Mi van az INA-val? Tud fizetni december végéig vagy nem?

Az INA nagy erőfeszítéseket tesz, hogy állami adósságát ebben a hónapban rendezze, és jövő évre tervezett kulcsfontosságú beruházásait is szeretné végrehajtani - jelentette ki a horvát cég vezérigazgatója szerdán, a Reutersnek nyilatkozva.

Bojan Milkovic elmondta: a cég napi rendszerességgel meghatározott nagyságú összeget törleszt, és mindent megtesz, hogy az év végéig adósságát teljesen kifizesse. Ivan Suker horvát pénzügyminiszter szeptember elején azt közölte: az INA a 14 százalékos késedelmi kamattal együtt 1,35 milliárd kunával (53 milliárd forinttal) tartozik a horvát államkasszának. A múlt hónapban Suker azzal fenyegetőzött, hogy befagyasztják az INA bankszámláit, ha a cég december végéig nem rendezi tartozását.

 

Az első kilenc hónapban az INA nettó vesztesége 168 millió kuna volt, szemben a tavalyi egész évi 355 millió kuna adózott eredménnyel. Ugyanakkor bevételei is 32,6 százalékkal estek az első kilenc hónapban. Milkovic szerint a globális hitelválság, az alacsonyabb olajárak és a finomítói tevékenységgel kapcsolatos szűkülő profitrés mind hozzájárult a rosszabb eredményekhez, de az INA egyedi problémája mégiscsak a gázárak limitáltsága. Jelezte:, a negatív hatások ellensúlyozására és a likviditás javítására az üzemi költségek csökkentésére összpontosítanak, és ez már folyamatban is van.

 

A gázárakkal kapcsolatban Milkovic hangsúlyozta, hogy "az INA évek óta veszteségeket halmoz fel a nem a piac által szabályozott gázárak miatt". A Mol és a horvát kormány januárban állapodott meg, hogy a kormány átveszi az INA veszteségtermelő gázüzletágát, de a részletes tárgyalásokat - az árat is beleértve - még le kellene zárni. A horvát kormány - részben szociális okokból - meg akarná őrizni az ellenőrzést a gázár felett, de nehézséget jelent számára olyan forrásokat találni, amelyekből az INA tárolóberendezései és az ebben levő gáz megszerzését finanszírozni tudná.

 

Milkovic a jövő évre tervezett beruházásokkal kapcsolatban elmondta: a kulcsfontosságú beruházásokat szeretnék végrehajtani, így az INA két finomítójának korszerűsítését, valamint gáz- lés olajfeltárásokat az Adria északi részén, Szíriában és Egyiptomban. Szíriai beruházásaihoz, a költségek megosztására, a cég stratégiai partnert keres. Az INA egymilliárd euró körül tervez beruházni két finomítója korszerűsítésébe, amelyet 2012 végéig - Horvátország tervezett uniós csatlakozásáig - szeretne befejezni, hogy a finomítók már az uniós szabványoknak megfelelő termékeket tudjanak előállítani.

 

Milkovic az interjúban reményét fejezte ki azzal kapcsolatban is, hogy az Energopetrol-ügy számukra kedvező eredménnyel zárul. A bosznia-hercegovinai föderáció kormánya ugyanis az Energopetrol privatizációs szerződésének felmondásával fenyegetőzik, mert a felvásárló Mol-INA konzorcium a szerződésben megígért beruházásokat állítólag nem hajtotta végre. A föderáció privatizációs ügynöksége szerint a 150 millió konvertibilis márka értékben megígért beruházásból csupán 6 milliónyi teljesült.

 

Az INA-Mol 50-50 százalékos közös konzorciuma több mint egyéves tárgyalássorozat után 2006 augusztusban írta alá a bosznia-hercegovinai föderáció kormányával a legnagyobb boszniai benzinkúthálózat, az Energopetrol 67 százalékának megvételéről szóló szerződést, tőkeemelés keretében. - Folynak a tárgyalások a Mol és a horvát állam között az INA-val kapcsolatban, túl korai még részletekről beszélni, de a kormány minden tőle telhetőt megtesz a horvát érdekek védelmére - közölte októberben a horvát kormányfő, hangsúlyozva, hogy ragaszkodnak a visszafizetéshez.

 

A Mol Nyrt. kész 100 millió eurós kölcsönt nyújtani az INA részére azért, hogy a horvát olajtársaság az év végéig rendezni tudja köztartozásait - közölték korábban. Szeptemberben, a társaság felügyelő bizottságának ülésén a két legnagyobb INA-részvényes, a Mol és a horvát állam megegyezett abban, miszerint minden szükséges lépést megtesznek a cég anyagi gondjainak megoldására, s így a társaság az év végéig rendezni tudja az állam felé tartozásait. A felügyelő bizottság alapelvként megfogalmazta, hogy mindenekelőtt a két főbb tulajdonostársnak kell intézkedéseket tennie azért, hogy az INA pillanatnyi nehéz pénzügyi helyzete megoldódjon, és hogy az INA a folyó év végéig rendezhesse a társaságnak a horvát állammal szemben fennálló tartozásait is.

 

A bizottság álláspontja szerint a horvát államnak gondoskodnia kell arról, hogy a tulajdonostársak által kötött, érvényben lévő szerződéseknek megfelelően az INA gázkereskedelmi tevékenységét kiszervezzék, ahogyan korábban a csővezetéket és gáztárolót is. Az INA ugyanis csak akkor juthat hozzá bármilyen hitelhez, ha ez megtörténik. A Molnak pedig arról kell gondoskodnia, hogy a gázkereskedelmi tevékenység horvát államnak történő eladását követően azonnal friss hitellel segítsen az INA likviditási helyzetén.

 

A felügyelő bizottsági ülés előtt a Mol jelezte, amint az INA képessé válik újabb hitelek felvételére, a magyar cég azonnal 100 millió euró hitelt juttat számára. Ám míg a gázkereskedelmi tevékenység értékesítése nem zárul le, az INA pénzügyi helyzete újabb hitel felvételét nem teszi lehetővé, a Moltól sem. Korábbi hírek szerint a 47,15 százalékban a Mol, 44,8 százalékban pedig a horvát állam tulajdonában álló INA ellen köztartozásai miatt vizsgálat indult. A társaság vezérigazgatója szeptemberben megerősítette, hogy az útalapba fizetendő összeg, az általános forgalmi adó és a különböző járulékok elmaradása miatt az INA jelentős tartozást halmozott fel, de nem fizetésképtelen.

A Waterdrop CEE a növekedés új szakaszába lép – új vezetéssel és világos vízióval

A globális lovebrandnek számító waterdrop® regionális leányvállalata, a Waterdrop CEE fejlődésének következő szakaszába lép. Az új vezetési struktúra egyértelmű stratégiai irányt jelöl ki a márka számára a régióban.
2026. 02. 04. 12:30
Megosztás:

Magyarország legnagyobb HR-szolgáltatója az oktatásba fektet: segítik a vállalatokat a munkaerő képzésében, fejlesztésében

A digitalizáció, a robotika és a mesterséges intelligencia egyre gyorsabban alakítja át a munka világát, és folyamatosan új tudást követel a munkavállalóktól. A munkaerőhiány miatt egyre több vállalat szembesül a kihívással, hogy a folyamatos működés biztosítása érdekében képzéssel is tennie kell azért, hogy megfelelő minőségű emberek álljanak rendelkezésére.
2026. 02. 04. 12:00
Megosztás:

Jelentős változások előtt áll a magyar agrárium 2026-ban

Az elmúlt években és a 2026 elején is tapasztalható komoly kihívások hatására jelentős változások előtt áll a magyar agrárium, az elengedhetetlen szemléletváltás mellett pedig a most születő pénzügyi döntések is új irányokat jelölhetnek ki az ágazat hatékonyságának és versenyképességének növelésében – mutattak rá az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának szakértői a bank legfrissebb negyedéves elemzését ismertetve. Az agrárium jelenleg főként a tej- és a sertéspiacon szembesül nehézségekkel, hosszabb távon pedig az éghajlatváltozás negatív hatásaira is választ kell találnia, noha a mostani hidegebb, csapadékosabb téli időjárás kedvezően hatott a szántóföldi növénytermesztők kilátásaira.
2026. 02. 04. 11:30
Megosztás:

A januári rezsistop minden magyar háztartást érint

A januári rezsistop minden magyar háztartást érint, minden olyan energiahordozóra vonatkozik, amely csövön vagy vezetéken érkezik a fogyasztókhoz, és minden számlázási típusra kiterjed - mondta Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szerdán a TV2 Mokka című műsorában.
2026. 02. 04. 11:00
Megosztás:

Gyorsult a kínai szolgáltatóipar teljesítményének növekedése januárban

Kínában gyorsult a szolgáltatóipar teljesítményének növekedése januárban és ezzel már a 37. egymást követő hónapban mértek erősödést - derül ki a kínai Caixin Insight Group és az S&P Global gazdaságkutató intézet szerdán publikált beszerzésimenedzser-indexéből (BMI).
2026. 02. 04. 10:30
Megosztás:

Ismét 1,18 felett jár a dollár az euróval szemben, estek a hazai hosszú hozamok

Hozamemelkedéssel indult a keddi kereskedés a fejlett gazdaságok kötvénypiacain, noha a francia inflációs adat érdemben alacsonyabb lett a vártnál, de délután már fordult a trend.
2026. 02. 04. 10:00
Megosztás:

Estek a tőzsdék kedden a tengerentúlon, ismét véget ért a kormányzati leállás az Egyesült Államokban, közel-keleti feszültségek miatt nőtt az olaj ára

Csökkentek az amerikai indexek, mivel a befektetők az AI-jal kapcsolatos túlzott beruházások és növekvő verseny következtében szűkülő marzsok miatt aggódtak.
2026. 02. 04. 09:30
Megosztás:

Oldalaztak az európai piacok, a tech szektor visszaesését a nyersanyagcégek ellensúlyozták

Kisebb mozgásokat mutatott az európai piac kedden, így a Stoxx 600 index 0,1%-kal emelkedett.
2026. 02. 04. 09:00
Megosztás:

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből

A Bitget Wallet közzétette Everyday Finance Onchain: Key Trends Shaping 2026 című kutatási jelentését, amely szerint a kriptotárcák egyre inkább az onchain mindennapi pénzügyi tevékenységek elsődleges felületévé válnak.
2026. 02. 04. 08:30
Megosztás:

2025-ben a „most” kultúra és a home office-háború állította válaszút elé a cégeket

A 2025-ös év a végletek éve volt a magyar munkaerőpiacon: miközben az autóipar megtorpanása óvatosságra intette a szereplőket, a logisztika, a kiskereskedelem és a turizmus soha nem látott intenzitással szívta fel a munkaerőt. A WHC Csoport éves elemzése rávilágít, hogy a sikeres toborzás kulcsa tavaly már nem a puszta közvetítés, hanem a technológiai innováció és a hatékonyságnövelés volt.
2026. 02. 04. 08:00
Megosztás:

Meglepő növekedés a bizonytalanságok ellenére

A nemzetközi turizmus minden szembeszél ellenére jelentősen erősödött tovább 2025-ben. A Turisztikai Világszervezet (UN Tourism) World Tourism Barometer adatai szerint 2025-ben világszerte mintegy 1,52 milliárd nemzetközi turistaérkezést regisztráltak. Ez 4%-os növekedést jelent 2024-hez képest, ami közel 60 millióval több utazót jelent, mint egy évvel korábban. A légi összeköttetések bővülése és az egyszerűsített vízumeljárások, például az elektronikus vízumok és digitális belépési engedélyek további térnyerése gördülékenyebbé tették a nemzetközi utazást. A növekedést segítette továbbá az ázsiai kontinens lépcsőzetes keresleti újraélénkülése.
2026. 02. 04. 07:30
Megosztás:

Import húzta a növekedést a tengeri konténerforgalomban 2025-ben

Jelentősen növekedett 2025-ben a magyar rakott tengeri konténeres intermodális forgalom a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) összesített adatai szerint. Az éves volumen több mint 17 százalékkal haladta meg a 2024-es szintet. A bővülést döntően az import táplálta, miközben a szállítási láncban több visszatérő nehézség, mint a kikötői torlódások, vasúti késések és pályamunkák is nehezítették a kiszámítható működést. A forgalom növekedése így egyszerre jelent bővülő árumennyiséget és nagyobb nyomást a szállítási rendszeren. A tengeri útvonalak összességében 2025-ben is versenyképes alternatívát jelentettek más megoldásokhoz képest.
2026. 02. 04. 07:00
Megosztás:

Áder János: tovább kell növelni a napenergia arányát a villamosenergia-kapacitáson belül

SA mi felelősségünk az, hogy úgy használjuk bolygónk erőforrásait, hogy a gyerekeink és az unokáink életlehetőségei megmaradjanak; Magyarországot szeretnénk ilyennek megtartani számukra - mondta Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke kedden Szolnokon, a Márai Sándor Kulturális Polgári Kör által szervezett Tisza-parti esték rendezvényen.
2026. 02. 04. 06:30
Megosztás:

EMIS-jelentés: stabil a magyar pénzügyi szektor

A Forvis Mazars nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó cég az EMIS kutatási szolgáltatóval közösen két átfogó jelentést tett közzé a közép- és kelet-európai pénzügyi szektor helyzetéről és kilátásairól. A 2025 decemberében publikált tanulmányok Lengyelország, Magyarország, Románia, Csehország, Szlovákia és Horvátország banki, valamint biztosítási szektorának teljesítményét vizsgálják a 2021-2024-es időszakban, kiemelve a várható kihívásokat és a fejlődési lehetőségeket. A Forvis Mazars és az EMIS közös elemzése szerint a magyar bankok és biztosítók tőkeerősek, élen járnak a digitális innovációban és jelentős növekedési potenciállal rendelkeznek a régióban.
2026. 02. 04. 06:00
Megosztás:

A Moszkvai Tőzsde Solana-, XRP- és Tron-határidős ügyleteket indítana – új korszak jöhet az orosz kriptopiacon

Az orosz pénzügyi rendszer egyre látványosabban próbál alkalmazkodni a globális kriptotrendekhez: a Moszkvai Tőzsde (MOEX) már nemcsak a Bitcoin és Ethereum világában gondolkodik. Friss tervek szerint 2026-ban újabb nagy altcoinok – köztük a Solana, a Ripple és a Tron – is saját határidős termékeket kaphatnak, ami jelentős lépés lehet a kriptoderivatívák intézményesülése felé Oroszországban.
2026. 02. 04. 05:30
Megosztás:

Elindul a „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” program második üteme – új lehetőség a hazai kkv-knak

Mától pályázhatnak a hazai mikro-, és kisvállalkozások a Demján Sándor Program keretében megvalósuló „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” program második ütemére.
2026. 02. 04. 04:30
Megosztás:

Megérte a Brexit? Az elmúlt 10 év mérlege számokban

Közeleg a Brexit-népszavazás 10. évfordulója, amely 2016-ban megrázta a pénzügyi piacokat, jóllehet az Egyesült Királyság csak 2020-ban hagyta el ténylegesen az Európai Uniót, majd év végén az egységes piacot és a vámuniót is. A Brexit utáni évtizedben a brit gazdaság szerkezete megszilárdult, ám a növekedés tartósan gyenge maradt, miközben a beruházások visszaesése, az EU-val szembeni kereskedelmi súrlódások és a termelékenység lassulása miatt az Egyesült Királyság 2016 óta jellemzően alulteljesíti a többi G7-gazdaságot. A Brexit utáni évtized gazdasági mérlegét az XTB szakértői elemezték.
2026. 02. 04. 04:00
Megosztás:

Esztétikai trend: Vége a kacsacsőrnek és a túltöltött arcok korszakának

Jelentős szemléletváltás zajlik jelenleg is az esztétikai kezelések világában: a felismerhetetlenségig megváltoztatott, egyenarcvonások trendjét felváltja a láthatatlan beavatkozások korszaka. Ma már nem az a cél, hogy valaki másnak látszódjunk, hanem az, hogy saját magunk legfrissebb és legápoltabb változatát mutassa a tükör.
2026. 02. 04. 03:30
Megosztás:

A Tether új fegyvert dobott be: nyílt forráskódú MiningOS-szel támadja a Bitcoin-bányász óriásokat

A stabilcoin-piac legismertebb szereplője, a Tether most nem a pénzügyi fronton, hanem a Bitcoin-bányászat infrastruktúrájában indított támadást. A vállalat egy teljesen új, nyílt forráskódú bányászati operációs rendszert mutatott be, amely alapjaiban forgathatja fel a szektort, és komoly kihívást jelenthet a nagy, zárt szoftveres megoldásokat uraló cégeknek.
2026. 02. 04. 03:00
Megosztás:

NAV ellenőrzést kaphat? Itt ellenőrizheti online

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) mindig az érvényes és hatályos jogszabályok alapján intézkedik, honlapjának Adótraffipax rovatában pedig előre jelzi, hol és milyen típusú ellenőrzések várhatók - közölte a NAV hétfőn az MTI-vel, alaptalannak minősítve azokat a híreket, amelyek szerint a hatóság hétfőn Heves vármegyében rögtönzött, megfélemlítő razziát tartott.
2026. 02. 04. 02:00
Megosztás: