Meglett az eredménye a takarékossági intézkedéseknek Spanyolországban
A pénzügyminisztérium keddi közlése szerint január-október között 40 milliárd eurót tett ki a hiány, ez a hazai össztermék 3,7 százaléka. Az egész évre 4,4 százalékos hiányt célzott meg a kabinet. Az államháztartás teljes hiányát - beleértve az önkormányzatokat is - az idén a GDP hat százalékára tervezi csökkenteni a spanyol kormány a tavalyi 9,2 százalékról.
A kormány megszorító intézkedéseinek hatására viszont az októberi forgalom négy hónapja a legnagyobb mértékben, 7 százalékkal esett a tavalyi év azonos időszakához képest a szeptemberi 5,6 százalék után. Az idei első tíz hónapban a spanyol kiskereskedelmi forgalom 5,5 százalékkal csökkent éves összevetésben.
Szakértők szerint ennek kedvezőtlen hatását nem képes ellensúlyozni az export, és a gazdaság várhatóan recesszióba kerül az idei utolsó negyedévben. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) hétfőn ismertetett előrejelzése szerint a spanyol GDP 0,7 százalékkal nő idén a tavalyi 0,1 százalékos zsugorodás után, jövőre pedig 0,3 százalékkal bővül a gazdaság.