Menedékkérő-igazolvány bevezetéséről döntött a német kormány

Németországban külön igazolványt kapnak a menedékkérők és összekapcsolják a menekültügyben érintett hatóságok adatbázisait a kormány szerdai ülésén elfogadott törvénytervezete szerint, amelyet várhatóan már januárban megszavaz a törvényhozás.

A megoldás révén elkerülhető egy sor visszaélés, nagyobb lesz a rend a menekültügyi rendszerben és gyorsabb lesz a menekültügyi eljárás - mondta berlini sajtótájékoztatóján Thomas de Maiziere belügyminiszter.

   
A papíralapú igazolvány a menedékkérő nevétől, arcképétől a kijelölt lakóhelyén keresztül a vallásáig egy sor adatot tartalmaz majd. Ezeket az "egy mindenkiért elve" alapján gyűjtik be, vagyis az országba belépő menedékkérővel kapcsolatba kerülő hatóságok az első "találkozáskor" rögzítik a számukra legfontosabb információkat, és feltöltik azokat egy központi adatbázisba. Így fokozatosan teljessé válik az illető fájlja, amelynek alapján elkészítik az igazolványt.

   
A másik fő alapelv, hogy igazolvány nélkül senki nem kaphat menekültügyi ellátást és nem tarthat igényt a menekültügyi eljárás lefolytatására. Ez érdekeltté teszi a menedékkérőket az igazolvány kiváltásában és megőrzésében - mondta a miniszter.
   
Az első igazolványokat februárban állítják ki, és az év közepére valamennyi menedékkérőnek lesz majd. 
   
A hatóságok az igazolvány száma alapján hívhatják elő az adatbázisból az információkat, de valamennyi hatóság vagy intézmény csak a rá tartozó adatokhoz férhet hozzá. 
   
Az igazolvány azért papíralapú, mert gyorsabban előállítható, mint egy intelligens kártya, az "intelligencia" pedig nem magában az igazolványban van, hanem a központi adatbázisban - mondta Thomas de Maiziere.
   
A dokumentum révén hatékonyabb lesz a menedékkérők tartományok közötti és tartományon belüli elosztása, hiszen mindenki csak az igazolványban megjelölt befogadóállomáson, szálláson veheti igénybe az ellátást, így véget lehet vetni a menedékkérők országon belüli áramlásának, a "szabad lakóhelyválasztásnak", amihez a menedékkérőknek nincs joguk. 
   
Az igazolvány egyebek mellett az egészségügyi ellátás, az oktatás és továbbképzés, valamint az elhelyezkedés, a munkaerőpiaci integráció területén is hozzájárul ahhoz, hogy erősödjék a menekültügyi rendszer átláthatósága és hatékonysága - fejtette ki a miniszter.
   
Az új rendszer kialakítására és az igazolványok kiállítására 35 millió eurót irányoztak elő. 
   
A szövetségi bevándorlási és menekültügyi hatóság (BAMF) vezetője,  Frank-Jürgen Weise egyebek között hozzátette, hogy a jelenlegi, széttagolt rendszerben előfordul, hogy egy menedékkérőt négyszer is teljes körűen regisztrálnak, vagyis az ujjnyomatától a vércsoportjáig valamennyi lényeges adatát rögzítik négy különböző helyen. Ezt a gyakorlatot megszünteti az igazolványra és a központi adatbázisra épülő új szisztéma.
   
A BAMF vezetője újságírói kérdésre válaszolva a hivatalt érintő bírálatokkal kapcsolatban elmondta, hogy az utóbbi hónapokban elindított fejlesztések révén jelentősen javult a hivatal teljesítménye, például napi 1000-ról 1600-ra emelték a lezárt menekültügyi eljárások számát, az átlagos átfutási időt pedig a tavalyi 7,1 hónapról 5,2 hónapra csökkentették. 
   
Ezeket az eredményeket azonban "felemészti", hogy minden eddiginél erősebb menekülthullám érte el Németországot, így egyelőre sokkal gyorsabban emelkedik a menedékkérők száma, mint amilyen ütemben javul a menekültügyi rendszer hatékonysága.
   
Thomas de Maiziere kérdésre válaszolva nem kívánta megerősíteni a bajor kormány keddi bejelentését, miszerint nyilvántartásba vették a menedékkérők regisztrációját szolgáló rendszerben (EASY) az idén érkezett egymilliomodik menedékkérőt. Felidézte, hogy az általa hétfőn ismertetett kimutatás alapján november végéig 964 574 ember adatait rögzítették az EASY-ben, és azt mondta, ezt az adatot tekintve "nem kell sok fantázia annak belátásához, hogy az idén elérjük az egymilliót". Hozzátette, hogy a kormány új statisztikát már nem közöl, hanem januárban ismerteti a 2015 egészére vonatkozó adatokat.
(MTI)

 

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: