Megtorpant az ausztrál kamatemelési sorozat
A jegybank a döntés után jelezte, hogy a kamatszintet tartani kívánja az elkövetkezendő hónapokban is, miután a G20-as országok közül Ausztráliában volt a legagresszívebb kamatemelés. A Reserve Bank of Australia 2009 októbere óta, a rekord alacsony 3 százalékos szintről hat alkalommal emelte a kamatszintjét. Glenn Stevens, a jegybank kormányzója szerint a belföldi infláció várhatóan a célsáv felső felében fog tartózkodni a jövő év folyamán.
A kamatemelési sorozatnak köszönhetően az ausztrál dollár április végéig 27 százalékkal erősödött az amerikai dollárral szemben, ezzel a második legjobban teljesítő devizája lett.
Számos befektető úgy véli, hogy a gazdaság erősödése hamarosan további emelést tesz szükségessé. "Hónapokon belül újabb szakasz kezdődhet, főként azért, mert a bányaiparban minden idők legnagyobb fellendülése készül" - mondta a Macquarie pénzügyi szolgáltató csoport elemzője korábban a Reutersnek.
Az ásványkincsekben gazdag ország, amelynek legfontosabb piaca a nyersanyagra mindig éhes ázsiai térség, komolyabb megrázkódtatás nélkül vészelte át a világméretű gazdasági válságot. A válság előtt 17 évig megszakítás nélkül bővült a gazdaság, és az államháztartásban jelentős többlet halmozódott fel, amellyel enyhíteni lehetett a krízis hatásait.
Tavaly az utolsó negyedévben a hazai össztermék (GDP) már 0,9 százalékkal nőtt negyedéves szinten, és 2,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a 12 havi átlagos infláció 2,1 százalék, a munkanélküliségi ráta 5,6 százalék volt.