Megújított fogyasztóvédelmi ajánlást tett közzé az MNB

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) megújított fogyasztóvédelmi ajánlást tett közzé a pénzügyi szervezeteknek, a dokumentum többek közt a - járvány idején különösen aktuális - elektronikus kommunikációval és szerződéskötéssel, továbbá a határon átnyúló szolgáltatókkal kapcsolatos elvárásokkal egészült ki, és irányt mutat az örökösök és a pénzügyi szervezetek együttműködésére - közölte a jegybank pénteken az MTI-vel.

Megújított fogyasztóvédelmi ajánlást tett közzé az MNB

Hangsúlyozzák, az MNB tisztességes szerződési feltételeket, az ügyfelekkel folytatott kommunikáció során együttműködést, átláthatóságot, a szolgáltatások összehasonlíthatóságát várja el a piaci szereplőktől, különösképpen a költségeket, díjakat illetően. Kiemelték, az elektronikus szerződéskötés vagy információnyújtás során a fogyasztókat semmilyen hátrány nem érheti a személyes ügyintézéshez képest.
    

Jó gyakorlat, ha a pénzügyi szervezet - lehetőségeihez mérten - áttér a papíralapúról az elektronikus szolgáltatásokra, és ha ennek során digitálisan folyamatosan elérhetővé teszi az egyedi és általános szerződési feltételeket, tájékoztatókat. A legfontosabb általános információknak a pénzügyi szervezet honlapján kereshetőnek, könnyen elérhetőnek, illetve az egyéb megjelenítési felületekre - például  mobiltelefonra - is optimalizáltan megtekinthetőnek kell lenniük - írják a közleményben.
   
Jegybanki elvárás az is, hogy a szervezetek ösztönözzék a fogyasztókat a digitális tájékoztatók tartalmának megismerésére, és ne alkalmazzák automatikusan az azok tudomásulvételére vonatkozó beállítást. Ha pedig a szerződést a felek elektronikusan kötötték meg, legyen digitális felület az e megállapodásoktól való esetleges elállásra, azok felmondására is - mutattak rá a közleményben.
   
A
z MNB szorgalmazza továbbá, hogy a pénzügyi szervezetek szerződéses fogalmai, rövidítései egyértelműek legyenek, és az egyes szolgáltatási tételek elnevezése is egyértelműen utaljon azok valós tartalmára.


Mennyire vagy spórolós? ITT megnézheted!
   
Példaként említik, ha egy díjfajtát csökkent az adott szervezet, de eközben más költségtétel mértékét megemeli, ne tüntesse fel a valósnál kedvezőbb színben az adott terméket, szolgáltatást. Ugyanarra a tevékenységre különböző jogcímekkel és elnevezésekkel természetesen nem szedhető kamat, díj vagy költség.
   
A jegybank rögzítette azt is, ha egy szervezet százalékosan adja meg egy szolgáltatásának költségeit, akkor - az irreális terhek elkerülésére - szabja meg annak összegszerű felső határát is. Szerződéskötéskor kerülendők az olyan költségek, amelyeket a szerződés meghiúsulása esetén a fogyasztónak indokolatlanul kellene megfizetnie. Nem számítható fel anyagi teher az ügyfelek számára jogszabályi kötelezettség alapján nyújtott tájékoztatásért sem. Az itthon határon átnyúló tevékenységet végző szervezeteknek is magyarul kell nyújtaniuk szolgáltatásaikat - közölték.
   
Az MNB elvárja, hogy a szervezetek honlapjukon tegyék közzé, hogy a náluk lévő pénzügyi hagyaték örököseit, haláleseti kedvezményezettjét milyen kötelezettségek - például átvételi díjak, költségek - terhelik majd. Ezek a terhek nem lehetnek a szolgáltatáshoz képest aránytalanul magasak, és az örököst indokolatlanul nem lehet kötelezni a pénzügyi szervezet szolgáltatásainak igénybevételére sem.
   
A szervezeteknek jelezni kell azt is, hogy a hagyatéki eljárás lezárultáig a titokvédelem miatt milyen információk adhatók ki a hagyaték kapcsán. Követendő gyakorlat, ha a pénzügyi szervezet a jogerős hagyatékátadó végzés kézhezvétele után maga veszi fel a kapcsolatot az örökössel, ha az 30 napig nem keresi az adott szervezetet. Ha az örökhagyó közeli hozzátartozója írásban kéri, elvárás, hogy a pénzügyi szervezet adatot szolgáltasson számára az elhalálozott által felvett és még vissza nem fizetett hitelről, lízingtartozásról a jogerős hagyatéki végzésről szóló tudomásszerzésig - ismertetik.
   
A jegybank az ajánlásban foglalt legtöbb fogyasztóvédelmi elvárás teljesítését idén szeptember 1-jétől várja el a pénzügyi szervezetektől.
   
A digitális és határon átnyúló szolgáltatásokra vonatkozó előírásokat 2021. január 1-jétől kell alkalmazniuk a szolgáltatóknak, akiknek az utóbbi időponttól kötött szerződéseknél kell az ügyfelek számára személyes digitális tárhelyet is kialakítaniuk - tájékoztatott a Magyar Nemzeti Bank.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: