Megkezdődött a Török Áramlat gázzal való feltöltése

Megkezdődött a Török Áramlat fölgázvezeték tengeri szakaszán a két szál egyikének gázzal való feltöltése az üzembe helyezési és beállítási munkálatok keretében, a tesztelés záró szakaszában - közölte pénteken a South Stream Transport B.V. projektvállalat.

Megkezdődött a Török Áramlat gázzal való feltöltése

Az Interfax orosz hírügynökség által ismertetett kommüniké szerint a vezeték üzleti hasznosítása a tervek szerint még az idén megkezdődik. Az üzembe helyezési és beállítási munkálatok azt követően indultak el, hogy a DNV-GL hitelesítette, hogy a vezeték mindkét 32 hüvelyk átmérőjű szála megfelel a víz alatti csővezetékekre vonatkozó saját szabványainak és más szabványoknak is.
    

A második szál feltöltése akkor kezdődik meg, ha az első szálon a műveletet mér befejezték.
    

Törökországban befejezéséhez közeledik a fogadó terminál építése. A BOTAS török gázvezeték-üzemeltető vállalat az első szárazföldi csőszakaszon dolgozik, amely összekapcsolja majd Török Áramlatot az ország hálózatával. A BOTAS és az orosz Gazprom által létrehozott vegyesvállalat ezzel egy időben fekteti le az európai országok ellátását szolgáló vezetéket.

Mennyibe kerül 2019-ben 1 köbméter gáz? ITT kiszámolhatod!
   
A Gazprom egyesített rendszeréből Törökország és Délkelet-Európa felé tartó csővezeték feltöltéséhez szükséges nyomást az anapai Russzkaja kompresszorállomás állítja elő. A vezetékeket Anapa parti létesítményeitől a Fekete-tenger török partján fekvő Kiyiköynél lévő fogadó terminálig fogják feltölteni.

KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Hozzászólások

10 százalékkal esett vissza az orosz GDP

Az orosz bruttó hazai termék (GDP) 9,5-10 százalékkal esett vissza a második negyedévben - közölte az orosz központi bank szerdán.
2020. 07. 15. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Másfél százalékos pluszban zártak az európai tőzsdék

Másfél százalékot meghaladó pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2020. 07. 15. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Apple-nek nem kell kifizetnie a 13 milliárd eurós bírságot

Az Európai Unió Törvényszéke szerdán hatályon kívül helyezte az Európai Bizottságnak az Apple ellen hozott, ír adóügyekkel összefüggő határozatát, így a cégnek nem kell visszafizetnie Írországnak a tiltott állami támogatás miatt kiszabott 13 milliárd eurós bírságot.
2020. 07. 15. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Közel 10 százalékkal csökkent az üzemanyag-fogyasztás az első fél évben

A Magyar Ásványolaj Szövetség szerdán közzétett adatai szerint 8,6 százalékkal kevesebb motorbenzin és 9,5 százalékkal kevesebb gázolaj fogyott az idei első fél évben, mint egy évvel korábban, az üzemanyag-fogyasztás így átlagosan 9,2 százalékkal csökkent a tavalyi azonos időszakhoz képest.
2020. 07. 15. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megugrott a fertőzöttek száma Ukrajnában

A korábbi napok enyhébb növekedése után szerdára ismét nagy számban, nyolcszáz fölött regisztráltak új koronavírusos fertőzötteket egy nap alatt Ukrajnában, és az eddig azonosítottak száma velük együtt már meghaladta az 55 ezret - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közétett adatokból, amelyeket az egészségügyi minisztérium is megerősített.
2020. 07. 15. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Májusban is gyengébben alakult az ipari termelés az euróövezetben

Májusban a vártnál nagyobb mértékben csökkent az euróövezet ipari termelése az egy évvel korábbihoz képest és a kevésbé nőtt az áprilisihoz képest az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat keddi jelentése alapján.
2020. 07. 15. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újra kinyitnak a nagy londoni múzeumok

Augusztusban újra kinyitnak a nagy londoni múzeumok, de azzal számolnak, hogy látogatóik 80 százalékát elvesztik - adta hírül kedden a BBC News.
2020. 07. 14. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gázt és gázkondenzátumot talált Pakisztánban a Mol

A Mol-csoport ismét gázt és gázkondenzátumot talált Pakisztánban, ez tovább erősíti a társaság kutatás-termelési nemzetközi tevékenységét - közölte a Mol kedden az MTI-vel.
2020. 07. 14. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt a németországi infláció

Júniusban az előzetes adatoknak megfelelően 0,9 százalékos, a májusi 0,6 százaléknál magasabb volt a németországi infláció a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi jelentése alapján.
2020. 07. 14. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

8 milliárd eurós megállapodás született a francia egészségügyi dolgozók juttatásainak növeléséről

Hét hétig tartó tárgyalások és több tüntetés után hétfő este aláírták Franciaországban a kormány és a szakszervezetek megállapodását, amely évi több mint 8 milliárd euróval (2830 milliárd forint) növeli az egészségügy dolgozóinak járó juttatásokat.
2020. 07. 14. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Fizetéscsökkentések és elbocsátások várhatók a horvát lapkiadóknál

Fizetéscsökkentések és elbocsátások várhatók a horvát lapkiadóknál, a koronavírus-járvány következményei leginkább a nyomtatott sajtót sújtják - írta a Hina horvát hírügynökség hétfőn a Horvát Újságírók Szakszervezetére (SNH) hivatkozva.
2020. 07. 14. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyenge tőzsdenyitásra számíthatnak a befektetők?

Kedden nagy, egy-másfél százalékos indexveszteségre lehet számítani az európai tőzsdék nyitásakor.
2020. 07. 14. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Angliába készülsz? Ezek az új bevándorlási szabályok!

A magas szakképzettségű, angolul jól beszélő, jól fizető állásajánlattal érkező bevándorlók számíthatnak a legelőnyösebb elbírálásra a jövőre életbe lépő új, pontozásos brit bevándorlási szabályozás alapján, amelyből hétfőn ismertetett további részleteket a londoni belügyminisztérium.
2020. 07. 14. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nehezítik a magyar vállalkozások németországi tevékenységét az új szigorítások

Nehezítik a magyar vállalkozások németországi tevékenységét a kiküldetéssel összefüggő német szigorítások - hívta fel a figyelmet az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) hétfői tájékoztatásában.
2020. 07. 14. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megkezdődött a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztése

Megkezdődött a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának fejlesztése a kivitelezésre vonatkozó szerződés hatályba lépésével - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) hétfőn az MTI-vel.
2020. 07. 13. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megszűnt a kötelező utcai maszkviselet

A koronavírus-helyzetben bekövetkezett pozitív változások nyomán az orosz főváros hétfőtől megszüntette az utcai maszkviselési kötelezettséget, amely azonban a zárt közösségi terek esetében továbbra is érvényben marad.
2020. 07. 13. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagy nyereséggel zártak az európai tőzsdék is

Pozitív kezdés után nagy nyereséggel fejezték be a hétfői kereskedést az európai értékpapírpiacok.
2020. 07. 13. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Két új ország tervezi az EURÓ bevezetését

Pénteken Horvátország és Bulgária is csatlakozott az euró előszobájának tartott ERM 2 mechanizmushoz.
2020. 07. 13. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egy százalékos pluszban kezdtek a részvénypiacok

Egy százalékot meghaladó pluszban kezdték a hétfői kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2020. 07. 13. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedtek a nagykereskedelmi árak Németországban

Németországban júniusban emelkedtek a nagykereskedelmi árak az előző hónaphoz viszonyítva
2020. 07. 13. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások: