Megnyitotta amerikai irodáját az egyik legelismertebb magyar sporttech startup

Bejelentette együttműködését a szurkolói képküldő alkalmazást fejlesztő magyar Seyu Solutions és a Blue United Corporation. A partnerség célja, hogy az európai piacon egyre jelentősebb szerepet betöltő sporttech megoldás Észak-Amerikában és Ázsiában is meghatározó piaci jelenlétet alakítson ki. Az együttműködés keretén belül immár a Seyu New York-i irodája is megnyitotta kapuit.

Megnyitotta amerikai irodáját az egyik legelismertebb magyar sporttech startup

Magyarországon és Európában már bizonyított a megoldás

A ‘Seyu - Együtt a győzelemért!’ egy olyan technológiai megoldás a sportrajongók számára, amely lehetőséget ad a kedvenc csapat vagy játékos motiválására a világ bármely pontjáról. A cég a partnerek már meglévő IT-infrastruktúráját használja annak érdekében, hogy a rajongók szerte a világon, egy moderált csatornán keresztül képeket posztolhassanak a stadionok LED felületeire és egyéb kivetítőire a mérkőzés ideje alatt, majd azokat azonnal megoszthassák a közösségi médiában brandingelt keretekkel. A több mint 250 eseményen bizonyított szolgáltatás Magyarországon jelenleg többek között a magyar labdarúgó válogatott, a MOL Fehérvár FC, az Újpest FC, az MTK Budapest, a DVSC SCHAEFFLER, a DEAC és a Telekom Veszprém mérkőzésein érhető el. Nemzetközi szinten a Basketball Löwen, az FK Zeljeznicar, a PAOK FC és a CD Leganés tartozik jelenleg a Seyu partnerei közé, de már több LaLiga csapatot és magát a spanyol labdarúgó válogatottat is biztathatták a szurkolók a magyar fejlesztéssel. Mellettük olyan jelentős európai szövetségek is bizalmat szavaztak már a megoldásnak, mint az UEFA vagy a FIBA.

A pandémia által nyomasztott globális sportpiacon kulcsfontosságú az innováció

„Fő célunk, hogy emberek milliónak csempésszünk egy kis boldogságot az életébe azzal, hogy kedvenc csapata mérkőzésén vagy kedvenc sportolója versenyén ő maga is megjelenhessen egy fotó és egy buzdító üzenet formájában. A Blue United ügynökséggel kötött megállapodás a következő fontos mérföldkő a cégünk életében, és az ázsiai és észak-amerikai terjeszkedésünket gyorsítja fel. Izgatottan várjuk a közös együttműködésünket legújabb partnerünkkel” – mondta Vecsernyés Tamás, a Seyu Solutions ügyvezetője. “A nemzetközi piaci nyitás mellett fontos változás az is, hogy MySeyu néven hamarosan elérhetővé tesszük a piacon a sportszerető emberek számára egy olyan verzióját is a szolgáltatásunknak, amely a szurkolói képek megjelenítésének lehetőségét bejuttatja az utánpótlás és szabadidő sportrendezvényekre is.”

A gyorsan növekvő vállalkozást a sport piaci szereplői is elismerték az elmúlt néhány hónapban. Beválasztották többek között a világ legjobb 16 sporttech fókuszú startupja közé a World Football Summit konferencián, és első helyezést ért el a Hiventures Get in the Ring versenyében 2020-ban. Ugyanebben az évben az Európai Sportszponzorációs Szövetség (ESA) londoni eseményén is a Top3 legjobb megoldásként szerepelt a szurkolói aktivizáció kategóriájában. Mindemellett az Euroliga szurkolói élménytechnológiákat listázó FanXP Innovation Challenge versenyében is bekerültek a döntőbe.

„A sport és esport piacán érdekelt klubok, szervezetek folyamatosan keresik az innovatív megoldásokat a globális célközönségük elérésére és aktivizálására, amelyen keresztül több bevételt tehetnek szert” – mondta Javier Sanz, a Blue United Üzleti és Jogi kapcsolatokért felelős alelnöke. „Hiszünk abban, hogy a Seyu technológiája és a mi piaci tapasztalatunk együttesen olyan értéket képvisel az amerikai és az ázsiai partnerjelöltek részére, amivel gyorsan és hatékonyan kézzelfogható eredményt érhetnek el ezen a téren.”

„Most hogy a szurkolók visszatérnek a stadionokba és újra átélhetik a helyszíni meccs nézés örömét, az új technológiák, mint a Seyu, kiemelkedő meccsnapi élményt nyújtanak minden rajongó számára a helyszíneken és otthonaikban egyaránt.” – mondta Takehiko Nakamura, a Blue United elnök-vezérigazgatója. Hozzátette: „Ez az alkalmazás egy egyszerű ötletből indult el, de a mögötte rejlő rendszer számos egyéb üzleti értéket tartogat a partnerei részére, ami az észak-amerikai és az ázsiai piacon is releváns. A feladatunk, hogy segítsük a partnerségek kialakítását és növeljük a sportcsapatok bevételszerző képességét – a Seyu megoldása teljesen alkalmas arra, hogy sikerre vigyük ezen a két kulcsfontosságú piacon.”

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: