Megtáltosodott az OTP, heti szinten csökkent a BUX

A Budapesti Értéktőzsde vezető részvényei az OTP és az Egis kivételével több mint egy százalékkal estek a héten, az OTP papírok ugyanakkor a hét utolsó kereskedési napjára 5.000 forint fölé kerültek.

A BÉT részvényindexe, a BUX a múlt héten jelentősen, 369,14 ponttal, 1,59 százalékkal csökkent, 22.850,10 ponton zárt pénteken. Az index a 2009. december végi 21.227,01 pontos értékénél jelenleg 1.623,01 ponttal, 7,6 százalékkal áll magasabban. A heti részvényforgalom 69,14 milliárd forint volt, míg az előző héten 91,11 milliárd forint értékben születtek üzletek.

 

Az összforgalom közel 56,76 százalékát az OTP részvények adásvétele tette ki. A Mol 24,72 százalékkal, a Richter 5,78 százalékkal, a Magyar Telekom pedig 4,18 százalékkal részesedett.

 

A hét első kereskedési napján alacsony fogalom és érdektelenség jellemezte a magyar börzét, amelyre a pozitív amerikai és európai befektetői hangulat sem hatott. Ennek eredményeképpen a BUX - alulmúlva mind a közép-kelet-európai régiós, mind a többi európai indexet - 0,71 százalékos csökkenéssel, 23.055,39 ponton zárt. A piac kíváncsian várta Fed nyíltpiaci bizottságának keddi kamatdöntő ülését, illetve az azt követő kommentárt. A magyar papírok továbbra szűk sávban mozogtak, és nem is érkezett olyan hír, amely kilendíthette volna az indexet ebből, így a BUX ismét csökkenéssel zárta a napot.

 

Elemzők ugyanakkor kiemelték a forint erősödését, és jó jelnek tartották, hogy a forint annak ellenére erősödött, hogy az ír kötvények kockázati hozamfelára megugrott, hétfőn rekordot döntött, 4 százalék fölé emelkedett. A Fed aztán az elemzői várakozásoknak megfelelően nem változtatott az alapkamaton, és nem jelentett be újabb intézkedést sem, ugyanakkor újabb monetáris stimulust helyezett kilátásba. A hírre ismét emelkedett az arany ára, és a kötvénypiac is fellendült, a jó hangulatot a részvénypiacok mégsem tudták lekövetni.

 

A hét további részében az érkező negatív makroadatok és az ír gazdasággal kapcsolatos aggodalmak is a gyengülés felé húzták a piacokat. Az amerikai fogyasztó bizalmi indexben és az európai feldolgozóipari aktivitást előrejelző adatokban a vártnál nagyobb visszaesés mutatkozott, az Egyesült Államokban pedig újra nőtt a munkanélküliségi segélykérelmet benyújtók száma. Csak a lakáspiacról érkeztek vártnál jobb hírek: a megkezdett házépítések és a kész házak eladásainak volumene is növekedést jelzett. A negatív nemzetközi hangulatban csütörtökön alacsony forgalom mellett - az európai piacokhoz hasonlóan - ismét mínuszban zárt a BUX, a befektetők a nyitástól kezdve "takarékon" voltak, inkább a kockázatkerülés volt a jellemző, és az Írországgal kapcsolatos aggodalmakra délelőtt a Mol és az OTP árfolyama is csökkent.

 

Csütörtökön kiderült, hogy továbbra is recesszióban van az ír gazdaság, a második negyedévben 1,2 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék (GDP) az előző negyedévhez képest. Pénteken ismét optimista hangulat uralkodott el a piacokon, ennek megfelelően a BUX is emelkedni tudott.

 

Pénteken kilőtt az OTP

 

Az OTP-nek pénteken sikerült az 5.000 forintos lélektani határ fölé kerülnie. A bankpapír 2,31 százalékos erősödéssel, 5.040 forinton zárta hetet. A Mol a héten 4,42 százalékkal gyengült, 20.740 forinton fejezte be a kereskedést pénteken. A Magyar Telekom részvények ára 1,45 százalékkal 680 forintra csökkent.

 

A Richter árfolyama 2,77 százalékkal 47.400 forintra csökkent. Az Egis jelentős, 4,59 százalékos erősödéssel, 21.755 forinton fejezte be a hetet. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 49,13 ponttal, 2,37 százalékkal 2.122,24 pontra emelkedett.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat friss adatai szerint 2015 óta az Európai Unión belül Magyarországon nőttek a legnagyobb mértékben a lakásárak. Bár ebben az időszakban a hazai átlagkeresetek is jelentősen emelkedtek, a bérnövekedés nem tudta tartani a lakásárak diktálta ütemet. Míg 2013 körül egyhavi nettó átlagbérből akár több mint 1 négyzetméter használt lakás is megvásárolható volt, addig 2025-ben ez jellemzően 0,7–0,9 négyzetméterre, új lakásoknál pedig 0,33–0,39-re csökkent a korábbi 0,50-ről. Egy 70 négyzetméteres használt lakás megvásárlásához 2013-ban még 5,6 évnyi, 2025-ben viszont már 6,4–8 évnyi nettó átlagkeresetre volt szükség, új lakásnál pedig akár 15–18 évre. Összességében a 2008-as válság után átmenetileg javult a megfizethetőség, de a 2010-es évek második felétől a lakhatás megfizethetősége ismét romlani kezdett – írja közleményében a Bank360.
2026. 01. 18. 04:00
Megosztás:

Megerősítette Dánia lehetséges legjobb osztályzatát a Moodys

Megerősítette Dánia lehetséges legjobb, "Aaa" szintű besorolásait a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a péntek éjjel Londonban bejelentett döntés indoklásában kiemelte, hogy az Egyesült Államokkal Grönland ügyében kialakult viszály diplomáciai megoldását valószínűsíti, és nem számol Dánia nemzetbiztonsági kockázatainak jelentős növekedésével.
2026. 01. 18. 03:00
Megosztás:

Jön a kötelező jogosítványcsere Magyarországon!

Az Európai Unió döntése értelmében 2033-ig valamennyi tagállamban kötelezően át kell térni az új típusú vezetői engedélyekre. De pontosan kiket érint a csere, és milyen határidőkkel kell számolni?
2026. 01. 18. 02:00
Megosztás:

Bejött amitől sokan féltek: itt a készpénzfizetési limit

Jelentős mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió a pénzmosás visszaszorításában: elfogadták a 10 000 eurós készpénzfizetési felső határt, azt követően, hogy már tavaly decemberben létrehozták az uniós pénzügyi rendszer tisztaságát felügyelő központi hatóságot, az AMLA-t.
2026. 01. 18. 01:00
Megosztás:

Nagy meglepetés lett az 5-ös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 3. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 01. 18. 00:05
Megosztás:

Nemzeti Bitcoin Tartalék az Egyesült Államokban? – Jogszabályi akadályok fékezik az ambiciózus tervet

Egyre több szó esik arról, hogy az Egyesült Államok hivatalos Bitcoin tartalékot hozna létre, ám a valóság sokkal bonyolultabb, mint a politikai ígéretek. Bár Donald Trump korábbi elnök már aláírt egy rendeletet a stratégiai BTC-tartalék létrehozásáról, a kivitelezés jogi útvesztőkben akadt el. Utánajártunk, mi áll a háttérben, és mi lehet a kriptoközösség jövője szempontjából ennek a jelentősége.
2026. 01. 17. 23:00
Megosztás:

Miért csak a kezdet a 240%-os emelkedés a január legjobb kripto előértékesítésében

A kriptovaluta előértékesítések során egy korai emelkedés gyakran a projekt végét jelzi.
2026. 01. 17. 22:00
Megosztás:

Húszéves a Mária Rádió

Húszéves a Mária Rádió, a 2026-os jubileumi év megnyitóját a budapesti Szent István-bazilikában tartották szombat este a rádió történetét bemutató album bemutatójával, kerekasztal-beszélgetéssel és szentmisével, amelyet Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek mutatott be.
2026. 01. 17. 21:00
Megosztás:

A Digitap ($TAP) 4 millió dollárt gyűjtött banki forradalomhoz: Lehagyja a $2,10-on stagnáló DOT-ot, mint az év legjobb altcoinja

A Digitap ($TAP) 4,1 millió dollárt is meghaladó előértékesítési bevétele azt mutatja, hogy a piac valós időben választja a banki hasznosságot az infrastruktúrával szemben.
2026. 01. 17. 20:00
Megosztás:

2026 is az elsőlakás-vásárlók éve lesz

Az Otthon Start program alapjaiban fogja meghatározni 2025 második fele után az idei évet is, így 2026 is az elsőlakás-vásárlók éve lesz - mondta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szombaton Budapesten, az Otthon Start Expón.
2026. 01. 17. 19:00
Megosztás:

A kormány támogatja a külterületi utak fejlesztését

A külterületek jó megközelíthetősége kulcskérdés a vidéki vállalkozások és a helyi közösségek számára, amelynek megteremtését az Agrárminisztérium is kiemelten támogatja. A "Külterületi utak fejlesztése" című felhívás keretében már több körben születtek támogatói döntések, így összesen már több mint 330 önkormányzat kérelme részesült pozitív támogatói döntésben, 30 milliárd forint összegben - jelentette ki a Facebook-oldalán szombaton az agrárminiszter.
2026. 01. 17. 17:05
Megosztás:

Szlovénia két katonatisztet küld Grönlandra

A szlovén kormány döntése alapján két katonatisztet küldenek Grönlandra egy dán vezetésű nemzetközi katonai gyakorlat előkészítésére és végrehajtására - közölte a szlovén védelmi minisztérium szombaton.
2026. 01. 17. 16:00
Megosztás:

Akadálymentes peront alakítanak ki a Keleti Pályaudvaron

Akadálymentes peront alakítanak ki a Keleti Pályaudvaron - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalára szombaton feltöltött videójában.
2026. 01. 17. 15:00
Megosztás:

Kövér László az Országházban fogadta a chilei Képviselőház elnökét

Kövér László az Országházban fogadta José Miguel Castrót, a chilei Képviselőház elnökét - közölte az Országgyűlés Sajtóirodája pénteken az MTI-vel.
2026. 01. 17. 14:00
Megosztás:

Vitalik Buterin: 2026 lesz az Ethereum nagy visszatérése a decentralizáció és az adatvédelem felé

Vitalik Buterin, az Ethereum társalapítója, új korszakot hirdetett a világ második legnagyobb blokklánc-hálózatának életében. Egy friss bejegyzésében a 2026-os évet nevezte meg fordulópontként, amikor az Ethereum visszatér alapértékeihez: a felhasználói autonómiahoz, a decentralizációhoz és a valódi adatvédelemhez. Egy évtizedes kompromisszumok után Buterin szerint itt az idő, hogy visszavegyük, amit elveszítettünk.
2026. 01. 17. 13:00
Megosztás:

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet - hívja fel a figyelmet a Forvis Mazars könyvvizsgáló és adótanácsadó cég, amely az MTI-nek küldött közleményében a kapcsolt vállalkozások számára különösen fontosnak nevezi, hogy áttekintsék jelenlegi folyamataikat, és időben felkészüljenek az új előírások szerinti dokumentációra.
2026. 01. 17. 12:00
Megosztás:

Több mint 120 millió forint adomány gyűlt össze palackvisszaváltásokból

Több mint 120 millió forint adomány gyűlt össze rászoruló családoknak a palackvisszaváltásokból fél év alatt – közölte a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. pénteken.
2026. 01. 17. 09:00
Megosztás:

Jól működött a katasztrófavédelem és a rendőrség rendszere az elmúlt hetekben

Az elmúlt hetekben bebizonyosodott, hogy működött a katasztrófavédelem és a rendőrség rendszere, a magyar emberek biztonságban érezhették magukat - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Budapesten.
2026. 01. 17. 08:00
Megosztás:

Üzleti központot létesít Kijevben a brit hadiipari cégeknek a brit kormány

Üzleti központot létesít Kijevben a brit hadiipari cégeknek a brit kormány az idén.
2026. 01. 17. 07:00
Megosztás:

Donald Trump: az Egyesült Államok nemzetbiztonsági rendszerében óriási lyukat jelentene, ha nem rendelkezne Grönlanddal

Az Egyesült Államok nemzetbiztonsági rendszerében óriási lyukat jelentene, ha nem rendelkezne Grönlanddal - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök pénteken.
2026. 01. 17. 06:00
Megosztás: