Mínuszban zártak az európai tőzsdék

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Mínuszban zártak az európai tőzsdék

A londoni FTSE100 index 0,39 százalékos, a frankfurti DAX-30 1,07 százalékos mínusszal, a párizsi CAC-40 mutató 0,55 százalékos csökkenéssel fejezte be a napot.
   
Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,91 százalék csökkenéssel zárta a csütörtöki kereskedést.
    

Európában csütörtökön nem közöltek piacmozgató hatású makroadatot.
    

A befektetői hangulatot rontotta, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve nyíltpiaci bizottságának tagjai a szeptemberi kamatdöntő ülés szerdán nyilvánosságra hozott jegyzőkönyve szerint egyhangúlag döntöttek a kamatemelés mellett, és egyetértettek a monetáris szigorítás tervezett ütemű folytatásában is.

Tőzsde – értesz hozzá? - Tőzsdei, értékpapírpiaci ismeretek felmérő kalkulátor


A nagyvállalatok közül a Nestlé és az Ericsson pluszban zárt az előzetes várakozásoknál kedvezőbb negyedéves adatok folytán.
    

A Novartis svájci gyógyszergyártó is csaknem 2 százalékos emelkedéssel zárta a csütörtöki kereskedést, miután a vállalat azt közölte, hogy csökkent működési profitja a harmadik negyedévben, mert többet költött szerkezetátalakításra és termékfejlesztésre.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Az Unilever mínuszban zárta a napot, annak ellenére, hogy eladásai az elemzők által vártnál nagyobb mértékben nőttek az idei harmadik negyedévben.
    

A Carrefour részvénye több mint 9 százalékot emelkedett az eladások vártnál nagyobb emelkedése miatt.
    

A európai tőzsdezáráskor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 66 cent csökkenéssel, 79,39 dolláron állt.
    

Ugyanekkor a New York-i tőzsdén a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 1,34 százalék, a részvények szélesebb körét felölelő S&P500 index 1,44 százalék mínuszban volt, a technológiai papírok Nasdaq Composite mutatója pedig 1,95 százalék csökkenést jelzett.
   
Az arany unciánkénti ára 0,45 százalékkal, 5,50 dollárral 1232,90 dollárra emelkedett
   
A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1481 dollárt adtak a reggel hét órakor jegyzett 1,1500 dollár után.

Hozzászólások

Ősszel hadgyakorlatot tartanak a visegrádi négyek

Nemzetközi hadgyakorlatot tart ősszel Csehországban a négy visegrádi ország hadserege. A Czech Lion elnevezésű hadgyakorlaton a cseh, a lengyel, a magyar és a szlovák fegyveres erők gyalogsági egységei vesznek részt - közölte Vlastimila Cyprisová, a cseh hadsereg vezérkarának szóvivője szerdán Prágában.
2019. 01. 16. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen zártak a nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2019. 01. 16. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ilyen hatással volt a piacokra a Brexit

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 332,78 pontos, 0,82 százalékos emelkedéssel, 40 933,04 ponton zárt szerdán.
2019. 01. 16. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erőteljesen emelkedett a forint

Erőteljesen emelkedett a forint jegyzése a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben szerda este a reggeli szintekhez képest.
2019. 01. 16. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A brit kormány nem állítja le a Brexitet?

Theresa May brit miniszterelnök egyenes utalást tett szerdán arra, hogy kormánya a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételeit tartalmazó megállapodás előző esti parlamenti elutasítása ellenére sem kívánja leállítani a Brexit-folyamatot.
2019. 01. 16. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödéssel indítottak az amerikai tőzsdeindexek

Tovább emelkedtek a New York-i tőzsde irányadó indexei szerdán az előző napi erősödés után.
2019. 01. 16. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új rekord a spanyol turizmusban

Spanyolország 82,6 millió külföldi turistát fogadott tavaly, 0,9 százalékkal többet, mint 2017-ben - ismertette az eredményeket Reyes Maroto turizmusért felelős spanyol miniszter szerdán Madridban.
2019. 01. 16. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Brexit: Káosztól tart a nemzetközi sajtó

