Mire számíthatunk a tőzsdéken a jövő héten?

A New York-i értéktőzsdén a makrogazdasági adatok alakítják elsősorban a trendet a karácsonyi ünnepek miatt egy nappal rövidülő jövő heti kereskedési héten - mondták szakértők. A Wall Street december 24-én is nyitva van, de korábban zár, közép-európai idő szerint 19 órakor. Pénteken nem nyit ki a tőzsde.

Keddtől igen sok makrogazdasági adat lát napvilágot. A befektetők figyelmének a középpontjában kedden a harmadik negyedévi amerikai bruttó hazai termékre (GDP) vonatkozó végleges adat áll majd. A szakértők azzal számolnak, hogy a harmadik negyedévi GDP-re vonatkozó végleges adat 2,8 százalékos éves szintű növekedésről szól majd, ami megegyezik az előzetesen közölt számmal. A végleges hivatalos adatot kedden 14.30-kor hozzák nyilvánosságra.

 

A jövő héten ismertetik a használt és az új lakóingatlan eladásokra vonatkozó novemberi adatokat. Ezek azért is a figyelem középpontjában állnak majd, mert épp a lakóingatlan ágazat összeomlása váltotta ki a tavalyi pénzügyi válságot. A szakértők szerint a használt lakóingatlanok novemberi eladása 6,25 millióra bővült éves szinten az októberi 6,10 millióról. Az adatot kedden 16 órakor közlik. Az új lakóingatlanok értékesítése a várakozások szerint 440 ezerre nőtt az októberi 430 ezerről éves szinten. Ezt az adatot szerdán, 16 órakor ismertetik.

 

Ugyancsak szerdán közlik a novemberi személyi jövedelmekkel és kiadásokkal kapcsolatos havi adatot. Az elemzők várakozása szerint a személyi jövedelmek 0,5 százalékkal nőttek az októberi 0,2 százalékos bővülés után. Ugyanakkor a személyi kiadások növekedése 0,6 százalékra mérséklődött az előző havi 0,7 százalékot követően. Az erről szóló adatokat 14.30-kor jelentik be.

 

Szerdán hozzák nyilvánosságra az amerikai fogyasztói hangulat decemberi alakulására vonatkozó adatot is. A szakértők szerint a Michigan egyetem által összeállított index 73,5 pontra várhatóan ugrik a novemberi 67,4 pontról. Az erre vonatkozó adatot 15.55-kor jelentik be.

 

Karácsony napjára, csütörtökre is jut még két makroadat. Az először munkanélküli segélyt kérők heti száma a várakozások szerint 470 ezerre csökkent az egy héttel korábbi 480 ezerről. A tartós cikkek novemberi rendelésállománya a szakértői előrejelzések szerint 0,5 százalékkal nőtt az októberi 0,6 százalékos csökkenés után. Mindkét adatot 14.30-kor ismertetik.

A „币安人生 token” fogalma, jelentése és értelmezése: mit mutat meg egy kínai nevű mémcoin a kriptopiac működéséről?

A kriptopiacon néha egyetlen furcsa név is elég ahhoz, hogy befektetők ezrei kapják fel a fejüket. A 币安人生 token, angolosított nevén gyakran BinanceLife, pontosan ilyen jelenség: kínai karakterekkel írt, BNB Chainen futó, mémcoin-jellegű kriptoeszköz, amely körül egyszerre keveredik a közösségi lendület, a spekuláció, a tőzsdei elérhetőség és a magas kockázat. A fogalom megértéséhez nem elég annyit mondani, hogy „ez egy token”: látni kell, hogyan működik a BNB Smart Chain, mit jelent a BEP-20 szabvány, miért tud egy mémcoin hirtelen nagy forgalmat produkálni, és miért lehet veszélyes összekeverni a népszerűséget a valódi értékteremtéssel.
2026. 04. 25. 11:00
Megosztás:

Mi most a legjobb kriptovaluta befektetés?

Az elmúlt 24 óra kriptopiaci mozgásai ismét emlékeztettek arra, milyen gyorsan változhat a hangulat a digitális eszközök világában. Miközben a befektetők egy része még mindig a makrogazdasági bizonytalanságok árnyékában mozog, a toplistás nyertesek látványos emelkedése egyértelműen jelzi: a piac nem alszik. Sőt, sokak számára most körvonalazódik az új legjobb kriptovaluta befektetés narratíva – de hogy pontosan melyik projekt tölti be ezt a szerepet, az már jóval összetettebb kérdés.
2026. 04. 25. 10:00
Megosztás:

A Fehér Ház bejelentette a Pakisztánba utazó delegáltjait

Donald Trump közel-keleti ügyekben tárgyaló diplomatái - Steve Witkoff elnöki különmegbízott és Jared Kushner üzletember - szombaton Pakisztánba utaznak, hogy ismét tárgyalóasztalhoz üljenek az iráni kormány képviselőivel - közölte Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője pénteken.
2026. 04. 25. 09:00
Megosztás:

Még az idén megkezdődik a tehergépjármű- és buszabroncsok gyártása a Hankook rácalmási gyárában

A Hankook történetének egyik legjelentősebb stratégiai lépéseként 2026-ban megkezdi a tehergépjármű- és buszabroncsok (TBR) hazai gyártását, amely során a legmodernebb technológiákat – köztük mesterséges intelligencia alapú tervezést, 3D-s fémnyomtatást és többrétegű futófelületi megoldásokat – alkalmazza. A vállalat az 540 millió euró értékű beruházással nem csupán gyártókapacitását növeli, hanem az európai piac kiszolgálásának hatékonyságát és rugalmasságát is új szintre emeli, biztosítva a közvetlen hozzáférést a Hankook prémium minőségű termékeihez.
2026. 04. 25. 08:00
Megosztás:

Ursula von der Leyen: a közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az EU számára

Az 54 napja tartó közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az Európai Unió számára - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken.
2026. 04. 25. 07:00
Megosztás:

Brit kormány: nincs hiány repülőgép-üzemanyagból

A brit légitársaságok egyöntetűen arról számolnak be, hogy nincs hiány repülőgép-üzemanyagból, az utasoknak nem kell módosítaniuk utazási terveiket - közölte pénteki tájékoztatásában a londoni közlekedési minisztérium.
2026. 04. 25. 06:00
Megosztás:

Hann Endre: a háború mint veszélyforrás "túlfeszítése" tévedés volt a Fidesz kampányában

Tévedésnek nevezte a háború mint veszélyforrás "túlfeszítését" a Fidesz kampányában a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet ügyvezető igazgatója a Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcast pénteken közzétett epizódjában. Hann Endre azt mondta: a kormánypártok választási vereségéhez vezető társadalmi folyamatokat nem lehet egyetlen okra visszavezetni, lélektani, illetve nagyon erős gazdasági jelenségek hatottak.
2026. 04. 25. 05:00
Megosztás:

Felgyorsulnak a halálbüntetések az USA-ban

A halálbüntetés végrehajtásához vezető jogi utak lerövidítéséről és a végrehajtás módjainak szélesítéséről szóló intézkedéseket jelentett be pénteken az amerikai szövetségi igazságügyi minisztérium.
2026. 04. 25. 04:00
Megosztás:

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési miniszteri posztra

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési és beruházási miniszteri posztra, a szervezet szerint a közlekedést új alapokra kell helyezni, nem különálló alágazatokként, hanem egységes, stratégiai rendszerként kell kezelni.
2026. 04. 25. 03:00
Megosztás:

A reklámadó jövője továbbra is nyitott kérdés

Több évnyi szünet után idén július 1-jétől lépett volna ismét hatályba a reklámadó Magyarországon. A közteher a nagyobb reklámbevétellel rendelkező vállalkozásokat érintette volna. A leköszönő kormány azonban módosította a szabályozást, a 0 százalékos adókulcsot a június 30-a utáni időszakra is kiterjesztette. Ezzel elhárult a közvetlen veszélye annak, hogy a média- és reklámpiaci szereplőknek jelentős adóteherrel kelljen kalkulálniuk a harmadik negyedévtől. Az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója azonban arra figyelmeztet, hogy bár a döntés rövid távú pénzügyi könnyítést jelent, a jogtechnikai megoldásból következően a szektor adóterhelése bármikor újra napirendre kerülhet.
2026. 04. 25. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj döntés! Így számolják a nyugdíjadat a jövőben

Az öregségi nyugdíj kiszámítása alapvetően két fő tényezőtől függ: a megszerzett szolgálati időtől, és az úgynevezett havi átlagkeresettől (vagyis attól, hogy mennyit kerestél a munkával töltött évek alatt). Hogyan számolják ki a nyugdíjat?
2026. 04. 25. 01:00
Megosztás:

Nagy lesz a Dugó hétvégén a Balatonon

Rendkívüli forgalomra kell számítani a Balaton körül ezen a hétvégén: azmiatt több mint 40 ezer turista érkezik a régióba. Akik a bringautak környéken is komoly torlódásokat okozhatnak.
2026. 04. 25. 00:01
Megosztás:

Az amerikai fogyasztói hangulat az előzetesen becsültnél kevésbé romlott áprilisban

Romlott a Michigani Egyetem (University of Michigan) amerikai fogyasztói hangulatindexe áprilisban, azonban az előzetesen becsültnél kevésbé meredeken.
2026. 04. 24. 23:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot az Appeninn

Az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. pénteki közgyűlésének döntése alapján nem fizet osztalékot a 2025-ös év után - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 04. 24. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét tartalékba helyezi

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét az eredménytartalékba helyezi - közölte a a győri székhelyű járműgyártó vállalat pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján, éves közgyűlése után.
2026. 04. 24. 21:00
Megosztás:

Erősödött pénteken a forint

Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, a hetet pedig veszteséggel fejezte be.
2026. 04. 24. 20:00
Megosztás:

Folytatódott a korrekció a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 926,76 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel 133 872,25 ponton zárt pénteken.
2026. 04. 24. 19:00
Megosztás:

Meglepetést okozott Magyar Péter bejelentése: ő lesz az új oktatási miniszter

Lannert Juditot kérte fel gyermek- és oktatásügyi miniszternek Magyar Péter; a miniszterjelölt a leendő kormányfővel folyatott, a Facebookon pénteken közzétett beszélgetésben szemléletváltást ígért az oktatásban, és új nemzeti alaptanterv bevezetéséről, a tankötelezettség korhatárának 18 évre való emeléséről és a felsőoktatási alapítványi modell felülvizsgálatáról is beszélt.
2026. 04. 24. 18:00
Megosztás:

A lakáspiac kettészakad: egyes otthonok felértékelődnek, mások lemaradnak

Az ingatlanpiaci változásokat a piac ritkán azonnali eseményekre reagálva árazza be. Sokkal inkább a gazdasági környezet alakulása, a finanszírozási feltételek, a beruházási aktivitás és a kínálat alkalmazkodóképessége határozza meg az árakat. Éppen ezért a valódi kérdés ma nem az, hogy általános drágulás következik-e, hanem az, hogy milyen irányban és milyen mértékben differenciálódik a piac
2026. 04. 24. 17:30
Megosztás:

Oroszország új kriptotörvénye: az XRP és a digitális eszközök jogi státuszt kapnak

Fordulóponthoz érkezhet a kriptoszektor: Oroszország egy új törvényjavaslattal hivatalosan is tulajdonként (property) ismerné el a kriptovalutákat, köztük az XRP-t. A lépés nemcsak jogi keretet adna a digitális eszközöknek, hanem új lendületet is adhat a határokon átnyúló fizetések piacának.
2026. 04. 24. 17:00
Megosztás: