Amerika! Segíts rajtunk!

Betekintés a devizapiac, állampapírpiac főbb eseményeibe és a mai napon várható makrogazdasági adatokba. Elemző: Sörös Csaba, Takarékbank

Magyarország

A forint az elmúlt két napban folytatta a hét elején 274 fölötti szintekről elkezdett erősödését az euróval szemben. Szerdán 270-ig, sőt csütörtökön 269 alá is bejöttek a jegyzések. A többi régiós deviza erősödése - euro/zloty 4.10 alatt, euro/cseh korona 25.80 körül jár - is sokat segített a hazai devizának, ami ezek mellett Dubai veszélyek csillapodása és a hét közepi kedvező befektetői hangulat következtében izmosodott lépésről lépésre. Tegnap estétől egészen mostanáig viszont holtponthoz érkezett a rally, a nyugat-európai és a régiós tőzsdék pirosban járnak és mindenki kivár a délutáni amerikai adatokig. Jobb adatok esetén a jelenlegi 269.20-as szintekről 267-ig, míg rosszabb esetben 272-ig mehet el a kurzus. Mi az erősödés mellett tesszük le a voksunkat, hiszen a folyamatos és friss munkanélküli segélykérelmek száma sorozatosan jobb lett az utóbbi időben a tengerentúlon, ami jobb munkanélküliségi adatokra enged következtetni. A kérdés már csak az, hogy a piac tényleg „jól" fogadja -e a pozitív adatokat (lásd bővebben a nemzetközi részében.)

 

Állampapír aukció

A tegnapi államkötvény aukciókon az ÁKK a tervezettnél 5 milliárd forinttal több kötvényt értékesített, az érdeklődés továbbra is stabilnak volt nevezhető. Az 5 éves papírból a tervezettnél 5 milliárd forintnyival több talált gazdára. A két héttel ezelőtti legutóbbi kötvénykibocsátáshoz képest 5-10 bázisponttal csökkentek az átlaghozamok.

A 3 éves (2013/E) államkötvény aukción az értékesítésre meghirdetett 25 milliárd forintnyi mennyiségre 43.1 milliárd forintnyi vételi ajánlat érkezett, a kibocsátó az eredetileg meghirdetett mennyiséget fogadta el. A lefedettség 1.72-szeres, az aukciós átlaghozam 6.89 százalékos lett. Az aukciós átlaghozam 5 bázisponttal alacsonyabb a legutóbbi kibocsátás átlaghozamánál és 10 bázisponttal alacsonyabb az előző napi 3 éves referenciahozamnál. A tegnapi aukción az elfogadott ajánlatok hozama 6.85 és 6.91 százalék között szóródott.

 

Az 5 éves (2015/A) államkötvény aukción az értékesítésre meghirdetett 15 milliárd forintnyi mennyiségre mindössze 48 milliárd forintnyi vételi ajánlat érkezett, a kibocsátó az eredetileg meghirdetett mennyiségnél 5 milliárddal többet 20 milliárdot fogadott el. A lefedettség 2.4-szeres, az aukciós átlaghozam 7.08 százalékos lett. Az aukciós átlaghozam 9 bázisponttal alacsonyabb a legutóbbi kibocsátás átlaghozamánál és 8 bázisponttal alacsonyabb az előző napi 5 éves referenciahozamnál. A tegnapi aukción az elfogadott ajánlatok hozama 7.05 és 7.10 százalék között szóródott.

 

A 10 éves (2019/A) államkötvény aukción az értékesítésre meghirdetett 10 milliárd forintnyi mennyiségre 28.87 milliárd forintnyi vételi ajánlat érkezett, a kibocsátó az eredetileg meghirdetett mennyiséget fogadta el. A lefedettség 2.89-szeres, az aukciós átlaghozam 7.37 százalékos lett. Az aukciós átlaghozam 1 bázisponttal magasabb a legutóbbi kibocsátás átlaghozamánál és 15 bázisponttal alacsonyabb a tegnapi 10 éves referenciahozamnál. A tegnapi aukción az elfogadott ajánlatok hozama 7.35 és 7.42 százalék között szóródott.

 

 

Nemzetközi

A nyugat-európai részvénypiacokon tegnap hajszálnyi lejtmenet valósult meg. Az Eurózóna harmadik negyedéves GDP-je az előzetes értékeknek megfelelően negyedév/negyedév alapon 0.4 százalékkal növekedett, míg év/év alapon 4.1 százalékos volt a csökkenés üteme. A novemberi Eurózónás kiskereskedelmi forgalom a 0.2 százalékos várt növekedés helyett nem tudott emelkedni az előző hónaphoz képest, ami kissé negatívan befolyásolta a hangulatot.

 

Az EKB a várakozásoknak megfelelően 1 százalékon változatlanul hagyta az alapkamat mértékét és elmondta, hogy ez a szint még jó ideig megfelelő lesz az egyelőre bizonytalan jövővel rendelkező gazdasági felívelés miatt. Ennek ellenére a 2010-es növekedési ütemet a korábbi [-0.5%;+0.9%]-os sávból [0.1%;1.5%]-ra vitték fel. A 2011-es növekedést [0.2%;2.2%] közé várják a közös devizát használó országokban. Egyelőre olyan mennyiségi lazítási, likviditásfokozó intézkedést akarnak csak visszavonni, amire egyébként sem volt (nagy) igény. A 12 hónapos fix kamatú kereskedelmi bankoknak nyújtott hitel 2010-ben már nem lesz elérhető. Sőt már a 2009. decemberi sem 1 százalékon - az alapkamat szintjén - lesz allokálva, hanem az átlagos minimum ajánlat értéke lesz az irányadó. A döntés és Trichet szavai sok új információval nem szolgált, igaz az EKB elnök igyekezett eléggé galamb módra beszélni és megnyugtatni a piacokat.

 

Tőzsdék

A tengerentúlon tegnap 0.5-0.8 százalékos lejtmenet valósult meg. Igaz a friss (várt: 480K, tény: 457K) és a folyamatos (várt: 5,480K, tény: 5,465K) munkanélküli segélykérelmek száma a várakozásokat alulmúlva csökkent a legutóbbi mérések szerint, ami rendkívül örvendetes volt. De az ISM által mért szolgáltatóipari beszerzési manager index növekedés helyett, csökkenést mutatott. Az elemzői konszenzus az októberi 50.6 után, 51.5-re való felpattanást várt novemberben, mégis 50 alá, 48.7-re esett a mutató.  (Az 50 fölötti érték jelez konjunktúrát és az 50 alatti pedig recessziót.) Legfőképpen ennek hatására a Wall-Street főbb indexei megtörték a hét eddigi részében tapasztalt monoton növekvő trendjüket és kisebb korrekciót mutattak.

 

Az ázsiai piacok péntek reggel vegyes teljesítményt mutattak, míg a Nikkei és a Shanghai Kompozit emelkedni tudott, addig Hang Seng esett. Lévén, hogy az öreg kontinensen tegnap csak hajszálnyi volt a lejtmenet, viszont a Wall-Street vastagabbat esett, mostanra nagyjából 0.5 százalékos piros tartományban járnak a főbb nyugat-európai indexek. Az amerikai futuresek 0.1 százalékos pluszban tartózkodnak. A nap kulcseseménye egyértelműen a novemberi amerikai munkanélküliségi számok és a mezőgazdaságon kívüli foglalkoztatottak számának alakulása (NFP) lesz. Az elemzői konszenzus az állástalansági ráta 10.2 százalékon való stagnálását várja és az előző havi 190 ezres elbocsátás helyett 130 ezerrel számol novemberben. A 14:30-as adatokig kivárásra számítunk. És kíváncsian várjuk, hogy a piac ezúttal örülni fog, ha jobb lesz az adat és emelkedni fognak a részvényárfolyamok, vagy mint azt jó néhányszor láttuk, a jobb adatban a likviditási intézkedések hamarabbi visszavonását valószínűsítik és esés lesz.                

Kína technológiai függetlenséget és ipari fejlesztéseket ígér következő ötéves tervében

A Kínai Kommunista Párt (KKP) vezetése a 2026 és 2030 közötti időszakra vonatkozó fejlesztési terv előkészítése során többek közt a modern ipari rendszer kiépítését és a tudományos-technológiai önellátás felgyorsítását nevezte meg a következő évek legfontosabb céljai között - jelentette a kínai állami média csütörtökön.
2025. 10. 23. 17:00
Megosztás:

A Waberers stratégiai megállapodást írt alá a kazah KTZ Express-szel

Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett Waberer’s Csoport a KTZ Express-szel, amely a kazah állami vasúttársaság nemzetközi intermodális logisztikai leányvállalata. A megállapodás célja, hogy a felek közös vállalatot hozzanak létre egy, Budapest térségében megvalósuló intermodális terminál, gyűjtőpont fejlesztésére és üzemeltetésére. A terminál a Transzkaszpi Nemzetközi Szállítási Útvonal (másnéven Middle Corridor) – az új Selyemút – európai végpontjaként, logisztikai hubjaként szolgál majd. A fejlesztés mellett a felek abban is megállapodtak, hogy a Kínából Európába irányuló konténerforgalmat közösen bonyolítják le, a Waberer’s Csoport végezheti az Európán belüli vasúti és közúti szállítási feladatokat, míg a KTZ az ázsiai szállítási útvonalakért felelős.
2025. 10. 23. 16:00
Megosztás:

Ökoszisztéma-alapú keretrendszert jelentett be a Visa az AI-vezérelt kereskedelem biztonságosabbá tételére

A Visa bejelentette a Trusted Agent Protocol elindítását, amely alapvető keretrendszert teremt az ügynökalapú kereskedelemhez. A protokoll biztonságos kommunikációt tesz lehetővé a mesterséges intelligenciával működő ügynökök és a kereskedők között a vásárlási folyamat minden szakaszában. Célja, hogy kezelje az AI vezérelt vásárlások egyedi kihívásait, és megteremtse annak lehetőségét, hogy a mesterséges intelligencia a fogyasztók nevében keressen, hasonlítson össze és fizessen – mindezt biztonságosan az ügynökök és a kereskedők között. A Cloudflare-rel közösen fejlesztett protokoll már elérhető a Visa Developer Centerben és a GitHubon.
2025. 10. 23. 15:11
Megosztás:

Hyperliquid milliárdos tervvel robbantaná be a HYPE tokent – új korszak jöhet a decentralizált tőzsdéknél

A decentralizált pénzügyi (DeFi) szektor egyik legmerészebb vállalkozása készülődik: a Hyperliquid, az egyik legdinamikusabban növekvő DEX, most 1 milliárd dolláros tőkebevonásra készül. Az ambiciózus cél: új szintre emelni a HYPE tokent, és hidat képezni az intézményi pénzügyek és a kriptovilág között. Vajon ez lesz az első valóban legitimált decentralizált tőzsde a Wall Street szemében?
2025. 10. 23. 14:00
Megosztás:

Az ipari tápegységek szerepe az energiaellátásban

Elgondolkodtál már azon, hogy mi tartja működésben az ipari berendezéseket? Valószínűleg nem, de ez az az elem, ami nélkül nehéz lenne fenntartani a termelés folytonosságát: az ipari tápegység. Első ránézésre talán kevésbé tűnik fontosnak, mégis mindennek az alapja. Ha egy ilyen eszköz meghibásodik, az jelentős gazdasági következményekkel is járhat.
2025. 10. 23. 13:00
Megosztás:

Új szegmens nyílhat az ingatlanpiacon, tovább bővülhet a kínálat

Véglegesítés előtt áll a kormányrendelet, amely lehetővé teszi, hogy az önkormányzatok helyi rendeletben jelöljék ki, hol kérhető a zártkerti ingatlanok „művelés alól kivett területként” való bejegyzése. A jogszabály-módosítás várhatóan már akár október végén megjelenhet a Magyar Közlönyben, és a kihirdetését követő napon hatályba is léphet. Az Otthon Starttal kombinálva pedig akár új szegmens is nyílhat az ingatlanpiacon..
2025. 10. 23. 12:00
Megosztás:

A csirke lett a világ fehérjeforrása - a vegán hype-nak vége

A világ húsiparának erőviszonyai átrendeződtek – a csirkehús az elmúlt évtized nyertese lett. A kölni ANUGA élelmiszeripari szakkiállításról hazatérve Bárány László, a Master Good ügyvezető-tulajdonosa arról beszélt, hogy a baromfiágazat az elkövetkező tíz évben legalább 25 százalékkal fog növekedni, és ma már egyértelmű: a csirke lett a világ fehérjeforrása. A vegán hype-nak vége, a fogyasztók köszönték, nem kértek belőle.
2025. 10. 23. 11:00
Megosztás:

Bódis László: tovább dinamizálják a hazai startup ökoszisztémát

Október 22-ével elindították az innovációs és startup rendezvényeket támogató program harmadik szakaszát - jelentette be Bódis László, a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) vezérigazgatója szerdán a közösségi oldalára feltöltött videóüzenetben.
2025. 10. 23. 10:00
Megosztás:

Gyengült a forint csütörtök reggelre

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 10. 23. 09:00
Megosztás:

Átmenetileg kevesebb kerozin érkezik a Liszt Ferenc-repülőtérre

Az ellátási láncban jelentkező fennakadások miatt átmenetileg kevesebb kerozin érkezik a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre - közölte a repülőteret üzemeltető Budapest Airport szerdán az MTI-vel.
2025. 10. 23. 08:00
Megosztás:

Az adidas bevétele 3 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben

Az adidas AG német sportfelszerelés-gyártó vállalat bevétele 6,63 milliárd euró volt az idei harmadik negyedévben, 3 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál. Az árfolyamváltozások nélkül a bevétel 8 százalékkal nőtt - közölte a cég közleményében nem végleges adatként.
2025. 10. 23. 07:00
Megosztás:

Holding struktúrára vált a Mol

A Mol-csoport november 27-ére rendkívüli közgyűlést hív össze, amelyen a vállalatcsoport új, holding típusú szerkezetéről hoznak döntést - közölte az olajipari társaság szerdán az MTI-vel.
2025. 10. 23. 06:00
Megosztás:

A magyarok közel egyharmada szerint a mesterséges intelligencia teljesen meg fogja változtatni az életünket

A jelenség munkahelyekre gyakorolt várható következményeinek megítélésével kapcsolatban továbbra is megosztottak a hazai munkavállalók, ugyanakkor érzékelhetően visszaesett azok aránya, akik szerint akár már tíz éven belül is érezhetőek lesznek a változások. A BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös kutatásából az is megállapítható, hogy nem változott a válaszadók azzal kapcsolatos várakozása, hogy egy esetleges állásvesztés vagy felmondás esetén milyen könnyen találnának a képzettségüknek megfelelő új állást.
2025. 10. 23. 05:00
Megosztás:

Meddig élnek a magyar fiatalok a „mamahotelben”? Ezen is segít majd az Otthon Start?

Az Európai Unióban átlagosan 26,2 éves korban költöznek el a fiatalok a szüleiktől az első önálló otthonukba, a magyaroknál ez kicsivel az átlag felett van, 2024-ben 27,1 év volt az átlagéletkor. Érdekesség, hogy itthon a lányokra sokkal jellemzőbb, hogy előbb elhagyják a „mamahotelt”, náluk 25,9 év az átlagos kor, míg a fiúknál ez 28,3 év.
2025. 10. 23. 04:00
Megosztás:

Viharban kormányozni – A vezetés művészete

„A leadership – a vezetés – nem pusztán pozíció vagy rang. Nem csupán azt jelenti, hogy valaki a szervezet élén áll, hanem azt is, hogy példát mutat, a közösségért dolgozik, és a legnehezebb időkben is képes irányt mutatni. (…)
2025. 10. 23. 03:01
Megosztás:

Bekapcsoltad a fűtést? Vigyázz, mert halálos veszélyt rejthet a fűtési szezon

A fűtési szezon beköszöntével ismét megnőtt a szén-monoxid-mérgezések kockázata, figyelmeztetnek a szakértők. Tavaly több mint ezer CO-riasztás történt Magyarországon, tucatnyi halálos áldozattal.
2025. 10. 23. 02:00
Megosztás:

Veszélyben a készpénzt rejtegetők! A KP-nak vége, mi lesz akkor?

A magyar háztartások körében továbbra is kiugróan magas a készpénz otthon tartásának aránya, ami komoly pénzügyi és biztonsági kockázatokat rejt magában. Bár a készpénz szabadságot, autonómiát és azonnali hozzáférést biztosít, az aktuális gazdasági környezetben a „párnacihában” őrzött pénz valós értéke folyamatosan csökken, miközben a fizikai védelem hiánya is aggályos.
2025. 10. 23. 01:00
Megosztás:

Az USA–Kína kereskedelmi háború enyhülése újraéleszti az érdeklődést a HYPE és az ADA iránt – Milyen magasra szárnyalhat a $TAP a 55%-os emelkedés után?

Az <a href=https://www.globaltrademag.com/bitcoin-shows-signs-of-stabilization-as-macroeconomic-pressures-ease/" target="_blank">USA–Kína közti kereskedelmi háború stabilizálódásáról</a> szóló híreket követően a HYPE és a Cardano árfolyama ismét emelkedő pályára állt. Vajon képesek lesznek visszanyerni korábbi árszintjeiket a következő napokban vagy hetekben?
2025. 10. 22. 23:00
Megosztás:

A Safe Multisig Wallet fogalma és működése a gyakorlatban

Mi az a multisig kriptovaluta tárca? Hogyan működik a multisig wallet? Safe Multisig tárca bemutatása és gyakorlati működése, avagy hogyan őrizhetjük meg kriptovalutáinkat biztonságosan, közösen döntve.
2025. 10. 22. 22:30
Megosztás:

A legokosabb 1.000 dolláros befektetések? Fedezd fel a szakértők 3 legjobb kriptotippjét a negyedik negyedévre

Az idei negyedik negyedév legjobb 1.000 dolláros befektetése a Shiba Inu érme és az XLM Stellar felhalmozásával érhető el. A SHIB, az Ethereum hálózat memecoin mozgalmának éllovasa, a következő mémhullámban új árfolyamcsúcsokat fedezhet fel. A Stellar, amely egy pénzügyi termékekre és szolgáltatásokra épülő blokklánc, szintén egy kihagyhatatlan érme.
2025. 10. 22. 21:48
Megosztás: