Mikola: Vietnam energiabiztonsági törekvései különös figyelmet érdemelnek
Mikola István kiemelte, hogy a délkelet-ázsiai térség az Energia Karta bővülésében fontos célterület, ami illeszkedik a magyar külpolitika célkitűzéseinek részét képező keleti nyitás politikájához. Az Energia Karta Összekötő Nagykövetség Programban résztvevő országok nagykövetségeik révén politikai támogatást nyújtanak az Energia Karta bővítéséhez. Az Energia Karta szerződést 1998-ban kötötték, célja, hogy elősegítse a nemzetközi együttműködést az energetika területén.
A karta titkársága figyelmet fordít az energiaszektorban a külföldi befektetések jogi védelmének biztosítására, az energiahatékonyság érvényesítésére, a diszkriminációtól mentes kereskedelmi feltételek megteremtésére, miközben figyelembe veszi a fenntartható fejlődés szempontjait is. Mikola István kiemelte: a Paksi Atomerőmű képzési központjában már több mint 200 vietnami szakember kapott elméleti és gyakorlati képzést, ők Vietnamban a nukleáris képzésben, a nukleáris ismeretek terjesztésében vesznek majd részt.
Az államtitkár hangsúlyozta: a vietnami és magyar kapcsolatok erősítését szolgálja majd, hogy jövőre várhatóan ismét megnyílik Ho Si Minh-városban a magyar főkonzulátus. Mikola István arról is szólt, hogy Magyarország Vietnamban működő nagykövetsége megismerteti majd a vietnami hatóságokat a kartával való együttműködés előnyeivel, és ösztönözni kívánja Vietnamot az Energia Kartához való csatlakozásra. (MTI)