Jogi és politikai zűrzavartól tart a nemzetközi sajtó a Brexit-megállapodás londoni alsóházi elutasítása után - derül ki a szerdai lapkommentárokból.
2019. 01. 16. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nincs már sok idő arra, hogy megoldást megtaláljanak Nagy-Britannia kilépésére

Nincs már sok idő arra, hogy megoldást megtaláljanak Nagy-Britannia kilépésére az Európai Unióból - jelentette ki szerdán Heiko Maas német külügyminiszter, és figyelmeztetését megtoldotta azzal a megjegyzéssel, hogy "a játszadozások ideje most már lejárt".
2019. 01. 16. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

100 éve nem látott vereség

A regnáló kormány az alsóházi szavazáson cirka 100 éve nem látott mértékű vereséget szenvedett a Brexit megállapodás jóváhagyása kapcsán. Így a mai napon az esti órákban bizalmatlansági szavazás lesz Theresa May miniszterelnökkel szemben, amelyet viszont nagy valószínűséggel meg fog nyerni.
2019. 01. 16. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödött a forint

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon szerda reggel.
2019. 01. 16. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rossz híreket közölt a Delta Air Lines légitársaság

Kedvezőtlen hírekkel szolgálta a Delta Air Lines mai gyorsjelentésében a légitársaságok számára, miután azt mondta, hogy csupán 0-2%-kal emelkedhet az egy utas-kilométerre jutó árbevétel a most kezdődött negyedévben a negyedik negyedéves 3,2%-ot követően.
2019. 01. 16. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vártnak megfelelő eredmény a Wells Fargo-tól

A Wells Fargo is ma tette közzé negyedik negyedéves számait, amelyben 1,21 dolláros tisztított profitot jelentett a várt 1,19 dollárral szemben, mindezt a vártnak megfelelő 21 milliárd dolláros bevételen.
2019. 01. 16. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

The New York Times: Londonnak csodatevő államférfira volna szüksége

"A brit olyan nemzet, amelynek elkeseredetten szüksége van egy vezetőre" - ezzel a címmel közölt kommentárt internetes oldalán a The New York Times című lap a kedd esti brit parlamenti szavazásról, amelyen nagy arányban elutasították a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét tartalmazó megállapodást.
2019. 01. 16. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megszakadt a J.P. Morgan nagy sorozata

15 negyedévet követően először múlta alul az elemzői profitvárakozásokat a J.P. Morgan a 2018-as negyedik negyedévben, miután 1,98 dolláros tisztított EPS-t jelentett a várt 2,20 dollárral szemben.
2019. 01. 16. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A rendezetlen Brexit a lehető legrosszabb megoldás

A brit EU-tagság megállapodás nélküli, rendezetlen felszámolása a lehető legrosszabb megoldás - figyelmeztetett Olaf Scholz német alkancellár, pénzügyminiszter hétfőn, miután a brit alsóház elutasította az EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét tartalmazó megállapodást.
2019. 01. 16. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Budapest ismét versenyez a legjobb európai úti cél címért

Ismét a legjobb 20 között versenyez a főváros a legjobb európai úti cél címért: január 15. és február 5. között bárki szavazhat, hogy Budapest az European Best Destination szervezet szavazásán az első helyre kerüljön - közölte a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) az MTI-vel kedden.
2019. 01. 16. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ez lett az év legellenszenvesebb kifejezése Németországban

A kitoloncolás elleni ipar (Anti-Abschiebe-Industrie) kifejezést választotta 2018 legellenszenvesebb német szófordulatának a Darmstadti Egyetem nyelvészekből és újságírókból álló független bizottsága.
2019. 01. 15. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Németország szeretné elkerülni Oroszország kilépését az Európa Tanácsból

Fontos lenne elkerülni, hogy Oroszország kilépjen az Európa Tanácsból (ET) a felek között évek óta fennálló konfliktus miatt - hangsúlyozta a német külügyminiszter kedden Strasbourgban.
2019. 01. 15. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sör forgalmazásába kezdett az orosz posta

Sör forgalmazásába kezdett 3200 hivatalában az orosz posta - közölte a Pocsta Rosszii sajtószolgálata kedden az RNS hírügynökséggel.
2019. 01. 15. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás