Mennyire árérzékeny az autós ha biztosításról van szó?

Az autósok 92 százaléka elégedett jelenlegi biztosítójával, azonban a tegnap kezdődött gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány során az ügyfelek 64 százaléka akár már évi ötezer forint díjcsökkentésért is váltana biztosítót. Bár a kgfb törvény módosítása lehetővé teszi a biztosítók számára, hogy a jövő évtől évente többször is új díjakat hirdessenek, ám erről az autósok alig több mint 10 százaléka értesült - többek között ezek az AEGONdirekt.hu 11 ezer fő megkérdezésével elvégzett felmérésének megállapításai.

Ötezerért sok ember, húszért szinte mindenki váltana

 

A biztosításközvetítő által október közepén, az interneten elvégzett nem reprezentatív, ugyanakkor több mint 11 ezer felhasználó által kitöltött kérdőíves kutatásból az is kiderül, hogy a válaszadók 64 százaléka 5 ezer forint, 96 százaléka pedig 20 ezer forint éves díjmegtakarításért váltana biztosítási szolgáltatót. „Az idei kampány során várhatóan mintegy 600-800 ezer ügyfél válthat biztosítót, akiknek a korábbi évek tapasztalatai szerint több mint 50 százaléka az interneten köti majd meg új biztosítását” – vélekedik Marosvölgyi Péter, a direktbiztosítási szolgáltatásokat kínáló AEGONdirekt.hu vezérigazgatója.

 

kötelező biztosítás váltás kgfb

 

 

 

9

 

 

0 százalék nem tudja, mikor válthat legközelebb

 

A módosított biztosítási törvény szerint a társaságok jövő év január 1-től már év közben is bármikor hirdethetnek majd új kgfb-díjakat, s azok a szerződés megkötésétől számított egy évig lesznek érvényesek. A 11 ezer megkérdezett közel 90 százaléka azonban e két hónap múlva érvénybe lépő fontos változás részleteit nem pontosan ismeri: sokan úgy értelmezik, hogy szerződésüket januártól bármikor módosíthatják, ami nem igaz, hiszen továbbra is csak az adott szerződés évfordulójával válthatnak – mutat rá az AEGONdirekt.hu felmérése.

 

A kátyúktól rettegünk

 

Az idei kgfb kampányban – bár a biztosítók többsége tovább csökkentette díjait – a szereplők közötti verseny elsősorban az újonnan megjelenő közel tucatnyi kiegészítő biztosítás vonatkozásában erősödik. A kutatás ezt a kérdést is vizsgálta: a gépkocsi-tulajdonosok negyede megfelelő díj esetén balesetbiztosítást, és alig kisebb része, 22 százaléka kátyúbiztosítást vásárolna kiegészítő biztosításként. Ezek mellett az autósok jelentős része a velük utazó kisállatok biztosítására, vadkárbiztosításra, illetve a rendszám- és forgalmiengedély-pótlásra áldozna további forintokat. A kiegészítő biztosítások mellett egyes társaságok további jelentős, akár 50 százalékos kedvezményt is kínálnak az autósoknak a kötelező díjából, amennyiben azt lakás vagy casco biztosítással együtt kötik meg (kgfb-kalkulátor 15 biztosító díjainak összehasonlításával).

90 százalék nem tudja, mikor válthat legközelebb

 

A módosított biztosítási törvény szerint a társaságok jövő év január 1-től már év közben is bármikor hirdethetnek majd új kgfb-díjakat, s azok a szerződés megkötésétől számított egy évig lesznek érvényesek. A 11 ezer megkérdezett közel 90 százaléka azonban e két hónap múlva érvénybe lépő fontos változás részleteit nem pontosan ismeri: sokan úgy értelmezik, hogy szerződésüket januártól bármikor módosíthatják, ami nem igaz, hiszen továbbra is csak az adott szerződés évfordulójával válthatnak – mutat rá az AEGONdirekt.hu felmérése.

 

A kátyúktól rettegünk

 

Az idei kgfb kampányban – bár a biztosítók többsége tovább csökkentette díjait – a szereplők közötti verseny elsősorban az újonnan megjelenő közel tucatnyi kiegészítő biztosítás vonatkozásában erősödik. A kutatás ezt a kérdést is vizsgálta: a gépkocsi-tulajdonosok negyede megfelelő díj esetén balesetbiztosítást, és alig kisebb része, 22 százaléka kátyúbiztosítást vásárolna kiegészítő biztosításként. Ezek mellett az autósok jelentős része a velük utazó kisállatok biztosítására, vadkárbiztosításra, illetve a rendszám- és forgalmiengedély-pótlásra áldozna további forintokat. A kiegészítő biztosítások mellett egyes társaságok további jelentős, akár 50 százalékos kedvezményt is kínálnak az autósoknak a kötelező díjából, amennyiben azt lakás vagy casco biztosítással együtt kötik meg.

Tartotta a kamatot a jegybank áprilisban

A Monetáris Tanács mai kamatdöntő ülésén szinten tartotta az irányadó kamatokat. A jegybanki alapkamat így továbbra is 6,25 százalékon áll. A kamatfolyosó két széle maradt 5,25, illetve 7,25 százalékon. A döntés nem okozott meglepetést, megfelelt a széles körű elemzői konszenzusnak.
2026. 04. 29. 03:30
Megosztás:

Miért chatelnek a magyarok a cégekkel, és hogyan reagálnak erre a vállalatok

A Rakuten Viber feltárta, hogy a magyarok milyen célból használják elsősorban az üzenetküldő alkalmazásokat a vállalatokkal való kommunikáció során. A hivatalos Rakuten Viber Magyarország csatornán végzett felmérés több mint 5000 szavazatot gyűjtött össze.
2026. 04. 29. 03:00
Megosztás:

Stratégiai partnerségre lépett az AbbVie és a Szegedi Tudományegyetem a klinikai kutatások fejlesztéséért

Klinikai kutatások fejlesztését célzó együttműködési megállapodást írt alá az amerikai AbbVie, innovatív gyógyszerfejlesztő vállalat magyarországi leányvállalata és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE). A szerződést az AbbVie részéről Javier Aracil Corma, a vállalat adriai és magyarországi ügyvezetője, az SZTE részéről dr. Fendler Judit kancellár és prof. dr. Rovó László rektor írták alá. A partnerségi megállapodás célja az innovatív terápiákhoz kapcsolódó stratégiai jelentőségű klinikai kutatások továbbfejlesztése, hosszú távon pedig Magyarország és a régió versenyképességének erősítése.
2026. 04. 29. 02:30
Megosztás:

A bér több, mint 40%-át viszi el az állam - de hová?

Az OECD friss „Taxing Wages 2026” jelentése szerint Magyarországon az átlagbért kereső, gyerektelen munkavállalók esetében a teljes munkát terhelő elvonás 2025-ben 41,2% volt, ami továbbra is meghaladja a 35,1%-os OECD-átlagot. A magyar érték a régióban nem számít kiugrónak, ugyanakkor a versenyképesebb országokénál magasabb maradt – hangsúlyozza a Niveus.
2026. 04. 29. 02:00
Megosztás:

Törvényi döntés! A nyugdíj és a résznyugdíj fogalma kettévált

Ha valaki eléri a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt, de nem rendelkezik az öregségi teljes nyugdíjhoz szükséges legalább 20 év szolgálati idővel, viszont legalább 15 év szolgálati időt igazolni tud, akkor öregségi résznyugdíjra lehet jogosult. Nézzük meg részletesen, mit jelent ez a gyakorlatban.
2026. 04. 29. 01:30
Megosztás:

Nyugdíj korhatár Ausztriában 2026

Ausztriában a nyugdíjkorhatár kérdése 2026-ban nem pusztán adminisztratív adat, hanem társadalombiztosítási, munkaerőpiaci és demográfiai szempontból is kiemelt jelentőségű téma.
2026. 04. 29. 01:01
Megosztás:

Aktív piaci folyamatok mellett javultak a Budapesti Értéktőzsde eredményei 2025-ben

Tovább erősítette piaci szerepét és pénzügyi teljesítményét a Budapesti Értéktőzsde, a közgyűlés elfogadta a társaság 2025. évi üzleti jelentését. A beszámoló szerint az éves összbevétel 4,338 milliárd forintot, az EBITDA 1,680 milliárd forintot tett ki, míg a nettó eredmény – a KELER Csoport BÉT-re jutó eredményével együtt számolva – 9,635 milliárd forintra bővült. A BÉT éves rendes közgyűlésén az adózott eredmény felhasználásáról és az osztalékfizetésről is határoztak, valamint jóváhagyták a társaság új, 2026–2028 közötti időszakra vonatkozó stratégiáját, és döntöttek az újonnan alapított BÉTx Pénzügyi Zrt. tőkeemeléséről is.
2026. 04. 29. 00:30
Megosztás:

Irán miatt nem tud kamatot vágni az MNB

Ismét kamattartásról határozott a Monetáris Tanács. A konszenzusnak megfelelően 6,25 százalékon maradt az alapkamat, és a kamatfolyosó sem változott.
2026. 04. 29. 00:05
Megosztás:

Jelentős javulás a Samsung SDI eredményeiben: Központban a magyarországi gyár fejlesztése

A Samsung SDI közzétette 2026-os első negyedéves pénzügyi jelentését. A vállalat bevételei emelkedtek, üzemi vesztesége pedig radikálisan csökkent, ami megalapozza a második félévre várt nyereségességet. A stratégiai bővülés kulcsszereplője a vállalat magyarországi egysége lesz.
2026. 04. 28. 23:30
Megosztás:

Késési asszisztencia szolgáltatást indít a Wizz Air

A Wizz Air, Magyarország piacvezető légitársasága a világ vezető turizmustechnológiai platformjával, a HTS-sel közösen új fejlesztést integrálnak a wizzair.com weboldalon és a Wizz Air alkalmazásban, hogy segítsék az ügyfeleket a járatkésések esetén felmerülő problémák kezelésében.
2026. 04. 28. 23:00
Megosztás:

Nem változtatott a kamatokon az MNB

Várakozásunknak és a piaci konszenzusnak megfelelően áprilisban 6,25%-on hagyta az alapkamatot az MNB és a kamatfolyosó sem változott. A döntés egyhangú volt, csak az alapkamat tartását tárgyalták az ülésen.
2026. 04. 28. 22:30
Megosztás:

Olajfinomítóban keletkezett tűz miatt hirdettek rendkívüli állapotot

Rendkívüli állapotot hirdettek a dél-oroszországi Tuapsze városban, mert az éjszakai ukrán dróntámadás után tűz ütött ki a helyi olajfinomítóban - közölte kedden a Krasznodari terület operatív parancsnoksága a Telegram-csatornáján.
2026. 04. 28. 22:00
Megosztás:

Közel kétszerésére nőtt az Eximbank adózott eredménye 2025-ben

Az Eximbank tavalyi adózott nyeresége 28,2 milliárd forintra emelkedett az egy évvel korábbi 14,4 milliárd forintról, a növekedéshez a kamatbevételek mellett a kereskedési és befektetési műveletek eredménye is hozzájárult - közölte kedden az EXIM Magyarország a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 04. 28. 21:30
Megosztás:

Bizottság vizsgálja majd az 1988 és 2000 közötti privatizációt

Bizottság vizsgálja majd az 1988 és 2000 közötti privatizációt - jelentette be a leendő kormányfő a Facebook-oldalán kedden.
2026. 04. 28. 21:05
Megosztás:

Nem fizet osztalékot az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt.

Nem fizet osztalékot az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. a 2025-ben elért adózott eredménye után - közölte a közgyűlés határozatát a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
2026. 04. 28. 20:30
Megosztás:

Befektetési kategóriává vált a műtárgy: milliós órák és tízmilliós ékszerek hajtják a hazai aukciós piacot

A műtárgyak egyre inkább alternatív befektetési eszközként jelennek meg Magyarországon is – ezt jól mutatja a BÁV ART május 19-én és 20-án megrendezésre kerülő 87. Művészeti Aukciójának kínálata, ahol több tízmillió forintos kikiáltási árú tételek és gyűjtői darabok kerülnek kalapács alá.
2026. 04. 28. 20:00
Megosztás:

Erősödött a forint kedd estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 04. 28. 19:30
Megosztás:

A bérnél sokkal nagyobb probléma tizedeli a munkaerőállományt

A munkaerőhiányról és annak okairól, megoldásáról szóló hírek évek óta elsősorban a bérekre és a toborzásra koncentrálnak, miközben egy egyre súlyosabb, kevésbé látható probléma formálja alapjaiban a munkaerőpiacot: a kiégés. A WHC Csoport szakértői szerint 2026-ra világossá vált, hogy a munkavállalók megtartásának egyik legnagyobb akadálya már nem feltétlenül az anyagi verseny, hanem a tartós munkahelyi stressz és a mentális túlterheltség.
2026. 04. 28. 19:00
Megosztás:

Több mint 1,3 milliárd forintot fizet a Temu a magyaroknak a GVH-nak köszönhetően

Összesen legalább 882 millió forintot fizet vissza a magyar vásárlóknak a Temu online piactér európai üzemeltetője – a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárásának eredményeként. Emellett a cég 437 millió forint bírságot is befizet a magyar központi költségvetésbe, továbbá egy átfogó megfelelési program végrehajtását is vállalta. A Temu-t üzemeltető vállalkozás az eljárás során végig együttműködött a GVH-val, lemondott a jogorvoslati jogáról, illetve több kifogásolt kereskedelmi gyakorlat alkalmazásával már az eljárás során felhagyott.
2026. 04. 28. 18:30
Megosztás:

A Gránit Bank az eredménytartalékba helyezi rekordmértékű nyereségét

A Gránit Bank eredménytartalékba helyezi a 2025-ben elért rekordmértékű, egyedi szinten 19,2 milliárd forintos adózás utáni eredményét a közgyűlés döntése – közölte a társaság kedden az MTI-vel.
2026. 04. 28. 18:00
Megosztás: