Megugró magyar inflációval számolnak a londoni elemzők

Londoni felzárkózó piaci elemzők egyöntetű előrejelzései szerint a múlt hónapban valószínűleg 4 százalék fölé gyorsult az éves összevetésű infláció Magyarországon, elsősorban a forintgyengülés átszűrődő hatásai és a jövedéki adók emelése miatt.

Az MTI előzetes felmérésébe bevont citybeli házak prognózisai széles sávban, 4,2-4,7 százalék között mozognak. Októberben 3,9 százalékos éves inflációt mértek Magyarországon. A legmagasabb, 4,7 százalékos becslést a novemberi éves inflációra a Morgan Stanley bankcsoport londoni elemzői adták, de a JP Morgan és a 4cast szakértői is legalább 4,5 százalékos éves inflációs ütemet jósoltak a múlt hónapra.

 

A Goldman Sachs (GS) bankcsoport londoni befektetési részlegének felzárkózó térségi közgazdászai ugyanakkor kisebb gyorsulást várnak, de így is 4,2 százalékos éves szintű, teljes kosárra számolt novemberi inflációt valószínűsítettek előrejelzésükben. A ház elemzői szerint az általuk várt gyorsulás fő tényezője a forint 4,5 százalékos múlt havi gyengülése, valamint az üzemanyag- és energiaárak emelkedése.

 

A GS közgazdászainak várakozása szerint mindazonáltal a maginfláció valószínűleg stagnált a múlt hónapban, tekintettel a gyenge hazai keresletre, amely enyhíthette a belülről generált inflációs nyomást. A Goldman Sachs elemzői szerint az éves összevetésben számolt decemberi magyarországi inflációs ütem valószínűleg kissé lassul a tavaly decemberi árkiugrás okozta bázishatás miatt - ez a három közép-európai EU-gazdaságra, Magyarországra, Csehországra és Lengyelországra egyaránt igaz -, ám 2012-ben a teljes kosárra számolt magyarországi infláció a ház londoni szakértőinek várakozása szerint visszagyorsul a januártól esedékes áfa-emelés hatására.

 

Emellett a forint gyengesége és a "makacsul magas nyersanyagárak" is változatlanul felhajtóerőt adnak a magyar inflációnak. A gyenge hazai kereslet és a magyar gazdaságban érvényesülő, ismét szélesedő negatív kibocsátási rés ezeket a hatásokat enyhíteni fogja, és a belépő bázishatásokkal együtt ezek a tényezők előbb-utóbb elkezdik lassítani a magyarországi inflációs ütemeket - jósolták a Goldman Sachs londoni elemzői.

 

Hozzátették ugyanakkor, hogy várakozásuk szerint az infláció mindezzel együtt is a 3 százalékos célszint felett marad 2012 végéig. A 4cast gazdasági-pénzügyi elemzőcég szakértői - akik 4,5 százalékra gyorsuló inflációt jósoltak novemberre - az "erőteljes emelkedés" fő tényezőjének a jövedéki adók emelését nevezték. A cég elemzőinek becslése szerint egyedül az üzemanyagárak 0,3 százalékponttal emelhették az inflációt, és további 0,4 százalékponttal járulhattak hozzá az emelkedéshez a szeszesitalok és a dohányáruk.

 

A 4cast szerint inflációs nyomást jelenthet a tartós és a háztartási árucikkek áremelkedése is, amely a forint gyengeségéből eredt. A 4cast elemzői is további gyorsulást várnak 2012-ben a januári áfa-emelés miatt, és előrejelzésük szerint az éves átlagos magyarországi infláció jövőre meghaladhatja az 5 százalékot. A JP Morgan londoni elemzői ugyancsak 4,5 százalékra gyorsuló, éves szintre számolt novemberi inflációt várnak, szintén elsősorban a "jelentős" múlt havi jövedékiadó-emelések általuk valószínűsített részleges átszűrődése miatt. Az éves maginfláció azonban a cég várakozása szerint továbbra is a 3 százalékos célszint közelében "oldalazhatott" a múlt hónapban. (MTI)

[ÉLŐ] Kriptovaluta hírek ma – 2025. november 5. – Miért zuhan újra a kripto? És miért immunis a $TAP?

A piacok jelenleg „előbb adnak el, később kérdeznek” módban működnek, ahogy a likviditás menekül a kijáratok felé. Ha egy altcoin nem termel bevételt vagy nem old meg valós problémát, a befektetőket egyszerűen nem érdekli.
2025. 11. 05. 23:00
Megosztás:

Új tüdőkórházat adtak át Sepsiszentgyörgyön

Új tüdőkórházat adtak át szerdán Sepsiszentgyörgyön, a modern eszközökkel felszerelt egészségügyi intézmény az engedélyeztetési folyamat után, várhatóan jövő év elején nyitja meg kapuit - közölte Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök Facebook-oldalán.
2025. 11. 05. 21:30
Megosztás:

Bank360: Mindenki az Otthon Startra figyel, miközben a személyi kölcsönöknél dőlnek a rekordok

Július után ismét 100 milliárd forint feletti összegű személyi kölcsönre szerződtek a háztartások 2025. szeptemberben. Idén ez már a második ilyen hónap volt, egyelőre töretlen a népszerűsége a kelendő fogyasztási kölcsönnek. A babaváró hitelből idén még nem fogyott annyi, mint szeptemberben. A Bank360 a Magyar Nemzeti Bank adatait szemlézte.
2025. 11. 05. 21:30
Megosztás:

Állami mankón a lakáshitelezés: az új hitelek 38%-a támogatott

Megérkeztek a szeptemberi hitelstatisztikai adatok, amelyekből egyértelműen látszik, hogy a támogatott hitelek aránya a teljes hitelkihelyezésben jelentősen megugrott. Ennek fő mozgatórugója az Otthon Start program, gyakorlatilag az egész ország erről beszél a bejelentése óta.
2025. 11. 05. 21:00
Megosztás:

A Mol csoport Európa összefogását sürgeti egy új európai ipari stratégia érdekében

Kézzelfogható intézkedéseket sürget a Mol csoport Európa ipari versenyképességének helyreállítása érdekében, a társaság szerdai közleményében arra figyelmeztet, hogy a magas energiaköltségek, a szabályozás összetettsége és terhe, valamint az egyre inkább széttagolt piacok veszélyeztetik a kontinens hosszú távú jólétét.
2025. 11. 05. 20:30
Megosztás:

Már több mint 20 milliárd forintot kaptak kézhez az energetikai otthonfelújítási program nyertesei

Már több mint 20 milliárd forintot kaptak kézhez az energetikai otthonfelújítási program nyertesei. A családi házak energetikai korszerűsítését segítő pályázaton eddig 4700 jelentkezőnek utaltak támogatást - összegezte a hivatalos Facebook oldalára szerdán feltöltött bejegyzésében az Energiaügyi Minisztérium (EM).
2025. 11. 05. 19:30
Megosztás:

Rengeteg használt autó ömlött be az országba októberben

Októberben a DataHouse adatai szerint 12 588 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami 10 százalékkal több az előző havi mennyiségnél, és több mint 17 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak 10 725-ös értékét. Hasonló mértékű behozatalra utoljára 2021 márciusában volt példa, azóta a regisztrált import használt autók száma meg sem közelítette a 12 ezres szintet.
2025. 11. 05. 19:00
Megosztás:

Jön a Black Friday és a karácsony, indulhat a roham a hitelekért is

November elejével elindult az üzletekben a Black Friday-hoz kötődő, illetve a karácsonyi ünnepkör előtti akciók szezonja, ami a személyi kölcsönök és az áruvásárlási hitelek iránti keresletnek is jót tesz majd – hívja fel a figyelmet Fülöp Norbert Attila, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. A személyi kölcsönöknél az év végi időszaktól függetlenül is az egekben jár a kereslet, ám az áruhiteleknél úgy tűnik, az idei év csendesebb lesz a tavalyihoz képest.
2025. 11. 05. 18:30
Megosztás:

Indul a Demján Sándor 1+1 Program második üteme – 20 milliárd forint támogatás a vidéki vállalkozások fejlesztésére

A Kormány mindent megtesz a magyar kis- és középvállalkozások támogatása érdekében! Ezért 2025. október 6-ától bevezettük a fix 3%-os kkv hitelt és megdupláztuk a Demján Sándor Tőkeprogram keretében egy vállalkozásba befektethető tőke maximális összegét. A Kormány azonban itt nem áll meg: a hazai kkv-k további megerősítése érdekében elindítja a Demján Sándor 1+1 KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program második ütemét, 20 milliárd forint keretösszeggel. A program új szakaszában egy vállalkozás legalább 25 millió forint, legfeljebb 200 millió forint vissza nem térítendő támogatást igényelhet, 50 százalékos támogatási intenzitással. A program célja, hogy a vidéki vállalkozások eszközberuházásainak támogatásával növelje a magyar kkv-k termelékenységét, versenyképességét és technológiai felkészültségét. Az előregisztráció november 6-án indul, a támogatási kérelmek benyújtására december 1-jén lesz lehetőség.
2025. 11. 05. 18:00
Megosztás:

Jubileumi csengetéssel ünnepelte 30 éves tőzsdei jelenlétét az OTP Bank Nyrt.

Harminc évvel ezelőtt vezette be részvényeit a Budapesti Értéktőzsde parkettjére az OTP Bank Nyrt., amelynek jubileumát ma ünnepélyes, kereskedésindító csengetéssel köszöntötték a tőzsdén. A hazai tőkepiac egyik jelentős szereplője három évtized alatt a BUX index legnagyobb súlyú papírjává vált, több BÉT Legek díjat is elnyert, és jelenleg is aktív szerepet vállal a tőkepiac fejlesztésében. A Budapesti Értéktőzsdével közösen indított stratégiai programjaik is jól mutatják a bank elkötelezettségét a hazai és regionális befektetői közösség erősítése iránt.
2025. 11. 05. 17:30
Megosztás:

Hatalmas új okosraktárat nyitott a Kifli.hu

Több tízmillió euró értékű beruházással hozta létre új logisztikai központját a Kifli.hu Biatorbágyon. Az online szupermarket, 16 500 négyzetméteres telephelye a cseh anyacég, a Rohlik Group történetének legnagyobb beruházása. A központban a legkorszerűbb automatizálási technológia működik, jelentősen növelve a kapacitást, még gyorsabb kiszállítást és még szélesebb választékot biztosítva a vásárlóknak.
2025. 11. 05. 17:00
Megosztás:

Megugrott a BMW negyedéves profitja

A BMW AG német autógyártó nyeresége 256 százalékkal nőtt az idei harmadik negyedévben éves összevetésben - került föl a cég honlapjára szerdán.
2025. 11. 05. 16:30
Megosztás:

Kínai autómárkák robbanásszerű növekedése – így alakul az EU autópiaca 2025-ben

Az Európai Unió autópiaca 2025 szeptemberében 10%-kal bővült az előző évhez képest. Bár a hibrid autók továbbra is uralják a piacot, a figyelem középpontjába egyre inkább a kínai autómárkák kerülnek, amelyek rekordnövekedést értek el. Az elektromos átállás viszont még messze nem tart ott, ahol az EU szeretné – derül ki a NextAuto lízingspecialista írásából.
2025. 11. 05. 16:00
Megosztás:

A legjobb kriptotőzsdék RWA-kereskedéshez

Mik azok az RWA-k és a tokenizált részvények? A Real-World Assets (RWAs), vagyis valós eszközök egyszerűen a hagyományos pénzügyi eszközök – például amerikai államkötvények, részvények vagy ETF-ek – digitalizált formái, amelyeket a blokkláncon adnak ki. Ezt a folyamatot nevezzük tokenizációnak.
2025. 11. 05. 15:30
Megosztás:

A Bitget Stock Futures mesterfokon: Gyors útmutató a részvénykereskedéshez a kriptokorszakban

A részvénykereskedés átalakulóban van. A Bitget Stock Futures révén a részvényekkel való kereskedés egyszerűbbé és rugalmasabbá vált.
2025. 11. 05. 15:00
Megosztás:

Ez most a 10 legnépszerűbb használt autó Magyarországon

Bár az érdeklődők száma csökkent, a hazai használtautó-piac minősége javult 2025 októberében - derül ki a Használtautó.hu adataiból. A járművek fiatalabbak, kevesebbet futottak, árak pedig minden hajtáslánc esetében emelkedtek. Különösen figyelemre méltó, hogy az elektromos autóknál is megtört a korábbi trend, és nőtt az átlagáruk.
2025. 11. 05. 14:30
Megosztás:

Ismét tízezres nagyságrendű lehet az éves csökkenés

A 2025-ös háromnegyedév adatai alapján a magyar cégvilágban tovább folytatódik a cégszám csökkenése. Az új alapítások továbbra sem képesek ellensúlyozni a megszűnések számát, miközben a cégbírósági eljárások száma tartósan magas maradt.
2025. 11. 05. 14:00
Megosztás:

Erős kettősség látható a fiatalok fizetési várakozásainál

A dolgozó fiatalok döntő része, 68 százaléka egyértelműen derűlátó a jövőbeni fizetésemelésekre nézve, azaz emelkedést várnak. Ugyanakkor az inflációval korrigált emelés, azaz a reálkeresetek alakulását tekintve már jóval árnyaltabb a kép a K&H ifjúsági index szerint. Tény azonban, hogy a bére csökkenésére csak nagyon kevés fiatal számít.
2025. 11. 05. 13:30
Megosztás:

Erős kettősség látható a fiatalok fizetési várakozásainál

A dolgozó fiatalok döntő része, 68 százaléka egyértelműen derűlátó a jövőbeni fizetésemelésekre nézve, azaz emelkedést várnak. Ugyanakkor az inflációval korrigált emelés, azaz a reálkeresetek alakulását tekintve már jóval árnyaltabb a kép a K&H ifjúsági index szerint. Tény azonban, hogy a bére csökkenésére csak nagyon kevés fiatal számít.
2025. 11. 05. 13:00
Megosztás:

Keserü Ilona, Vera Molnar és Bak Imre mesterművei is kalapács alá kerülnek a Virág Judit Galéria aukcióján

A kortárs képzőművészeti szcéna legnagyobb sztárjait vonultatja fel a Virág Judit Galéria közelgő kortárs aukciója. Keserü Ilona, valamint a magyar származású világsztár, Vera Molnar egy-egy kiemelkedő festménye mellett megjelennek a kínálatban Bak Imre, Fajó János és Lantos Ferenc fontos alkotásai is a november 19-i aukción. Az új generáció ultrakortárs művészeit többek között Orr Máté és Nemes Márton képviselik. A galéria egy fontos digitális újítást is bejelentett: időzített online aukciós lehetőséget nyit meg a vásárlók előtt.
2025. 11. 05. 12:30
Megosztás: