordóval csökkent 2008-hoz képest.
"Érdemes megjegyezni, hogy hat nagy nem-OECD tagország (Kína, Szaúd-Arábia, Oroszország, Brazília, Irán és India) felelhet az idén növekvő globális olajkereslet közel háromnegyedéért" - közölte az IEA.
Az OPEC tagországok olaja iránti igény pedig napi 200 ezer hordóval napi 29,1 millió hordóra csökken. Az OPEC termelése csökkent márciusban, de ez az iraki termelés csökkenésének tudható be, amelyet nem köt a szervezet kitermelési kvótarendszere.
A kvótarendszer által kötött 11 OPEC tagország termelése napi 30 ezer hordóval emelkedett márciusban, ezzel 55 százalékos mértékben tartották be termeléscsökkentési ígéretüket, szemben a februári 56 százalékos mértékkel.