Mire számíthatnak ma a befektetők?

Csökkenéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok kedden, a befektetőket aggasztják a koronavírus-járvány következményei, valamint az olajpiaci árak rendkívüli kilengései.

Mire számíthatnak ma a befektetők?

Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató 106 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 185 ponttal, a párizsi CAC-40 index pedig 77 ponttal eshet a nyitásban. Milánóban 393 ponttal, 16 630 pontra csökkenhet az irányadó index.
   
A befektetők hangulatát jelentősen rontja, hogy az erős túlkínálattal és az összeomló kereslettel egyidejűleg küzdő olajpiacokon drámai mértékben ingadoznak az árak.
   
Történelme során először a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára negatívba fordult hétfőn. Napi mélypontján hordónként mínusz 40,32 dolláron is forgott a kedden kifutó májusi kontraktusban, míg napi csúcsán 17,84 dolláron jegyezték. Gyakorlatilag senki nem akart vásárolni azonnali szállításra olajat a túltelített piacon. A negatív ár azt jelentette, hogy az eladók fizettek a vevőnek, csakhogy vigye az olajat.
   
Kedden közép-európai idő szerint fél nyolc körül a májusi szállítású WTI 1,58 dolláron forgott, de eddigi napi mélypontján mínusz 16,74 dolláron állt a jegyzése. A jóval aktívabb júniusi határidős jegyzésekben 4,99 százalékos pluszban, 21,45 dolláron jegyezték a WTI-t, eddigi napi csúcsán 22,56 dolláron is járt az ár.
   
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent a legközelebbi, júniusi határidős jegyzésekben hordónként 0,70 százalékos mínuszban, 25,40 dolláron forgott kedd reggel.

Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!
   
Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,18 százalékkal, 1689,49 dollárra, míg a júniusi szállítású aranyé 0,30 százalékkal 1706,00 dollárra csökkent a New York-i árupiacon.
    

Ázsiában és a csendes-óceáni térségben az olajárak látványos összeomlása után jelentősen csökkentek a tőzsdeindexek, követve a New York-i börzét. Aggodalmat keltettek azok a hírek is, hogy Kim Dzsong Un észak-koreai vezető súlyos beteg, "komoly veszélyben van" az élete, miután április 12-én szív- és érrendszeri műtéten esett át.  
   
A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 2,42 százalékkal 455,10 pontra zuhant kedden.
   
Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 2,18 százalékos, a szöuli Kospi 1,71 százalékos, az ausztráliai S&P/ASX 200 pedig 2,59 százalékos mínuszban közeledett a záráshoz.
   
A sanghaji tőzsde fő mutatója, a Shanghai Composite 1,43 százalékos, a sencseni börze fő mutatója, a Shenzhen Component Index pedig 1,77 százalékos mínuszban állt zárás előtt bő egy órával. Hongkongban ugyanekkor 2,41 százalékos veszteséget mutatott az irányadó index, a Hang Seng. Mumbaiban 2,80 százalékos, Kuala Lumpurban 1,60 százalékos, míg Szingapúrban 1,51 százalékos mínuszban állt a vezető tőzsdeindex.
   
Hétfőn Londonban 0,45 százalékos, Frankfurtban 0,47 százalékos, Párizsban pedig 0,65 százalékos pluszban zárt a tőzsde. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,67 százalékkal, az FTSE Eurofirst pedig 300 index 0,70 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,73 százalékkal emelkedett.
   
New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 2,44 százalékos, az S&P 500-as mutató 1,79 százalékos, a Nasdaq piac összetett mutatója pedig 1,03 százalékos mínuszban fejezte be a napot.

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Csökkenhet a BUX

Ismét gyengülhetnek az árfolyamok szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az 51 500-52 300 pontos tartományban mozog - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek eljuttatott szerdai kommentárjában.
2021. 08. 25. 09:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

Vegyes zárás az európai tőzsdéken

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek kedden.
2021. 08. 24. 19:00
Megosztás:

Minuszban zárt BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 389,34 pontos, 0,75 százalékos csökkenéssel, 51 633,85 ponton zárt kedden.
2021. 08. 24. 18:00
Megosztás:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 24. 16:00
Megosztás:

Nyereséges kezdés az európai tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 24. 10:00
Megosztás:

Nőtt a BUX, a Mol volt a nap nyertese

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 326,64 pontos, 0,63 százalékos emelkedéssel, 52 023,19 ponton zárt hétfőn.
2021. 08. 23. 20:00
Megosztás:

Indexemelkedéssel tértek magukhoz az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel tértek magukhoz a hétfői nyitásban az amerikai tőzsdeindexek a gazdasági növekedés ütemével szemben kialakult kételyek miatt az elmúlt héten elszenvedett veszteségekből.
2021. 08. 23. 17:00
Megosztás:

Pluszban nyitottak az európai tőzsdék

Pluszban kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék hétfőn.
2021. 08. 23. 10:00
Megosztás:

Emelkedés jöhet nyitásban az elemző szerint

A csütörtöki negatív korrekciót követően hétfőn pozitív tartományban indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint, mert a hazai részvénypiac kimaradt a pénteki mozgásból, amikor nagyrészt felfelé tartottak a részvényindexek.
2021. 08. 23. 09:00
Megosztás:

Így alakult a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1317,90 pontos, 2,62 százalékos emelkedéssel 51 696,55 ponton fejezte be a hetet.
2021. 08. 22. 09:00
Megosztás:

Hitelt vesz föl az Opus a Titász megvásárlásához

Az Opus Energy Kft. 50 milliárd forint hitelt vesz föl az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. (Titász) megvásárlásához - olvasható a tulajdonos Opus Global Nyrt. közleményében, amelyet szombaton tettek közzé a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2021. 08. 21. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az európai tőzsdéken

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 20. 10:00
Megosztás: