Milyen nyugdíjasnak lenni Európában? - Nyugdíjkörkép 2.

Az európai nyugdíjkorhatár és az átlagnyugdíj alakulását térképezték fel 12 országban az MTI tudósítói. Összeállításukat 3 különálló cikkben közöljük. A második részben Hollandia, Németország, Ausztria, Olaszország, Csehország nyugdíjhelyzetével foglalkozunk.

HOLLANDIA:


Jelenleg egységesen 65 év a nyugdíjkorhatár, de a vezető politikai erők körében tartja magát az a vélemény, hogy ezt - esetleg két lépcsőben - 67 évre emelik. Teljes nyugdíjra az országban az jogosult, aki 15 és 65 éves kora között folyamatosan biztosított volt. A világelsők közé sorolt holland nyugdíjrendszer három pilléren alapszik: az egyik az állami költségvetés, amely mindazonáltal összességében a nyugdíjnak csak kisebb részét fedezi, a másik - a legnagyobb - a cégek és munkavállalók részesedése, és mindezt harmadikként egy önkéntes megtakarítási lehetőség (biztosítással egybekötött befektetés) egészíti ki.

 

Az állami nyugdíj összege fix, de rendszeresen felülvizsgálják azt. Ennek köszönhetően a reálérték nagyjából követi az inflációt. Az alsó határnak el kell érnie a minimálbér 70 százalékát, házaspárok esetén fejenként az 50 százalékát. Jelenleg egy egyedülálló nyugdíjas havi 1035 eurót kap állam pénzből minimum, de a számításnál figyelembe veszik házastársa jövedelmét is. A második és harmadik pillérből hozzáférhető járandósággal együtt azonban ez az összeg a sokszorosára is emelkedhet.

 

NÉMETORSZÁG:

 

Az öregedő társadalom miatt Németországban is egyre nagyobb gondot okoz a nyugdíjellátó rendszerek finanszírozása. Ebből kiindulva az Angela Merkel kancellár vezette, korábbi konzervatív-szociáldemokrata nagykoalíció még 2007-ben úgy határozott, hogy a nyugdíjkorhatárt 2012-től - fokozatosan - 67 évre emelik. Az ellátási jogosultsághoz minimum 60 hónap biztosítási idő szükséges. A nyugdíjkorhatár Németországban jelenleg mind a férfiak, mind a nők esetében 65 év, és ez emelkedik 67-re, mégpedig lépésről-lépésre 2012 és 2029 között. A tervek szerint 2023-tól már csak 66 évtől lesz lehetséges a nyugdíjba vonulás, majd 2029-től 67 éves kortól.

 

Tekintélyes gazdasági szakértők ugyanakkor a közelmúltban azt javasolták a második Merkel-kormánynak, hogy a szociális rendszer finanszírozhatósága érdekében a nyugdíjkorhatárt 69 évre emelje. A kormány ezt azonban egyelőre elutasította. Az érvényben lévő rendelkezés szerint egyébként aki az öregségi nyugdíjkorhatár előtt akar nyugalomba vonulni, annak nyugdíjcsökkentéssel kell számolnia. Az elmúlt években Németországban csak rendkívül csekély méretű nyugdíjemelésre került sor. Ebből kiindulva szakértők szerint a nyugdíj reálértéke egyértelműen csökkent. Az emelkedés mértéke rendszeresen elmaradt az inflációtó, azaz az árak, továbbá az egészségügyi költségek a nyugdíjaknál erősebb ütemben növekedtek.

 

AUSZTRIA:


Ausztriában a férfiak nyugdíjkorhatára 65, a nőké 60 év. 1992-ben törvényt hoztak arról, hogy a női nyugdíjkorhatárt fokozatosan szintén 65 évre emelik. A kiegyenlítés, vagyis a női nyugdíjkorhatár felemelése hosszú távon valósul meg: 2024-ben kezdődik és 2033-ra lesz teljes. Az osztrákok jelenleg ennél jóval korábban mennek nyugdíjba, az átlagos tényleges nyugdíjba vonulási kor 58 év. Az öregségi nyugdíj átlagos összege 1096 euró, ez az aktív kori kereset 80 százalékát teszi ki, jóval meghaladva az OECD-országok átlagát (59 százalék).

 

OLASZORSZÁG:

 

A kilencvenes évektől fokozatosan emelkedett a nyugdíjba vonulás korhatára, amelyet a római kormány az idén ugrásszerűen megemelt az EU-szinthez igazítva a férfiak és a nők számára egyaránt. Itáliában 2008-2011 között a nyugdíjkorhatár 60 év volt a nők számára, 65 év a férfiaknak. Legalább 35 év munkaviszony után korábban is nyugdijba lehetett menni. Az EU sürgette, és a Berlusconi-kormány által idén bevezetett nyugdíjreform értelmében, Olaszország 2026-ig férfiak és nők számára is 67 évre emeli a korhatárt, a közalkalmazottak és a magán munkavállalók között is, a következő években várható fokozatos életkoremelkedésre tekintettel.

 

Az olasz nyugdíjrendszert 1992 óta többször is átszervezték. Addig, 1973-1992 között, az olasz közalkalmazottak 50 évesen, maximum 25 év munkaviszony után is nyugdíjba mehettek. Az úgynevezett bébi-nyugdíjasok száma meghaladja a fél milliót. A Cisl szakszervezet idei számítása szerint az olasz nyugdíjak az utóbbi húsz évben több mint 35 százalékot veszítettek reálértékükből. A felmérések szerint minden 100 aktív dolgozóra 70 nyugdíjas jut és a 16,8 millió olasz nyugdíjas közel fele a szegénységi szint alatt kényszerül élni, havi 720 eurós nyugdíjjal.

 

CSEHORSZÁG:

 

A nyugdíjkorhatár Csehországban 65 év. Ezt azonban fokozatosan vezették be, s ebben a korban elsőként azok fognak nyugdíjba vonulni, akik 1953-ban születtek. Az ún. kis nyugdíjreform keretében a nyugdíjkorhatárt az idén a jobbközép kormányzat ismét módosította. Ez lényegében az 1965 után születetteket érinti, akik - férfiak és nők egységesen - 2041-től - viszont már 70 éves korban fognak nyugdíjba menni. Az új nyugdíjkorhatárt szintén fokozatosan fogják bevezetni. Az új nyugdíjkorhatárral kapcsolatban nagy volt a társadalmi ellenkezés, kormányellenes tüntetések is voltak, de a parlament megszavazta azt.

 

A baloldali ellenzék azt állítja, amennyiben a következő választáson hatalomra kerül, a nyugdíjtörvényt módosítja. A nyugdíjak reálértékének a megőrzését rendszeres valorizációval oldották meg. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a nyugdíjak minden év elején az előző év inflációjának mértékével emelkednek. Ha az infláció éves szintje csak egy-két százalékos, a kormány nem kötelező emelni a nyugdíjakat. A nyugdíjak emelése viszont már kötelező akkor, amikor a pénzromlás meghaladja a négy százalékot. (MTI)

 

Nyugdíjkörképünket holnap folytatjuk.

 

Sorozatunk 1. része itt érhető el.

Ilyen idő várható az utolsó decemberi hétvégén

Jellemzően napos idő várható december utolsó hétvégéjén, de kisebb körzetekben tartósan megmaradhat az éjszaka képződő köd. A szél élénk, vasárnap egyes helyeken akár viharos is lehet. A hőmérséklet csúcsértéke 1 és 6 Celsius-fok között alakul és visszatérnek az éjszakai fagyok is - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
2025. 12. 25. 16:00
Megosztás:

December 24-én 179 tűzoltói beavatkozásra volt szükség

Országszerte 179 tűzoltói beavatkozásra volt szükség az idén december 24-én - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) csütörtökön a honlapján.
2025. 12. 25. 14:00
Megosztás:

Az arany ralija lehet a Bitcoin következő katalizátora – de a kockázatok továbbra is fennállnak

A Bitcoin árfolyama az elmúlt napokban bizonytalan képet mutatott, ami jól tükrözi a globális pénzpiacokon uralkodó vegyes hangulatot. Rövid távon a makrogazdasági környezet nem ad egyértelmű iránymutatást, ugyanakkor egy fontos jelzés most az arany piacáról érkezik, amely akár új lendületet is adhat a Bitcoin számára – feltéve, hogy a korábbi összefüggések továbbra is érvényesek maradnak.
2025. 12. 25. 13:00
Megosztás:

Karácsony előtti hidegzuhany a hazai kriptoszektorban: a Kriptomat is befejezi

Még fel sem ocsúdott a magyar kriptoközösség a Revolut és az eToro kivonulásából, máris újabb kellemetlen hír érkezett. Hiába jelent meg december 19-én az első magyarországi validátor (Caduceus Zrt. - szerk.), a Kriptomat bejelentette: december 26-án 23:00 órától leállítja szolgáltatásait Magyarországon - olvashatjuk a Revb.hu portálon.
2025. 12. 25. 11:00
Megosztás:

Kiemelkedő életműveket díjaz a Magyar Filmakadémia

Kiemelkedő életműveket díjaz a Magyar Filmakadémia: a szervezet aranyérmét Bergendy Péter, Dénes Zoltán, Mécs Mónika, Hábermann Jenő és Poós András veheti át január 16-án, a Kovács László–Zsigmond Vilmos Operatőr Díjak átadóján.
2025. 12. 25. 10:00
Megosztás:

Aláírta a szlovák államfő a büntető törvénykönyv módosítását

Aláírta Peter Pellegrini szlovák államfő kedden a büntető törvénykönyvnek (Btk.) azt a több újítást tartalmazó módosítását, amely egyebek mellett büntethetővé teszi a választási kampány "idegen hatalom" általi befolyásolását, valamint a második világháború utáni rendezésből következő viszonyok nyilvános tagadását is.
2025. 12. 25. 08:00
Megosztás:

Több mint 1600 gyermek karácsonyi kívánságait teljesítették a Máltai szeretetszolgálat kampánya során

Több mint 1600 hátrányos helyzetű, a legszegényebb hazai kistelepüléseken élő gyermek személyes kívánságát gyűjtötte össze a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kampánya során, a meghirdetett gyűjtésre magánadományozók és cégek egy listából választott konkrét ajándék beszerzésével segíthettek.
2025. 12. 25. 07:00
Megosztás:

Az Európai Bizottság elítélte, hogy Washington beutazási tilalmat rendelt el öt európai tisztségviselő ellen

Az Európai Bizottság elítélte, hogy az amerikai külügyminisztérium beutazási tilalmat rendelt el öt európai, köztük egy volt EU-s tisztségviselő ellen, az online tér "cenzúrázására" hivatkozva.
2025. 12. 25. 06:00
Megosztás:

A Binance Alpha bevezeti a ZKP-t: új korszak kezdődik a privát, korai fázisú kriptokereskedésben

A kriptokereskedelem egyik legérzékenyebb területén lépett nagyot előre a Binance ökoszisztémáján belül működő Binance Alpha. A platform integrálta a Zero-Knowledge Proof (ZKP) technológiát, amely jelentősen növeli az on-chain kereskedés adatvédelmét és biztonságát. Ez a fejlesztés különösen fontos az induló, korai fázisú kriptoprojektek kereskedői számára, ahol az információ valódi versenyelőnyt jelent.
2025. 12. 25. 04:00
Megosztás:

Stratégiai ébredés a kriptopiacon: így változtak a befektetői gondolkodásmódok 2025-ben

2025-ben a kriptovaluta-piac nem csupán árfolyamokban, hanem szemléletben is fordulóponthoz érkezett. A gyors meggazdagodás ígérete helyett egyre több befektető fordul a ciklusok megértése, a kockázatkezelés és az adatvezérelt döntéshozatal felé. A piac érettsége, a szabályozás erősödése és az intézményi tőke térnyerése új stratégiákat kényszerített ki.
2025. 12. 25. 03:00
Megosztás:

Nyugdíjsokk jöhet 2026-ban? Ezekről a változásokról sokan még nem is hallottak!

Emelkedő nyugdíjak, extra havi juttatások, változatlan korhatár – elsőre jól hangzik, de a részletekben komoly fordulatok rejtőznek. 2026-ban több olyan döntés lép életbe, amely érezhetően befolyásolhatja a nyugdíjasok mindennapjait, sőt a most aktív dolgozók jövőbeni ellátását is. A kérdés csak az: ki készül fel időben, és ki marad le?
2025. 12. 25. 02:00
Megosztás:

Ezt teszi a vérnyomásoddal, ha tojást eszel!

A tojás az egyik leggyakrabban vitatott élelmiszer: egyszer szuperélelmiszernek kiáltják ki, máskor a szív- és érrendszeri betegségek bűnbakjaként emlegetik. De mi az igazság a vérnyomás szempontjából? Valóban megemeli, vagy éppen ellenkezőleg: segíthet a normál értékek fenntartásában?
2025. 12. 25. 01:00
Megosztás:

Az NFT-k új korszaka: 2025-ben a hasznosság és a kultúra vette át a főszerepet az árrobbanások helyett

Az NFT-piac néhány évvel ezelőtt még rekordárakkal és látványos aukciókkal volt tele, mára azonban teljesen új irányt vett. 2025-ben a spekuláció háttérbe szorult, és egyre inkább azok a projektek maradnak talpon, amelyek valódi felhasználási értéket, kulturális jelentőséget vagy fizikai világhoz kötődő élményt kínálnak. Megnéztük, hogyan alakult át az NFT-ökoszisztéma, és mi hajtja most a piacot.
2025. 12. 25. 00:01
Megosztás:

Rászoruló gyerekek angyalkái – karácsonyi csodák önkéntesektől

Karácsony közeledtével különösen fontossá válik az a fajta figyelem és gondoskodás, amely képes reményt adni azoknak, akik a legnehezebb helyzetben vannak. A Szcientológia önkéntes lelkészek számára ez évek óta küldetés: ahol csak tudnak, és ahol szükség van segítségre, ott megjelennek.
2025. 12. 24. 23:00
Megosztás:

5 módszer arra, hogyan válhatnak a stabilcoinok valódi költőpénzzé — a Digitap ($TAP) a legtisztább, legjobb megvásárolható kriptóvá válik

A stabilcoinok egyre nagyobb arányt képviselnek a kripto-ökoszisztéma teljes tranzakciós volumenében, ugyanakkor ezen egyenlegek mindennapi költéssé alakítása a legtöbb felhasználó számára továbbra is széttagolt és nem hatékony.
2025. 12. 24. 22:00
Megosztás:

Óriási amerikai hajóflotta építését jelentette be Donald Trump

Soha nem látott méretű hadihajókból álló amerikai flotta építését jelentette be Donald Trump elnök hétfőn.
2025. 12. 24. 21:00
Megosztás:

Felülteljesíthetik-e az altcoinok a BTC-t 2026-ban? A 2020-as forgatókönyv szerint igen — a Digitap ($TAP) nyeri el a „legjobb kriptó 2026-ra” címet

A Bitcoin (BTC) a hónap feléig kétszer is 85 000 dollár alá esett, ami gyenge decemberi lendületére utal. Elemzők 2026-ra is medvés kilátásokat jeleznek a BTC számára, mivel az árfolyam akár 70 000 dollár alá is csökkenhet.
2025. 12. 24. 20:00
Megosztás:

Nagy szükség lenne a földeken a hóra és a hidegre

A földeken nagy szükség lenne a hóra és a hidegre, de a december őszi, borongós, enyhe időt hozott és még fagy is csak mutatóban volt - írta a HungaroMet Zrt. szerdai agrometeorológiai elemzésében.
2025. 12. 24. 19:00
Megosztás:

46 ezren fordultak orvoshoz a múlt héten influenzás tünetekkel

Magyarországon a múlt héten 46 ezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) szerdán közzétett heti jelentésében. Akut légúti fertőzés tüneteivel 250 500-an keresték fel orvosukat.
2025. 12. 24. 18:00
Megosztás:

Kivonul Romániából a svéd Lindab

Kivonul Romániából a tetőszerkezeti elemeket gyártó és légtechnikai megoldásokat kínáló svéd cég, a Lindab - írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
2025. 12. 24. 17:00
Megosztás: