Mekkora hazai inflációra számítanak az elemzők?

Az egy hónappal korábbi szint körül várják az októberi magyarországi inflációs számokat londoni felzárkózó piaci elemzők, akik szerint azonban jövőre meredek dezinfláció kezdődik Magyarországon.

Az MTI által kérdezett, illetve előrejelzésekben szemlézett tíz nagy citybeli befektetési és elemző ház szakértői 4,7-5,1 százalék közötti prognózisokat adtak a múlt havi, teljes kosárra számolt éves inflációra; az előrejelzési átlag 4,87 százalék.

 

Szeptemberben a fogyasztói árak 4,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet, vagyis az akkor még általánosan várt gyorsulás helyett az infláció lassult. Augusztusban 5 százalékos éves inflációt mértek, és már ez is jóval elmaradt az akkori előzetes konszenzustól.

 

Az októberi inflációs felmérésbe bevont nagy házak közül a BNP Paribas - amely 4,8 százalékos prognózist adott a múlt hónapra - azt jósolja, hogy jóllehet a tizenkét havi infláció novembertől várhatóan ismét kissé gyorsulni fog, elsősorban az üzemanyagárak miatt, a tetőzés azonban "jóval 6 százalék alatt" lesz. Jövőre pedig "komoly mértékű dezinfláció kezdődik", ahogy az idei áfaemelés hatása végképp kikerül a számokból.

 

A BNP Paribas szakértői azt valószínűsítik, hogy a teljes kosárra számolt éves infláció mélypontja 2010 végén vagy 2011 elején 1 százalékhoz közel, sőt jó eséllyel e szint alatt lesz. A cég felzárkózó piaci elemzői szerint a maginfláció 2010 végén vagy 2011 elején a negatív tartományba süllyed - vagyis az alapinfláció szintjén defláció várható Magyarországon -, tekintettel a várttól már most is elmaradó inflációs számokra, a forint árfolyamának erősödésére, valamint a gazdasági teljesítmény meredek visszaesésére, amelyet valószínűleg 2010-2011-ben is csak lanyha kilábalás követ.

 

A BNP Paribas elemzői ebben a helyzetben az idén még két, egyenként fél százalékpontos jegybanki kamatcsökkentést, és így 6,00 százalékos év végi MNB-kamatszintet várnak. Hozzátették: a Magyar Nemzeti Bank 2010 elején még folytathatja a monetáris enyhítést, majd márciustól jó eséllyel szünetet tart, tekintettel a választásokra "és a valószínű kormányváltásra". A ház jövő augusztusra vagy szeptemberre várja a kamatcsökkentés újrakezdését, amikor az áfaemelés hatásának elenyészésével "összeomlik" a teljes kosárra számolt infláció és a maginfláció is.

 

A Goldman Sachs bankcsoport londoni befektetési és elemző részlegének szakértői ugyanakkor októberre az éves infláció valamelyes gyorsulására számítanak, 5 százalékos ütemet jósolva a teljes mutatóra. A GS várakozása szerint ugyanis a korábbi üzemanyag-árcsökkenés hatásai kezdenek kikerülni az indexből. Ez a ház is azonban további ütemes jegybanki kamatcsökkentéssel számol, és előrejelzése szerint egyéves távlatban 5,50 százalékra süllyed az MNB alapkamata.

 

A JP Morgan pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési elemzői 4,8 százalékra lassuló októberi éves inflációt jósoltak. Várakozásuk szerint az általuk valószínűsített csökkenést a szolgáltatási szektor inflációjának további lassulása és a szezonális átlagnál kisebb élelmiszer-áremelkedés okozza. A ház szakértőinek számításai szerint csaknem 3 százalékkal estek az üzemanyagárak egy hónap alatt. A JP Morgan elemzői hozzátették ugyanakkor: ennek éves inflációs hatását semlegesíti, hogy tavaly októberben is hasonló árcsökkenés volt e termékcsoportban. A JP Morgan új, módosított prognózisa szerint az MNB már 2010 első negyedére 5,50 százalékig csökkenti irányadó kamatát. A cég korábban 6 százalékos jövő évi MNB-kamatmélypontot valószínűsített.

 

A Barclays Capital befektetési csoport minapi elemzésében szintén az állt, hogy a Monetáris Tanács valamikor várhatóan tart ugyan egy "lélegzetvételnyi szünetet", de - a teljes kosárra számolt infláció meredek lassulásával - 2010 második negyedévében folytatódhat az enyhítési ciklus, és a 6 százalékos "történelmi szint" alá csökkenhet a magyar jegybanki alapkamat.

 

A Bank of America-Merrill Lynch (BoA-ML) bankcsoport londoni befektetési és elemző részlegének legfrissebb felzárkózó piaci helyzetértékelése szerint a jelenleg 7 százalékos magyar jegybanki kamatszint már most a piac által az év végére valószínűsített "célon" van, és a vártnál alacsonyabb infláció, valamint az erősebb forint miatt az optimális kamatszint 2010-ben igazából a 3-5 százalékos sávban lenne. Figyelembe véve a cég által 2010-2011-re várt magyarországi növekedési gyorsulást is, a BoA-ML londoni elemzői 2009 végére a korábbi 7 százalékos prognózis helyett 6,50 százalékos, 2010-re 5,50 százalék helyett 4,50 százalékos MNB-kamatot várnak.

 

Az MTI előzetes felmérésébe bevont nagy citybeli házak októberi magyarországi inflációs előrejelzései, tizenkét hónapra és teljes kosárra számolva:

 

Capital Economics: 4,7%

4cast: 4,7%

BNP Paribas 4,8%

JP Morgan 4,8%

Deutsche Bank 4,9%

Moody's Economy.com 4,9%

UBS 4,9%

Wood & Co. 4,9%

Goldman Sachs 5,0%

Barclays Capital 5,1%


A nyugdíjemelés sávos formáját nem tartja méltányosnak a NYOK

Méltányos nyugdíjemelést, értéknövekedést tartalmazó nyugdíjat és érdemi érdekegyeztetést!
2026. 11. 03. 01:30
Megosztás:

Ezt kell tudni a nyugdíjelőlegről minden nyugdíjasnak

A nyugdíjba vonuláskor előfordulhat, hogy a jogosultság már megállapítható, a pontos havi összeg kiszámításához azonban még hiányoznak adatok. Ilyenkor nyugdíjelőleg biztosíthat átmeneti jövedelmet. Az előleg összege később változhat, hosszabb ügyintézés esetén pedig az érintett maga is kezdeményezheti a módosítását.
2026. 11. 03. 01:00
Megosztás:

Több mint 4,6 milliárd dollárt vontak ki a Binance-ről a történelmi hackertámadás után

Jelentős tőkekiáramlás indult meg a Binance kriptotőzsdéről, miután a platform fokozatosan újraindította a kifizetéseket a kriptotörténelem eddigi legnagyobb, mintegy 6,3 milliárd dolláros hackertámadását követően. A felhasználók összesen több mint 4,6 milliárd dollárt vontak ki a tőzsdéről, miközben az FBI szerint észak-koreai hackerek állnak a támadás mögött.
2026. 11. 03. 00:30
Megosztás:

A Stadler rövidesen leszállítja az első FLIRT Intercityt a GYSEV számára

A Stadler járműgyártó heteken belül leszállítja a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. flottája számára az első új FLIRT InterCity vonatot, amely elkezdi a futópróbákat. A 11 járműből álló flotta várhatóan 2028 nyárra teljes egészében forgalomba áll - közölte a Stadler Trains Magyarország Zrt. hétfőn az MTI-vel.
2026. 11. 03. 00:05
Megosztás:

A z ellenzék szerint több százmillió dinárt akar szétosztani a távozó szerb kulturális miniszter

Több százmillió dinár kulturális támogatás gyorsított kifizetését készíti elő a távozó szerb kormány kulturális minisztériuma, miközben az október 25-i parlamenti választáson győztes Egyetemista Lista még nem vette át a hatalmat - állította hétfőn a Kreni-Promeni (Indulj és változtass!) ellenzéki mozgalom.
2026. 11. 02. 23:30
Megosztás:

Senki sem jelentkezett a Szerb Labdarúgó Szövetség elnöki posztjára

Senki sem jelöltette magát Szerb Labdarúgó Szövetség (FSS) elnöki posztjára, és az elnökségi tagságra sem érkezett pályázat a jelentkezési határidő lejártáig.
2026. 11. 02. 23:00
Megosztás:

Három hétre bezárt a temesvári repülőtér

Három hétre bezárt hétfőn a temesvári repülőtér a létesítménynél zajló felújítási munkálatok idejére. A temesvári járatokat a november 23-i újranyitásig az aradi légikikötő vette át - jelentette hétfőn az Agerpres román hírügynökség.
2026. 11. 02. 22:30
Megosztás:

Szigorúbb lett az étrendkiegészítők gyártásának szabályozása

Szigorúbb lett az étrendkiegészítők gyártásának, forgalmazásának szabályozása, ezentúl kötelező lesz figyelembe venni az Országos Népegészségügyi Intézet (ONI) listáját az alkalmazásra nem javasolt növényekről és egyéb élettani hatású anyagokról - hívta fel a figyelmet a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
2026. 11. 02. 22:00
Megosztás:

Miért tart olyan sokáig megírni egy angol üzleti e-mailt?

Egy angol e-mail néha tovább készül, mint maga a feladat, amelyről szól. Az első mondat túl közvetlennek tűnik, a második túl hivatalosnak, a harmadik pedig valahogy nem azt fejezi ki, amit kellene. Pedig a mondanivaló világos. Csak az a kérdés, hogyan lehet úgy megfogalmazni, hogy a külföldi partner pontosan értse, és a hangnem is megfelelő legyen. Az üzleti kommunikációban ugyanis a nyelvtani szabályok ismereténél jóval többre van szükség.
2026. 11. 02. 21:30
Megosztás:

Így alakult az infláció Spanyolországban

Spanyolországban az előző havival azonos mértékben, 4,9 százalékkal nőttek a fogyasztói árak éves szinten októberben - derült ki a spanyol statisztikai hivatal (Instituto Nacional de Estadística - INE) előzetes adataiból.
2026. 11. 02. 21:00
Megosztás:

Kibertámadás bénította meg több belgiumi áruházlánc hűtőrendszereit

Kibertámadás érte több belgiumi szupermarketlánc hűtőrendszereit vasárnap éjszaka, a támadók távolról átállították a hűtőberendezéseket, amelyek emiatt felmelegedtek, és egyes üzletekben élelmiszerek megsemmisítésére lehet szükség - jelentette a Belga hírügynökség hétfőn.
2026. 11. 02. 20:30
Megosztás:

Erősödött a forint kora estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 11. 02. 20:00
Megosztás:

Szervezeti átalakulás és új felsővezetés az MBH Banknál

Szervezeti átalakítást hajtanak végre az MBH Banknál a hatékonyabb működés érdekében, átalakul a pénzintézet felsővezetése is - közölte a hitelintézet hétfőn az MTI-vel közleményben.
2026. 11. 02. 19:30
Megosztás:

Emelkedő bevétel mellett csökkent az ALTEO nyeresége

Az ALTEO Csoport árbevétele szeptember végéig 26 százalékkal nőtt, nyeresége 94 százalékkal csökkent a tavalyi azonos időszakhoz képest – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn közzétett beszámolóban.
2026. 11. 02. 19:00
Megosztás:

Duna House: megugrott az ingatlanpiaci forgalom októberben

A múlt hónapban megugrott a forgalom az ingatlanpiacon az Otthon Start kivezetése miatt: októberben 11 277 lakóingatlan cserélt gazdát, ami 20,2 százalékkal magasabb, mint szeptemberben, de 2,1 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától - közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House hétfőn az MTI-vel.
2026. 11. 02. 18:30
Megosztás:

A Notino és a Criteo együttműködése 27 európai piacon bővíti a beauty márkák hirdetési lehetőségeit

A Notino, Európa egyik vezető online szépségápolási termékforgalmazó vállalata stratégiai partnerségre lépett a globális kereskedelmi technológiai és adatelemzési platformmal, a Criteóval. Az együttműködés célja a Notino retail media szolgáltatásainak továbbfejlesztése, valamint a szépségipari márkák számára elérhető hirdetési lehetőségek bővítése a vállalat mind a 27 európai piacán, köztük Magyarországon is.
2026. 11. 02. 18:00
Megosztás:

Roham indult az Otthon Startért, a felújítási hitelek piacát is felpörgetheti az új program

A Wekerle Plusz Program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is – derül ki a Netrisk összefoglalójából. A program keretében felújítást tervezők akár 15 millió forintos, fix 3 százalékos kamatozású hitelhez juthatnak, amelynek havi törlesztőrészlete 15 éves futamidő esetén közel 105 ezer forint lehet, emellett pedig vissza nem térítendő támogatásra is jogosultak lehetnek. Az új és használt lakások megvásárlásához kínált, legfeljebb 50 millió forintos kedvezményes hitelek ugyanakkor az igénylők egy részénél adóstárs bevonását is szükségessé tehetik. A lakossági hitelezésben már most jelentős élénkülés tapasztalható, az Otthon Start kivezetéséről szóló bejelentés napján a hitelkalkulációk száma a korábbi átlag négyszeresére emelkedett, és az érdeklődés azóta is a megszokott szint két-háromszorosa.
2026. 11. 02. 17:30
Megosztás:

Olaszországban hároméves csúcsra gyorsult az éves

Olaszországban 5,4 százalékkal, 2023 szeptembere óta a leggyorsabb ütemben nőttek a fogyasztói árak októberben éves összevetésben, miután egy hónappal korábban 4,2 százalékkal emelkedtek - derült ki az olasz statisztikai hivatal, az Istat előzetes adataiból.
2026. 11. 02. 17:00
Megosztás:

Drágul a dízel és a cseppfolyós gáz Horvátországban

Egy centtel emelkedik a dízel és a mezőgazdaságban használt kék dízel legmagasabb kiskereskedelmi ára keddtől Horvátországban, miközben a benzin ára nem változik. A cseppfolyós gáz kilogrammonként tíz centtel drágul.
2026. 11. 02. 16:30
Megosztás:

Ezermilliárdos fejlesztésre készül a vasút

2035-ig több mint 3550 milliárd forintos vasútfejlesztési programot tervez a kormány, ennek keretében több pénzt fordítanának a pályák karbantartására, a felújítások és vágányzárak összehangolására pedig munkacsoportot hoznak létre a vasúti vállalatok és a szektor szereplőinek bevonásával. Erről Böde Csaba, a Közlekedési és Beruházási Minisztérium közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára beszélt a 6. Közép-Európai Intermodális Konferencián. A fejlesztések jelentőségét mutatja, hogy a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) adatai szerint az év első kilenc hónapjában több mint ötvenezer kamionnyi áru kényszerült vasútról közútra, melynek többletköltségeit a fogyasztók is fizetik.
2026. 11. 02. 16:00
Megosztás: