Megszédültek az amerikai piacok
A DJIA index 12,94 ponttal, 0,10 százalékkal 12.824,39 pontra mérséklődött, az S&P 500 index 2,29 ponttal, 0,17 százalékkal 1355,69 pontra csökkent, míg a Nasdaq Composite index 0,69 ponttal, 0,02 százalékkal 2390,45 pontra emelkedett.
Dow Jones ipari átlag index
A várakozásoknak megfelelően az Egyesült Államokban a jegybank szerepét betöltő Fed nem változtatott irányadó kamatán. A Fed újabb kötvénycsere programot hirdetett meg, ennek keretében 267 milliárd dollár értékben ad el rövid és vásárol hosszú lejáratú amerikai államkötvényeket. A többek által várt mennyiségi enyhítést, azaz újabb likviditásnövelő programot azonban nem jelentett be a Fed. Mindemellet meredeken csökkentette az amerikai jegybank, az ország idei gazdasági növekedésére adott előrejelzését, és magasabb munkanélküliségre számít, mint két hónappal ezelőtt.
S&P 500 index
A romló kilátások, illetve az újabb mennyiségi enyhítés elmaradása negatívan befolyásolta a befektetői hangulatot, ami a részvénypiacok mellett az árupiacokon is éreztette a hatását. A júliusi szállítású amerikai könnyűolaj árfolyama 2,97 dollárral 81,06 dollárra csökkent hordónként, ami nyolc hónapos mélypontot jelent. Az esésben szerepet játszott az is, hogy a várt csökkenéssel szemben emelkedést mutatott az amerikai olajkészlet. Az augusztusi szállítású arany árfolyama 7,40 dollárral 1.615,80 dollárra csökkent unciánként.
Nasdaq Composite index
A vállalatok közül kiemelhető, hogy a Procter & Gamble árfolyama folytatta a csökkenést, tegnap közel 3 százalékkal esett, miután a vállalat csökkentette a jelenlegi negyedévre és az egész évre vonatkozó értékesítési és nyereség előrejelzését. Az Európában mutatkozó gyenge keresletre hivatkozva rontott kilátásain az Adobe Systems is, ennek köszönhetően az árfolyama 2,74 százalékkal csökkent.