Megtörni látszik a 1,5 éves negatív trend
A K&H nagyvállalati döntéshozók körében végzett felmérés alapján a cégek fejlesztési szándéka a félévkor elért mélypontot követően nagymértékben javult. „Az eredmények azt mutatják, hogy erőteljesen, 37%-ról 52%-ra nőtt a szektor beruházási hajlandósága, tehát közel minden második cég gondolkodik valamilyen fejlesztésben a következő egy évben. Bár ez még mindig szerénynek mondható arány, az elmúlt nyolc hónap trendjében már mégis szignifikáns változást jelez. Ez kifejezetten jó aránynak tekinthető, és gyakorlatilag véget vet a másfél éve tartó csökkenő trendnek” - tájékoztatott az eredményekről Peter Roebben, a K&H vállalati üzletágának vezetője. „A megvalósítandó beruházásoknál továbbra is a technológiafejlesztés áll az élen, minden negyedik vállalat ilyen jellegű beruházásra készül. Ezt követi a kapacitásbővítés (16%), de az értékesítés fejlesztésénél is megugrott a hajlandóság (13%)” – részletezte az eredményeket Peter Roebben.

forrás: K&H nagyvállalati növekedési index
A beruházási szándék emelkedése mellett 20%-ról 26%-ra ugrott a magasabb fejlesztési ráfordításokkal számoló cégek aránya, miközben csupán a cégek 8%-a nyilatkozott úgy, hogy visszafogják ilyen jellegű költségeiket. Azonban azt is látni kell, hogy továbbra is azon cégek vannak többségben (65%), amelyek nem fognak változtatni beruházásaik értékén a következő egy évben. A cégek földrajzi elhelyezkedése viszont nagymértékben meghatározza a fejlesztési szándékot. Míg a nyugat-magyarországi (35%) és a kelet- magyarországi (32%) területen közel minden harmadik cég fogja emelni a beruházásokra szánt költségkeretet, addig a fővárosban csupán minden ötödik cég készül erre.
A vállalati hitelpiac alakulását jelentősen befolyásolja a nagyvállalatok beruházási aktivitása. „A megkérdezett cégvezetők nyilatkozatai alapján a beruházási hajlandóság javulása a finanszírozási források igénybevételénél is egyértelműen megmutatkozik. Félévhez képest ugyanis közel duplájára, 9%-ra ugrott a hosszú lejáratú hitelben, valamint 2-ről 5%-ra nőtt a lízingben gondolkodó cégek aránya. Egyelőre nem látunk fokozott beruházási igényt a vállalatok részéről, azonban az eredmények arra engednek következtetni, hogy jövőre talán bővülhet a vállalati hitelállomány” – mondta el a szakértő.