Milliós bírságot kockáztat, aki elsieti a webshop nyitást

A járványhelyzet hatására Magyarországon is berobbant az internetes kiskereskedelem. Sok cég nyitott webshopot és egyre többen helyeznek nagyobb hangsúlyt az online értékesítésre. Az erőltetett fejlesztés azonban könnyen vezethet több millió forintos bírsággal járó hibákhoz. Az online áruházaknak számos adóadminisztrációs, jogi, adatvédelmi és információbiztonsági szabálynak kell megfelelniük.

Milliós bírságot kockáztat, aki elsieti a webshop nyitást

A COVID-19 hatásai miatt egyre többen vásárolnak online. Sok cég kezdett rohamos fejlesztésbe, indított webshopot vagy váltott hangsúlyosabb digitális reklámkampányokra, hogy túlélje a válsághelyzetet. 2020 első félévében az internetes kereskedelem forgalma az előző évhez képest közel 35 százalékkal, a rendelések száma pedig több mint 21 százalékkal emelkedett Magyarországon.

Ahány eladás, annyi kérdés

Előlegnek vagy előre fizetésnek minősül, ha a vevő átvétel előtt egyenlíti ki a számlát? Hogyan határozzam meg a teljesítés időpontját, ha futár szállítja ki az árut? Hogyan lehet kezelni a hibás vagy hiányos teljesítést, a garanciális cserét vagy javítást, illetve miként kell tárolni a kapcsolódó bizonylatokat? Ezekre a kérdésekre mindenkinek tudnia kell a választ, aki az online térben szeretne értékesíteni, máskülönben adminisztratív hibák miatt bírságolhatják a NAV ellenőrei.
 
„Nem szabad elsietni a fejlesztéseket, ezzel ugyanis milliós bírságokat kockáztatnak a hazai cégek. Egy jogszerűen működő webshop kialakításához nem csak adózási vagy adminisztratív ismeretekre van szükség, de fogyasztóvédelmi és kiberbiztonsági szakértelemmel is rendelkezniük kell a vállalatoknak. Ahhoz, hogy nyereségük jelentős hányada ne a szankciók megfizetésére menjen el, a legegyszerűbb olyan tanácsadóval konzultálni, aki minden területen átfogó segítséget tud adni” –– hangsúlyozta Suta György, az EY adótanácsadási üzletágának szenior menedzsere.


Mennyire vagy spórolós? ITT megnézheted!
 
De nem csak az adóhatóság, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) is fokozottan ellenőrzi a webshopokat. Az online áruházak szabálytalan működtetése, a jogi kontroll nélkül megtervezett kampányok és a személyes adatok nem megfelelő kezelése miatt az eddigieknél nagyobb bírságokra, súlyosabb szankciókra és gyorsabb eljárásokra számíthatnak a vállalatok.

Mindennek megfelel, mégis sokat veszíthet

Akkor sem dőlhetnek hátra a cégek, ha minden szabályozásnak maradéktalanul eleget tesznek. Egy rövid határidő alatt fejlesztett webáruház esetében ugyanis nagy eséllyel található valamilyen biztonsági rés, amit a hekkerek előszeretettel kihasználnak majd.
 
„Ha egy rendszer támadható, az internetes bűnözőknek mindössze néhány kattintásba kerül, hogy a webshop minden termékének árát egységesen egy forintra csökkentsék. Ilyenkor elég, ha egy vásárló veszi azelőtt észre a zavart, hogy elhárították volna, és máris kisöpörték a cég összes termékét. Ezért sem szabad elfelejteni az információbiztonsági szempontokat” – emelte ki Zala Mihály, az EY technológiai tanácsadással és kibervédelemmel foglalkozó üzletágának vezetője.

A COVID-19 hatásai miatt egyre többen vásárolnak online. Sok cég kezdett rohamos fejlesztésbe, indított webshopot vagy váltott hangsúlyosabb digitális reklámkampányokra, hogy túlélje a válsághelyzetet. 2020 első félévében az internetes kereskedelem forgalma az előző évhez képest közel 35 százalékkal, a rendelések száma pedig több mint 21 százalékkal emelkedett Magyarországon[1]
 
Ahány eladás, annyi kérdés
Előlegnek vagy előre fizetésnek minősül, ha a vevő átvétel előtt egyenlíti ki a számlát? Hogyan határozzam meg a teljesítés időpontját, ha futár szállítja ki az árut? Hogyan lehet kezelni a hibás vagy hiányos teljesítést, a garanciális cserét vagy javítást, illetve miként kell tárolni a kapcsolódó bizonylatokat? Ezekre a kérdésekre mindenkinek tudnia kell a választ, aki az online térben szeretne értékesíteni, máskülönben adminisztratív hibák miatt bírságolhatják a NAV ellenőrei. 
 
„Nem szabad elsietni a fejlesztéseket, ezzel ugyanis milliós bírságokat kockáztatnak a hazai cégek. Egy jogszerűen működő webshop kialakításához nem csak adózási vagy adminisztratív ismeretekre van szükség, de fogyasztóvédelmi és kiberbiztonsági szakértelemmel is rendelkezniük kell a vállalatoknak. Ahhoz, hogy nyereségük jelentős hányada ne a szankciók megfizetésére menjen el, a legegyszerűbb olyan tanácsadóval konzultálni, aki minden területen átfogó segítséget tud adni” –– hangsúlyozta Suta György, az EY adótanácsadási üzletágának szenior menedzsere.
 
De nem csak az adóhatóság, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) is fokozottan ellenőrzi a webshopokat. Az online áruházak szabálytalan működtetése, a jogi kontroll nélkül megtervezett kampányok és a személyes adatok nem megfelelő kezelése miatt az eddigieknél nagyobb bírságokra, súlyosabb szankciókra és gyorsabb eljárásokra számíthatnak a vállalatok.
 
Mindennek megfelel, mégis sokat veszíthet
Akkor sem dőlhetnek hátra a cégek, ha minden szabályozásnak maradéktalanul eleget tesznek. Egy rövid határidő alatt fejlesztett webáruház esetében ugyanis nagy eséllyel található valamilyen biztonsági rés, amit a hekkerek előszeretettel kihasználnak majd.
 
„Ha egy rendszer támadható, az internetes bűnözőknek mindössze néhány kattintásba kerül, hogy a webshop minden termékének árát egységesen egy forintra csökkentsék. Ilyenkor elég, ha egy vásárló veszi azelőtt észre a zavart, hogy elhárították volna, és máris kisöpörték a cég összes termékét. Ezért sem szabad elfelejteni az információbiztonsági szempontokat” – emelte ki Zala Mihály, az EY technológiai tanácsadással és kibervédelemmel foglalkozó üzletágának vezetője.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

Nagy bírságot kapott a booking.com

Oroszország monopóliumellenes hatósága 1,3 milliárd rubel (17,52 millió dollár) bírságot szabott ki a Booking.com szállodafoglalási online szolgáltatóra a monopóliumellenes törvények megsértéséért - közölte a felügyelet csütörtökön.
2021. 08. 28. 05:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: