Megint nőtt a belföldi turizmus

Újabb közel 10 százalékos bővüléssel zárta az elmúlt negyedévet a belföldi turizmus, a SZÉP-kártyák pedig 12 százalékkal gyakrabban kerültek elő a tavalyi év hasonló időszakához képest – derült ki a Szallas.hu statisztikáiból. Az átlagos foglalási érték 40 százalékkal nőtt az elmúlt 3 hónapban, a nyári időszakban a legtöbbet egy éjszakáért Siófokon, Hajdúszoboszlón és Balatonfüreden kérik majd el a vendégektől.

Megint nőtt a belföldi turizmus

A Szallas.hu becslése szerint az előző negyedévben ismét bővült a belföldi turizmus, hozzávetőleg majdnem 10 százalékkal.

„Folytatódik az a trend, hogy honfitársaink egyre szívesebben töltik szabadidejüket hazai környezetben, akár egyetlen hétvégére is gyakrabban utazunk el, ilyenkor pedig igenis számít, milyen távol van az úti cél. Emellett pedig mostanában sokan kevésbé mernek olyan – korábban nagyon népszerű – külföldi nyaralóhelyekre elutazni, ahol a szubjektív biztonságérzetük alacsonyabb” – magyarázta Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezetője. Ezt mutatja az is, hogy a tavaszi kirándulások helyszínéül is előszeretettel választottuk inkább Lengyelországot, Romániát és Csehországot. A nyári pihenések alkalmával is a biztonságosabbnak ítélt, környező tengerparti országokra voksolunk. A következő negyedévben a külföldi foglalások tekintetében egyértelmű Horvátország fölénye: a top 10-es településlistán 7 helyet dél-keleti szomszédunk tengerparti nyaralóhelyei foglalnak el, a legnépszerűbb úti cél Vir az üdülők körében.


Drágul a hazai nyaralás

Az idei második negyedévben a legnépszerűbb település Budapest helyett Siófok volt, míg a dobogó 3. helyén Hajdúszoboszló végzett. Siófok a nyári szállásfoglalások alapján az elkövetkezendő hónapokban is megtartja első helyét, míg a 2. és 3. helyre Hajdúszoboszló és Balatonfüred érkezik meg. A legnépszerűbb nyaralóhelyeken az átlagárak is ennek megfelelően alakulnak. Bármely szálláshely-kategóriáról is beszélünk, egy-egy éjszakáért a legtöbbet sorrendben Siófokon, Hajdúszoboszlón, Balatonfüreden, Zamárdiban, majd Balatonlellén kell fizetni a vendégeknek. „Az évek óta folyamatosan bővülő turisztikai piac kapcsán az év elején még 4-5 százalékos áremelkedést vártunk, de a foglalások értéke ennél nagyobb mértékben nőtt. Részben a piacbővülés miatt, részben pedig a hotelek népszerűségének növekedése okán az átlagos foglalási érték jelentősen, több mint 40 százalékkal nőtt 2016 második negyedévében, így meghaladta az 50 ezer forintot is” – tette hozzá a Szallas.hu vezetője.

Az igénybe vett szálláshelytípusok tekintetében az előző három hónap egyértelmű nyertesei az apartmanok, minden 4. foglalás ide szólt. Ha azonban a bővülés szempontjából vizsgáljuk a kérdést, akkor a hotelek népszerűsége nőtt a legnagyobb mértékben az előző év hasonló időszakához képest. Közülük is leginkább a 2 csillagos, illetve a 4-5 csillagos szállodák örülhettek, előbbi megduplázta, míg utóbbi kategória 11 százalékkal növelte vendégei számát. A fentieknek is köszönhető, hogy a kisebb értékű, 50 ezer forint alatti foglalások 10 százalékot estek vissza, míg minden más árkategóriában bővülést mértek a Szallas.hu szakemberei. Akadt példa extrém számlákra is: a legdrágább foglalás végére három nullával több került, mint a legolcsóbbnál. A legmagasabb összeg esetében közel 1,4 millióról szólt a számla, míg a legolcsóbb cech kifizetésekor 1420 forintot kellett a recepción hagyni.

A SZÉP-kártya a belföldi turizmus motorja

A megelőző 3 hónapban minden 5. belföldi szállást SZÉP-kártyával fizettek ki a magyarok, ami a tavalyi negyedévhez képest 12 százalékos növekedést jelent. Nemcsak a darabszám, de az átlagár is nőtt, mintegy 2,3 százalékkal, amely így elérte az 58 337 forintot. „A SZÉP-kártya turizmusra gyakorolt pozitív hatása egyre jobban érződik, ezért is tartanak a szállásadók annyira annak megszűnésétől. Nemcsak az utazási kedv növelésében van jelentős szerepe, a szálláshely költségét SZÉP-kártyával kiegyenlítők átlagosan több mint 15 százalékkal költöttek többet” – emelte ki Szigetvári József.

A belföldi kirándulási szokások átalakulását jelzi, hogy az előző negyedévben további 5 százalékkal bővült az 1 éjszakás kiruccanások aránya. A leggyakoribbak azonban még mindig a hosszú hétvégi pihenések, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az elmúlt negyedév legtelítettebb napja a pünkösdi hosszú hétvége első éjszakája volt a szálláshelyeken.

 

A 10 legnépszerűbb hazai település a második negyedévben

(Zárójelben a tavalyi év azonos időszakának helyezései.)

1. Siófok (2.)
2. Budapest (1.)
3. Hajdúszoboszló (6.)
4. Eger (3.)
5. Balatonfüred (4.)
6. Gyula (8.)
7. Szeged (7.)
8. Balatonlelle (-)
9. Pécs (5.)
10. Miskolctapolca (10.)

 

A 10 legnépszerűbb külföldi település a második negyedévben

1. Krakkó (Lengyelország)
2. Szováta (Románia)
3. Zakopane (Lengyelország)
4. Torockó (Románia)
5. Parajd (Románia)
6. Crikvenica (Horvátország)
7. Kolozsvár (Románia)
8. Prága (Csehország)
9. Medulin (Horvátország)
10. Gyergyószentmiklós (Románia)

 

Az előfoglalások alapján a következő 3 hónap 10 legnépszerűbb külföldi települése

1. Vir (Horvátország)
2. Medulin (Horvátország)
3. Crikvenica (Horvátország)
4. Szováta (Románia)
5. Zadar (Horvátország)
6. Rab (Horvátország)
7. Omiš (Horvátország)
8. Pula (Horvátország)
9. Parajd (Románia)
10. Zakopane (Lengyelország)

Kapcsolódó kalkulátoraink:

Hová utazzak utazzak legközelebb?

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

Nagy bírságot kapott a booking.com

Oroszország monopóliumellenes hatósága 1,3 milliárd rubel (17,52 millió dollár) bírságot szabott ki a Booking.com szállodafoglalási online szolgáltatóra a monopóliumellenes törvények megsértéséért - közölte a felügyelet csütörtökön.
2021. 08. 28. 05:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: