Minőségben és választékban jelentősen javult a magyar édességpiac

Minőségben és választékban jelentősen javult az elmúlt években a magyar édességpiac, amelynek értéke már megközelíti a válság előtti szintet - mondta Sánta Sándor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének elnöke az MTI érdeklődésére.

 

Ismertetése szerint a 180 milliárd forintot kitevő belföldi édességpiacon továbbra is a kekszek, a táblás és a szeletes csokoládék képviselik a legjelentősebb hányadot, forgalmuk egyenként több mint 25 milliárd forint. Az ostyák, chipsek, desszertek és cukorkák további mintegy 20-20 milliárd forint forgalmú termékcsoportot jelentenek. 

   
Az elnök elmondta, hogy táblás csokoládékból tavaly 7 százalékkal több fogyott, a desszertekből pedig 10 százalékkal nagyobb értékben vásároltak 2014-ben a fogyasztók, mint 2013-ban. Emelkedés volt a különböző szezonális termékek esetében is.

   
A szövetség a növekedés okát főként a gazdaság kifehéredésében látja, valamint abban, hogy több fogy a magasabb minőségű termékekből, amelyek felfelé húzzák a piacot. Az elnök ugyanakkor jelezte, hogy még mindig csak a piac "visszanövekedéséről" van szó, az eladások csak most közelítik meg a gazdasági válság előtti szintet. 
   
A karácsonyi szezonról Benke Anna, a szövetség titkára adott tájékoztatást, aki elmondta, hogy az idén három fontos változást észleltek a szezonális édességek választékában. Az egyik a jelentős választékbővülés, az idén egészen rendkívüli a kínálat nemcsak Mikulás-figurákból, hanem szaloncukorból és egyéb szezonális termékekből is. 
   
A másik fontos tapasztalat a szakember szerint, hogy látványosan javult a termékek minősége, az idén már alig lehet  bevonómasszából készült, gyengébb minőségű termékeket találni. Az arány az elmúlt tíz évben 50 százalékról több mint 90 százalékra változott a valódi csokoládé javára. 
   
A harmadik változásként azt emelte ki, hogy ebben az évben a cukorbetegek és egyéb táplálékérzékenységben szenvedő emberek is nagyon sokféle termék közül válogathatnak. Még úgynevezett paleo-Mikulás is felbukkant a polcokon - jegyezte meg. 
   
Elmondta: a figurás termékeknél az utóbbi időben folyamatosan emelkedik az étcsokoládé aránya. A szaloncukrok között a legnépszerűbb ízesítés a zselés, a marcipános, a kókuszos és a karamellás. 
   
A tavalyi karácsony szezon során a fogyasztók minden addiginál nagyobb összeget, 3,1 milliárd forintot fordítottak édességekre. Értékben az előző évihez hasonló, 650 tonna volt a forgalom.
   
Benke Anna megjegyezte: mivel számottevő áremelkedésről nem lehet beszélni a piacon, ez azt jelenti, hogy a vásárlók egyre inkább előnyben részesítik a magasabb minőségű és a prémium termékeket. 
   
Sánta Sándor a Nielsen kutatási adatait idézve elmondta azt is, hogy az ünnepi édességekből a boltok bevétele a tavalyi utolsó két hónapban 16 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszaki, addig rekordnak számító forgalmat. Az emberek leginkább a nagy üzletekben, a hiper- és szupermarketekben vásárolják meg az édességet, a Nielsen felmérése szerint tavaly a hipermarketek karácsonyi édességekből 19 százalékkal nagyobb bevételt értek el, mint tavalyelőtt. Az édesség-értékesítésben ezzel a hiper- és szupermarketek piaci részesése 55 százalékra emelkedett. 
   
A jelentős piaci koncentrációt mutatja, hogy a 400 négyzetméternél nagyobb üzlettípusok együtt 85 százalékos részesedést mondhatnak magukénak a decemberi ünnepekhez kapcsolódó édességek teljes belföldi bevételéből.
(MTI)

 

 

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: