Meredek emelkedéssel nyitottak az USA piacok
Csütörtökön a kereskedés első percében a DJIA-30 index 1,47 százalékos, a S&P-500 index 1,53 százalékos, a Nasdaq Composite index 2,34 százalékos nyereségben állt. Elemzők erőteljes, 2 százalék körüli index emelkedést vártak, miután Kína alaptalannak nevezte azt a szerdai jelentést, amely szerint felülvizsgálná euróban denominált tartalékait.
Az Egyesült Államok bruttó hazai terméke (GDP) 3 százalékkal bővült az idei első negyedévben a washingtoni kereskedelmi minisztérium pénteken közölt második becslése szerint. Az amerikai gazdaság teljesítménye így már a harmadik negyedéve folyamatosan javul. Azonban január-márciusi időszakban lassult a GDP növekedése, és elmaradt a várakozásoktól is. Sőt, az első becslésben szereplő 3,2 százalékhoz képest is alulmaradt.
A múlt hét folyamán az Egyesül Államokban első alkalommal munkanélküli ellátásért folyamodók száma a szezonálisan kiigazított adatok alapján 14.000 fővel 460.000 főre csökkent a megelőző héten mért 474.000 főről. Az elemzői várakozások ennél nagyobb mértékű csökkenésről, 450.000 főre történő visszaesésre számítottak.
Szerdán a DJIA-30 index február nyolcadika óta első alkalommal zárt 10 ezer pont alatt: 69,30 pontos, 0,69 százalékos gyengüléssel 9.974,45 pontra esett. A S&P-500 index 6,08 pontos, 0,57 százalékos gyengüléssel 1.067,95 ponton, a Nasddaq Composite index pedig 15,07 pontos, 0,68 százalékos gyengüléssel 2.195,88 ponton végzett.