Hatalmas zuhanással nyitott a MOL
Kuti Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint a pénteki kereskedés fókuszában a Mol állhat, miután a hírek szerint egyik tulajdonosa 1,6 százalékos pakettet ad el. Várhatóan a Mol jár majd élen a mínuszban, legkevésbé pedig a Richter csökken. A nap folyamán változhat a helyzet, de arra nem lehet számítani, hogy a hazai tőzsde felülteljesítő lesz a nemzetközi piacokhoz képest - mondta.
A vezető részvények közül a MOL a várakozásoknak megfelelően árfolyama meredek eséssel kezdte a napot, nyitás után 15 perccel már közel 4 százalékos csökkenés mellett 17.805 forinton születtek kötések, kiugróan magas, 1,5 milliárd forintos forgalom mellett. Az OTP árfolyama 1,27 százalékkal 4542 forintra emelkedett, a Magyar Telekom jegyzése 406 forinton stagnál, míg a Richter 0,7 százalékkal 37.345 forintra nőtt.