Megkezdődött a 40 év felettiek oltása Törökországban

Törökországban vasárnap megkezdődött a 40 év felettiek oltása a SARS-CoV-2 típusú koronavírus ellen - jelentette be Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter vasárnap a Twitter-fiókján.

Megkezdődött a 40 év felettiek oltása Törökországban

Az országban január 14-én indult az oltási kampány, amelynek tempója hónapokig tartó akadozás után a napokban ismét megközelítette a február közepén már elért szintet. A 45 évnél idősebbek oltását mindössze három nappal ezelőtt, csütörtökön kezdték meg.
   
Az oltási terv Törökországban az életkor és az egészségügyi állapot szerint halad, de a kormányzat a közelmúltban lehetővé tette több szakmai csoport soron kívüli immunizálását is, köztük az ügyvédekét, a zenészekét, a filmesekét, a fodrászokét, valamint a vendéglátásban dolgozókét.
   
Április közepe óta a turizmusban dolgozókat is külön oltják, amivel a turisztikai szezon biztonságosabbá tételét célozzák.
   
A kormányzat következő célkitűzése, hogy június végére valamennyi, 20 év feletti számára megnyíljon az oltakozás lehetősége.
   
A 83,6 milliós országban jelenleg a Sinovac, valamint a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni vakcinájával végzik a lakosság immunizálását. A kétdózisú oltóanyagok első adagját eddig 19 millió 968 ezer, míg a másodikat 13 millió 692 ezer ember kapta meg. Ezen felül Törökország megállapodást kötött az orosz Szputnyik V vásárlásáról, illetve gyártásáról is. A készítmény első szállítmányának még májusban kellett volna megérkeznie, azonban ez azóta sem történt meg.
   
Törökország mindemellett több mint egy tucat saját vakcinát fejleszt. A legelőrehaladottabb stádiumban lévő oltóanyag klinikai vizsgálatainak harmadik fázisa a jövő héten kezdődik.
   
Az ország járványügyi adatai az utóbbi két hónap alatt nagy mértékben javultak. Az újonnan regisztrált fertőzöttek napi száma április közepén még 60 ezer felett járt, május 20. óta már 10 ezer alatt alakul, két hete pedig ötezer és hétezer között stagnál. A betegség halálos áldozatainak száma naponta továbbra is folyamatosan csökken. A halálesetek száma április 30-án volt a legtöbb, azon a napon 394 török hunyt el a koronavírus okozta Covid-19 betegség szövődményeiben. Most pénteken 69, szombaton pedig 75 halálos áldozatot követelt a járvány.
   
Törökországban június 1. óta hétköznapokon és szombaton 22 órakor kezdődik az éjszakai kijárási tilalom, továbbá az éttermek és a kávézók reggel 7 és este 21 óra között fogadhatnak vendégeket - vasárnap kivételével. A hét utolsó napján csakis elvitelre vagy házhoz szállításra vehetnek fel rendelést. A hétvégi kijárási korlátozás, amelynek keretében a lakosok napközben csak a közeli élelmiszerboltokat kereshetik fel, már csak a vasárnapot foglalja magában.
   
A turistákat mentesítették a korlátozások alól.

Hozzászólások

Romániában szabadnap jár az oltásért

Klaus Iohannis román államfő kihirdette pénteken azt a törvényt, amely szabadnapot biztosít mindazoknak, akik beoltatják magukat a koronavírus ellen.
2021. 07. 25. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentősen csökkent az új fertőződések napi száma Nagy-Britanniában

A pénteken ismertetett adatok alapján egy hét alatt több mint 15 ezerrel csökkent a naponta újonnan azonosított koronavírus-fertőződések száma Nagy-Britanniában. Szakértők egyelőre óvatosan nyilatkoznak arról, hogy az ország túljutott-e a harmadik járványhullám tetőzésén.
2021. 07. 24. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Montenegró ismét korlátozásokat vezet be

Bezárnak az éjszakai szórakozóhelyek és a diszkók Montenegróban augusztus 2-ig a kedvezőtlen járványhelyzet miatt - közölte Igor Galic, az ország közegészségügyi intézetének vezetője.
2021. 07. 24. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megváltozott az Európai Központi Bank kommunikációja

A várakozásokkal összhangban nem változtatott a monetáris kondíciókon tegnap az EKB, szinten tartották a kamatokat és a következő, szeptemberi ülés alkalmáig marad a heti 20 milliárd eurós PEPP vásárlási összeg is.
2021. 07. 24. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Lesz negyedik hullám vagy nem?

Több, mint másfél évig voltunk bezárva az otthonainkban, és a világ, amit előtte éltünk, mostanra teljesen megváltozott. Viszont most jobban, mint ezelőtt bármikor - szeretnénk újra elkezdeni élni az életünket. Folyamatosan arról olvashatunk, hogy a delta variáns egyre gyorsabban terjed, és reménykedünk, hogy az a negyedik hullám vagy gyorsan véget érjen, vagy meg se történjen.
2021. 07. 24. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Románia számára nem fenntartható az 55 százaléknál magasabb államadósság

A Román Nemzeti Bank vezetősége arra hívta fel a figyelmet egy jelentésben, hogy a bruttó hazai termékhez (GDP) mért 55 százaléknál nagyobb államadósság nem fenntartható Románia számára az államháztartás kiadási szerkezete miatt.
2021. 07. 24. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ukrajnában gyorsult a járvány terjedése

Ukrajnában péntekre kismértékben tovább gyorsult a koronavírus-járvány terjedése, csaknem nyolcszáz új beteget jegyeztek fel, az egy nap alatt elhunytak száma megegyezett az előző napiéval, a fertőzés terjedése így enyhe növekedést mutat, az aktív betegek száma pedig megint megközelítette a tizenegyezret.
2021. 07. 24. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kamatot emelt az orosz jegybank

A várakozásokkal összhangban ismét kamatot emelt Oroszország központi bankja az infláció növekedése miatt, és jelezte, hogy szükség esetén további emelésekre lehet számítani.
2021. 07. 24. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Negatív élénkülést jeleznek a brit gazdaság aktivitási mérőszámai

A brit gazdaság jelentősen lassuló, jóllehet továbbra is élénk ütemű kilábalására vallanak a pénteken ismertetett előzetes júliusi aktivitási mérőszámok.
2021. 07. 24. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sokkal több magyar utazott horvátba mint tavaly

A múlt év hasonló időszakához képest 90 százalékkal több magyar turista látogatott eddig Horvátországba, leginkább a szállodákban emelkedett a foglalásuk - tájékoztatta a Horvát Idegenforgalmi Közösség magyarországi képviseletének igazgatója pénteken az MTI-t.
2021. 07. 24. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Egekben az euróövezet GDP-arányos államadóssága

Emelkedett a hazai össztermékhez (GDP) viszonyított államadósság az Európai Unióban és az euróövezetben az idei első negyedévben a tavalyi utolsó negyedévvel összevetve, elsősorban a koronavírus-járvánnyal összefüggő állami kiadásnövekedés hatására.
2021. 07. 23. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban nyitottak az európai tőzsdék

Pluszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 07. 23. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem számítanak már súlyos járványhelyzetre a kkv-k

Ha jön is negyedik hullám, négyből három kkv már nem számol a tavaszihoz hasonló súlyosságú járványhelyzettel. Az újabb korlátozások helyett inkább a vírus előtti működési teljesítményük visszaállítására fókuszálnak – derül ki a K&H felméréséből.
2021. 07. 23. 09:15
Megosztás:
Hozzászólások:

Fellendült a cseh autóipar

Az idei első fél évben 663 ezer személyautót gyártottak Csehországban 31,7 százalékkal többet az egy évvel korábbinál, de 11,2 százalékkal kevesebb, mint a koronavírus-járvány előtt, 2019 első felében - közölte csütörtökön a cseh autóipari szövetség.
2021. 07. 23. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre többet költenek a bankok a pénzmosás megelőzésére

Egész Európában folytatódik a bankok védelmi vonalainak átszervezése a fokozódó felügyeleti elvárásoknak megfelelően. A KPMG 47 bank közreműködésével 2021 tavaszán készített nemzetközi felmérése (Insights on evolving AML practices) szerint a védekezésben teret nyer a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás, ugyanakkor a védelemért felelős osztályok között is átalakul a feladatmegosztás rendje.
2021. 07. 22. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így zárták a mai napot a tőzsdék

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön.
2021. 07. 22. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban nyitottak az európai tőzsdék

A globálisan kedvező hangulatban emelkedéssel nyitottak a főbb nyugat-európai értéktőzsdék csütörtökön.
2021. 07. 22. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újra szigoríthat Horvátország

A növekvő koronavírus-esetszámok miatt Horvátország még azelőtt újabb szigorításokat vezethet be, hogy lejárnának a július 31-ig érvényben lévő korlátozások - írta a Jutarnji List című horvát napilap szerdán a nemzeti válságstábra hivatkozva.
2021. 07. 22. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csúcson a brit államadósság-ráta

Száz százalék közvetlen közelébe emelkedett a hazai össztermékhez (GDP) mért brit államadósság-ráta a szerdán ismertetett legfrissebb adatok szerint; a mutató hat évtizede nem mért csúcson jár.
2021. 07. 22. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt a szájüregi daganatok kockázata a pandémia alatt

A szájüregi daganat csaknem 1700 életet követel évente Magyarországon, amivel a szomorú első helyen állunk el Európában1. Többen halnak meg a szörnyű betegségben, mint közúti baleseteben. Rendszeres szűrésekkel ez a szám csökkenthető lenne, azonban a világjárvány miatt éppenhogy kritikus szintre zuhant a fogászati szűrővizsgálatok száma hazánkban. A fogorvosok megkongatták a vészharangot.
2021. 07. 22. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások: