Milyen nyugdíjasnak lenni Európában? - Nyugdíjkörkép 1.

Az európai nyugdíjkorhatár és az átlagnyugdíj alakulását térképezték fel 12 országban az MTI tudósítói. Összeállításukat 3 különálló cikkben közöljük. Az első részben Nagy-Britannia, Franciaország, Belgium nyugdíjhelyzetével foglalkozunk.

NAGY-BRITANNIA:


A brit közalkalmazottak november végére tűzték ki az utóbbi évtizedek legnagyobb sztrájkakcióját, tiltakozásul a konzervatív-liberális kormánykoalíció azon tervei ellen, amelyek szerint az évtized végére jelentősen emelkedne a közalkalmazottak állami nyugdíjra jogosító korhatára.

 

A brit közalkalmazottak jelentős része jelenleg 60 éves korában teljes állami nyugdíjra jogosult, ám az általános állami nyugdíjkorhatár 2020-ra a tervek alapján egységesen 66 év lesz a közszolgálati és a versenyszférában egyaránt.

 

A korhatár emelésével együtt növekedne a bérekből levont nyugdíjhozzájárulás is, emellett a nyugdíjak összegét nem az utolsó év, hanem a közalkalmazotti munkaviszonyban eltöltött teljes időszak bérátlaga alapján számolnák ki. A közalkalmazotti nyugdíjkorhatár felemelése nem érintené a fegyveres erők, a rendőrség és a tűzoltóság tagjait - akik munkába lépésük időpontjától függően 50, illetve 55 évesen már nyugállományba vonulhatnak -, a büntetésvégrehajtás alkalmazottait azonban igen.

 

A Munkáspárt vezette előző brit kormány törvénybe iktatott menetrendje szerint a nyugdíjkorhatár a köz- és a versenyszférában 2036-ban egységesen elérte volna a 67 évet, és 2046-ra a 68 évet. A jelenlegi kormány azonban tíz évet gyorsítani akar ezen a menetrenden, és - egyelőre nem hivatalos értesülések szerint - már 2026-ra 67 év, 2036-ra 68 év lenne az egységes nyugdíjkorhatár. A jelenleg érvényes brit nyugdíjtörvény alapján az 1953. december 6. előtt született férfiak 65 éves korukban válnak jogosulttá állami nyugellátásra.

 

A nők nyugdíjkorhatárának emelése tavaly kezdődött meg 60 évről fokozatosan 65 évre; ez a folyamat 2018-ig tart az 1950 után született nők esetében. Ezután, 2018 decemberétől 2020 októberéig tartó folyamat keretében egységesen 66 évre emelkedik tovább az állami nyugdíjra jogosító korhatár.
Az állami alapnyugdíjat minden pénzügyi év kezdetén, áprilisban emelik egy összetett, inflációs kiigazítással számolt index alapján. Az egyéni állami alapnyugdíj a jelenlegi, 2011-2012-es pénzügyi évben heti 102,15 font (37 ezer forint).

 

FRANCIAORSZÁG:


A tavaly lezárult nyugdíjreform legfőbb intézkedéseként a nyugdíjkorhatár július óta fokozatosan emelkedik 60-ról 62 évre, s 2017-től ez vonatkozik mindenkire. Teljes összegű nyugdíjra azonban jelenleg 37,5 év, 2012-től pedig 41,5 év munkaviszonnyal válik jogosulttá a munkavállaló. Vagyis a nyugdíjkorhatár elérésével mindenki nyugdíjba mehet, de ha kevesebb időt dolgozott, csökkentett összegű nyugdíjban részesül 67 éves koráig, azt követően pedig a ledolgozott negyedévek függvényében arányosan emelkedik az összeg. A minimálnyugdíj összege az inflációnak megfelelően nő, jelenleg nem lehet kevesebb 608 eurónál (188 ezer forint).


A kétszintű felosztó-kirovó francia nyugdíjrendszerben az aktív munkavállalók által befizetett járulékból biztosítja az állam a jelenlegi nyugdíjak kifizetését. A munkáltatók a társadalombiztosításhoz tartozó központi nyugdíjpénztárba befizetendő kötelező alapjárulék mellett a foglalkoztatási ágazatonként szerveződő kiegészítő  nyugdíjpénztárakba is kötelezően fizetnek járulékot, amelynek elosztását szintén szolidaritási alapon állapítják meg. A 38 kiegészítő pénztár egy része állami, egy része pedig magánkézben van. Ebbe a kétszintű rendszerbe tartozik a francia munkavállalók mintegy hetven százaléka. A franciák nyugdíjként átlagosan bruttó jövedelmük 54 százalékát kapják meg.

 

Az állami pénztárból a férfiak átlagosan havi 680 eurós (210 ezer forintos), a nők 530 eurós (163 ezer forintos) összegre számíthatnak. A kiegészítő pénztárakból és egyéb megtakarításokból származó juttatásokkal együtt a férfiak átlagosan 1600 eurót (500 ezer forintot), a nők pedig ezer eurót (300 ezer forintot) kapnak havonta. Összehasonlításképp a francia minimálbér 2011-ben bruttó 1365 euró (420 ezer forint), amelyből 1072 eurót (330 ezer forintot) kapnak kézhez a munkavállalók, az átlagbér bruttó 2 ezer euró (616 ezer forint) körül mozog, amelyből 1600 eurót (500 ezer forintot) vihetnek haza a franciák.
    
BELGIUM:


Belgiumban mind a férfiak, mind a nők esetében 65 év az általános nyugdíjkorhatár. Az általános keresőképes életkor ennek megfelelően 45 év, azzal, hogy abba az egyetemi tanulmányok, illetve a katonai szolgálat időtartama is beleszámít.


Előre hozott nyugdíjra az jogosult, aki betöltötte a 60 évet, és bizonyíthatóan legalább 35 év munkaviszonya van. Az elmúlt évek e tekintetben abban hoztak változást, hogy a nők általános nyugdíjkorhatára 2009-ben emelkedett a férfiakéval azonos 65 évre. Az azt megelőző években több lépcsőben emelkedett a női nyugdíjkorhatár a korábbi 60 évről.


A nyugdíjat - miként egyébként Belgiumban a fizetéseket is - évente automatikusan hozzáigazítják a fogyasztói árindex alakulásához. Ezen túlmenően a nyugdíjak reálértékének esetenkénti központi emelése az elmúlt esztendőkben főként a legrégebben megállapított, illetve a legalacsonyabb nyugdíjak emelésére terjedt ki. Egy 2008-ban hozott törvény értelmében a kormány kétévente köteles határozatot hozni a nyugdíjak értékének növeléséről, figyelembe véve a szociális partnerek javaslatát. (MTI)

 

Nyugdíjkörképünket holnap folytatjuk.

 

Nyugdíjkörkép 2. rész.

Ezzel trükkel felére csökkentheted a hűtőszekrényed áram-fogyasztását

Az energia-veszélyhelyzet miatt hamarosan már magasabb árról érkezhet számla, a gáz mellett pedig a megnövekedett áramfogyasztás is sokaknak okozhat fejfájást. Egyes háztartási eszközök használatát – például hűtőt, mosógépet vagy légkondit – a jövőben sem fogjuk tudni kiiktatni, pár trükköt azonban érdemes bevetni, amivel csökkenthetjük a kiadásokat.
2025. 12. 26. 02:00
Megosztás:

A 6-os lottót feladtad a hétre? Kár volt... A kukába is dobhatod a szelvényt...

A hazai szerencsejátékok közül a lottójátékok között meghatározó különbség van abban, hogy milyen eséllyel lehet elvinni annak főnyereményét. Most, a 41. heti lottóhúzás következik hétvégén, amikoris a hatoslottó várható főnyereménye 540 millió Ft, míg a hagyományos ötös lottón 1,353 milliárd forint van "meghirdetve" főnyereményként.
2025. 12. 26. 01:00
Megosztás:

Több mint 62 ezer cipősdoboz ajándékot gyűjtött a Baptista Szeretetszolgálat

Idén 62 ezernél is több cipősdoboz ajándékot gyűjtött és osztott ki a Baptista Szeretetszolgálat - közölte a szervezet kedden az MTI-vel.
2025. 12. 26. 00:05
Megosztás:

Amikor a Solana 10 dollár alatt volt, senkit nem érdekelt – most szűk a likviditás, és a Digitap ($TAP) vezeti a 2026-os legjobb kriptós előértékesítést

Sok kereskedő vegyes érzelmekkel gondol vissza az előző bikapiacra. Az árak emelkedtek, a hírek hangosak voltak, de a legtöbben mégis úgy érzik, lemaradtak a valódi mozgásokról. A piac kaotikusnak tűnt, a forgások gyorsak voltak, és kevés volt a meggyőződés. Mégis, ebben a zavaros környezetben is hatalmas lehetőségek nyíltak azok számára, akik időben észrevették őket. A Solana ennek tökéletes példája.
2025. 12. 25. 22:00
Megosztás:

4 kriptovaluta, amelyet határokon átnyúló fizetésekre terveztek — a Digitap ($TAP) vezeti a 2026-os legjobb előértékesítéseket

A pénzküldés országhatárokon túl továbbra is komoly terhet jelent a mindennapi életre nézve. A Világbank Remittance Prices Worldwide adatbázisa szerint a globális átlagos átutalási költség továbbra is valamivel 6% felett mozog, jóval meghaladva a régóta kitűzött nemzetközi célt.
2025. 12. 25. 20:00
Megosztás:

Karácsonyi kriptóláz: A Z generáció inkább Bitcoint kér, mint cipőt vagy ajándékkártyát

Miközben a klasszikus karácsonyi ajándékok – telefonok, cipők vagy ajándékkártyák – továbbra is népszerűek, egy új trend kezd kibontakozni a fiatal felnőttek körében. Egy friss felmérés szerint a Z generáció egyre inkább kriptovalutára vágyik a fa alá – nem vicc, valódi digitális pénzt kérnek, nemcsak virtuális élményeket. De mi áll a jelenség mögött, és mit érdemes tudni, ha valakit kriptóval szeretnénk meglepni? Mutatjuk!
2025. 12. 25. 18:00
Megosztás:

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az 5G-előfizetések száma továbbra is rohamosan növekszik, és várhatóan 2025 végére eléri a 2,9 milliárdot, ami az összes mobil-előfizetés egyharmadát teszi ki, 2031 végére pedig már közel a kétharmadát - áll az Ericsson svéd távközlésiberendezés-gyártó honlapján.
2025. 12. 25. 17:00
Megosztás:

Ilyen idő várható az utolsó decemberi hétvégén

Jellemzően napos idő várható december utolsó hétvégéjén, de kisebb körzetekben tartósan megmaradhat az éjszaka képződő köd. A szél élénk, vasárnap egyes helyeken akár viharos is lehet. A hőmérséklet csúcsértéke 1 és 6 Celsius-fok között alakul és visszatérnek az éjszakai fagyok is - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
2025. 12. 25. 16:00
Megosztás:

December 24-én 179 tűzoltói beavatkozásra volt szükség

Országszerte 179 tűzoltói beavatkozásra volt szükség az idén december 24-én - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) csütörtökön a honlapján.
2025. 12. 25. 14:00
Megosztás:

Az arany ralija lehet a Bitcoin következő katalizátora – de a kockázatok továbbra is fennállnak

A Bitcoin árfolyama az elmúlt napokban bizonytalan képet mutatott, ami jól tükrözi a globális pénzpiacokon uralkodó vegyes hangulatot. Rövid távon a makrogazdasági környezet nem ad egyértelmű iránymutatást, ugyanakkor egy fontos jelzés most az arany piacáról érkezik, amely akár új lendületet is adhat a Bitcoin számára – feltéve, hogy a korábbi összefüggések továbbra is érvényesek maradnak.
2025. 12. 25. 13:00
Megosztás:

Karácsony előtti hidegzuhany a hazai kriptoszektorban: a Kriptomat is befejezi

Még fel sem ocsúdott a magyar kriptoközösség a Revolut és az eToro kivonulásából, máris újabb kellemetlen hír érkezett. Hiába jelent meg december 19-én az első magyarországi validátor (Caduceus Zrt. - szerk.), a Kriptomat bejelentette: december 26-án 23:00 órától leállítja szolgáltatásait Magyarországon - olvashatjuk a Revb.hu portálon.
2025. 12. 25. 11:00
Megosztás:

Kiemelkedő életműveket díjaz a Magyar Filmakadémia

Kiemelkedő életműveket díjaz a Magyar Filmakadémia: a szervezet aranyérmét Bergendy Péter, Dénes Zoltán, Mécs Mónika, Hábermann Jenő és Poós András veheti át január 16-án, a Kovács László–Zsigmond Vilmos Operatőr Díjak átadóján.
2025. 12. 25. 10:00
Megosztás:

Aláírta a szlovák államfő a büntető törvénykönyv módosítását

Aláírta Peter Pellegrini szlovák államfő kedden a büntető törvénykönyvnek (Btk.) azt a több újítást tartalmazó módosítását, amely egyebek mellett büntethetővé teszi a választási kampány "idegen hatalom" általi befolyásolását, valamint a második világháború utáni rendezésből következő viszonyok nyilvános tagadását is.
2025. 12. 25. 08:00
Megosztás:

Több mint 1600 gyermek karácsonyi kívánságait teljesítették a Máltai szeretetszolgálat kampánya során

Több mint 1600 hátrányos helyzetű, a legszegényebb hazai kistelepüléseken élő gyermek személyes kívánságát gyűjtötte össze a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kampánya során, a meghirdetett gyűjtésre magánadományozók és cégek egy listából választott konkrét ajándék beszerzésével segíthettek.
2025. 12. 25. 07:00
Megosztás:

Az Európai Bizottság elítélte, hogy Washington beutazási tilalmat rendelt el öt európai tisztségviselő ellen

Az Európai Bizottság elítélte, hogy az amerikai külügyminisztérium beutazási tilalmat rendelt el öt európai, köztük egy volt EU-s tisztségviselő ellen, az online tér "cenzúrázására" hivatkozva.
2025. 12. 25. 06:00
Megosztás:

A Binance Alpha bevezeti a ZKP-t: új korszak kezdődik a privát, korai fázisú kriptokereskedésben

A kriptokereskedelem egyik legérzékenyebb területén lépett nagyot előre a Binance ökoszisztémáján belül működő Binance Alpha. A platform integrálta a Zero-Knowledge Proof (ZKP) technológiát, amely jelentősen növeli az on-chain kereskedés adatvédelmét és biztonságát. Ez a fejlesztés különösen fontos az induló, korai fázisú kriptoprojektek kereskedői számára, ahol az információ valódi versenyelőnyt jelent.
2025. 12. 25. 04:00
Megosztás:

Stratégiai ébredés a kriptopiacon: így változtak a befektetői gondolkodásmódok 2025-ben

2025-ben a kriptovaluta-piac nem csupán árfolyamokban, hanem szemléletben is fordulóponthoz érkezett. A gyors meggazdagodás ígérete helyett egyre több befektető fordul a ciklusok megértése, a kockázatkezelés és az adatvezérelt döntéshozatal felé. A piac érettsége, a szabályozás erősödése és az intézményi tőke térnyerése új stratégiákat kényszerített ki.
2025. 12. 25. 03:00
Megosztás:

Nyugdíjsokk jöhet 2026-ban? Ezekről a változásokról sokan még nem is hallottak!

Emelkedő nyugdíjak, extra havi juttatások, változatlan korhatár – elsőre jól hangzik, de a részletekben komoly fordulatok rejtőznek. 2026-ban több olyan döntés lép életbe, amely érezhetően befolyásolhatja a nyugdíjasok mindennapjait, sőt a most aktív dolgozók jövőbeni ellátását is. A kérdés csak az: ki készül fel időben, és ki marad le?
2025. 12. 25. 02:00
Megosztás:

Ezt teszi a vérnyomásoddal, ha tojást eszel!

A tojás az egyik leggyakrabban vitatott élelmiszer: egyszer szuperélelmiszernek kiáltják ki, máskor a szív- és érrendszeri betegségek bűnbakjaként emlegetik. De mi az igazság a vérnyomás szempontjából? Valóban megemeli, vagy éppen ellenkezőleg: segíthet a normál értékek fenntartásában?
2025. 12. 25. 01:00
Megosztás:

Az NFT-k új korszaka: 2025-ben a hasznosság és a kultúra vette át a főszerepet az árrobbanások helyett

Az NFT-piac néhány évvel ezelőtt még rekordárakkal és látványos aukciókkal volt tele, mára azonban teljesen új irányt vett. 2025-ben a spekuláció háttérbe szorult, és egyre inkább azok a projektek maradnak talpon, amelyek valódi felhasználási értéket, kulturális jelentőséget vagy fizikai világhoz kötődő élményt kínálnak. Megnéztük, hogyan alakult át az NFT-ökoszisztéma, és mi hajtja most a piacot.
2025. 12. 25. 00:01
Megosztás: