Mi a legnépszerűbb autónév Magyarországon?

Kék villám, Sárika, Suzy… Ez mindössze néhány példa azok közül a nevek közül, amelyekkel a magyar utcákon közlekedő autók büszkélkedhetnek. A magyarok 22 százaléka nevezi el gépjárművét. Ebből is látszik, hogy mindenki számára mást jelent az autó: valakinek munkaeszköz, másoknak családtag, de akadnak olyanok is, akiknek csupán egy közlekedési eszköz. Az Allianz megbízásából 2014 júniusában a GFK Hungária Zrt. által végzett kutatás többek között az emberek autójukhoz való viszonyulását vizsgálta.

Mi a legnépszerűbb autónév Magyarországon?

A kutatás során az autóval kapcsolatos viszony alapján a válaszadók 4 csoportja bontakozott ki. Azok számára, akik becsben tartják autójukat, az autó a háztartás része, odafigyelnek rá, tisztán tartják, rendszeresen szervizelik, még akkor is, ha nincs különösebb probléma. Az autóban élők életében az autó fontos szerepet tölt be, megbecsült partner, mert a munkavégzés egyik alapja, fontos szereplője, „második otthon”, éppen ezért gyakrabban is takarítják.

 

A laza, nemtörődöm típusoknak bár fontos az autó, nem figyelnek annyira oda az állapotára, gyakran van rendetlenség, kosz. Ezekben az autókban jellemzően szabad enni-inni, sőt a csoport 40 százaléka szerint még szotyizni is lehet. Nem is takarítják az autót olyan gyakran, és ha a kocsi valamilyen furcsa zajt ad ki, nem rohannak vele a szervizbe – a szervizkönyv nem is mindig naprakész. Végül vannak olyanok, akiknek az autó csak közlekedési eszköz, csupán egy funkcionális tárgy, nincs pozitív érzelmi viszonyulás, sőt egyesek számára akár negatív is lehet (szükséges rossz).

 

Megvizsgálva a személyiségtípusokat, az is megfigyelhető, hogy az egyes csoportok az élet más területein is eltérően viszonyulnak az őket körülvevő világhoz. Az autót becsben tartók több, mint 70 százaléka szereti a rendet maga körül vagy már-már rendmániás, míg a laza, nemtörődöm típusok fele szétszórt és nem zavarja őket a rendetlenség. Az autó takarítását tekintve is jelentősen eltérnek az egyes szegmensek, leginkább az autót becsben tartók jeleskednek ezen a területen, mögöttük szorosan az autóban élők következnek.

 

A laza, nemtörődömök nevükhöz méltóan negyedévente vagy még ritkábban takarítják ki a járművüket kívül-belül, 3 százalékuk szerint kár is kívülről letakarítani az autót, úgyis lemossa az eső. Általánosságban havonta kerül sor a négykerekű kicsinosítására. Egyértelműen látszik, hogy a külcsínre többen adnak, hiszen a válaszadók 70 százaléka legalább havonta lemossa az autót, míg az utastér takarításának csak 59 százalék áll neki legalább egyszer egy hónapban. Az autót becsben tartók féltik a leginkább járművüket, ezért náluk a legmagasabb a garázsban pihenő négykerekűek aránya, míg a laza, nemtörődömök több, mint harmada az utcán parkolja le.

 

A kutatás válaszadóinak fele garázsban tartja az autót, negyedük az utcán, további ötödük udvaron vagy kocsibeállóban. A célcsoport 22 százaléka nevezte el autóját. Minél szorosabb a tulajdonos kapcsolata a járművel, annál valószínűbb, hogy nevet is ad négykerekűjének. Míg az autóban élők 27 százaléka illeti névvel autóját, azok, akik csak közlekedési eszközként tekintenek rá, csupán 16 százalékban teszik ezt. Jellemzően az autó márkája, rendszáma vagy színe alapján történik a keresztelő. A legnépszerűbb név a Kék villám, gyakoriak a Sára, Sárika és Suzy nevek is, és akadnak olyanok is, akik Kékikének, a rendszám alapján Hurkának, vagy például Dundinak szólítják. Magyarországon csupán minden 5. autóra van casco biztosítás.

 

Talán magától értetődő, hogy a fenti csoportok közül, az autót becsben tartók kötnek a legnagyobb arányban a járműre cascot, az azonban meglepő lehet, hogy míg a rendmániások csupán 30 százaléka, a szétszórt emberek 37 százaléka tartja ezt fontosnak. Bár általában az optimisták tartanak kevésbé az esetlegesen bekövetkező veszélyektől, mégis nagyobb arányban (36 százalék) biztosítják autójukat ezek ellen, mint a pesszimista személyiségű emberek (25 százalék). Ennél is érdekesebb az a tény, hogy a kockázatkerülők casco kötési hajlandósága alacsonyabb, mint a kockázatvállalóké, míg az előző csoport csupán 32 százaléka, az utóbbi csoport több, mint 45 százaléka védi ily módon autóját a rá leselkedő veszélyektől.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

„Érdemes végiggondolni mit is jelent számunkra az autónk, és milyen kellemetlenséget jelentene, ha valamilyen okból kifolyólag hetekig, hónapokig, vagy legrosszabb esetben akár örökre nélkülöznünk kellene – javasolja Horváth Andrea, az Allianz Hungária vezérigazgató-helyettese. – Tapasztalataink azt mutatják, hogy az öregedő autóállomány jelentősen csökkenti a casco kötési hajlandóságot. Az olcsóbb, idősebb autó javítása, esetleges pótlása azonban biztosítás hiányában jelentősen megterheli egy család pénztárcáját, munkaeszközként a jármű átmeneti hiánya pedig a család megélhetését is veszélyeztetheti.”


Azok a nyugdíjasok járnak jól, akiknek a Posta kézbesíti a nyugdíjukat

Miközben a nyugdíjasok többsége már bankszámlára kapja a járandóságát, százezrek továbbra is minden hónapban a postást várják.
2026. 10. 15. 01:00
Megosztás:

Rovaralapú takarmány-alapanyag fejlesztésén dolgoznak az SZTE-n

Rovaralapú takarmány-alapanyag fejlesztésén dolgoznak a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), a megoldás kedvezően befolyásolhatja a haszonállatok egészségét, valamint termelési mutatóit - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága szerdán az MTI-t.
2026. 10. 15. 00:30
Megosztás:

Fitch: az idén átlépi a 75 ezer milliárd dollárt a fejlett ipari gazdaságok államadóssága

Igen kedvezőtlen fejlemény a fejlett ipari gazdaságok állampapírpiacain tapasztalt meredek hozamemelkedés, különös tekintettel arra, hogy az országcsoport összesített szuverén adósságállománya az idén várhatóan átlépi a 75 ezer milliárd dollárt - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban bemutatott őszi regionális helyzetértékelésében.
2026. 10. 14. 23:30
Megosztás:

Alapjaiban kell újragondolni a kata tervezetét a könyvelők országos egyesülete szerint

Alapjaiban kell újragondolni a kisadózó egyéni vállalkozók tételes adójának (kata) tervezetét a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE) szerint.
2026. 10. 14. 23:00
Megosztás:

Kapitány István: 270 milliárd forint uniós hitelforrás vár a magyar kis- és középvállalkozásokra kamatmentesen

A magyar kis- és középvállalkozásokra 270 milliárd forint uniós hitelforrás vár kamatmentesen a Ganz Ábrahám programban - jelentette be Kapitány István gazdasági és energiaügyi miniszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében.
2026. 10. 14. 22:30
Megosztás:

Magyarország több mint 92 milliárd forint pénzügyi támogatást kap

Lezárultak a tárgyalások a Norvég és az EGT Finanszírozási Mechanizmusról, Magyarország több mint 92 milliárd forint pénzügyi támogatást kap - jelentette be a külügyminiszter a Facebook-oldalán szerdán.
2026. 10. 14. 22:00
Megosztás:

Lemond az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője

Lemond az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) főigazgatója, Láng István október 15-ével - közölte az Élő Környezetért Felelős Minisztérium szerdán a Facebook-oldalán.
2026. 10. 14. 21:30
Megosztás:

Új üzletágat indított Magyarországon a Grant Thornton tanácsadó és könyvvizsgáló cég

A Grant Thornton tanácsadó és könyvvizsgáló cég elindította Magyarországon menedzsmentrendszerek és tanúsítások elnevezésű üzletágát.
2026. 10. 14. 21:00
Megosztás:

Zelenszkij Londonban: Ukrajna bármilyen tűzszünetre készen áll

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna bármilyen tűzszünetre készen áll.
2026. 10. 14. 20:30
Megosztás:

Nagyot lép a Tether: 17 országban erősítené a digitális dolláros fizetéseket

Újabb befektetéssel terjeszkedik Latin-Amerikában a Tether: az USDT stabilcoin mögött álló vállalat az EFY Finance finanszírozásába szállt be, hogy szélesebb körben tegye elérhetővé a stabilcoinokra épülő pénzügyi szolgáltatásokat.
2026. 10. 14. 20:00
Megosztás:

Átadták a Mol szarvasi biometángyártó egységét

Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
2026. 10. 14. 19:30
Megosztás:

Európában gyártana a kínai Omoda & Jaecoo

A kínai autógyártók európai térnyerése új szakaszba lépett: az export mellett egyre nagyobb szerepet kap a helyi gyártás, a fejlesztés és a szabályozási alkalmazkodás. A 2026-os Párizsi Autószalonon húsz kínai márka mutatkozik be, köztük az Omoda & Jaecoo, amelyek már spanyolországi gyártási kapacitásra is építenek. Shawn Xu, a két márka globális vezérigazgatója szerint Európában drágább termelni, de a hosszú távú jelenléthez elengedhetetlen a kontinensen kiépített ipari háttér.
2026. 10. 14. 19:00
Megosztás:

Mennyibe kerül valójában a nem megfelelő munkavédelem?

Egyetlen rossz döntés is elég. Egy elhasználódott kesztyű, egy nem megfelelően kiválasztott védőcipő, vagy egy „még jó lesz” alapon használt védőszemüveg, és máris bekövetkezik az, amire senki sem számít. A munkavédelem hiányosságai nem látványosan, hanem csendben épülnek fel, majd egyetlen pillanat alatt válnak súlyos következménnyé. A kérdés nem az, hogy történik-e probléma, hanem az: mennyibe kerül majd, amikor megtörténik?
2026. 10. 14. 18:30
Megosztás:

Mikor éri meg adótanácsadót fizetni? Öt helyzet, ahol egy óra visszahozza az árát

A legtöbb adóügyi hiba nem a bevallás kitöltésénél születik, hanem hetekkel korábban, egy döntésnél. Aláírsz egy lízingszerződést, kiveszel pénzt a cégből, elindítasz egy külföldi értékesítést – és csak a következő zárásnál derül ki, mennyibe került. A könyvelő és az adótanácsadó munkája nem ugyanaz. A könyvelés azt rögzíti, ami már megtörtént; a tanácsadás arra ad választ, mi történjen. A kettő közötti különbség pontosan ott válik pénzzé, ahol a cégvezető egyedül dönt egy olyan kérdésben, aminek több lehetséges adózási útja van. Az alábbi öt helyzetben tapasztalatunk szerint egyetlen óra tanácsadás a sokszorosát hozza vissza.
2026. 10. 14. 17:57
Megosztás:

Kutyaeledelt hívott vissza a Nébih

Idegen anyag jelenléte miatt visszahívta a Real Nature Wilderness, Pure Chicken Adult, 400 grammos kutyaeledel konzervet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) - tájékoztatta a szervezet szerdán az MTI-t.
2026. 10. 14. 17:00
Megosztás:

Milyen kerti játékokkal telik jól a szabadban töltött idő?

Egy jól megválasztott kerti játék megmozgatja a gyerekeket, és alkalmat ad a közös időtöltésre is. A döntésnél vegyük számításba, mennyi helyünk van, hány évesek a gyerekek, és mennyi időt tudunk a játékok karbantartására fordítani. Így kisebb az esélye, hogy a gondosan kiválasztott eszköz végül kihasználatlanul áll az udvaron.
2026. 10. 14. 16:30
Megosztás:

Orbán Anita: a 2026/27-es tanévtől pályázhatnak ismét az Erasmus-programokra a magyar egyetemisták

A 2026/27-es tanévtől pályázhatnak ismét az Erasmus-programokra a magyar egyetemisták, kutatóink és egyetemeink pedig újra hozzáférhetnek a Horizont Európa lehetőségeihez - közölte a külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. 10. 14. 15:30
Megosztás:

Blum mozgástechnológiák - Melyik mit jelent?

Ha valaha böngésztél már Blum bútor-vasalatokat, valószínűleg találkoztál ezzel a négy kifejezéssel: BLUMOTION, TIP-ON, TIP-ON BLUMOTION, SERVO-DRIVE.
2026. 10. 14. 14:30
Megosztás:

Az EU 10 százalékkal növelte az elektromos és hibrid járművek exportját tavaly

Az Európai Unió országai 64,7 milliárd euró értékben exportáltak elektromos és hibrid járműveket tavaly, ami 10 százalékkal meghaladta a 2024. évit az Eurostat, az unió statisztikai hivatala honlapján közzétett adatok szerint.
2026. 10. 14. 14:00
Megosztás:

Stabilcoinok: veszélyes felügyeleti résekre figyelmeztet az FSB

A stabilcoinok pillanatok alatt átléphetik az országhatárokat, a felügyeletük azonban még nem működik ilyen gördülékenyen. A Pénzügyi Stabilitási Tanács szerint a nemzetközi együttműködés továbbra is kiforratlan, miközben egy tömeges visszaváltási hullám következményei a hagyományos pénzügyi rendszerbe is átterjedhetnek. A mintegy 300 milliárd dolláros piac biztonságát ezért nem lehet kizárólag nemzeti szabályokkal megítélni.
2026. 10. 14. 13:30
Megosztás: